Ugrás a fő tartalomra

Laurell K. Hamilton: Fogat Fogért

Hogy akadtam rá: Gimnáziumban nyomták a kezembe.

Úgy általában az egészről: Anita Blake, a vámpírvadász bizarr meghívót kap Las Vegasba: egy becsomagolt fejet. Nem más lepi meg ezzel, mint Vittorio, a vámpír (nem, nem az Anne Rice-os), aki még a Lidérces Álmok kötetben szökött meg főhősnőnk elől. Így Anita nem tud mit tenni, hiába tudja nagyon is jól, hogy ez neki felállított csapda, belesétál és eltökéli, hogy bizony ő fog innen kijönni győztesen. Segítségére lesz Edward, Olaf és Bernardo is, a régi nagy csapat, szóval Anitának van esélye, nem?

Kezdjük azzal, hogy ez a kötet végre visszahozta a régi Anita Blake érzetet, de azért mégis látszik rajta, hogy ez nem lesz már olyan, mint az első részek. Egyrészt sok minden történt azóta, és sok képessége van Anitának, másrészt a szexuális felhangot már lehetetlen kitörölni a sorozatból, engem pedig ez egyáltalán nem zavar.

Végre van cselekmény, nyomozás, lövöldözés, és ezt imádtam, viszont számomra egy picikét el volt húzva ez az egész. Két kötetre van bontva a magyar kiadás, tehát jó hosszú, és most nincs benne nagy orgiázás, mégis, feleslegesnek éreztem benne egy pár jelenetet, főleg az elején. Úgy indultam neki, hogy nosza felkapom én is a vámpírölő felszerelésem meg a keresztem és már pezsgett bennem az adrenalin, mint Anitában, erre egy halom frusztráló, „jajj, elég tökös vagyok, hiába vagyok nő” jelenettel találtam magam szemben. Amit értem én, hogy reális, csak túl sok volt és mentem volna már vámpírt ölni. Teljesen logikus, hogy megkérdőjelezik Miss Blake képességeit és hűségét a rendőrséghez, de a már megszokott huzavona ment, ami egy picit lassított a kötet ütemén. De utána pörög minden, panasz nem lehet az akció részre, és csak kétszer szakítja ezt meg egy-egy apró ardeur jelenet.

Ismét elvarázsolt ugyanaz a világ, amit Hamiltontól megszokhattunk, a teljesen jól kidolgozott sötét hangulatú fantasy, ahol elhisszük, hogy tényleg létezhetnek vámpírok, vérfarkasok, zombik, és követelik a jogaikat. Ugyanazzal a természetességgel ír, mint eddig, és végre megint a világ felépítése volt előtérben, így magával tudott ragadni. Ezt megfejeli Hamilton azzal, hogy új lényeket hoz be, végre foglalkozik annyira a fantasy elemekkel, hogy újfajta oldalait mutassa meg a már megszokott Anita univerzumunknak.

Teljesen jól elszórakoztatott és kikapcsolt ez a rész, és ez köszönhető Edward-Olaf-Bernardo hármasának, és még ha a nyomozás nem is haladt, imádtam az ő párbeszédüket. Az Edward rajongók örülhetnek, pár apró dolgot megtudunk kedvencünkről, és Olaf a már megszokott sorozatgyilkos énjével borzolja a kedélyeket/szórakoztat minket.

Ami nagyon nagy piros pont a könyvnek, hogy most nagyon kevés és tényleg csak szükséges szex jelenetek voltak benne. Emellett pedig Anitát is sikerült megint megkedvelnem, ugyanis végre úgy kezelte a karakterét Hamilton, ahogy illett volna eddig is. Elgondolkozik Anita, hogy most mégis kiben van a hiba, miért csúszik szét az élete. Rájön, hogy ennyi pasival járni, nem felhőtlen dolog, hogy talán mégsem annyira boldog mindenki, ahogy elsőre látszott, és örültem, hogy egy részt Anita megint távol töltött a pasijaitól, és szeretném, ha ez a karakterfejlődés meglátszana a többi részeken is. Aztán végre Anita nem sír és szenved, hogy milyen sok ereje van, hanem eltöpreng rajta, hogy mit is lehetne ezzel kezdeni, hogy mennyire önmaga ez, és a többi, és nagyon jól jött már a főhősünknek ez a kis lélekelemzés. Ahogy azon is elgondolkozik és visszatérő motívum a könyvben, hogy mennyire jófiú is ő, hiszen bármilyen vámpírt/egyebet kivégezhet, és mi van ha ártatlanok, mekkora bűn az, ami ténylegesen halálbüntetést érdemel. És igenis ez az erkölcsi dilemma már kellett, és most normálisan kezeli a témát Hamilton, és nálam ez is nagy húzóerő volt a könyvben.

Az erotika része, mert hát ez mindig is lesz most már a sorozatban, sem volt rossz, és engem nem zavart, végre elérte Hamilton, amit akart, hogy megborzongjak/elborzadjak a szexuális természetű gyilkosságokon. (Túl sok Különleges Ügyosztályt nézek, na.) Szóval lesznek olyan elemek a könyvben, ami másnak sok/ízléstelen, engem viszont cseppet sem zavart, mert Hamilton jól bánt vele.

El tudnám ezt a kötetet képzelni a befejező Anita Blake résznek, hiszen olyan lezárt érzést hagyott maga után, és fogalmam sincs, ezek után mihez kezd majd Hamilton, de félek, hogy nem lesz olyan rész a többi rész, mint mondjuk ez. A könyvben a nagy finálé és a gonoszok legyőzése nekem picit túl hirtelen jött, elfért volna nagyobb-véresebb csata is.

Ugyanakkor hiába vannak negatív pontjai a könyvnek (lassú felvezetés, mindenki Anitát akarja, Mary-Sue főhősnő), engem ugyanúgy magába szippantott ez a sötét hangulatú fantasy világ, mint a legelső kötetnél és megvolt benne minden, ami nekem most kellett, humor, komorság, vér, erotika. Nem hiába, Hamilton nálam örök kedvenc marad ebben a témában.

A kötetet köszönöm az Agave kiadónak!

Kedvenc karakter: Edward, Jean-Claude

Ami kifejezetten tetszett: a világ, a karakterek, Anita karakterfejlődése, EDWARD

Ami nem tetszett: lassú felvezetés

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2011. június 2.


Oldalszám: 557 oldal

Megjegyzések

  1. Hello
    Nekem ez a kritika adta meg az utolsó lökést, hogy kezdjem el végre a könyvet és ne tologassam tovább. Az előző könyv a Fekete vér kicsit elvette a kedvem az egész sorozattól, de végre visszaidézte a régi hangulatot, néhány negatívum mégis volt benne számomra, egy az időhúzás az elején, ahogy te is említetted, és a fő negatívumom,az, hogy jóformán csak egy-két mondatban lettek megemlítve az otthon maradtak, akik személyen kedvenceim és még Jean-Cloudnak is csak pár mondatnyi szerep jutott, ezt nagyon sajnáltam az egész kötet alatt. De egyébként nagyon jó rész volt és rögtön berántott, bár kicsit félve fogtam hozzá, de ettől függetlenül másfél nap alatt kiolvastam! :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség