Suzanne Collins: A kiválasztott

2011. november 27., vasárnap

Hogy akadtam rá: Már angolul szemeztem vele, aztán mire észbe kaptam, kiadta az Agave.

Úgy általában az egészről: Miután kimenekítették Katnisst az arénából, szörnyű veszteséggel kell szembenéznie: a Tizenkettedik Körzet nem létezik többé és Peetát is elfogták a Kapitólium emberei. Így Katniss kénytelen a Tizenharmadik Körzetben élni, és felkészülni a Fecsegőposzáta szerepére, már ha elfogadja, hogy ő lesz az az arc, aki egyesíti a körzeteket a Kapitólium ellen. De vajon megbízhat-e bennük?

Én azok közé a kaktuszok közé tartoztam, akiknek elég lett volna az első rész, és nem értették, minek ennek folytatás, sőt, a 2. részre „csak” négy csillagot adtam, mert voltak benne erőltetések, és feleslegesnek éreztem, mint kötetet, szóval félve vettem fel ezt, főleg, mert mindenki ódákat zengett róla. Most én is beállok az ódát zengő tömegek közé. Suzanne Collins fogta a kis törékeny lelkem, felültette egy hullámvasútra, ami leginkább egy arénára emlékeztetett, és összezúzta, minél kegyetlenebb csapdákkal.

Annyira hatással volt rám ez a könyv, hogy még most is, másnap, szótlanul ülök felette, és kétlem, hogy ez le fog valamikor ülepedni, így nem vállalok felelősséget a kritika összefüggőségéért.

A kötet hangulata egyértelműen sötét, és ezért is ragadott meg engem annyira. Hiszen eleve az a világ, amit Collins elénk vetít, mint negatív jövőképet, tényleg kegyetlen és negatív és borzongató, hiszen nem is áll tőlünk annyira távol. Nem kell más hozzá, csak egy háború.

Mert igazából A kiválasztott azt mutatja be, hogy milyen nehéz is háború idején, úgy mindenestül. Milyen az, amikor a katonákban tartani kell az erőt, a lelkesedést, mert igenis az is számít. Mi az, amit egy háborúban meg lehet tenni, ami még az erkölcsösség határán van, hogyan bánjunk a másik oldal sebesültjeivel, mikor a mieinkre ugyanúgy tesz a másik oldal? És egyéb ilyen finom kérdések. Vagyis amikor küzdünk az életben maradásért, a szabadságunkért, talán mi is átváltozunk egy kicsit kegyetlen szörnyetegekké. Ugyanakkor az egész könyv marad a realitás talaján. A főhősünk tizenhét éves és lány, hiába nyert meg két viadalt (úgy ahogy) és a lázadás arca, attól még nem fog rambózni, és mindenkit egymaga megölni, mint ami jó néhány ifjúsági regényben megtalálható (igen, rád nézek, Divergent, te Éhezők Viadala utánzat).

De vannak itt a háború mellett még más komolyabb gondolataink is, például, hogy nekünk, embereknek mindegy mit csinálunk, tökéletes tehetségünk van arra, hogy elpusztítsuk a bolygónkat, és saját magunkat. De persze bár nem egy vidám könyv, nem is teljesen pesszimista, hiszen azért elénk állítja Collins, hogy lehet, hogy egyszer feleszmélünk, és rájövünk arra, hogy felesleges háborúzni és pusztítani.

A történetet végig izgultam, egy percre sem hagy alább a feszültség, és csak kapkodtam a fejemet. Noha nem mondanám csavarosnak, vagy meglepőnek, de nem is ez a lényeg, ide nem kell nagy rejtély, hogy lekössön. Együtt féltem, nevettem, sírtam a szereplőkkel, és szinte én is a Kapitólium utcáján éreztem magam, és attól tartottam, hogy mikor lőnek le vagy találkozom egy bombával.

A romantika részéről is beszéljünk, mert ugye ezt a sorozatot betettem kedvenc romantikus könyvek közé. Nincs eltúlozva, és tényleg kell oda, hiszen akár ilyen elkeseredett időkben is történnek ilyen boldog dolgok, mint a szerelem. Nem nyálas, de mégis muszáj kedvencekhez sorolnom, hiába nincs ez a szál előtérben, mert annyira reális és hihető. Bár egyáltalán nem meglepő, hogy melyik fiú nyeri el Katniss szívét. De külön plusz pont, hogy megjegyzi, hogy bármelyik fiú nélkül is tudna tovább élni.

Említettem, hogy úgy voltam vele, hogy minek ehhez sorozat, de kellett ez a kötet, és tudatosan mindent felépített idáig Collins, az Éhezők Viadalát, a tűz és láng motívumokat, mindent. Annyira jól bánik ezekkel, hogy nem lesz az az érzésem, hogy erőltetett lenne, mint egy néhány könyvnél, ahol a címeket szinte beleerőszakolják a történetbe. Emelem kalapom Collins előtt, hogy egy ilyen érzelmi hullámvasutat tudott írni, és mint befejező kötet megállja a helyét. A végével teljesen elégedett voltam, hiába az epilógus, amit általában soknak tartanék, ide pont illett, és azt mondom, így kell írni sorozatvéget. Se nem túl cukros, olyan keserédes, valósághű.

Örülök, hogy elkezdtem ezt a sorozatot, és hogy végigolvashattam. Lehet, hogy maga az Éhezők Viadalának elképzelése nem olyan eredeti, és sokak szerint hasonlít erre-arra, de én azt mondom, hogy ez egy olyan téma, amit sokan felhasználtak. Collins világábrázolása hátborzongató és kegyetlen, és pont olyan emberi, mint bármelyik háború, és ettől lesz olyan magával ragadó és elborzasztó. Én mindenkinek a kezébe nyomnám, noha kell hozzá tolerálni a véres jeleneteket, nem komoly szinten, de 14-es karikát biztos tennék rá.
A kötetet köszönöm az Agave kiadónak!




Kedvenc karakter: Finnick

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a feszültség és az izgalom, a világfelépítés

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2011. november 17.

Oldalszám: 337 oldal

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!! Megkérdezhetem,hogy gépen olvastad vagy pedig megvetted a könyvet??

~Reni

Gigi írta...

Szia!
Egyrészt örülök, hogy az oldalamra tévedtél, mindig jó új olvasókat látni, de:

Szeretném, ha el is olvasnád a posztot, amihez kommentelsz, bele van írva, hogy ez egy recenzió példány volt az Agavétól, tehát a kiadótól kaptam a könyvet.

2. Ki van írva oldalt, hogy kalózfordítás ellenes vagyok.

3. Nem létezik magyar, jogtiszta e-book. És ez nem letöltős oldal. Köszi, hogy ez tiszteletben tartod.

Névtelen írta...

Szia! Ne haragudj nem néztem,hogy mik vannak kint oldalt,mert kifejezetten csak ez a könyv érdekel jelenleg.Azt láttam,hogy nem letöltős oldal,ezért is kérdeztem rá,hogy a könyv van meg vagy pedig letöltötted(másik oldalról).Ettől függetlenül remélem nem húztam fel nagyon az agyad,és tovább is látogathatom az oldalt. :) Még egyszer bocsánat a figyelmetlenségemért.

~Reni

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Gigi írta...

Kedves névtelen!
Válaszolok arra, amit írtál, de ne vedd sértésnek, tele van jelöletlen spoilerrel a kommented, ezért törölni fogom.

TEHÁT SPOILER INNENTŐL

Más is írta ezeket, amiket te, és bár én nem tudtam azonosulni annyira Katniss-szal, mert másfajta lány, mint én (nyilván, mert más világban nőtt fel), nekem nem volt vele semmi bajom. Értem amit mondasz, de nekem máshogy jött le. Pl. hogy menne be háború idején egyedül egy 17-18 éves lány a Kapitóliumba? Akkora harcképesítése nincs. Snow elnököt meg akkor akarta megölni, amikor már elfogták. Én nem éreztem, hogy nem akarna segíteni Peetán, csak nem tudott mit tenni.
- Szerintem meg pont jó, hogy megölt karaktereket, mert legalább hozzájuk mert nyúlni, és nem lett mindenkinek boldog vége egy háborúban.

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Gigi írta...

@Névtelen: Kommentedet jelöletlen spoiler miatt töröltem. Megértésedet köszönöm.

Sasha írta...

Szia Gigi!

(NYOMOKBAN SPOILERT TARTALMAZ)

Mostanában olvastam el a sorozatot. És egyből nagy kedvencem lett. Sokan Battle royal utánzatnak nevezik és ez nem baj (csak mert felhasznált egy alapszituációt, attól még szerintem lehet jó, sőt nekem a Kiválasztott inkább az 1984-re emlékeztet, leginkább pedig Coin és Katniss kapcsolata végett).

Nálad olvasom először azt, hogy ahogy Katniss cselekszik, az úgy van jól ahogy van. Az egész sorozaton végig fut az, hogy Katniss csak bele van kényszerítve ebbe a szerepbe. E/1-es írásmód, tehát tudjuk, hogy nem akar a lázadás arca lenni. Sőt szerintem nekem azt lett volna furcsa, hogyha nem viseli meg a két viadal, és egy gyilkoló géppé vált volna.
Valahogy nem értem miért baj az, ha valaki nem akar harcolni, ha nem akarja hogy kihasználják (hisz végül is Katnisst felhasználták), hanem csak egyszerűen élni akarja az életét. Végig gondolva Katnissnak az Aratás előtt elég jó élete volt, mielőtt 'kiválasztották'. Nem éhezett, volt családja (elég népes is :D) és nem volt senki célpontja.
Azért fogott meg leginkább a történet, mert hiteles. Kétszer is leakarták mészárolni és ez megviselte. Elvesztette a régi életét, bántották a szeretteit és ez már túl sok volt neki. Szerintem tökéletes Mary Sue lett volna belőle, ha dühös, hazafias gyilkológéppé változtatják. De végül kaptunk egy esendő, megtört embert, akinek még évtizedek múltán is rémálmai vannak. És ez egy ezerszer jobb karakter, mint egy minden helyzetben tökéletesen teljesítő bábú.
(És, hiteles mániás lettem, ha ezt a könyvet rózsaszín felhőbe bújtatták volna, kitértem volna a hitemből, hogy vannak még jó disztópiák. :D)

andrea szabo írta...

A könyv meg volt csak tologattam, nézegettem. A film hatására utána néztem kinek mi a véleménye a könyvről és belefutottam egy nagyon nem nekem való kommentbe de sikerült megtalálni azt az álláspontot ami nem szomorít el és most már rávetettem magam a könyvre. Köszönöm :)

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.