Lewis Carroll: Alice Csodaországban

2014. szeptember 28., vasárnap

Hogy akadtam rá: Úgy éreztem, ideje bepótolni, hogy eddig nem olvastam.

Sorozat: Az Alice Csodaországban 1. része.

Úgy általában az egészről: Alice követ egy fura fehér nyulat egy unalmas napon, le az üregén keresztül, egészen egy különös világba, ahol az ételek és italok lekicsinyítik vagy éppen óriás méretűre nagyítják őt, és ahol az állatok beszélnek.

Szerintem senkinek nem kell bemutatni az Alice Csodaországbant, noha jómagam eddig sem a könyvet, sem a Disney mesét nem ismertem (a mesét továbbra sem, és valahogy nem is szeretném), mindenhol csak a feldolgozásaival találkoztam, ezért az ikonikus dolgokat már ismertem: macska, fehér nyúl, össze-vissza méret változás, Őrült Kalapos, Szívkirálynő és a többiek. Azt hittem, ez is olyan klasszikus mese lesz, amit teljesen tudok élvezni, és valami teljesen mást kaptam.

Az Alice Csodaországban persze egy kis, könnyed mese gyerekeknek, de mégis több annál, annyi rétege van, hiszen nem hiába lehet annyit elemezni, és ki tudja, hogy mi igaz belőle. A könyv a nonszensz irodalom képviselője, aminek két fajtája van: az egyik, amelyiknek nincs értelme, általában gyerekversek, a másik pedig, ahol abszurd elemekkel tűzdelik tele a történetet és sajátos logikája van. Ennek a kettőnek a kereszteződéséből született az Alice, és be kell vallanom, hogy engem, mint egy logikához nagyon ragaszkodó és mindenhol értelmet kereső olvasót először megzavart, elég nehezen engedtem el a racionalitást kereső énemet, amit miután megtettem, kellemesen magával ragadott a történet. Ezt annak is fel lehet írni, hogy életemben nem olvastam még abszurd, nonszensz dolgot.

A történetben a logika, a matematikai elemek, szóviccek és az értelem keresése átívelő motívumok, ami nagy valószínűséggel inkább a felnőtteket fogja lekötni olvasás közben. Előkerül a határérték fogalma, amikor Alice azon töpreng, hogy vajon meddig tud összemenni, Carroll előhozza a nem tízes alapú számrendszereket, mikor Alice nekiáll számolni, de mindig valami furcsán más érték kap eredményül, az Őrült Kalapos teadélutánján pedig a matematikai logika kerül terítékre, amikor a karakterek Alice mondatait boncolgatják, és a macska és a vigyora közötti kapcsolat is ide tartozik.

Sokszor felbukkan a történetben, hogy a szereplők is keresnek értelmet, ahogy az olvasó is teheti a történetben, és nagyon sokszor úgy tűnik, hogy Carroll is azt sugallja, hogy igazából nem mindenhol kell keresni mélyebb értelmet, hiába ez az emberiség egyik alap vágya. A királynő krokett játszmája kitűnő példája annak, hogy milyen is maga a történet, ugyanis hiába vannak szabályok, minden össze-vissza és első ránézésre értelmetlen: mindenki egyszerre üti a labdát, amik élő, mászkáló sünök, mozgó, élő flamingókkal ütő helyett és ide-oda menetelő kártyalap katonákkal kapuk helyett. A Hercegnő is váltig állítja, hogy minden történetnek van mondanivalója, amit Alice megkérdőjelez, mondván, lehet, hogy valahol felesleges üzenetet és értelmet keresni. Ez szintén előjön a könyv legvégén, mikor a Király próbál elemezni egy bizonyítékként felmutatott verset, aminek leginkább semmi értelme sincs. (Ahogy a legtöbb versnek sincs a könyvben, a javarésze csak paródiák.)

A szóviccekre épül a legtöbb humor és ez is egyfajta eszköz az egész realitás torzításának és a sajátos logika bevezetésének, nekem mégis néhol inkább fájdalmas volt, és azt hiszem, ezért sem az én könyvem ez. Amúgy nem is tudom elképzelni, hogy lehetett ezeket visszaadni magyarul.

De bár Carroll és a szereplők úgy tűnik, intenek minket attól, hogy elemezzük a könyvet, ahogy a Griffmadás is mondja "A magyarázatok hosszúak és unalmasak," mégis fel lehet lelni benne érdekes motívumokat. Alice sokszor megkérdőjelezi önmagát, először amikor megérkezik Csodaországba megkérdőjelezi, hogy vajon saját maga-e, és nem tudja, hogy kicserélték-e másra. Később a Hernyóval folytatott beszélgetése során is mondja, hogy ő nem olyan, mint amilyen volt, és nem bírja a sokszori változást, amin Csodaországban átesik. És bár történet szerint ez csak a méretbeli különbségekre értendő, egyszer mégis gondolkozik rajta, hogy ha nem nő nagyobbra, akkor nem is öregedik meg, viszont akkor örökké járhatna iskolába, így az Alice Csodaországban egy kicsit szól a felnövésről is, és hogy mennyire furcsa és váratlan élmény is tud ez lenni. (Ehhez hozzáadhatjuk még, hogy Lewis Carroll is hírhedten inkább fiatalkorú gyerekekkel jött ki igazán, mint felnőttekkel, és hasonlóan, mint J. M. Barrie, őt is érik pedofil vádak, amit fokoz, hogy szeretett akt képeket készíteni gyerekekről. Amit persze, lehet fogni az akkori művészeti irányzatra, de azért mégis elég kellemetlen belegondolni, hogy Alice valós személy volt, és Carroll és Alice közötti viszonyról különböző pletykák is szárnyra kaptak, bár ennek valóságtartalmát mindenkinek magának kell eldönteni.)

Ugyanakkor a történetbe bele lehet látni egy kis politikai szatírát is, ugyanis mind a Király és a Királynő elég rémes karakternek van ábrázolva, a Király inkább papucs alkat, a Királynő pedig ésszerűtlen és erőszakos, nem ismeri a saját népét. Carroll pedig az igazságszolgáltatást is kifigurázza, amikor mindenféle bizonyíték nélkül előbb elítélnék a vádlottat, minthogy az esküdtszék döntsön.

A könyvben előtűnik még az erőszakosság is, amit leginkább a Hercegnő és a Szívkirálynő képvisel − egyik a gyermekbántalmazással, noha Carroll megjegyzi, hogy a gyerek semmit nem érez belőle, másik az állandó lefejezésekkel. Az Alice-t körülvevő állatokat is folyton rettegésben tartja, hogy vadásznak rájuk, és ezen Alice sem segít, amikor állandóan felhozza a macskáját, hogy hogyan öli meg a különböző állatokat. (Noha Alice elvileg udvarias lenne, mégis sokszor intik a szereplők arra, hogy uralkodjon magán és több szereplőnek is elég kontrollálhatatlan kitörései vannak.)

Ami még egy vitatott téma a könyvvel kapcsolatban, hogy vajon Carrollnak volt-e valamilyen étkezési zavara - egyesek váltig állítják, hogy igen -, ugyanis az evés, ivás és ez hogyan uralja a testet, illetve a fogyasztási vágyat hogyan uralja Alice elég központi motívum. (Ami engem, ha logikusan néznénk a történetet, nagyon zavart, hogy Alice jéé, bármit talál, azt megissza.)

Az Alice Csodaországban egy elég fura könyv, amit akár lehet egy teljesen elvont, szórakoztató mesének is olvasni, de azok is élvezhetik, akik szeretik a logikai és szóvicceket, fejtörőket, vagy a nonszensz történeteket. Aki viszont valami reális történetet vár ettől a mesétől, az elég nagyot csalódhat. Ugyanakkor nem véletlen maradt fent klasszikusként ez a történet, ha mást nem, megmozgatja az agytekervényeket.

Kedvenc karakter: Őrült Kalapos, Kőr Bubi, Szívkirálynő

Ami kifejezetten tetszett: az első nonszensz regény, amit olvastam

Ami nem tetszett: Alice néha irritáló, néhány szóvicc fájdalmas

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Puffin

Kiadás dátuma: 2014. március 6. (eredeti: 1865. november 26.)

Oldalszám: 160 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, szülinapi ajándék

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.