Ugrás a fő tartalomra

Cressida Cowell: The Day of the Dreader (A Rettegés Napja)

Hogy akadtam rá: Az első részből van film.

Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat kiegészítő kötete.

Úgy általában az egészről: A Rettegés sárkányról sok legenda szól: Van amelyik szerint kiszívja az életet az áldozataiból, van amelyik szerint a szívet, vagy az agyat eszi meg, esetleg az összes érzékétől megfosztja azt a szerencsétlent, akire rátalál. De egy dolog biztos, a Rettegés annyira félelmetes, hogy még a legerősebb és legnagyobb sárkányok is nagy ívben kikerülik. Így amikor egy téli napon a Rettegés tanyát ver Hibbant-sziget mellett, nem csoda, hogy a Huligán törzs szépen lassan éhezni kezd, mert nem mernek halászni.

Míg Pléhpofa mindenáron a jól bevált viking erőszakot szeretné alkalmazni a sárkány elkergetésére, Hablaty ismét az apjával ellentétes ötletet eszel ki, és diplomatikusan akarja megoldani a problémát. Eközben Fogatlan, a kis önző sárkány is képes magát bajba sodorni, pedig csak kiásott pár tojást a saját élelemtartalékából.

Ez is csak egy kis kiegészítő novellácska, amit Cowell a National Book Dayre írt, és bár meghatározott helye nincs a sorozatban, mégis még a vidámabb időket hozza vissza, így hangulatilag a nyolcadik rész elé tehető. Amire nagyon is nagy szükségem volt azok után, ahol most tart a történetben, ez volt a tökéletes kis szórakoztató és pihentető olvasmány, mielőtt az utolsó megjelent részbe vágtam.

A történet nem nagy dolog, eléggé kiszámítható, de engem teljesen elszórakoztatott, főleg, hogy a sajátos humor − amit az olvasókhoz való kiszólással most még jobban megfejel Cowell − még ebből a kis kötetből sem hiányzott. Bár Hablaty is főszerepet kap és a szokásos bonyolult apa-fia kapcsolat is előtérben van, mégis úgy éreztem, hogy Fogatlan kapta meg most a színpadot, ugyanis a problémáját most egyedül kell megoldania, ezért kénytelen lesz egy kicsit "hablatyosabban" viselkedni. Fogatlan bemutatja, hogy ő is tud okosan gondolkozni − ha akar −, és hogy azért valahol mégis a helyén van a szíve. Külön vicces volt látni, hogy most neki kellett önző, mindent megnehezítő karakterekkel szenvednie, ahogy Hablatynak normális esetben pont ő vele. Pluszban pedig extra csavart tett bele Cowell azzal, hogy egy picit utalt az utolsó részek egyik nagyobb csattanójára, ami mellett amúgy elsiklik az olvasó, ha nem tart a sorozat azon részénél, de amúgy elég nagy érzelmi hatása van.

Bár ez egy kis kötet és sok idő nincs nagy témákat taglalni, a már szokásos "a remény fontos és erőt ad" üzenet itt is megtalálható. És Cowell egy kicsit játszik azzal, hogy a fikció hogyan hat az emberekre, hogy hiába talán egy történet nem teljesen valós, mégis akadhatnak benne fontos mondanivalók, és hogy talán a legendáknak is van valahol valóságalapjuk.

Összességében ez csak egy apró, könnyed és vicces kitérő a nagy sztoriból, de Fogatlan és Hablaty rajongóknak kötelező és nem okoz csalódást.

Kedvenc karakter: Hablaty, Fogatlan, Halvér

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a karakterek, az előreutalások, bármilyen kicsik is

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Hodder Children's Books

Kiadás dátuma: 2012. február 19.

Oldalszám: 120 oldal

Honnan: saját, papírpéldány

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség