Ugrás a fő tartalomra

Lauren Oliver: Mielőtt Elmegyek


Hogy akadtam rá: A trailer óta akarom.

Úgy általában az egészről: Samantha Kingstonnak mindene megvan: népszerű, tuti barátnői vannak, az iskola egyik legjobb pasijával jár. Február 12-e ugyanolyan átlagos pénteknek indul, ahogy eddig is: suliból lógás, esti buli és persze a Cupidó napon begyűjtött rózsák számolgatása. A legfontosabb kérdés az életében, hogy milyen lesz, amikor végre aznap este elveszti a szüzességét. De Sam hirtelen meghal, és valami csoda folytán újraéli a péntek 12-ét… nem is egyszer…

Én azok közé tartozom, akik Lauren Olivertől előbb a Deliriumot olvasták, ami egy romantikus disztópiás regény egy-két szép gondolattal, de semmi meglepővel és semmi extrával. AZTÁN ITT VAN EZ A REGÉNY! Ez kismilliószor jobb és kidolgozottabb és egyedibb, mint a Delirium, és el se hiszem, hogy ugyanaz a személy írta, annyira más.

Összesen hét napot látunk, mindegyik egy-egy fejezet, szóval aki úgy olvas, hogy „na jó, még egy fejezetet,” azoknak nem előnyös. Vannak benne visszaemlékezések, ami megszakítja a cselekményt, ami amúgy sem izgalmas, de ettől lesz az egész történet és a karakterek is hitelesek. Az írásra még jellemző, hogy elég sok a káromkodás benne, de szintén ez csak a mai tinédzsereket festi meg valósághűen, nem lóg ki a szövegből, és nem túl sok.

Az egész történet reális (leszámítva az időhurkot), és egyáltalán nem fantasy, mint az esetleg először gondolná az ember a fülszövegből, nem az időhurok miértjére keresi a választ, hanem az élet egy szeletét mutatja be… reálisan. Nem igazán mondanám, hogy keményen, mert annyira nem komoly, mint egy Ellen Hopkins regény, nem elborzasztó, mégis az iskolai bántalmazások és az öngyilkosság a központi téma, bár nem az elszenvedő alany szemszögéből, mégis üdítően jól kezeli ezeket a mostani ifjúsági regények igénytelensége között.

Szól arról, milyen rájönni, hogy mi is igazán fontos az életben, hogy milyen felnőni. Hogy nem ismerhetjük egymást sosem teljesen, és hogy érdemes a hibáinkat mindig megpróbálni helyrehozni. Hogy létezi a pókháló effektus, hogy mennyire összefonódik az emberek élete, még ha nem is tudunk róla. Azt mutatja be Oliver az időhurok segítségével, hogy elég egy apró dolgot másképp csinálnod, és minden felborul az életedben. Minden kimondott szónak és jelentéktelennek tűnő tettnek mekkora hatása van, és ezért érdemes kétszer meggondolnunk, hogy kinek mit mondunk, vagy mit teszünk.

Bár a főszereplő é a barátnői unszimpatikusak, mégis lehet őket valamennyire kedvelni, vagy legalábbis egy picit együtt érezni velük, mert látjuk, hogy nekik is akadnak problémáik, a főszereplőnk pedig meglehetősen sokat változik.

Maga az időhurok, amit az Idétlen Idők óta imádok (és van utalás is a filmre, amiért bónusz muffin jár az írónak) lehet, hogy elcsépelt téma, de nálam örök kedvenc, és annyira jól írja le Oliver, hogy azonnal rabul ejtett a történet, noha nincs semmi vér, se nyomozás, vagy ilyesmi. Bár tanulságos és szép történet, én nem nagyon hiszek abban, hogy minden ember meg tud ennyire pozitív irányba változni. Nyilván lehetséges, de saját tapasztalatból nem úgy látom, hogy túlnyomó többségben ez lenne igaz. Egy picit mese habbal, de jó lenne, ha így működne a világ.




Kedvenc karakter: Juliet

Ami kifejezetten tetszett: időhurok

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Ciceró

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 414 oldal

Megjegyzések

  1. Már szemeztem vele a könyvesboltban, most megerősítettél, hogy érdemes lenne elolvasni. :)

    VálaszTörlés
  2. Remélem, tetszeni fog neked is annyira, mint nekem. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Kérlek írd le nekem e-mail-ben, hogy a végén meghal-e a lány, vagy életden marad. Nagyon tetszene a könyv, de ha a végén meghal a lány, akkor nem olvasom el. Válaszod előre is köszi!:-) E-mail címem: natika15@citromail.hu :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónő könyveit. Úgy általában az egészről:   Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak. Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre. Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is ö