Nita Szendrey: Hollow Creek Akadémia Évkönyv 2009–2010

2014. december 13., szombat

Hogy akadtam rá: Az írónő felajánlott egy példányt a könyvéből.

Sorozat: A Hollow Creek Akadémia 1. része.

Úgy általában az egészről: Jaide Morrow félénk, önbizalom hiányos lány, ezért még jobban tart az új iskolájától. Apja, miután hirtelen visszalép az életébe, ahhoz ragaszkodik, hogy a neves, chicagói bentlakásos iskolában, a Hollow Creek Akadémián folytassa tanulmányait, amibe Jaide kénytelen beleegyezni. Először megrettenti, ami ott várja ott: népszerűségért és figyelemért éhes lányok, egy idegesítő mentor, ruhakód, és az érzés, hogy sehova sem tartozik. Ám barátokra lel Voni, a feltűnő emó lány és Megan, a csendes szobatársa személyében, és az enyhén összezavaró Roscoe sem olyan rossz arc, mint elsőre tűnik. Csak élje túl az első évet, mert itt a házkupáért folytatott verseny nem gyerekjáték.

Egy kicsit féltem, amikor az írónő felkért arra, hogy írjak véleményt a könyvéről, mert a magyar könyvekkel mostanában sosincs szerencsém. (Nem fogom abbahagyni a magyar szerzők olvasását, csak mindig nehezebb a művükről véleményt írni.) De Nita megnyugtatott, hogy nem véletlen döntött úgy, hogy elküldi nekem a könyvét, és hogy teljesen felkészült egy Gigi-féle kritikára. Annyit megjegyzett, hogy talán a romantikával lehetnek problémáim, és bár nem vagyok egy romantika kedvelő alkat elfogadtam az ajánlatát, mert az ifjúsági regényeket még mindig szeretem. És nem is kellett csalódnom!

Bár a regény nem tökéletes, és érezni lehet rajta, hogy kezdő író műve, miután kikapcsoltam az agyamban egy kapcsolót, teljesen élveztem a Jaide történetét. Kérdezhetitek, hogy ugyan, mit kellett figyelmen kívül hagynom, amire pedig rettentően egyszerű a válasz: Én leginkább, ha realista regényt veszek a kezembe, akkor megszoktam, hogy az élet kemény dolgairól olvasok, pedig aztán nem mindenkinek jut ki olyan sors, és valaki kedves, átlagos életet él. Amikor az elsős gimnazista Jaide-et felhívja magához, egyedül a szobájába két idősebb fiú - egy 17 és 18 éves -, nálam elindult a fejemben a Különleges Ügyosztály főcím zenéje, és akkor jöttem rá, hogy velem van a baj. Persze, Jaide helyében én jobban tartottam volna a fiúktól, ő inkább a társaságtól fél, de valahol ekkor jöttem rá, hogy teljesen rosszul állok ehhez a történethez, és nem kell mindenhova tragédiákat és depressziót képzelnem.

Ez a könyv igazából egy üdítő, kis ifjúsági regény, arról hogyan oldják meg a tinik a csetlés-botlásaikat, és hogyan indulnak el a felnőtté válás rögös útján. Jaide és társai − bár főleg a főhősnőnk − rájönnek, hogy kik ők valójában, mik a céljaik, álmaik, és hogy ezek eléréséért nekik is kell tenni valamit. Az alap mondanivaló nagyon jó, főleg, hogy Jaide iszonyatosan passzív karakterként kezdi és ebből fejlődik ki egy magáért kiálló lánnyá. Viszont itt jön az első dolog, ami egy kicsit zavart. Jaide-nek mindenki mondja, hogy csak várja a sült galambot, és nem tesz semmit, ami igaz is, és nem az történik, hogy Jaide elkezd dolgozni a célja felé, hanem kap egy különleges képességet, és azután mindenki sztárnak nézi. Jaide problémája az, hogy ő énekes akar lenni, de fél a tömegtől, ezért inkább gitározik − nekem ez is elég csavart logika volt Jaide részéről, hiszen a gitárral is tömeg elé áll ki, de hát ez Jaide, és nem vagyunk képesek mi is értelmetlen indokok kitalálására? −, ezen pedig csak az segít, hogy kiderül, hogy különleges hangja van. Ami még frusztrálóbb, hogy Jaide elég irracionálisan viselkedik − legalábbis az olvasó már üvöltözik vele −, ugyanis a tanároknak tartott előadás után, elrohan, nem várja meg az eredményt, és mikor a tanárai hivatják, se megy be az irodába. És igen, valós reakció ez is, hiszen ennyire fél mindentől Jaide, mégis az idegeimen táncolt néha, de viszont ez a hirtelen képesség mintha ellentétesen csengett volna a történet üzenetével.

Viszont bármennyire is esendőek a karakterek és nehezen sikerült őket megszeretnem, rá kellett jönnöm, hogy igen, a tinédzserek ilyenek: néha idegesítők, el vannak merülve a saját kis világukban és rettenetesen sztereotipek. Nem mondom, hogy pozitív példának vannak beállítva a főhőseink, mégsem tudtam pl. azzal mit kezdeni, amikor az enyhén nőgyűlölő szöveggel biztatják Jaide-et, ez pedig nem más, mint a "személyes kedvencem," a nem vagy olyan, mint a többi lány. Ez a legrosszabb mondat, ami valaha is elhangozhat, és azt sugallja, hogy a többi lány, vagyis az átlagos lány, rossz-gonosz. És tudom, hogy ezt a szereplők mondják, nem az író, és hogy ez mennyire egy gyakori mondat, főleg tinédzser lányok szájából, de ilyenkor mindig elönt a méreg, hiszen annyi helyen kell ezzel megküzdeni a nőknek/fiatal lányoknak. És utána kiselőadást tartanak arról, hogy bizonyos külsőhöz, bizonyos hobbik tartoznak, és gitározni, ejnye, csak menő csajok tudnak. De viszont, bár Jaide-ék még nem jutnak el erre a szintre, ezt az írónő ellensúlyozza azzal, hogy a sztereotip képbe nem illő dolgokat is beletesz, és valahol érzem, hogy errefelé még fognak javulni a karakterek.

Viszont a "főgonoszunk," Lia a tipikus, féltékeny lány karakter, aki a regény leggyengébb pontja. Lehet, hogy kiderül róla még valami, hogy mi motiválta, és persze, vannak ilyen típusú emberek, mint ő, de valahogy egysíkúnak éreztem, és persze, hogy egy fiú motiválta. Szóval eddig, amennyit lát belőle az olvasó, egy elég sablonos karakter, viszont néha a gonoszságai már elérik azt a szintet, amikor elgondolkozik rajta az ember, hogy vajon tényleg csak egy szimpla szerelmi megszállottságról van szó, vagy vannak komolyabb gondjai is.

A regény nagy erőssége, hogy több nézőpontos, és míg sokan ezzel nem bánnak jól, itt az írónő nagyon jól alkalmazta. Több karakternek is előnyére vált, hogy láthattuk az ő nézőpontját − SCOTT! −, és a történetet és Jaide-et is jó volt több szemen keresztül látni, így néha, amit Jaide nem vett észre, az elég feszültséget keltett, hogy érdekessé váljanak a dolgok az olvasó részéről.

Még főszereplőnk Roscoe, aki egy elég vízválasztó karakter lesz szerintem az olvasók között. A bunkó, de arany szíve van alapsémából indul ki, és az elején csak egy számító alaknak látjuk, viszont később több minden kiderül a hátteréről, amitől belopta magát a szívembe, és így egy szépen összetett karakter lett. Roscoe-t azért szerettem, mert nem lesz egy csapásra jó fiú, vagy lelkileg/érzelmileg stabil a szerelemtől, sőt… Jó volt látni, ahogy önmagával küzd és valahogy fejlődik is a karaktere, de mégsem érte el még a teljes szintet, áll még előtte út az elkövetkezendő három részen keresztül.

Vannak még mellékszereplőink: Scott, Josh, és Jaide lány barátai, Megan és Voni személyében. Scott volt nálam a személyes kedvencem, a rossz fiú, aki szintén egy nagyon jól összetett karakternek sikerült, és akinek a nézőpontját élvezet volt olvasni. Josh, Jaide frusztráló mentora, aki sokat üvöltözik, de jót akar, szintén − a hülye motiváló szövegén kívül − egy egészen kellemes figura volt, ahogy ösztönözte Jaide-et.

Megannal és Vonival annyi volt a baj, hogy egy idő után eltűntek, és nem tudtam átérezni a Jaide-del való barátságukat. Jaide az elején kijelenti, hogy azért nem voltak barátai, mert mindig dolgozott vagy gitározott (erre Josh rámutat, hogy mekkora hülyeség), és meg is van arról győződve főhősünk, hogy ebben a bentlakásos suliban mindenki sznob, szóval amikor találkozik a csendes, visszahúzódó, könyvszerető Megannal, meglepődik. És utána már barátok is. Voni, a merész, tetkós, feltűnő gót lány, akit egyszer meglát, már barátok. Azt hittem, Jaide használja csak jobb szó híján a barát szót, de nem, utána már legjobb barátnők lesznek, és nem tudom hogyan. Egy kicsit zavart, hogy érzelmi mélység nincs nagyon a barátságukban, és több meghitt, barátkozós, érzelem megosztós jelenetet szívesen láttam volna. Még egy enyhe gyengeség, hogy bár elvileg Voniék a tökéletes barátok, mégis tovább cikizik Jaide-et (amikor az a hír járja róla, hogy esténként meséket néz − komolyan? ez hol baj?) és manipulálja, ami nem igazán tűnt barátias húzásnak.

Amiről még szól a regény, hogy mennyire imádják a tinik besorolni magukat a társadalom által létrehozott skatulyákba, és hogy mennyire kínozzák egymást, ha nem felelnek meg ennek. Jaide-ék társasága hihetetlenül odavolt azért, hogy mi menő, ki mennyire népszerű, és valamilyen szinten ezzel egyet is tudok érteni, hogy létezik ilyesmi gimiben, de…

Ahogy a barátságnál, néhol a regényből hiányzott az érzelmi háttér és a dolgok kifejtése. Bár nem zavart, hogy inkább elmesélő stílusú a regény, és pl. nem látunk sokat a zenei gyakorlásokból és éneklésekből − sőt, ez szerintem még az előnyére is vált −, mégis nagyon sokszor éreztem azt, hogy értem, miről szólna, de nem érint meg. Legszembetűnőbb ez Jaide és az apja közötti viszonynál volt: A lányt elhagyta az apja, mert zenekarral turnézott (ahogy Jaide mondaná partizott és piált), és aztán hirtelen a könyv kezdeténél betoppan. De az olvasó nem lát ebből semmit, se azt, hogyan viselte Jaide, amikor az apja hirtelen beállított, sem azt, hogy milyen gondolatok járnak Jaide fejében, hogy az apja elhagyta, és azért az ilyennek valamilyen lelki sebet kéne hagynia. Lehet, hogy Jaide örökös félelme a többiektől ebből fakad, de az érzelmek hiánya miatt nem lehetett összekötni, átérezni. Nem mellesleg pedig Jaide hipp-hopp megbocsát az apjának, pedig a kötet elején még olyanokat gondolt, hogy az apja biztos nem akarja őt az életében látni, és jól kiröhögi őt, miközben ő az Akadémián szenved.

Összességében a Hollow Creek Akadémia egy kellemes, szórakoztató, ifjúsági regény, amit leginkább a karakterek és a jellemfejlődésük visznek el a hátukon. Lehet, hogy hiányzik belőle még egy-két dolog, de a végére már engem is elkapott a Sparrow-ház csapat szelleme. :)

A kötetet köszönöm az írónőnek!
Kedvenc karakter: Scott, Josh

Ami kifejezetten tetszett: szórakoztató, SCOTT

Ami nem tetszett: néhol több érzelmi leírást elviseltem volna, egy-két karakter motivációja

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Pongrác

Kiadás dátuma: 2014. november

Oldalszám: 336 oldal

Honnan: a szerzőtől recenziós példány

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.