Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 4. része.
Úgy általában az egészről: Beköszöntött a tél, így a sárkányok hibernálták magukat, mégis az ifjú kalóztanoncoknak ez nem ok a pihenésre: nagy megmérettetés áll előttük, síelve kell vadászniuk. Természetesen a hősünk, Hablaty (Hiccup) nem éppen az az izmos viking, és bár nem olyan szörnyű vadászásban, mint Halvér (Fishlegs), mégis megszánja szerencsétlen madarakat és direkt lő mellé, úgy is megszokta, hogy az egész törzs lenézi, hiába ő lesz majdan a következő törzsfőnök. Viszont valami történik Halvérrel, valami, amire senki nem tudja a magyarázatot, ám talán köze van ahhoz, hogy az előző kötet végén megharapott valakit egy halálos mérgű sárkány. Vajon Halvér meghal, vagy Hablatynak sikerül megmentenie?
A harmadik rész függővége után nagy izgalommal vettem kezembe a kötetet – és igen, gyerekmesét olvasok, mert most semmi más nem megy le –, és Cowellben nem csalódtam, hozta a színvonalat. Ugyanaz az elbűvölő világ, könnyed humorral és izgalmas kalandokkal, amiben ott rejtőzik egy halom morális tanulság.
Hablaty tényleg egy minta szereplő, és imádnám, ha ifjúsági regényekben is találkoznánk ilyenekkel. Ténylegesen kilóg a többiek közül, nem szép, nem izmos, ráadásul szerencsétlen is, és ott a nagy nyomás, hogy meg kell felelnie a törzsfőnöknek, hiszen övé lesz majd a vezetés szerepe, mégis mindenki kineveti. Azt hinné az ember, hogy három rész után már kezdik megtanulni a vikingek, hogy az erő nem éppen mindig előre való, és hogy néha gondolkozni is kéne, de hát így nőttek fel, nehezen változik meg a véleményük, tehát a könyv ugyanabban a sémában épül fel, mint a többi. Hablatyot lenézik, történik valami, ő viszont előveszi a bátorságát, az eszét, és a jó szívét és hiába ő ment meg mindenkit, nem kap elismerést.
Itt már előrevetült, hogy talán, talán fog változni valami a történetben, hogy haladunk előre, hiszen amúgy 10 részes lesz a könyvsorozat, nem több. Végre Hablaty apja mintha kezdené felfogni, hogy Takonypóc bizony meg akarja ölni Hablatyot, és hogy talán Hablaty egymaga, a saját módján, felér ahhoz, hogy törzsfőnök legyen, bár én még mindig úgy látom, hogy a vikingeknek kéne felnőnie.
Hablaty az, amiért igazán érdemes olvasni a könyvet, annyi jóság van benne, én pedig tényleg ritkán mondom jó oldalon álló szereplőkre, hogy szerethetőek. Hablaty még mindig az egyetlen, aki tisztelettel bánik a sárkányokkal, a többiek állatoknak gondolják őket, akiket ostoroznak és a többi, és jó volt látni, hogy Hablaty az eszével győzi meg a sárkányokat, hogy segítsenek neki.
Míg sajnáltam, hogy ebben a kötetben Fogatlan szinte alig szerepelt, addig legalább Hablaty és az apja közötti viszony ismét előtérbe került, pár igazán megindító jelenettel.
A főtémája ennek a résznek, hogy a Sorsot meg lehet-e változtatni, látjuk ezt Norber, a Nem Normálisnál, akit soha senki nem játszott még ki a fej vagy írás játékával, kivéve Hablaty. És Norbert azt a tipikus babonás felfogást testesíti meg, hogy ha létezik egy prófécia, akkor az biztos igaz, viszont Hablaty köszöni szépen, ő nem kér ebből, van elég gondja így is, meg sem fordul a fejében, hogy a történetben szereplő jóslat igaz lenne, jól kineveti és racionálisan áll a problémához.
Akad sírós jelenet a könyvben, akad izgalom, és egy apró csavar a végén, amire nem számítottam. Szól az elkötelezett, őszinte barátságról, hiszen Hablatyot nem érdekli, hogy nem vet rá jó fényt, hogy Halvérrel, a fura, beteges árvával járkál ide-oda, ő az, aki igazán megérti, és erre van egy gyönyörű idézet is, amivel zárnám a kritikát:
„Néha csak egy Igaz Barát tudja, hogy mire gondolunk, mikor beszélni próbálunk.
Valaki, aki sok időt töltött velünk, gondosan meghallgat minket, hogy mit is akarunk mondani, és megpróbál megérteni.”
Kedvenc karakter: Hablaty, Fogatlan, Camicazi
Ami kifejezetten tetszett: a világ, a humor
Ami nem tetszett: -
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Little, Brown Books for Young Readers
Kiadás dátuma: 2010. április 20.
Oldalszám: 272 oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése