Ugrás a fő tartalomra

Cressida Cowell: How to Betray a Dragon's Hero (Így áruld el egy sárkány hősét)

Hogy akadtam rá: Az első részből van film.

Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 11. része.

Úgy általában az egészről: Több száz évvel ezelőtt Holnap szigetén egy csodálatos királyság állt, egészen addig, amíg a király meg nem ölte a saját a fiát, II. Hablatyot, ezzel egy szörnyű átkot szórva el. A király megbánva bűnét, eldöntötte, hogy soha többé nem lehet ilyen uralkodó a földön, amíg valaki jobb ember nem lesz nála, ezért a Király tíz ereklyéjét csapdákkal teli helyekre rejtette el. Csak az lehet a következő király, aki megtalálja mind a tíz ereklyét, és a Végítélet 12. napján a Holnap szigetére ezeket elviszi. Sok imposztor próbálkozott már, de az ősi Őrzőket senki nem tudja átverni.

Most pedig a vikingeknek mindennél jobban szükségük van egy királyra, ugyanis II. Hablaty sárkánya, Dühös porig égetett minden falut és kirobbantotta a sárkányok és emberek közötti háborút. Egy reményük van csak, hogy megállítsák őt: A Sárkány Ékkő, amivel az egész sárkányfajt el lehet törölni. De csak a király tudja használni ezt a mágikus ereklyét a koronázása után. Hablaty szülei úgy gondolták, hogy megtalálják a fiúknak − a jogos örökösnek − az összes Elveszett ereklyét, amit Alvin ellopott. Addig pedig hősünknek nyugton kéne ülnie, ám Hablatyot nem ilyen fából faragták. Egy segélykiáltást követve, Takonypócot, a személyes ellenségét találja meg, és mivel hisz a második, illetve sokadik esélyekben, ezért megmenti a fiút, ám ezzel Camicazi életét veszélyezteti, ugyanis Alvinék elkapják a lányt.

Ez már az utolsó előtti rész, és a prológusban Hablaty is figyelmeztet minket, hogy nehéz történet ez, és a kalandjai utolsó négy napját meséli el az utolsó két kötet, így számíthatunk rá már az elejétől, hogy valami veszett nagy függővéggel fogjuk magunkat szembetalálni. (Ami csak attól lesz rosszabb, hogy az írónő betegsége miatt határozatlan ideig eltolódik a befejező kötet megjelenése.)

Már a nyolcadik résztől említettem, hogy felnőtt, megváltozott ez a mese, és valahol az olvasó közönséggel együtt cseperedett fel Hablaty és nőtt meg a történet tétje is. Mégis ugyanúgy elvarázsolt a történet ezen szelete is, és ugyanúgy megnevetetett, habár ebben a részben inkább a szomorúságon van a hangsúly. Bár a nyolcadik rész volt az, ami igazán megríkatott, itt egyszerűen csak végig olyan nyomott hangulat uralkodik, mivel a hőseink most vannak a legsötétebb és legelkeseredettebb helyen.

Ezt a hangulatot csak fokozza, hogy a főmotívum most ebben a részben nem más, mint − ahogy a cím is mutatja − az árulás, és bár a kötet megjelenése előtt sokan tippelgettek ki lesz az áruló, Cowell úgy oldotta meg a helyzetet, hogy még jobban szíven ütött, mint gondoltam. Nem csak egyszerűen Hablatyot árulják el, sokkal súlyosabb szerepe van az önmagunkhoz és a saját ideáinkhoz való hűségnek.

A másik főbb téma, hogy minden fejlődéshez szükséges a fájdalom és a szenvedés, hogy muszáj az embernek nehéz dolgokon átesni ahhoz, hogy megedződjön és erős legyen. És hogy szélsőséges körülmények között jövünk rá, hogy igazából mire is vagyunk képesek, mennyit bírunk ki. Ehhez csatlakozik az, hogy az egész történet háttere egy háború, amit Cowell nem fél kihasználni, hiába meseregény ez. Látjuk, hogy az örökös feszültség, az élet-halál harc, hogyan változtat meg embereket, milyen hatással van rájuk, mint pl. az eddig mindig nyugodt és békés Halvér is milyen dühös (és esetleg gonosz) is tud lenni. Mindezekkel ellentétben pedig a már megszokott módon a pozitív oldalt a remény képviseli, főleg a második esély és a megbocsátás, amit Takonypóc karakterével dolgoz fel az írónő.

Bár hosszú ez a kötet, mégis csak néhány szereplő kap színteret, ami leginkább kimerül most Hablatyban, Halvérben és Takonypócban. Hablaty rájön újra és újra, hogy miért is küzd, rájön, hogy a vezetőknek szörnyű dolgokat is kell tennie, és ezek között a nehéz döntések között kell manővereznie. És eközben pedig az anyjával építi ki jobban a kapcsolatát, Valhallarama kénytelen szembenézni azzal, hogy talán nem kéne óvnia a széltől is a fiát, hiszen már felnőtt, és engednie kell, hogy a saját lábára álljon, ami nem mindig mehet könnyen egy szülőnek.

Takonypóc az, aki elég sokat szerepel, és jobban megismerhetjük, főleg, hogy mennyire hasonlított egy bizonyos régi történelmi személyiségre, Grimbeardre név szerint, és ezzel remekül párhuzamot von közte és Hablaty között. Mindketten hasonlóak, mindketten "rossz időben születtek," Hablaty túl fejlett gondolkozású ehhez a változó világhoz még így is, Takonypóc pedig túl tradicionális és mindketten tragikus sorsnak néznek elébe, ha a múlt valamennyire is enged következtetést levonni. Takonypóc karakterét rendesen kidolgozta Cowell, végre meglátjuk, mi állt az annyi évi zaklatás mögött, aminek Hablatyot kitette, és bár nem lesz tipikus, tökéletes hős, pont a hibáitól lesz tökéletes karakter.

Az utolsó előtti kötet ebben a sorozatban inkább az olvasó érzelmeire hat, elénk lebegteti a szörnyű vég lehetőségét, hogy minden sárkány kipusztul, és hiába meseregénnyel van dolgunk, ami egyfajta biztonságérzetet nyújt, Cowell képes ezt is megrengetni egy kicsit. Mondanom sem kell, hogy a falat kaparom a folytatásért. :)

Kedvenc karakter: Hablaty, Fogatlan, Halvér, Alvin

Ami kifejezetten tetszett: a történet

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Little, Brown and Company

Kiadás dátuma: 2014. szeptember 16. (eredeti: 2013. szeptember 26.)

Oldalszám: 416 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, születésnapi ajándék

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség