Ugrás a fő tartalomra

Top 10: Kedvenc fantasy regény

Már régóta tartozom ezzel a poszttal, és végre kész vagyok minden kategóriával. Ezentúl a felső menüsorban mindig elérhető lesz a folyamatosan frissülő TOP 10-es listám, és ha valaki kategória szerint szeretne tőlem ajánlót kérni, akkor egészen biztos lehet benne, hogy ezt a listát veszem elő.

A fantasy a fő lételemem, ebből olvastam a legtöbbet, és ezért is volt nehéz ezt a posztot összeállítani, mert annyi, de annyi jó könyvet olvastam, hogy folyton változtattam, mi hova kerüljön. Bár sokan a kalandozós/nyomozós, izgalmas fantasyt fogják itt keresni, és akad ilyen is a címek között, mégis olyan könyveket emeltem ki főleg, amiben volt valami extra, valami különleges.

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2015. február 20.)


10. Kelley Armstrong: The Summoning - A szellemidéző (ifjúsági, 6 részes sorozat)

Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké.
A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba.A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat – a sármos Simont és gyanús,
soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet – rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos „problémás a gyerek” viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül…

9. Victoria Schwab: New Beginnings (angol, gyermek, 3 részes sorozat)

Ismerkedj meg egy egyedülálló őrangyallal egy egyedülálló írótól. A merész, egyre nagyobb hírnevet szerző Victoria Scwab egy bohókás, inspiráló és ötletes regénnyel debütál a gyermekkönyvek piacán.

Első pillantásra Aria egy átlagos tizenkét éves lány. Vörös haja van, színes cipőfűzői és imádja a muffint. De Aria nem az, aminek látszik. Ha valamire vágyik, az valóra válik, az árnyékát ajtóként tudja használni, és apró, mégis fontos dolgokat tud megváltoztatni a világban. Aria őrangyal. Azért jött közénk, hogy megszerezhesse a szárnyait. De ehhez segítenie kell három különböző lányon.

Aria első küldetése Gabby Torres. Gabby mindig is csendes természet volt, de mióta a testvére beteg lett, alig szólalt meg. Amikor az új iskola egy új kezdet lehetőségével kecsegtet, Gabby minden vágya, hogy valaki új lehessen, de hamar rá kell jönnie, hogy nehéz úgy barátkoznia, ha a fele életét titokban tartja.

És aztán felbukkan Aria. Aria, aki pontosan tudja, mit mondjon és tegyen, hogy Gabby jobban érezze magát. Vajon segíteni tud Gabbynek, hogy megtalálja a hangját? Vajon Gabby bízni fog Ariában, mikor végül rájön, hogy igazából a másik lány micsoda?


8. Mats Strandberg & Sara B. Elfgren: A kör (ifjúsági, 3 részes sorozat)

Engelsfors. Egy apró, csodás kis város Svédországban, ahol hat lány épp csak elkezdte a középiskolát. Semmi közös nincs bennük – kivéve, hogy mindegyikőjükben ősi, ördögi erő lakozik. Az őszi szemeszter csak elkezdődött, amikor egy halott diákot találtak a suli egyik WC-kabinjában. Mindenki öngyilkosságra tippel. Mindenki, leszámítva a hat lányt, akik tudják az igazságot. Egy éjjel, amikor a hold kísértetiesen vörösen borítja be az eget, a lányok találkoznak a parkban. Nem tudják, hogyan és miért mentek oda, csak azt tudják, hogy szükségük van egymásra a túléléshez. Azt mondják, boszorkák. Egy ősi prófécia állítja, hogy ők a kiválasztottak. Ettől a naptól kezdve a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Az idő csak fogy. Valami vadászik rájuk, és ha nem ők találják meg előbb és pusztítják el azt, akkor ők halnak meg…

7. Amanda Marrone: Uninvited (angol, ifjúsági)

Amikor a visszautasítás visszaüt... vagyis inkább visszaharap.

Jordan élete szívás. A pasija, Michael, dobta őt, lefeküdt a fele sulival, aztán megölte magát. De most valahogyan a fiú minden este megjelenik az ablakánál, könyörögve, hogy engedje be.

Jordan nem érti, Michael miért vágyna éppen rá, de az ellenálló képessége lassan felmondja a szolgálatot. Mert végül is az élete - ami egykor az unalmas partik, értelmetlen egyéjszakás kalandok, és barátok, akikkel nem tudott azonosulni monoton sora volt - most abból áll, hogy egyedül iszik a szobájában, miközben arra vár, hogy a nap lenyugodjon.

Michaelt be kell hívni, hogy beléphessen a házba. És Jordannek csak egy mondatába kerülne...

6. Jackie Morse Kessler: Hunger (angol, ifjúsági, 4 részes sorozat)

Lisabeth Lewisnak van egy fekete lova, egy mérlege és egy új munkája: épp most nevezték ki Éhínségnek. Hogy lesz egy anorexiás, tizenhét éves, külvárosi lányból az Apokalipszis egyik Lovasa?

A világkörüli utazás a lovával Lisának menedéket nyújt az otthoni problémái elől, ami az éhséggel való folyamatos küzdelme és hogy ezt elrejtse a szeretteitől. Éhínség szerepe rákényszeríti, hogy olyan helyeket látogasson meg, ahol az éhség a mindennapok fájdalmas része, és hogy szembenézzen fenomenális erejének rettenetes következményeivel. Lisa vajon rájön, hogyan használja ezt a képességet - és megtalálja-e a bátorságát, hogy legyőzze a saját démonait?

Felettébb eredeti megközelítése az étkezési zavaroknak, a Hunger arról a küzdelemről szól, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a szélsőségek világában és fantasztikus elemeket használ, hogy feltérképezzen egy olyan témát, ami rengeteg tinédzser életét érinti.

5. Tonya Hurley: Szellemlány (ifjúsági, 3 részes sorozat)

Charlotte Usher gyakorlatilag láthatatlannak érzi magát az iskolában, és egy nap valóban azzá is válik. Nemcsak láthatatlanná, de halottá is. És mindez egy srác és egy gumimaci miatt.

Ebben a kissé gúnyos, néhol mégis szívszorongató történetben Tonya Hurley feltárja előttünk a láthatatlanságot, amit néha mindannyian érzünk, és hogy meddig vagyunk képesek elmenni, hogy végre észrevegyenek bennünket.

4. Alma Katsu: Halhatatlan (felnőtt, 3 részes sorozat)

Amikor Dr. Luke Findley éjszakai műszakba érkezik a St. Andrew nevű kisváros kórházába, csak egy újabb apró sérülésekkel és családon belüli erőszakkal terhes éjszakára számít. Ehelyett találkozik Lanore McIlvrae-vel, aki örökre megváltoztatja az életét. Mert Lannynek múltja van…

Lanny McIlvrae senkire nem hasonlít, akit Luke valaha ismert. A nő története a szerelemről és az árulásról szól. Szerelemről és árulásról, amire nincs hatással az idő, ami örökkévaló, kivéve, ha Lanny démonai végre nyugalmat találnának. A kétszáz év alatt, amit a Földön töltött, úgy tűnik, mind a dekadencia, mind pedig az erőszak megkísértette, de ő végig hű maradt élete nagy szerelméhez. Egészen mostanáig.

Alma Katsu nagy kritikai visszhangot kiváltó könyve felejthetetlen történet a viszonzatlan szerelemről, ami nem csak megerősíti és nagy tettekre sarkallja az embert, de ugyanakkor el is vakítja és akár a teljes pusztulásba is vezetheti, hiszen a saját megváltásunkhoz vezető út megtalálásáért kizárólag mi magunk vagyunk felelősek.

3. Susan Hubbard: The Society of S (angol, felnőtt, 3 részes sorozat)

"Ha valaha is el akarsz rejtőzni a világ elől, költözz egy kisvárosba,  ahol mindenki névtelennek tűnik."

Ezt a tanácsod adja a tizenkét éves Ariella Montero, aki apjával együtt a New York-i Saratoga Springsben lakik, egy olyan házban, amit jobban kísértenek a titkok, mint az emlékek. A The Society of S az ő útját követi, ahogy délre megy Asheville-be és Savannah-ba, majd Floridába, ahogy rájön, hogy minden, amit a családjáról tudott, hazugság.

Amikor megtalálja az anyját, megtudja az igazat: Ariella kezdő tagja az S Társaságnak.

Az S a Sanguinistákat jelenti: egy környezetvédő szektát, akiket az erkölcs és az emberi jogok érdekelnek - habár éppenséggel mind vámpírok. Az S a szinesztéziával rendelkezőket is jelenti: egy olyan embert, aki képes a szavakat és a betűket színekkel érzékelni. Az S betű szerencsés talizmán Sarának, Ariella anyjának, aki olyan városok körül mozog, mint Savannah vagy Sarasota. De vajon Ariellának is szerencsét hoz?

Susan Hubbard könyve szövevényes, szépirodalmi misztikus regény, ami provokatív kérdéseket vet fel arról, ahogyan most élünk. Ariella narrációja egy olyan világba csábít, ahol találkozhat az olvasó a közöttünk élő másokkal: vámpírokkal, akik a különleges természetüket és a vér iránti szükségüket más-más módon kezelik, a vadállatiastól a közönséges emberin át egészen a tudományosig.

2. Dia Reeves: Bleeding Violet (angol, ifjúsági)

A szeretet veszélyes is tud lenni...

Hanna viszont nem vágyik másra, mint hogy szeressék. Hannának, akinek az elméje hallucinációkkal fertőzve, a gyógyszeres szekrénye tele pirulákkal, és a szekrénye tömve fodros, violaszínű ruhákkal, elege van abból, hogy mindig ő a kiközösített, a furcsa lány, a különc. Így elszökik a texasi Porteróba, hogy új otthonra leljen.

De Portero még különösebb város, mint Hanna sejti. Ahogy megpróbál beilleszkedni, olyan sötét titkokra bukkan, amik bármelyik normális embert megrémisztenének. Milyen jó dolog, hogy Hanna közelről sem normális. Amikor ez az őrült lány és egy még őrültebb város találkozik, csak két dolog biztos: Bármi megtörténhet és senki nincs biztonságban.

1. Neil Gaiman: Óceán az út végén (felnőtt)

AMIKOR EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.

Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.

Megjegyzések

  1. Megdobogtatta a szívemet az 1. helyezett! Mondhatnám, hogy teljesen egyetértek, de sajnos a többi 9 alkotó műveit nem ismerem. De biztosan tudom, hogy a véleményem akkor sem változna, valóban ez a könyv az egyik legjobb azok között is, amelyeket én olvastam.

    VálaszTörlés
  2. @Gillian Gomori: Neil Gaiman örök szerelmem, úgyhogy egészen biztosan ez a könyv marad a lista élén. (Amíg nem ír másikat. :D)

    VálaszTörlés
  3. A hideg kirázott az első helyezett láttán :) Nem szoktam blogokhoz kommentelni, de most muszáj: csak egyetérteni tudok :)

    VálaszTörlés
  4. Tetszik a lista, tudnám ajánlani J. Goldenlane Írónő munkásságát:)

    VálaszTörlés
  5. ezek lanyregenyek...

    VálaszTörlés
  6. @Névtelen: Miért mi számít neked, óh, kedves Névtelen, fantasynak? Miért nem jó a szépirodalmi Society of S, ami filozófiai témákat boncolgat? Vagy az anorexiával, öngyilkossággal és depresszióval foglalkozó Riders of the Apocalypse is? Plusz: Mi a lányregény? És miért baj, ha valami lányregény? (Kicsit úgy érzem, mintha a "lány" negatív jelző lenne...)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

Cassandra Clare: Clockwork Angel - Az Angyal

Hogy akadtam rá: Clare mániás vagyok a fanficjei óta. Úgy általában az egészről: Íme az Infernal Devices 1. része, az új Árnyvadász trilógia, amire annyira vártunk az Üvegváros után. Ismerjük Clare stílusát és szeretjük, ezért nagy volt az elvárás, főleg ugye pasi karakter szinten. De úgy írom le a kritikát, hogy mindenki értse, hiszen ez a kötet is ilyen, nem kell feltétlen előtte olvasni a Végzet Ereklyéit. 1878-at írunk, és a prológusban már találkozunk Willel és Jemmel a két férfi szereplőnkkel, akik nem mások, mint Árnyvadászok, azaz félangyal félember démonvadászok. Most is épp démonvadásznak, miközben egy rejtélyes gyilkosságba botlanak, ami után el is kezdenek nyomozni. Eközben Tessa Gray, ami igazi főszereplőnk megérkezik Londonba, mivel a nagynénje meghalt, és amellett is árva, már nem maradt más neki a világon, csak a bátyja. Igen ám, de hamar rá kell jönnie, hogy a bátyját, Nathanielt elrabolták a Sötét Nővérek névre hallgató warlockok. (Warlockok = féldémonok, akik