Ugrás a fő tartalomra

Melissa Marr: Graveminder (Sírgondozó)

Hogy akadtam rá: Szívlelem Melissa Marrt.

Úgy általában az egészről: Rebekkah Barrow miután az édesanyja újraházasodott, kénytelen volt Claysville városkájába költözni, ahol egészen jól kijött mostoha testvérével, Ellával és annak fiújával, Byronnal. Egészen addig, amíg Ella öngyilkos nem lett, a mostoha apja meg nem halt, és édesanyja elhurcolta magával máshova. De Bek ezt nem is nagyon bánta, mivel Byronnal volt egy kis kapcsolatuk, és a főhősünk nem éppen arról híres, hogy jól bírja a kötöttségeket, no meg ott van a halott testvére miatt érzett bűntudat is. Ám Bek kénytelen visszatérni Claysville-be és mindennel szembenézni, ugyanis nagyanyját rejtélyes körülmények között megölték. Ha ez nem lenne elég, mi az, ami miatt senki nem tud elszakadni a várostól, ami miatt egyszerűen nem tudnak máshol létezni? Másfelől pedig, a helyi rendőrség miért nem akar nyomozni Barrow nagyi ügyében?

Ez Melissa Marr első felnőtt regénye, bár néhány helyen ifjúságinak van sorolva, ez senkit ne tévesszen meg. Viszont fellelhetőek benne a Marr-ra jellemző elemek, ami egyáltalán nem rossz, sőt! Kezdjük azzal, hogy iszonyatosan jó világot épít fel Marr, és egyszerűen magával ragad. Van mitológia alapja, mint ahogy megszokhattuk ennél az írónőnél, teljesen utána jár a dolgoknak, viszont persze be is újít, módosít azon. Ez így teljesen tökéletes. Az a csoda Marrban, hogy képes egy olyan világot alkotni, aminek szinte érezhető/tapintható/ízlelhető hangulata van, és bár nem használ oldalnyi hosszúságú leírásokat, egyszerűen olyan remekül választja meg a szavakat, hogy teljesen kitekint a világ a lapok közül. És mivel ez egy zombis, dark fantasy, így a hangulat a kellemes horroros kisvárosos történeteket idézi elő.

Ami Marr-ra jellemző íróként még, az a sors és a szabad akarat kérdése, mindez az eleve elrendeltetett kapcsolatokkal, ezt már a Tündérvilágban is megszokhattuk és itt is nagyon szépen ezzel játszik. Teljesen át lehetett érezni a szereplők tépelődését.

Noha inkább elmélkedős és érzelmes regény lenne, főleg a gyász feldolgozásán van a hangsúly, és még néhány háttértémán, attól ez a könyve cseppet sem lapos, és cseppet sem unalmas. (Valljuk be, a Tündérvilág sorozata néhol eléggé vontatott volt.) Ez köszönhető annak, hogy E/3-ban nagyon sok nézőpontban olvasható, (összesen 10 karakteren át vezeti a történetet) és úgy csepegteti az információkat Marr és úgy választja meg, hogy épp melyik karakter mesél, hogy nem lesz semmi unalmas, nem tudunk előre nagyon semmit. Nem, a történet nem meglepő, de nagyon sokszor a váltott nézőpont egyenesen unalmassá teszi a mesélést (lásd Végzet Ereklyéi 4. rész), Marr pedig ezt gyönyörűen kivédte.

Ami negatív pont, hogy az elején két család kapcsolatát felvázolja ugyan, és a karaktereknek ez tök természetes, nekünk viszont nyakatekert és jegyzetelni kell. Ha már karakterek: Marrnál az előző könyveinél azt tapasztaltam, hogy bizony volt Mary-Sue (tökéletes karakter), volt nem reális kidolgozás. Nos itt, hiába Rebekkah nem egy könnyen szerethető karakter és tele van hibákkal, teljesen jól felépített, csak úgy, mint Byron. Ő sem lopja be magát az ember szívébe egyből, sőt, de teljesen reális, egyszerűen mindenki emberi, mivel megvan a maguk gondjai, és negatív tulajdonságaik, amikkel meg kell küzdeniük. Ellenben az összes többi karakter mind teljesen megszerethető (igen, még a zombik is, mert zombi szemszög is van!) és pont emiatt görbült sírásra a szám, hogy bezzeg ezekkel a karakterekkel nem lesz több könyv, mert ez egy önálló regény.

A befejezés nem az én szájízemnek való. Lezárt, persze, de akkora potenciál van a karakterekben, olyan dinamikájuk van együtt, amiből én még akartam volna nagyobb konfliktusokat. Akartam, hogy többet megtudjak Mr. D-ről (aki magyarban Mr. H lenne), a kedvenc karakteremről, mert egyszerűen annyira jó háttérsztorit talált ki Marr neki. A vonzalom egyes karakterek között olyan, hogy vártam volna még köztük valamit, többet, és nem csak kínzó morzsákat, amikkel az én szívemet csak nyúzta Marr. (Röviden: nem bánnám, ha írna hozzá folytatást, ehhez nem bánnám. :D)

Látszik ezen, hogy felnőtt könyv, ugyanis van egy kis háttértartalmunk is. Szól ez arról, hogy milyenek azok a kapcsolatok, ahol megvan a vonzódás, a vágy, és a többi, és jó is szép is, mégis úgy érezzük magunkat, hogy megfojt a partnerünk közelsége, vagy csak félünk letelepedni, komoly kapcsolatot kialakítani. (Ez tipikusan felnőtt téma, nekik fog kedvezni, egy tinédzser ezt teljes erővel nem tudja értékelni/átélni.) Bizonyos történetelem, fantasy elem tekinthető az öngyilkosság metaforájának és ettől lesz nagyon szép a kapcsolat és jó pár mondat Byron és Rebekkah között. Emellett persze szól a gyászról, egy szerettünk elvesztésének elfogadásáról. Milyen az, amikor meghalt valaki, és csak szép emlékeket akarunk róla őrizni, de nagyon is tudjuk, hogy nem voltak végletekig kedves emberek. Ilyenkor merjünk rosszat gondolni róla? Tiszteletlenség halottra haragudni? És persze mivel két család van a történet középpontjában, ezért feszegeti a családi összetartás témáját is. Mit jelent családnak lenni? Kell-e feltétlen a vérszerinti kötelék, vagy elég a szeretet?

Összességében Marr fanoknak kötelező, csalódni ebben nem fognak. Akiknek nem tetszett a Tündérvilág 1, de szemeznek ezzel, mert felnőtt fantasy, azoknak ajánlom, bár ne számítsatok nagyon zombis dologra. Nem véres, inkább egy kicsit borongós, sötét hangulatú történet ez. Marr, biztos nem akarsz folytatást írni? Légyszi, légyszi, légyszi!


Kedvenc karakter: Mr. D

Ami kifejezetten tetszett: a világ, az alapötlet

Ami nem tetszett: picit bonyolult családfelvezetés

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: William Morrow

Kiadás dátuma: 2011. május 17.


Oldalszám: 336 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d