Na szóvl, most beütött a krach otthon, tehát nincs áram, meg etc, és így a blogot be kell zárnom, míg nem találok munkát.Nem tudok semmilyen mailre válaszolni, mert ez is csak egyszeri alkalom volt, hogy gép elé tudtam ülni. Kérdést feltehettek, nem tudok rá válaszolni... Semmi személyes. Most úgy áll a helyzet, hogy talán nyárra nyitunk ki megint.
Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú...
Eddig majdnem minden nap néztem, hogy van-e friss...mindig amint megláttam a designt bezártam a lapot és mentem molyra molyolni... :)
VálaszTörlésÉs aztán ma láttam kint molyon, hogy nem vagy itt....:(
Pedig én rá szoktam az olvasásodra. Nagyon sajnálom, ami történt, remélem hamar megoldódnak a problémáid.