Ugrás a fő tartalomra

Melissa Marr: Graveminder (Sírgondozó)

Hogy akadtam rá: Szívlelem Melissa Marrt.

Úgy általában az egészről: Rebekkah Barrow miután az édesanyja újraházasodott, kénytelen volt Claysville városkájába költözni, ahol egészen jól kijött mostoha testvérével, Ellával és annak fiújával, Byronnal. Egészen addig, amíg Ella öngyilkos nem lett, a mostoha apja meg nem halt, és édesanyja elhurcolta magával máshova. De Bek ezt nem is nagyon bánta, mivel Byronnal volt egy kis kapcsolatuk, és a főhősünk nem éppen arról híres, hogy jól bírja a kötöttségeket, no meg ott van a halott testvére miatt érzett bűntudat is. Ám Bek kénytelen visszatérni Claysville-be és mindennel szembenézni, ugyanis nagyanyját rejtélyes körülmények között megölték. Ha ez nem lenne elég, mi az, ami miatt senki nem tud elszakadni a várostól, ami miatt egyszerűen nem tudnak máshol létezni? Másfelől pedig, a helyi rendőrség miért nem akar nyomozni Barrow nagyi ügyében?

Ez Melissa Marr első felnőtt regénye, bár néhány helyen ifjúságinak van sorolva, ez senkit ne tévesszen meg. Viszont fellelhetőek benne a Marr-ra jellemző elemek, ami egyáltalán nem rossz, sőt! Kezdjük azzal, hogy iszonyatosan jó világot épít fel Marr, és egyszerűen magával ragad. Van mitológia alapja, mint ahogy megszokhattuk ennél az írónőnél, teljesen utána jár a dolgoknak, viszont persze be is újít, módosít azon. Ez így teljesen tökéletes. Az a csoda Marrban, hogy képes egy olyan világot alkotni, aminek szinte érezhető/tapintható/ízlelhető hangulata van, és bár nem használ oldalnyi hosszúságú leírásokat, egyszerűen olyan remekül választja meg a szavakat, hogy teljesen kitekint a világ a lapok közül. És mivel ez egy zombis, dark fantasy, így a hangulat a kellemes horroros kisvárosos történeteket idézi elő.

Ami Marr-ra jellemző íróként még, az a sors és a szabad akarat kérdése, mindez az eleve elrendeltetett kapcsolatokkal, ezt már a Tündérvilágban is megszokhattuk és itt is nagyon szépen ezzel játszik. Teljesen át lehetett érezni a szereplők tépelődését.

Noha inkább elmélkedős és érzelmes regény lenne, főleg a gyász feldolgozásán van a hangsúly, és még néhány háttértémán, attól ez a könyve cseppet sem lapos, és cseppet sem unalmas. (Valljuk be, a Tündérvilág sorozata néhol eléggé vontatott volt.) Ez köszönhető annak, hogy E/3-ban nagyon sok nézőpontban olvasható, (összesen 10 karakteren át vezeti a történetet) és úgy csepegteti az információkat Marr és úgy választja meg, hogy épp melyik karakter mesél, hogy nem lesz semmi unalmas, nem tudunk előre nagyon semmit. Nem, a történet nem meglepő, de nagyon sokszor a váltott nézőpont egyenesen unalmassá teszi a mesélést (lásd Végzet Ereklyéi 4. rész), Marr pedig ezt gyönyörűen kivédte.

Ami negatív pont, hogy az elején két család kapcsolatát felvázolja ugyan, és a karaktereknek ez tök természetes, nekünk viszont nyakatekert és jegyzetelni kell. Ha már karakterek: Marrnál az előző könyveinél azt tapasztaltam, hogy bizony volt Mary-Sue (tökéletes karakter), volt nem reális kidolgozás. Nos itt, hiába Rebekkah nem egy könnyen szerethető karakter és tele van hibákkal, teljesen jól felépített, csak úgy, mint Byron. Ő sem lopja be magát az ember szívébe egyből, sőt, de teljesen reális, egyszerűen mindenki emberi, mivel megvan a maguk gondjai, és negatív tulajdonságaik, amikkel meg kell küzdeniük. Ellenben az összes többi karakter mind teljesen megszerethető (igen, még a zombik is, mert zombi szemszög is van!) és pont emiatt görbült sírásra a szám, hogy bezzeg ezekkel a karakterekkel nem lesz több könyv, mert ez egy önálló regény.

A befejezés nem az én szájízemnek való. Lezárt, persze, de akkora potenciál van a karakterekben, olyan dinamikájuk van együtt, amiből én még akartam volna nagyobb konfliktusokat. Akartam, hogy többet megtudjak Mr. D-ről (aki magyarban Mr. H lenne), a kedvenc karakteremről, mert egyszerűen annyira jó háttérsztorit talált ki Marr neki. A vonzalom egyes karakterek között olyan, hogy vártam volna még köztük valamit, többet, és nem csak kínzó morzsákat, amikkel az én szívemet csak nyúzta Marr. (Röviden: nem bánnám, ha írna hozzá folytatást, ehhez nem bánnám. :D)

Látszik ezen, hogy felnőtt könyv, ugyanis van egy kis háttértartalmunk is. Szól ez arról, hogy milyenek azok a kapcsolatok, ahol megvan a vonzódás, a vágy, és a többi, és jó is szép is, mégis úgy érezzük magunkat, hogy megfojt a partnerünk közelsége, vagy csak félünk letelepedni, komoly kapcsolatot kialakítani. (Ez tipikusan felnőtt téma, nekik fog kedvezni, egy tinédzser ezt teljes erővel nem tudja értékelni/átélni.) Bizonyos történetelem, fantasy elem tekinthető az öngyilkosság metaforájának és ettől lesz nagyon szép a kapcsolat és jó pár mondat Byron és Rebekkah között. Emellett persze szól a gyászról, egy szerettünk elvesztésének elfogadásáról. Milyen az, amikor meghalt valaki, és csak szép emlékeket akarunk róla őrizni, de nagyon is tudjuk, hogy nem voltak végletekig kedves emberek. Ilyenkor merjünk rosszat gondolni róla? Tiszteletlenség halottra haragudni? És persze mivel két család van a történet középpontjában, ezért feszegeti a családi összetartás témáját is. Mit jelent családnak lenni? Kell-e feltétlen a vérszerinti kötelék, vagy elég a szeretet?

Összességében Marr fanoknak kötelező, csalódni ebben nem fognak. Akiknek nem tetszett a Tündérvilág 1, de szemeznek ezzel, mert felnőtt fantasy, azoknak ajánlom, bár ne számítsatok nagyon zombis dologra. Nem véres, inkább egy kicsit borongós, sötét hangulatú történet ez. Marr, biztos nem akarsz folytatást írni? Légyszi, légyszi, légyszi!


Kedvenc karakter: Mr. D

Ami kifejezetten tetszett: a világ, az alapötlet

Ami nem tetszett: picit bonyolult családfelvezetés

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: William Morrow

Kiadás dátuma: 2011. május 17.


Oldalszám: 336 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige