Ugrás a fő tartalomra

Jackie Morse Kessler: Loss (Veszteség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: A Riders of the Apocalypse 3. része.

Úgy általában az egészről: Billy Ballard az a srác, akit mindig is cikiztek és vertek a suliban, noha ő se tudja, mivel érdemelte ezt ki. Ráadásként nem elég, hogy a szülei elváltak, és kiskora óta nem hallott az apjáról, de nagyapja, aki felnevelte, és pótolta az apafigurát, Alzheimer kórban szenved, így jó esetben sem ismeri fel már Billyt, és ezen kívül pedig állandóan figyelni kell rá. Egyszer viszont a nagypapa elvándorol, és nem más segít őt megtalálni, mint Halál, aki valamiért érdeklődik Billy iránt.

Ez már Jackie Morse Kessler harmadik könyve, ahol az Apokalipszis Lovasait ötvözi komoly témákkal, és míg az első két rész egy sémára épült, ez, ahogyan az írónő előre is mondta, eltér a többitől. Nemcsak, hogy most fiú főszereplőnk van, amit Kessler hitelesen ad elő, de történetileg is egy kicsit más.

Most nem a megszokott és „jön Halál, a főszereplő azt hiszi, hogy álom, aztán elkövet pár természetfeletti dolgot, miközben a globális problémákat látva, legyőzi a saját démonait” vonalat követi, hanem akad egy kis cselekmény is, ugyanis Billy másképpen kapja meg a Lovas állást, mint a többiek. Közben pedig gyakran vannak visszaemlékezések Billy régi életére, a rémálmaira, amiknek köze van Pestishez, és van egy nagyon jól megszerkesztett látomásos rész, ahol rövidebb kis darabkákat fejt ki egyre érdekesebben, hogy megtudhassunk, milyen is volt Pestis múltja.

Ez az emlékkirakós pedig szívet tépő párhuzam az Alzheimer kórral való küzdelemre. És az egész könyvben ez az igazán gyönyörű, hogy a természetfeletti elemek és a komoly témák nem csak hogy szépen elférnek egymás mellett, és együtt a kettő a tökéletes egyveleget alkotja, hanem e között a két szál között Kessler párhuzamot von. Őszintén örültem annak, hogy egy ennyire gondosan kidolgozott könyvet olvashattam, ahol minden egyes szónak és jelenetnek megvolt a helye.

Pestis képessége nyilvánvalóan illik az Alzheimer kórhoz, főleg, hogy az előző részekben láttuk, hogy Pestis a világ összes betegségét magában hordja, és ebbe a mentális betegségek is beletartoznak. Ahogy Billy átéli milyen elveszni az emlékeiben, egy kicsit toleránsabb lesz a nagyapja problémájához, amivel egészen addig küszködik, hiszen nehezen dolgozza fel, hogy hiába ugyanaz az ember, akit szeretett, olyan mintha elvesztette volna, mintha meghalt volna, hiszen az nem emlékszik rá. Mindezzel megküzdeni felnőtt fejjel is lehetetlen, nemhogy tizenöt évesen:

„Igen, a nagyapja régen eltávozott már közülük. Billy csak annyit tudott tenni, hogy az öregembert „nagypapinak” hívta és úgy tett, mintha ez számítana valamit.
Billy Ballard kétségbeesetten remélte, hogy jobb lesz majd a tettetésben, mert a normalitás pantomimja kezdte kiszívni belőle az életet.”

A könyv másik fő eleme az iskolai bántalmazás, és természetesen ahogy Billy megkapja a Lovas erejét, vissza is vág a bántalmazottjainak. Viszont rá kell jönnie, hogy nem ez a helyes megoldás, hogy talán a bántalmazóknak is van valami gondja, vagy csak túl sekélyesek (még), és Billy el is szörnyed, hogy nem akar visszaélni az újdonsült erejével. Igazán jó volt látni, ahogyan azzal küzdött a főhős, hogy ne szálljon a fejébe a hatalma.

„Nem volt hős. A hősök nem lőnek fegyvertelen tinikre. És ha meg is tették, a hősök egészen biztos nem élvezték.”

De ennél a témánál is Kessler előhozza a párhuzamot: nemcsak, hogy Billy életében először Halállal száll szembe, és áll ki saját magáért, de hogy megoldja a történet főproblémáját, rá kell jönnie, hogy ő maga is tehet valamit a környezetében ellene irányuló dolgokkal szemben:

„Billy tudott semmit sem tenni. Ezt tudta magáról. Tudott semmit sem tenni, és élni az életét, a világ végéig, bármikor is legyen az, ugyanazokat a dolgokat tenni. Képes volt rá, hogy úgy tegyen, mintha minden rendben lenne, hogy úgy tegyen, mintha végül úgy is minden helyre jönne, miközben az igazság úgy szívta ki belőle az életet, mint egy pióca. Vagy megpróbálhatna tenni valamit, hogy változtasson a helyzeten – és ezzel együtt kockáztassa, hogy brutálisabban megsérüljön, mint valaha, hogy teljesen elbukjon.”

Ezek mellett pedig Pestis lovának helyzete teljesen egy és ugyanaz Billyével: míg a lovat otthagyta az előző gazdája, és önmagát kérdőjelezi meg, hogy vajon benne van-e a hiba, hogy mindig otthagyják. Ugyanígy érez Billy is, hogy ugyan mivel érdemelte ki, hogy mindig őt verik meg, mindig ő minden viccnek a céltáblája, és ahogy a főhősünk ráeszmél, hogy bizony nem a ló a hibás, talán egy kicsit rájön, hogy vele sincs gond, és a könyv végére a történet megoldásával Billy is felnő, és nemcsak a természetfeletti kihívásokkal nézett szembe.

De ezen felül itt is vannak a már megszokott globális problémák, de mivel Pestisről van szó, így a régi időkbe kalauzol minket Kessler, hogy szemtanúi legyünk a pestisjárványoknak és a gyerek keresztes hadjáratoknak. Viszont nem csak a világ „gonoszságait” mutatja be Kessler, hanem az emberek hogyan viszonyultak ehhez és dolgozzák fel, többek között akár pont az írással és a különböző művészetekkel. És hogy az emberi természet velejárója a képzelet, ami lehet az előnyünk, de akár a hátrányunk is, főleg, ha magunknak hazudunk. Ezek mellett pedig erősen jelen van a jó és rossz kérdése, hogy nem minden fekete és fehér, sokszor jó emberek cselekednek rosszat, a nagyobb jóért, és vajon megéri-e ez. Illetve akár jó szándékból is lehet rosszat tenni.

Megismerjük Halál karakterét, hiszen eddig is volt rá utalás, hogy mostanra puhult meg, régebben sokkal keményebb volt, noha nem tűnt nekem olyan embertelennek, de imádtam minden egyes apró információt róla, és nagyon várom azt a részt, ami róla fog szólni. Ötletem sincs, mi lehet majd ott a téma.

A könyv hozza Jackie Morse Kessler megszokott stílusát, van benne minden, ami nekem kellett: humor (ami ilyen témával lehet furcsa, de jól illik hozzá), komoly téma, és természetfeletti.

Kedvenc karakter: Halál, Háború, a lovak

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a megvalósítás, A LOVAK

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Graphia

Kiadás dátuma: 2012. március 20.

Oldalszám: 272 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d