Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 11. része.
Úgy általában az egészről: Több száz évvel ezelőtt Holnap szigetén egy csodálatos
királyság állt, egészen addig, amíg a király meg nem ölte a saját a fiát, II.
Hablatyot, ezzel egy szörnyű átkot szórva el. A király megbánva bűnét,
eldöntötte, hogy soha többé nem lehet ilyen uralkodó a földön, amíg valaki jobb
ember nem lesz nála, ezért a Király tíz ereklyéjét csapdákkal teli helyekre
rejtette el. Csak az lehet a következő király, aki megtalálja mind a tíz
ereklyét, és a Végítélet 12. napján a Holnap szigetére ezeket elviszi. Sok imposztor
próbálkozott már, de az ősi Őrzőket senki nem tudja átverni.
Most pedig a vikingeknek mindennél jobban szükségük van egy
királyra, ugyanis II. Hablaty sárkánya, Dühös porig égetett minden falut és
kirobbantotta a sárkányok és emberek közötti háborút. Egy reményük van csak,
hogy megállítsák őt: A Sárkány Ékkő, amivel az egész sárkányfajt el lehet
törölni. De csak a király tudja használni ezt a mágikus ereklyét a koronázása
után. Hablaty szülei úgy gondolták, hogy megtalálják a fiúknak − a jogos örökösnek
− az összes Elveszett ereklyét, amit Alvin ellopott. Addig pedig hősünknek
nyugton kéne ülnie, ám Hablatyot nem ilyen fából faragták. Egy segélykiáltást
követve, Takonypócot, a személyes ellenségét találja meg, és mivel hisz a
második, illetve sokadik esélyekben, ezért megmenti a fiút, ám ezzel Camicazi
életét veszélyezteti, ugyanis Alvinék elkapják a lányt.
Ez már az utolsó előtti rész, és a prológusban Hablaty is
figyelmeztet minket, hogy nehéz történet ez, és a kalandjai utolsó négy napját
meséli el az utolsó két kötet, így számíthatunk rá már az elejétől, hogy valami
veszett nagy függővéggel fogjuk magunkat szembetalálni. (Ami csak attól lesz
rosszabb, hogy az írónő betegsége miatt határozatlan ideig eltolódik a befejező
kötet megjelenése.)
Már a nyolcadik résztől említettem, hogy felnőtt,
megváltozott ez a mese, és valahol az olvasó közönséggel együtt cseperedett fel
Hablaty és nőtt meg a történet tétje is. Mégis ugyanúgy elvarázsolt a történet
ezen szelete is, és ugyanúgy megnevetetett, habár ebben a részben inkább a
szomorúságon van a hangsúly. Bár a nyolcadik rész volt az, ami igazán
megríkatott, itt egyszerűen csak végig olyan nyomott hangulat uralkodik, mivel
a hőseink most vannak a legsötétebb és legelkeseredettebb helyen.
Ezt a hangulatot csak fokozza, hogy a főmotívum most ebben a
részben nem más, mint − ahogy a cím is mutatja − az árulás, és bár a kötet
megjelenése előtt sokan tippelgettek ki lesz az áruló, Cowell úgy oldotta meg a
helyzetet, hogy még jobban szíven ütött, mint gondoltam. Nem csak egyszerűen
Hablatyot árulják el, sokkal súlyosabb szerepe van az önmagunkhoz és a saját
ideáinkhoz való hűségnek.
A másik főbb téma, hogy minden fejlődéshez szükséges a
fájdalom és a szenvedés, hogy muszáj az embernek nehéz dolgokon átesni ahhoz, hogy
megedződjön és erős legyen. És hogy szélsőséges körülmények között jövünk rá,
hogy igazából mire is vagyunk képesek, mennyit bírunk ki. Ehhez csatlakozik az,
hogy az egész történet háttere egy háború, amit Cowell nem fél kihasználni,
hiába meseregény ez. Látjuk, hogy az örökös feszültség, az élet-halál harc,
hogyan változtat meg embereket, milyen hatással van rájuk, mint pl. az eddig
mindig nyugodt és békés Halvér is milyen dühös (és esetleg gonosz) is tud
lenni. Mindezekkel ellentétben pedig a már megszokott módon a pozitív oldalt a
remény képviseli, főleg a második esély és a megbocsátás, amit Takonypóc
karakterével dolgoz fel az írónő.
Bár hosszú ez a kötet, mégis csak néhány szereplő kap színteret,
ami leginkább kimerül most Hablatyban, Halvérben és Takonypócban. Hablaty rájön
újra és újra, hogy miért is küzd, rájön, hogy a vezetőknek szörnyű dolgokat is
kell tennie, és ezek között a nehéz döntések között kell manővereznie. És
eközben pedig az anyjával építi ki jobban a kapcsolatát, Valhallarama kénytelen
szembenézni azzal, hogy talán nem kéne óvnia a széltől is a fiát, hiszen már
felnőtt, és engednie kell, hogy a saját lábára álljon, ami nem mindig mehet
könnyen egy szülőnek.
Takonypóc az, aki elég sokat szerepel, és jobban
megismerhetjük, főleg, hogy mennyire hasonlított egy bizonyos régi történelmi
személyiségre, Grimbeardre név szerint, és ezzel remekül párhuzamot von közte
és Hablaty között. Mindketten hasonlóak, mindketten "rossz időben
születtek," Hablaty túl fejlett gondolkozású ehhez a változó világhoz még
így is, Takonypóc pedig túl tradicionális és mindketten tragikus sorsnak néznek
elébe, ha a múlt valamennyire is enged következtetést levonni. Takonypóc
karakterét rendesen kidolgozta Cowell, végre meglátjuk, mi állt az annyi évi
zaklatás mögött, aminek Hablatyot kitette, és bár nem lesz tipikus, tökéletes
hős, pont a hibáitól lesz tökéletes karakter.
Az utolsó előtti kötet ebben a sorozatban inkább az olvasó
érzelmeire hat, elénk lebegteti a szörnyű vég lehetőségét, hogy minden sárkány
kipusztul, és hiába meseregénnyel van dolgunk, ami egyfajta biztonságérzetet
nyújt, Cowell képes ezt is megrengetni egy kicsit. Mondanom sem kell, hogy a
falat kaparom a folytatásért. :)
Kedvenc karakter: Hablaty, Fogatlan, Halvér, Alvin
Ami kifejezetten tetszett: a történet
Ami nem tetszett: -
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 6/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Little, Brown and Company
Kiadás dátuma: 2014. szeptember 16. (eredeti: 2013. szeptember 26.)
Oldalszám: 416 oldal
Honnan: saját, papírpéldány, születésnapi ajándék
Megjegyzések
Megjegyzés küldése