Ugrás a fő tartalomra

Neil Gaiman: Sosehol


Richard Mayhew egy fiatal üzletember jó úton a fényes karrier, szép feleség és kellemes élet felé… ami mind semmivé lesz, amikor egy bajba jutott lány segítségére siet. Jótette jutalmául a hétköznapi Fenti Londonból átkerül a baljós, sötét Lenti Londonba, az elveszett idôk, elveszett helyek és elveszett emberek bizarr világába. Különös társaságba csöppen: Ajtó – a lány, akin segített – nemesi származású és szülei gyilkosát keresi; de Carabas márki kétes szívességeket behajtva éli még kétesebb életét; Vadász a világ legnagyobb szörnyeit hajszolja. A csatornák és metróalagutak labirintusában velük kell boldogulnia Richardnak, hogy segíthessen másokon és így segíthessen magán is. Vajon megleli-e azt az életet, amelyet már jóval korábban elveszített, mint hitte?

Hogy akadtam rá: Már Neil Gaiman fanatikusként vártam a következő könyvét, és nagy örömmel láttam, az Agave ismét megörvendeztet vele. Járkáltam az összes környékemen lévő könyvesboltba, de sehol sem volt. (Sosehol, jó kis vicc. :)) Aztán végül is megrendeltem az egyik könyvesboltban, bár elég furcsán néztek rám, ahogy győzködtem őket, tényleg ez a címe, de végül elhitték. :)

A kritikában/értékelésben/mondókámban (bárminek is nevezzük) valószínűsíthetően spoiler van. Aki még nem olvasta a könyvet, az csak a maga felelősségére olvasson bele.

Úgy általában az egészről: Ez a Neil Gaiman mű már a modern időkben játszódik, pontosan Londonban. Persze, az egész a metró állomásokra épül, és mi magyarok lehet, ezzel nem sokat tudunk kezdeni, de azóta, hogy olvastam, kifejezetten nagy örömmel utazok metrón (bár halálosan rettegtem eddig tőle, ki lehet nevetni :D).

Adott nekünk egy átlagos életet élő emberke (mondjuk így kezdődik jó pár fantasy), Richard, akinek (szerintem) rettenetes barátnője van, bár ő tökéletesen megvan elégdve vele. Sőt élete is jól alakul, úgy érzi, megvan mindene.

Ám egy napon egy vérző lányt talál az utcán, akinek segít, bár Jessica (az említett barátnő, vagyis jegyese, ha minden igaz) nagyon nincs oda a dologért, mert fontos vacsorára tartanak épp a főnökéhez. Richardot valamilyen oknál fogva nem érdekli, és haza viszi a lányt, miután az megkérte, hogy vigyék kórházba.

Majd két különös alak kezdi keresni a titokzatos lányt (Ajtót), Richard pedig segít neki, hogy megkeressen egy bizonyos de Carabas márkit. Miután ezt sikeresen végrehajtja, kezdődnek csak az igazi gondok. Richardot úgy tűnik, senki sem látja, se a taxisok, se a munkatársai, lakását pedig ki akarják adni. Egyszerűen mindenki elfeledkezett róla.

Ezt pedig Ajtó nagyon is jól tudta, ugyanis bocsánatot is kért előre Richardtól. Mert ugyebár Ajtó a Lenti London lakója, akit mi, átlag emberek elvileg nem láthatunk, vagy csak nagyon nehezen vesszük észre. Richard pedig elindul Ajtó után, hogy visszakaphassa életét, eközben pedig találkozik egy sor nagyon szerethető karakterrel: Anesztézia, A Vadász. Majd miután megtalálta Ajtóékat, csatlakozik hozzájuk, ugyanis a lány a szülei gyilkosát keresi. Ajtó édesapja naplójában pedig utalást talál Islingtonra, az angyalra, hogy őt kell megkeresni.

Lehet, hogy én olvastam keveset, ez előfordulhat, de engem kifejezetten meglepetésként ért a gyilkos kiléte. A könyv letehetetlen, szinte egy huzamban olvastam el (ahogy az iskola engedte:)). Imádtam a karaktereket, a mindig üzletelő de Carabas márkit és Mr. Croup és Mr. Vandemar figuráit is.

Kedvenc karakter: Richard, de Carabas márki, Mr. Croup és Mr. Vandemar

Ami kifejezetten tetszett: Az egész világ, az elfeledett dolgok helye a Lenti London, egyszerűen beleszerettem, ha lehet ilyet mondani. :) Amit még szerettem: a karakterek.

Ami nem tetszett: Olyan nem volt. :)

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból, bár picit rózsaszín. Viszont az eredeti sorozatban is minden mindig rózsaszínben van megvilágítva, az egy kicsit zavaróbb.

Megjegyzések

  1. Tetszett az ismertető, este azthiszem elindulok és megveszem. Köszi a tippet.

    VálaszTörlés
  2. Óh, Neil Gaimant csak ajánlani tudom. :) Biztos tetszeni fog. :D

    VálaszTörlés
  3. jó de mi a sz*r az az ajtó?
    már bocs a csúnya beszédért

    VálaszTörlés
  4. "Majd két különös alak kezdi keresni a titokzatos lányt (Ajtót)," - Ha ebből a mondatból nem világos, akkor leírom szépen: Ajtó a lány, úgy hívják, ez a neve.

    VálaszTörlés
  5. Végülis ma sikerült megvennem a könyvet, tegnap sehol se találtam... Kicsit nehezen csípem el a hangulatát. Nekem is kicsit furcsa volt a név, hogy Ajtó... köszi még egyszer az ismertetőt

    VálaszTörlés
  6. Igazából megvan az ok rá, hogy miért "Ajtó" a neve. Nem csak egy átlag ember.

    VálaszTörlés
  7. Egyszerűen imádom Neil Gaimant! A Sosehol a nagy-nagy kedvencem!
    Jucus

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó a leírás, mindjárt megtetszett a könyv (:
    Amint lesz rá módom meg is fogom venni, de kerestem bookline-on,alexanrában,libre-ben de sehol sem találtam.
    Kérlek segíts, hol tudnám beszerezni?
    Nahyon köszönöm.
    Roni

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    Az Agavénak van külön webboltja, ott mintha láttam volna. http://www.agavebolt.hu/

    Üdv

    Gigi

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm!!!
    Roni

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú