Ugrás a fő tartalomra

Nalini Singh: Vonzódás


Hogy akadtam rá: Ivett beszélt rá az Angyali vadász sorozatra, ami tetszett, azok után Singh másik könyvére is kíváncsi voltam.

Úgy általában az egészről: Sascha Duncan mentál, ami azt jelenti, hogy ahhoz a fajhoz tartozik, ami uralja a világot, akik nem éreznek érzelmeket, csak a tökéletességre törekednek, és emellett különleges képességekkel rendelkeznek. Lucas Hunter alakváltó, azon belül is leopárd. A két faj ki nem állhatja egymást, de 2079-ben törékeny békében élnek egymás mellett, ám ritka, hogy üzleti kapcsolatba lépnének egymással.

Ám ez mégis megtörténik, mikor a Duncan család feje, főhősünk anyja úgy dönt, hogy ideje alakváltóknak építeni egy lakóparkot, ezzel akarva-akaratlan Lucas Hunter és Sascha Duncan együttműködésre kényszerül. Ami bonyolítja az egész helyzetet, hogy Lucas egy kegyetlen mentál sorozatgyilkost keres, és bármit megtenne, hogy megszerezze az ehhez szükséges információt. Sascha pedig nem egészen olyan, mint a többi mentál, születése óta érez, amit kénytelen elrejteni, hiszen amúgy a biztos halál várna rá.

Nalini Singh tud írni, ezt az előző sorozatánál is bizonyította, mesterien bánik a szavakkal, gyönyörűek a leírásai és teljesen élvezhető. Emellett pedig gazdagon felépítette világai vannak, és ez itt sincs másképpen. Én jómagam utálom az alakváltós könyveteket (ha csak róluk van szó), de itt a mentálok-alakváltók-és-emberek világa teljesen lekötött, és imádtam minden egyes apró részletét. Először kicsit furcsának éreztem, hogy a történet a jövőben játszódik, de hála az égnek Singh nem megy annyira bele a technikai részletekbe, így hamar megszoktam.

Ugyanolyan jól kidolgozott karakterei vannak, mint az Angyali vadászban, ugyanúgy megvan mindenkinek a maga háttere, erősségei, gyengeségei. Viszont az egész könyv emlékezteti az olvasót az Angyali Vadász kötetekre. A két főhős közötti kapcsolat, a világ felépítés, egy-két elem a történetben, a gyilkosság, minden hajaz az írónő angyalos történetére, de mégis figyelmen kívül lehet ezt hagyni, annyira jól van megírva és annyira élvezhető az egész.

Jobban felépítette ezt a történetét, mint az Angyalcsókot vagy az Angyalvért, és nem értem, hogy lehet, hogy ez Singh régebbi könyve, mégis kifejezhetetlenül minőségibb, mint a másik sorozata. Bár a gyilkost egyből ki lehet találni, hogy kicsoda, ahogy színre lép, a főhős érzelmekkel való küzdelme, a világ bemutatása, és a jól megírt romantikus-erotikus történetszál kárpótol a fordulatok hiánya miatt.

Egy biztos: ez a sorozat is már a muszáj-megvenni kategóriába tartozik. Nagyon várom a következő részt!

Kedvenc karakter: Lucas, Sascha, Dorian, Tamsyn

Ami kifejezetten tetszett: A világ felépítés, a karakterek.

Ami nem tetszett: ---

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Egmont

Kiadás dátuma: 2011. március 3.

Oldalszám: 352 oldal

Megjegyzések

  1. De örülök! :) Engem is nagyon érdekel, de nem tudom, mikor veszem majd meg (nagyon drágák ezek a könyvek :( )

    VálaszTörlés
  2. Én 3000ért vettem. Ennyi még nem vészes. Könyvet hétfőn kapom, már nagyon várom.

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú