Ugrás a fő tartalomra

Claudia Gray: Afterlife - Az életen is túl

Hogy akadtam rá: Egy "Mit olvassunk az Alkonyat után" cikkben leltem.

Úgy általában az egészről: Bianca lidérc lett, Lucas pedig vámpír, a két ellentétes faj. Eddig mondjuk vámpír-vámpír vadász felállásban küzdöttek szerelmükért, most pedig mindketten halottak és úgy tengetik utóéletüket. Viszont Lucas nehezen kezeli a vérszomjat, és nincs más ötletük, minthogy visszatérjenek az Örökéj Akadémia falai közé.

Befejező kötet ez, és mint olyan, sokat vár tőle az ember, noha ez a sorozat sosem volt a szívem csücske, a vámpírok miatt elolvastam. Nos, Claudia Grayről bebizonyosodott, hogy ha akarna, tudna írni, de megsínylette az Evernight azt, hogy ez az első könyve. Nincs karakterizálás, és az első könyv E/1-es csattanója, hogy a feléig elfelejtette velünk közölni Gray, hogy ők vámpírok, nagyon lehúzta a dolgot. De kezdjünk bele a negyedik kötet elemzésébe.

Összességében úgy érzem, hogy a történet maga megállta volna a helyét az én mércémen. Nehéz kifejezni ezt úgy, hogy ne legyen csalóka. Nem azt mondom, hogy ütős, dehogy, nem azt mondom, hogy tetszett, csak azt, hogy láttam benne valami potenciált. Ugyanis végre Gray komolyan vette azokat a dolgokat, amit eddig elhanyagolt és elbaltázott: a vámpírság kérdése és a nemi erőszak. Végre Lucas úgy viselkedik, mint egy igazi vámpír, és tényleg nehezére esik annak lennie, ami nem akart, akiket utálva felnőtt. Bár nem ábrázolja annyira tökéletesen, hiszen a regény egy kicsit kidolgozatlan számomra, mégis értékelem, hogy ami Biancánál és a többieknél nem volt meg, az Lucasnál igen. Raquel és a nemi erőszak dolga is végre valamennyire értékelhetően van leírva, de még mindig nem az igazi.

A karakterek sem javultak nagyon, és ez minimum egy pontot levon a könyv értékéből, mivel a történetek alappillére a jó karakterizálás, ami nagyon hiányzott ebből a kötetből. Balthazar lenne még az egyetlen, akire azt mondanám, hogy érdekes, de ő is nagyon felszínesen összedobott karakter. Csak remélni tudom, hogy Gray tanult a hibáiból.

Habár azért akadt végre a könyvben egy kis humor, ami feldobta az olvasását. Nem egetverően nagy, de jóízűen fel-felkacagtam. Hozzáteszem, hogy Lucas és Balthazar között több vonzódást láttam (igen, romantikus értelemben), mint Bianca és a pasik között. Sőt, még Ranulf és Vic között is. És ez nem hiszem, hogy csak az én hibám, hanem a rossz karakterizálás és suta fogalmazás oka.

A történet maga nem akkora, mint amire a fülszöveg utal, semmi vámpír vs. lidérc háború nincs, és ez csalódást is okozott, hogy megint csak a marketingfogás volt nagy. Viszont ennek ellenére úgy érzem, hogy végre jelentősége is volt a történetnek, végre normálisan felépítette, megvolt mindennek az ok-okozata. Viszont mégis ez a gyengepontja valahol, hogy mindenegyes dolog ennyire átlátszóan fontos. Ez olyan, mint egy gyenge fanfiction, vagy egy 14 éves író műve. Egyszerűen minden utalás, minden apró nyom szájbarágósan van elénk téve, mintha Gray félne attól, hogy nem értjük meg, hogy „úúúú, ez az első részben kapott kitűző fontos, úúúú ezek az álmok jelképesek és fontosak.”

Vannak apró logikai bakik is, mert miért ne lennének? De mégis kevesebb, mint eddig volt. Lucas vámpír, ám mikor találkozik az édesanyjával meg a vámpírvadászokkal, azok először észre se veszik, hogy vámpír… Pedig ugye milyen penge vadászok is ők. Ezt már a harmadik részben megállapítottuk, hogy elég gyenge. Bianca pedig mindig odamegy, ahol nyilván neki rossz lesz, vagy veszélyes, és ez nem bátorság, ez szimpla hülyeség és írói erőltetés, hogy márpedig veszélybe helyezem a főhőst, hogy legyen valami cselekmény. Kedves, Gray, ezt meg lehetett volna oldani kicsit körmönfontabban is. Aztán ugye Lucas vámpír, Bianca lidérc, két ellentét, halálos ellenségek és van minden bizonnyal oka is, így annyira hihetetlen volt, hogy Lucas véletlenszerűen beleiszik Bianca vérébe… hiszen az lidérc is (hogy is van vére akkor?) Az egész egyszerűen olyan, hogy szinte látjuk, ahogy az író kézzel belenyúl, és bökdösi a szereplőit, ahogy a cselekmény megkívánja és ettől lesz az egész olyan mű, ettől nem lehet élvezni, mint regényt.

Alapvető hiba benne, hogy a párbeszédek és életszerűtlenek, nem lehet elhinni, hogy bárki ilyet mond. És ez a legnagyobb hibája az egésznek. Akar egy mögöttes tartalmat behozni Gray, ami szép és jó és fontos. Itt az lenne, hogy le kell győznünk az előítéleteinket, főleg a melegekkel és a kisebbségi népcsoportokkal szemben, mert mind emberek vagyunk, érzünk, a szexuális beállítottságunk és a nemzetségünk ezen mit sem változtat. Teljesen egyetértek a mondandóval, viszont úgy kilátszik a lapok közül, hogy szinte mintha egy zöldségfőzeléket dugna a szánkba és azt mondja nekünk: egyétek meg gyerekek, mert ettől lesztek okosak és erősek. És a körítés mellé, az erőltetett párbeszédek olyan élvezetesek, mint az egy hetes száraz kenyér. Nyögvenyelősen lehet ezt csak lenyelni, és nem esik jól. Az érzelmeket Gray nem megmutatja, hanem leírja hatszor, hogy „ők nagyon szeretik egymást.” Ezt inkább meg kéne mutatnia tettekkel, hiszen ez a karakterizálás alappontja, Graynek pedig ez nem jön össze.

Összességében számomra lezárt volt a kötet, és az a baj vele, hogy az előző három rész teljesen felesleges volt hozzá, ha írt volna elé még pár fejezetet, amiben összefoglalja az első három rész történéseit, simán elment volna ez a könyv. Nem kellett ennek a sorozatnyújtás, mert látszik, hogy mindent ebben a részben akart elmondani Gray. Akinek tetszett az első rész, ezt is imádni fogja, de nem hozott nagy színvonalat Gray. Örülök, hogy vége a sorozatnak, bár a spin-off Balthazaros részt be fogom próbálni.



Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a sok írói erőltetés

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 2/5 pontból

A borító: 1/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011. június 2.

Oldalszám: 340 oldal

Megjegyzések

  1. Sziaa!
    Én most végeztem az első résszel, és megkönnyebbülten olvasom, hogy nem csak nekem vannak problémáim a történettel.:$$ Dettó ugyanezeket fogalmaztam meg én is, amiket leírtál, érzelemhiány (Bianca érzéseiről alig tudtam meg valamit:$), és feltűnő az írói erőltetés is [de nagyon]... bár a "meleg" azazhogy Balthazar és Lucas közötti "romantikus kapcsolat" témáról vitatkoznék...:DD
    De azért egy időtöltésnek elment a könyv...
    Üdvözlettel:
    Bíborka

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség