Ugrás a fő tartalomra

Odaát, az anime - Supernatural the animation


Mikor kezdték vetíteni? 2011.
Befejezték? Nem.
Hány évadot élt meg?1, nem tudni lesz-e 2.
Mi ez? anime, dráma, fantasy, horror, krimi
Miről szól? 
Sam és Dean Winchester gyerekkorukban elvesztették anyjukat egy tűzben, apjuk pedig természetfeletti lények vadászására képezte ki őket. Miután Sam barátnője szintén tűzben meghal, a két testvér együtt járja Amerika útjait, hogy egyfelől kiirtsanak bármi emberevő lényt, másfelől pedig, hogy megkeressék apjukat, aki elvonult valamerre. Ám, hogy fokozza a dolgokat, Samnek különleges képességei lesznek, néha látja a jövőt, vajon mi áll e mögött?

Miért szeretem/miért ajánlom? Avagy rövid kritika: 
Úgy gondoltam, nagy Odaát rajongó lévén, hogy bár az animékkel nem vagyok barátságba (nem az, hogy nem szeretem őket, csak kiestek az érdeklődési köreimből), megpróbálkozom ezzel. Noha az Odaát regényekkel nem volt jó viszonyom (borzalmasak), az Odaát képregényeken szenvedtem, ez a feldolgozás végre jó lett! Sokan nem szeretik, engem nem zavar, ez a kritika csak arra hivatott, hogy leírhassam az én saját kis véleményemet róla.

A kivitelezésről: Nem vagyok anime szakértő, tehát ez a rész elég laikus szemmel lesz nézve. A rajzolás szerintem gyönyörű, de a rajongók ki fognak akadni. Először is Dean eléggé nem Deanes, az még a kisebbik gond, ha majd meglátjátok Bobbyt és John Winchestert. Mondjuk a jellemekhez szerintem illettek a rajzolt karakterek, főleg Johné, egyedül Bobby az, akit igazán nem tudtam hova tenni. A lányokat: mind Jessicát, mind Tessát, mind Maryt nagyon másképp rajzolták meg, szépek, csak épp a hosszú hajból lett rövid, a szőkéből barna. A zene még az, amit említsünk meg: egyszerűen imádom, és nagyon bónusz, hogy megtartották a „Road so far”-t és a Carry on my wayward sont is.

A történet nem meglepő, ugyanaz, mint az első két évad, ami még Monster of the Week epizódokkal volt tele, azaz egy hét/egy szörny, semmi más. Itt megoldották azt, amit nagyon díjazok, hogy összevonták a két évadot, ami valljuk be, picit lassan indult be, így egy sokkal pörgősebb cselekménnyel találjuk magunkat szembe, kevesebb a felesleges rész. Az első évad 15 rész, a második évad pedig 7 részben tárul elénk, ami azt eredményezi, hogy rendesen vannak itt átdolgozások. Néhány szereplőt kiírtak, néhány szereplőt beírtak, de szerintem mesterien bántak ezzel is, ugyanis törekedtek arra, hogy minden a nagy képhez igazodjon. (Pl. a vámpíros rész és a colt.)

A történet feldolgozásához három fajta résztípust használtak: 1) ami a tévésorozatban benne volt, 2) saját alkotás, 3) a képregények feldolgozása. Be kell, hogy valljam, az elején, mikor leültem nézni, és tele volt tévésorozatos feldolgozásokkal húztam a számat,  nem adta vissza azt az Odaátos hangulatot, olyan volt, mintha 20 perces rövidítését nézném, valami béna kivonatot. A képregény átdolgozástól meg iszonyatosan féltem, hiszen nagyon gagyik. Aztán jött a hetedik rész, ahol beírták Meget, és eltátottam a számat.

Térjünk ki egy kicsit tehát a karakterekre. Végül sikerült visszaadni mindenki karakterét, mind Samet, mind Deant, ennek örültem. John Winchestert a tévésorozatban ki nem állhattam, itt viszont vannak ő központú részek (juhú, képregény feldolgozás), és basszus, sikerült elfogadtatnia velem John karakterét. Azt nem mondom, hogy imádom. Aztán ott van még a vámpírgyerek sztorija, ami mivel szomorú szintén a bónuszok közé megy, majd ott van Meg és Azázél, akiért akkora óriási bónusz muffin jár az íróknak. Igazából Meg történeténél (ami teljesen más, mint a tévésorozatban), fedeztem fel, hogy itt lesz valami potenciál, hogy végre közvetítik nekem azt a sírós drámát, ami az Odaát egyik erőssége. Azázélből pedig sikerült stílusos gonoszt csinálniuk, és vele együtt előbb emlegették az angyalokat és Istent is. (Persze, nekik már könnyebb, hiszen tudják, merre tart a sorozat.) Tehát még nem találtam semmilyen különösebb gonosznak Azázélt, az animében teljesen más és imádtam. És egy-két különleges gyerek háttérsztoriját is látjuk, akiét eddig nem ismertük, még egy bónuszpont.

A történet eleje nagyon döcög, és csak azért néztem, mert Odaát rajongó vagyok, kötelességből. Az említett hetedik részben láttam fejlődést, aztán a nyolcadik résztől lett egy olyan igazán erős sorozat hangulata, néha szörnyvadászós résszel, néha pedig a nagy történettel.

Mivel ez anime, ezért látványosabb, mint a tévésorozat, olyat megengedhettek maguknak, amit a filmesek nemigen, például helikopter, nagy fénynyaláb (milyen badass lesz Lucifer, ha Azázél ilyen volt?), meg a mágikus erők a különleges gyerekeknek.

Ami az Odaátot alkotja legalábbis nekem: a mitológia, a sírós drámázás és a homoszexuális subtext (olyan dolog, amire csak utalgatnak). No meg a karakterek, és a humor. A karaktereket hozza, a mitológiát természetesen, a humor az, ami az elején hiányzik, de sikerül a végére bele-belecsempészniük, és vannak humor részek is. A Sam/Dean shipperek is örülhetnek, ugyanis amit már megszoktak vonzalom és piszkálódás, az itt is megvan. De ami a fő dolog, hogy a drámát is hozza, és sokkal érzelmesebbre sikerült egy-két rész, amit a tévésorozatból vettek át, mint ott. Példának okáért a 10. rész (Moonlight), ami a Hearton alapul és a 11. rész (Nightmare), ami ugyanezen című részen alapul. Amikor láttam, hogy Hope-ot (reményt), egy kutyát, hogyan ölnek meg, én bevallom, sírtam, mint egy kisgyerek.

Igazán tetszett, hogy több szomorú véggel találkozunk, mint a sorozatban, és ezzel egy kicsit sötétebb hangulatot kölcsönzött az első két évad történetének, de abszolút nem baj, én pont ezt imádom benne. Vannak benne unalmasan átlagos részek, de egy borzalmasan rossz sincs, tehát nem egy hatodik évad első fele színvonalat kell várni. Nem tudom, hogy miért van ennyi negatív kritika róla, persze, ízlések és pofonok, de talán, csak nagyon talán, azzal próbálják összehasonlítani, ami később lett a sorozatból, az első két évadhoz szerintem ez tökéletesen passzolt. Vannak a tévésorozatra utalások is, pl.: „Sammy, én jobban rajzolok, mint te.” Vagy a Spirit of Vegas rész, ami olyan, mint a nyúllábas részünk, csak Deant üldözi a balszerencse.

A szinkronhangokról annyit, hogy jómagam angolul néztem Jared miatt, a japánról nem tudok véleményt alkotni. Örültem, hogy végig Jared van, és külön felsikítottam, mikor a dupla epizódos évadzárót Jensen szinkronizálta, de a másik angolhanggal sem volt semmi bajom.

Ami hiányzott: a kiírt szereplők, többek között Ash, Jo, Ellen, és a Szélhámosos rész, de teljesen pozitívan állok az esetleges következő évadokhoz, nem csak azért, mert abban már lenne Castiel és az angyaloknak valószínű látható szárnya is lenne.

Összességében egy gyenge kezdéssel rendelkező évad, ami viszont a végére felhozza magát, és teljesen élvezhető lesz, első évadnak tökéletesen megfelelt, és reménykedem, hogy lesz folytatás.

Kedvenc karakter: Sam Winchester, Tessa
Kedvenc rész: 1x11, 1x16, 1x18, 1x20, 1x21, 1x22.
Borzalmas rész: -
A SOROZAT ÖSSZÉRTÉKELÉSE: 4/5 pontból

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség