Ugrás a fő tartalomra

Ellen Hopkins: Rumble (Morajlás)

Hogy akadtam rá: Ellen Hopkins rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Matt öccse az iskolai zaklatások hatására öngyilkos lett, és a fiú ezt egyszerűen nem tudja feldolgozni. Nem érti, miért várja el tőle mindenki, hogy bocsásson meg a zaklatóknak, amikor úgy érzi, senkit sem érdekel, mi lett a testvérével. Bár Matt küzd a rajta eluralkodó dühvel és haraggal, de köszöni szépen, jól van, a jegyei jók, és noha nem tudja, hogy mihez kezdjen a jövőjével, melyik egyetemre jelentkezzen, nem minden tizenéves így van? Matt bár sok barátját elveszítette az öccsét övező botrány miatt, hálás azért, hogy mellette van a szerelme, a számára tökéletes lány, Hayden. Noha a lány már-már lassan fanatikusan hisz Istenben, Matt pedig ateista, a fiú nem hiszi, hogy ez elronthatja a kapcsolatukat.

Ismét egy újabb Ellen Hopkins regény, és nem meglepő, hogy nem kellett csalódnom a kedvenc írómban, ismét a szokásos szívfacsaró, őszinte érzelmekkel és hiteles tinédzser karakterekkel mesél el egy olyan történetet, ami igenis fontos üzenetet hordoz. Ennek a kötetnek a főtémája a hit és a vallás, de ettől ne ódzkodjon senki sem − én sem szeretem az erőltetetten, szájbarágós vallásos dolgokat −, itt főleg arról van szó, hogy mi készteti az embereket a hit keresésére, és a vallás milyen megnyugvást jelenthet, ugyanakkor milyen veszélyesen befolyásolható erő is lehet bizonyos karizmatikus vezetők kezében.

A főszereplőnk, Matt, állítása szerint ateista, és az egész történetet az indítja el, hogy egy irodalomra írt esszéje aggodalmat kelt a tanáraiban és a pszichiáterében, ez az írása pedig arról szól, hogy mit gondol a vallásról, és hogy szerinte miért nem létezik Isten. Végig a könyvben ezt az esszét is olvashatjuk, ami érdekes és jogos kérdéseket vet fel, hiába gyökerezik egy felfoghatatlan traumában az egész. Olyan kérdések merülnek fel, mint hogyan lehetne valami mindenható hatalom, aki alapvetően jó, ha hagy borzalmas dolgokat megtörténni (Matt öccsének, Luke-nak az öngyilkossága például), de ugyanakkor felveti, hogy Isten nevében az emberek rémes tetteket − háborúkat és vérontást − követnek el. Ugyanakkor Luke (visszaemlékezésekben) elgondolkozik azon, hogy csak nem keletkezhetett az univerzum véletlenszerűen, és még ha nem is a keresztény Isten létezik, valaminek csak kell. Előkerül az utóélet kérdése is, nyilvánvalóan Luke esetében, de még több háttérszereplőében is, és ezek mind-mind olyan dolgok, amikkel az életben mindenki szembenéz egyszer − főleg tinédzserkorban, amikor kialakul az ember világképe, és ezen az úton követjük végig Mattet. Ugyanakkor látjuk, hogy a többi karaktert mi hajtja a hit felé: Matt anyját Luke halála, Haydent szintén, egy másik karaktert egy halál közeli élmény vagy a szerettük majdnem elvesztése.

Ezek mellett Hopkins bemutatja, hogy milyen amikor az emberek a saját céljukra használják a Bibliát és más emberek sebezhetőségét: van egy-két olyan karakter, akiket nem a tiszta szívük vezet a hit útján, hanem önelégültség, vagy egyszerűen nem bírják elviselni, hogy a saját tettükért ők a felelősek, és ezért valamiféle felsőbb erő kezébe bízzák az életüket, és követik a megszabott szabályokat, hogy ne nekik kelljen eldönteni mi a helyes és mi a helytelen az életben.

De Hopkins nem veti el a vallást, sem a kereszténységet, hanem azt mutatja meg, hogy a hit fontos része az emberi életnek, és még ha valaki semmi konkrét vallást nem követ, akkor is milyen lelki erőt tud adni a hit.

A hit mellett a központi kérdés, ami még foglalkoztatja a karaktereket az az LMBT közösséghez való viszonyulás, milyen nehéz ezt bizonyos generációknak elfogadni, illetve azoknak, akik csak a sztereotípiákat ismerik, és ezt Hopkins összefonja a vallás kérdéssel, hiszen nagyon sokan a Bibliára fogják vakon, hogy miért "undorító," ha valaki nem heteroszexuális. Ezt a vak sárdobálást mutatja be egy karakterrel, aki még az Egy különc srác feljegyzései című könyvet (aminek Ellen Hopkins nagy rajongója :D) is betiltatja az iskolában, és a tanulóknak a mellett vagy ellen kell érvelniük, hogy jogos-e ez a cenzúra. Persze, Hopkins kifejti a saját véleményét, hiszen az ő könyvei is folyamatosan áldozatul esnek a tiltólistáknak, hogy a könyveknek nagyon fontos szerepe van abban, hogy tanuljanak az emberek − empátiát, toleranciát, emberségességet, és hogy megismerjék a számukra ismeretlen dolgok igaz valóságát.

A könyv másik főtémája a megbocsátás, nem csak Mattnek kell megbocsátania a szüleinek, akik nem éppen tökéletesek, azoknak, akik zaklatták a testvérét, de saját magát is okolja Luke haláláért. A többi szereplőt is szintén bűntudat nyomasztja, habár nem mindenkinek van rá tényleg oka, mégis a regény nagy része azzal foglalkozik, hogy milyen nehéz megbocsátani, főleg önmagunknak, de hogy mennyire szükség van erre, ha tovább szeretnénk lépni és feldolgozni a dolgokat.

A regény nagy varázsa számomra abban rejlett, hogy inkább a karakterek kapcsolatára összpontosít, a két főtéma mellett nem igazán történik semmi, hiszen Ellen Hopkins regényei sosem a cselekmény körül forognak, de itt még inkább a lelki- és karakterfejlődésen volt a hangsúly, aminek nagy részét a karakterek közötti kapcsolatok teszik ki. Keserédes visszaemlékezésekben látjuk Luke és Matt testvéri viszonyát, ahol Matt teljesen magára vette a védelmező feladatát, hiszen a szüleik nem igazán álom család. Ezért a szülőkkel való viszony is nagy szerepet játszik: Matt mindkét szülője az alkoholba fojtja a bánatát, illetve gyógyszerekbe, de már jóval Luke halála előtt voltak problémáik, de a legrosszabb, hogy nem igazán tudják kezelni a gyereknevelést sem, és Matt és Luke úgy érzik, hogy sosem elegek az apjuknak, az anyjuk pedig nem tudja rendesen kimutatni az érzelmeit. Mattet árnyékként követik a szülei által elkövetett hibák − félrelépés, fiatalkori érzelemmentes házasság −, és ezt is bemutatja a regény, hogy mennyire próbáljuk elkerülni azokat a tévedéseket, amiket a szüleink elkövettek, de Mattnek rá kell jönnie, hogy talán ez nem is olyan könnyű, néha egész fatalistán úgy gondolja, hogy a szülei génjei és hibái eleve meghatározzák az életét, és ebből a gondolkodásmódból nehéz kitörnie.

Ezek miatt is Matt a Haydennel való kapcsolatába menekül − és ez volt az igazán kedvenc részem a könyvben −, ahogyan Hopkins bemutatja a romantikus kapcsolatok nehézségeit. Nem próbálja elhitetni velünk, hogy az első tinédzserkori szerelem tökéletes, hogy nincsenek veszekedések és Mattnek is rá kell jönnie, hogy egy kapcsolatért dolgozni kell, és hogy igenis mindkét oldal hibázhat. Néha nem igazán bírtam Mattet, mert elég féltékenyen állt a dolgokhoz, de ezt Hopkins teljesen hibaként tüntetni fel, és Mattnek ezt le is kellett győznie magában. Végül olyan kérdésekkel kell szembenéznie a főhősünknek, hogy vajon egészséges-e, hogy ennyire ragaszkodik Haydenhez, vajon a gyász miatt van-e ez, és hogy azért nem akarja-e elengedni a lányt, mert már annyi mindent elvesztett, és egyszerűen nem tudja feldolgozni a veszteséget és a változásokat. Matt karakterfejlődése ezért valami nagyon kellemes, ahogyan rájön, hogy ne csak tétlenkedjen, hanem tennie is kell valamit, hogy a saját életét a kezébe vegye, felismeri a hibáit és helyre is hozza őket, miközben megtalálja az életcélját és a helyét a világban.

Melléktörténetként előkerülnek a veterán katonák és a poszttraumás stressz zavar témája Matt nagybátyja személyében, és a háttérben még számos fontosabb dolgot felsorakoztat Hopkins, mint a depressziót, a gyógyszerfüggőséget, a fiatalkori terhességet és az iskolai erőszakot, lövöldözéseket és a fegyverviselésből adódó gondokat.

Egyetlen egy apró gondot nekem csak a legvége jelentett. Hopkinsnál már megszoktam, hogy mindig tartogat valami érzelmileg ütőset, és ide valahogy nem illett, hiszen nem volt olyan konfliktus, aminek tetőznie kellett volna, viszont hirtelen bedobott egy mellékszálat, amivel nem is lett volna gondom, ha jobban kifejti. Az utolsó pár oldalban, bár elég hatásos lett a maga nemében, mégis úgy éreztem, hogy egy picit jobban kifejtve nagyobbat üthetett volna.

A Rumble nem okoz csalódást, igazi felnövésről szóló regény arról, ahogy egy elveszett fiú megtalálja magát és a helyét a világban, felfedezi a hit és a szeretet erejét, és rájön, hogy van miért élnie.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a téma

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó:  Margaret K. McElderry Books

Kiadás dátuma: 2014. szeptember 1.

Oldalszám: 560 oldal

Honnan: saját, e-book

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség