Ugrás a fő tartalomra

Amanda Grace: No One Needs to Know (Senkinek nem kell tudnia róla)

Hogy akadtam rá: Amanda Grace rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Olivia legjobb barátja az ikertestvére, Liam, és úgy érzi, csak rá számíthat, hiszen a szüleik egyáltalán nincsenek otthon, annyit vannak üzleti utakon. Ám valahogy mostanában Liam megváltozott, elfelejti a közös programjaikat, és új haverokra tesz szert, no meg egy új, rá egyáltalán nem jellemző, komolyabb kapcsolatra, Zoey-val, Olivia osztálytársával, akit mindenki kiutált első évben. Zoey és Olivia nem is lehetnének különbözőbbek: Olivia dúsgazdag, Zoey családjának épp, hogy van pénze ételre, Zoeynak így is dolgoznia kell egy gyorsétteremben, és gürcölnie az iskolában, ha bent akar maradni, mert ösztöndíjas. Ezért is fontos számára, hogy a történelem projektje ötös legyen, és amilyen a szerencséje pont Oliviát kapja partnerének a feladatra.

Amanda Grace az első komoly regényével belopta magát a szívembe, és noha azóta nem igazán csillogtatta meg azt a zsenialitását, amit akkor hozzátársítottam, mégis rendületlenül olvasom a könyveit, mert nem ír rosszul. És bár ez a regénye sem lett sajnos tökéletes, attól még jólesett olvasni, mert egy nagyon aranyos, könnyed középiskolai romantikus történet, ami alapból nem lenne az én stílusom, mégis tetszett. Talán azért, mert a már megszokott YA romantikus történet elemeit most azzal a csavarral olvashatjuk, hogy ami fiú/lány kapcsolatnak indul, az lány/lány kapcsolattal fejeződik be, és bár a regényre tényleg nincs jobb szó, mint egy az aranyos és kellemes, mégsem éreztem túl nyálasnak.

És ha már tinédzser regény akkor mi más lehetne a központi téma a romantika mellett, minthogy a karaktereink rájönnek, hogy hol a helyük a világban, mit akarnak az élettől, hogy kik is ők valójában, és hogy nem szabad hagyniuk, hogy az akadályok, amiket az élet eléjük állított meghatározza őket, vagy megállítsa őket az álmaik elérésében. Oliviának azzal kell megküzdenie, hogy a szülei a tökéletességet várják el tőle − bár a szüleiből semmit nem látunk −, és ebből tör ki, no meg ráébred arra, hogy talán követett el ő is hibákat, és ezt megpróbálja helyrehozni. Olivia karakterében azt volt jó látni, hogy bár nagyon esendő és volt olyan helyzet, amikor ráüvöltöttem volna, hogy "hé, csinálj már valamit," utána ezt be is ismeri és helyrehozza, amit elrontott, szóval tényleg fejlődik a karaktere, ahogy rátalál önmagára és kiáll saját magáért. Testvére, Liam, bár nem főszereplő, ezért nem olyan látványosan, de mégis átesik egy kis énkeresésen, ahogy azt próbálja kitalálni, milyen is az ő stílusa. Zoey pedig rájön, hogy annyira félt attól, hogy bántani fogják, hogy ezért inkább mindenkit elüldözött magától.

A romantika olyan, amit már ezerszer olvashattunk, a két teljesen más helyzetből származó (egy szegény, egy gazdag) fiatal találkozása, akik először hevesen nem kedvelik egymást, mert előítéletesek, majd szépen lassan rájönnek, hogy mégis van bennük valami közös, és egymást a helyes útra terelik, és olyan perspektívát nyújtanak egymásnak, ami szükséges ahhoz, hogy fejlődjenek emberként. Akik félnek attól, hogy nagyon a szerelmi háromszögön van a hangsúly, azokat megnyugtatom, hogy bár lényeges cselekményelem, mégsem vacillálnak rajta idegtépően, egyszerűen csak azt mutatja be Grace, hogy néha olyan kapcsolatokba is belemegy az ember, amik egyszerűek, vagy éppen azért mond igent valakinek, mert végre valaki észrevette, mindegy az, hogy ki. Egyféle intő példa arra, hogy a szükségre nem igazán lehet kapcsolatokat építeni.

A család témája még hangsúlyos a regényben, bár inkább csak a testvérkapcsolatokat láthatjuk, ahogy Zoey védelmezi a kistestvérét, és ahogy Liam és Olivia próbálnak megbékélni azzal a ténnyel, hogy mindketten felnőttek és másféle emberek lettek, és ezért valamennyire ketté vált az életútjuk.

És itt jönnek be a regény negatív dolgai: A szülők. Mindkét családban a szülők sokat dolgoznak − Zoey-éknál, hogy meg tudjanak élni, Oliviáéknál talán megszokásból? Ez nem igazán derült ki, viszont Oliviáéknál egyáltalán elő sem kerülnek az egész regény leforgása alatt. Van egy-két utalás, hogy üzleti úton vannak talán Európában, mégis elég kevésnek éreztem, főleg, hogy a szereplők csak néha szomorkodnak ezen. Viszont kifejezetten zavart, hogy egyik szülő reakcióját sem látjuk arra, ami a regény központi témája lenne − hogy a lányuk biszexuális.

Persze, lehet mondani, hogy biztos ott olyan a közösség, hogy mindenki mosolyogva elfogadja, de nem, én ezt nem érzem igaznak. Nem kell minden LMBT könyvnek arról szólnia, hogy de rossz egy nem heteroszexuális élete, de igenis a negatív reakciók sajnos a velejárói egy ilyen kapcsolatnak, és nem is kell szomorú, reménytelen hangulatot festenie egy könyvnek, de valamiféle reakciót szerettem volna a karakterektől. Egyedül Liam reagál bármire is, és neki muszáj is, hiszen Zoey vele is jár… Mindkét főhősünk csak körbe-körbe táncolta a biszexuális kifejezést, nem is igazán beszélnek róla − ami nem gond, nem kell magukat felcímkézni az embereknek − mégis ha már minden más területen a saját identitásukat keresték, egy kicsit több gondolatot szerettem volna ezzel kapcsolatban. Sajnos a regény ott bukik el, ami az egyik bája is, hogy teljesen úgy kezeli Zoey és Olivia kapcsolatát, mintha csak egy olyan romantikus történet lenne, mint bármelyik más YA regényé, és persze az emberek, az érzelmek ugyanazok, de a társadalom hozzáállása nem.

Felhoz pár komolyabb témát is Grace, mint az iskolai zaklatás és a gyógyszerfüggőség, de ezek úgy elvesznek a hétköznapi történetben, és semmilyen következményük nincsen, így nem is éreztem ezeket teljesen szükségesnek. Ehhez még hozzájön, hogy néhol eléggé furán viselkedtek a szereplők, például Zoey meggyőződése, hogy ha jobb környékre költöznek, akkor nem fogják zaklatni az iskolában a testvérét − amit nem igazán értettem, hiszen mindenféle emberek között vannak nem kedves természetűek, és Grace egy kicsit nem igazán tudta a szegénység témáját jól kezelni. Valahogy olyan kizökkentő dolgok voltak Zoey családi körülményei között, amit nem tudtam összeegyeztetni a teljes letargiával, amit érzett a lány.

De összességében a No One Needs to Know egy könnyed és szórakoztató regény, ami nyárra vagy nyárutóra tökéletes. Aki nem egy teljesen reális LMBT regényt vár tőle, vagy csak szimplán nagy romantika rajongó, annak nyújthat egy pár kellemes órát. 

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: szórakoztató

Ami nem tetszett: az LMBT szál nem annyira kidolgozott, néhány komoly téma csak úgy eltűnik, a "gonosz" elég papírmasé karakter

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Flux

Kiadás dátuma: 2014. szeptember 8.

Oldalszám: 240 oldal

Honnan: saját, e-book

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség