Ugrás a fő tartalomra

Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Próféciák


Hogy akadtam rá: Gaiman fanatikus vagyok.

Úgy általában az egészről: Boldog Világvégét! Merthogy elkezdődött, akarom mondani befejeződött, mármint a világ, úgy maga, mint a Teremtés. Hogy miért? Hát mert a Bibliában meg van írva, el kell fogadni. Megérkezett a mi kis világunkba az Antikrisztus, akit a sátánista apácáknak kéne kicserélnie egy emberi gyerekre. De bízhat is bárki, bármit a sátánistákra? Hát nem igazán. Így hát némi bakis cserebere után, Crowley-nak, a démonnak és ellentétének, Azirafaelnek az angyalnak meg kell keresniük az igazi Antikrisztust, hogy el tudják halasztani az Armageddont, mert bizony ám oly sokat éltek köztünk, hogy megszerették a bolygónkat, és nem akarják, hogy a Menny vagy a Pokol unalmas világa legyen mindörökké. Eközben elindul az Apokalipszis Négy Lovasa, akarom mondani Motorosa, hogy elpusztítsák a földet, de ott vannak a boszorkányvadászok is (létszám: két fő), meg a boszorkány, akinek birtokában van az egyetlen olyan jóskönyv, ami pontos jövendöléseket tartalmaz.

Ezzel a könyvvel nagyon furcsa kapcsolatom van, mindig is pályáztam rá, még a régi kiadást is üldöztem, és el is kezdtem kölcsönben olvasni, aztán beütött egy nagyon negatív életszakasz, de előtte se voltam odáig a humor/paródia könyvekért, egyszerűen nem tudom értékelni őket. Aztán most a még negatívabb időszakomban leültem és végigolvastam egy nap alatt, és olyan jókat nevettem és elfelejtettem minden bajom egy kis rövid időre, hogy hihetetlen volt.

Tehát hiába, hogy ez egy humor könyv, mégsem az az erőltetett dolog, nem is tudom, hogyan körülírni. Véresen komoly témát vesz elő, a Világvégét, annak rendje módja szerint a Négy Lovassal, a halesővel és a többi. A megszokott gaimani mitológiahasználat jellemzi, tehát kidolgozottan felhasználja a bibliai Jelenések könyvét.

Sok szereplő van, és az ő szemszögükből látjuk az egész sztorit, és ettől lesz egy kicsit filmes hatású, így úgy éreztem, mintha egy kellemes vígjátékot néznék. Amit külön díjaztam a könyvben, hogy ebben szinte semmi se komoly, hiszen nézzük meg az önéletrajzát a két írónak hátul (vagy ahol éppen az adott kiadásban nyomtatva van), vagy akár a szereplőlistát, és a lábjegyzeteket, főleg az utóbbit. Mégis van valahol ennek a könyvnek tartalma és mondanivalója, de nem erőltetetten, egyszerűen csak sejteni lehet. A Világvégével együtt jár az a gondolat, hogy megérdemeljük-e, hogy ezen a bolygón éljünk, egy kicsit valahol az, amit én „zöld könyvnek” hívok, vagyis van benne egy kis óvatosságra intés a környezet felé.

Ugyanakkor ott van Adam karaktere, aki tudtán kívül az Antikrisztus, egy átlagos, 11 éves fiú, aki akkora hatalmat kap, amivel tényleg sokan visszaélnének, és előkerül a „nagy hatalommal nagy felelősség jár” téma is. De ugyanakkor Adam, mint mindenki átesik azon, milyen felnőni, és elgondolkozni dolgokon. A legjobban mégis azt szerettem Adam karakterében, hogy ők és a barátai a fantáziájukba menekülnek, és azzal a naivsággal, mégis éleslátással látják a világot, ami a fiatalokra annyira jellemző.

De amitől igazán a szívemhez nőtt, az az apró elgondolások, hogy „mi végre ez az egész teremtés,” mi az, hogy „jó” és „rossz,” és végül is milyen hibásak, esendőek az emberek. Persze, ezek tényleg nem kerülnek a humor elé, és egy könnyed, kikapcsoló, egy délutáni regény, mert számomra tényleg rövid volt, és szívesen olvastam volna tovább, vagy egy esetleges folytatást. A másik, ami miatt nagyon kedveltem, hogy a bennem rejlő slasher (olyan rajongó, aki a férfi/férfi kapcsolatoknak szurkol – finoman kifejezve :D) is jól érezte magát olvasás közben, mert Crowley és Azirafael barátságát lehet akár többnek is nézni. (És nem csak én vagyok így vele, régebben Cassandra Clare is nyilatkozta, hogy a kedvenc párosai között vannak!)

Összességében hiába humor, még engem is sikerült meggyőznie, ezért biztos, hogy mindenki kezébe nyomnám.

Kedvenc karakter: Halál, Crowley, Azirafael, Agnes Nutter (és nem csak azért, mert Agnes :D)

Ami kifejezetten tetszett: Világvége téma, a humor

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 314 oldal

Megjegyzések

  1. Mindkét szerzőről nagyon jókat hallottam, meg is van a kötet e-bookban, ráadásul lassan kell valami vidám, mert mostanában sok depresszív könyvet olvastam. :D Kösz, hogy eszembe juttattad!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige