Ugrás a fő tartalomra

Laurell K. Hamilton: Fekete Vér

Hogy akadtam rá: Gimnáziumban nyomták a kezembe.

Úgy általában az egészről: Anita barátjának, Jasonnek nagy problémája akad. Történetesen haldoklik az apja, akivel sosem volt jó viszonyban, és haza kell látogatnia elbúcsúzni, viszont el kéne hitetnie az apjával, hogy ő bizony heteroszexuális, így Anitának vele kell tartania, mint álbarátnő.

Sokszor álltam ennek a résznek neki, és hiába vagyok nagy Anita Blake fanatikus, nekem is betett a három fejezetnyi BDSM szex jelenet. Legalább ne így indítana a történet. Ráadásul már az elején fogjuk a fejünket Ms. Blake attitűdjén. Azt mondja, az nagyobb probléma, hogy csak misszionárius pózban szexeltek Jasonék, minthogy az apja haldoklik, akivel bonyolult kapcsolata van. Hát gratulálok, Hamilton, meg Anita! Ennél ellenszenvesebb hozzáállás már nem is lehetne.

De a kötet mentségére legyen szólva, már nem volt annyi szex jelenet benne, viszont most megint előkerült a mágikus nemi erőszak, és nagyon nem tetszett, ahogy ezzel a témával bánik Hamilton. Persze, nem olyan érzéketlenül csinálja, mint a legtöbb írjunk bele menő témát a könyvembe stílusú író, meg Anita kemény meg minden, de akkor is. Valahogy hiányoltam, hogy ezt jobban kifejtse, ha már úgy is a könyv nagy része csak lelki szenvedés.

Mert hiába nincs nagy origázás, történet nagyon nem akad. Persze, most ez nem rendőrségi ügy, de azért mégis belecseppennek a hőseink valami veszélyesbe. Nos, ennél nevetségesebb történetet ki nem lehetett volna találni. Szerintem Hamilton is most csak pihentette valahol a múzsáit, mert ez annyira egyszerű valami volt, hogy egy Disney vígjátékban talán elmegy. Történetesen az a nagy bonyodalom, hogy egy helyi bajkeverő gyereket összekevernek Jasonnel. Ha most ebből nem esik le senkinek sem a könyv csattanója, az vessen magára. Nem tudom, hogy Hamilton hova tette a rejtélyes, csavaros történeteit, de igazán elővehetné azt a zsákocskát.

És nem csak ettől lesz az egész egy nagy paródia. Oké, hogy a cselekmény siralmasan egyszerű, de persze ezt úgy vázolja fel Hamilton, hogy mintha azt várja el tőlünk, hogy ezen hasra essünk. Ott van még az a nagy felhajtás, amit az újságírókkal meg a sztárolással csinál. Engem se a Gyémántfiú, se az Árnyékvilág nem tudott meghatni ezzel, Hamilton se fog. Bármilyen is szörnyű, ha az emberről pletykálnak, ezen is csak nevetni tudtam. (Igen, rólam is szoktak pletykálni, mert miért ne, de engem nem ez lenne életem sztorijának a főcselekménye.) Emellett még ott van, hogy megjelent Richard, mert miért ne jelenne meg, és ismét hozta a nevetséges, szinte paródia fanfictionbe illő mondatait. „Enyém vagy, Anita, utállak, Anita, csak téged akarlak, Anita.” Ezt úgy ásítások és önmagam fojtogatása közben olvastam, és vártam, mikor csapkodja meg már valaki egy kaktusszal a vérfarkas alfánkat.

Anitát pedig eddig megtűrtem, de most már elegem lett belőle, annyira érzéketlen volt és picsogós az egész könyvben. Persze, jajj, de nehéz hatvan jó pasival együtt lenni, aki mindenki monogám felé, de ő bárkivel összefeküdhet. Ha ez nem lenne elég, még az egyik karakter, Gretchen rá is mutat, innen látszik, hogy mintha már Hamilton is csak figurázná magát. Vagy csak akart egy kötetet írni a „hatedomnak” is. (A hatedom olyan emberek csoportja, akik azért olvassák a könyvet, hogy szidják.)

Összességében nem egy egetverően rossz kötet ez, de nem nagy durranás, és a Harlekin után pedig vártam már egy javuló tendenciát. Remélem, a 17. rész jobb lesz.

Kedvenc karakter: Jean-Claude

Ami kifejezetten tetszett: a világ, a karakterek

Ami nem tetszett: hülye történet, Anita nyivákolása

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2010. június 3.


Oldalszám: 359 oldal

Megjegyzések

  1. Richardal ez a bajom soha nem tudja mit is akar, vagy meg akarja ölni vagy meg akarja... Anitát, komolyan olyankor fog el a röhögőgörcs olvasás közben, amikor "féltékenykedik" rá és be beszólogat. Bár nem tudom, hogy ez hány kötetig lesz még ennyire vicces, hogy puffog ide oda mint egy durrfarkú szurcsók. Most tartok a nagy vízválasztó 12. kötetnél, és kb. most néztem rá először úgy, hogy ojjé de örülök, hogy látlak. Persze melyik jelenet? Amikor megy a nagy 3-as alakváltásos eksön. Örültem neki, és áldottam, hogy benyitott.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség