Lisa Jane Smith: A visszatérés - Éjfél

2011. július 30., szombat

Hogy akadtam rá: A sorozat miatt kezdtem el olvasni, aztán meg már csak-azért-is-befejezem.

Úgy általában az egészről: Miután hőseink visszatértek a Sötét Dimenzióból, nagy tragédia történt, ugyanis a fekete rózsát, amit Stefan kapott egy kedves kis, bolyhos farkú rókadémontól, Damon szagolta meg, és ezzel megpecsételte a sorsát: EMBER lett. Ami ugye Damonnak nehéz, hiszen arrogáns és megszokta, hogy ő az atyaúristen, ezért az idősebbik Salvatore testvér mindenáron ismét vámpír akar lenni, de nem akármilyen… Mivel Sage-et visszahívták a saját dimenziójába ezért ő kizárva, és valamilyen oknál fogva Stefan sem jöhet szóba. Tehát Damonnak nincs mást tenni, mint ismét belevetnie magát a Sötét Dimenzióba.

Eközben a csipetcsapat a japán démonok, emberevő füvek és fák rémtetteit akarják megállítani Fell’s Churchben, mindezt úgy, hogy Sinichi rejtélyeket hagyott számukra, hogy még jobban összezavarja őket. Kinek van olyan titka, amit egész életében elrejtett? És ki az, aki gyilkos és nem vámpír?

Az az igazság, hogy elolvastam ezt a könyvet és szavakat nem találok rá olyan rossz. Az első négy könyvvel úgy voltam, hogy gyenge kivitelezés, jó ötlet, aztán tíz év távlatából folytatta Smith az írást, főleg a pénz miatt és ez nagyon meglátszik. Látszik, hogy semmi nem tervezett, semmit sem akart, csak megírni azt a fene 560 oldalt és annyi.

Jöjjön egy kis háttér információ: Ennél a résznél döntött úgy a kiadó, hogy L. J. Smith nem igazán tud írni és mellérendeltek egy másik szellemírót, aki majd segíteni fog neki a következő három rész megírásával. Smith erre azt nyilatkozta, hogy a kiadó azt nem szerette, hogy Damon/Elena lett a történet vége. Nyilván tudjuk, hogy nincs is vége még a sorozatnak, tehát ez a kifogás is rossz. Nagyobb gondok vannak itt annál, hogy Elena végül kit is választ.

A fogalmazás azért vicces, mert tele van képzavarokkal még mindig, amúgy egyszerű és olvasmányos, viszont néha átvált ebbe az igazi kezdő író stílusba. Ilyeneket használ nagyon sokszor „kilowattos mosolya” és „úgy csüngött rajta, mint egy koala.” És ha valamit nagyon hangsúlyozni akar, azt így teszi „nagyon, nagyon” magas/szép/okos volt. Ezen felül néha kimutat a szövegből, ami abszolút nem illik oda. ("Ha figyelnek, észreveszik a csuklyás alakot, de nem figyeltek." "Ha Bonnie jobban figyel, akkor hallhatta volna Damon hangjában az önutálatot, de Bonnie nem figyelt.") Emellett pedig, felbontja a történetet, és nem időrendben meséli el, ami azért idegesítő egy dolog, mert 1) elfelejtette eddig megemlíteni, hogy a két dimenzióban másképp telik az idő (ja, bocs kellett gyorsan a cselekményhez), 2) mert elrontja a nagy „tetőpontot” is vele. A vége előtt 9 fejezettel tudjuk, hogy legyőzték a főgonoszt, ja és az utolsó 9 fejezetet úgy kéne végigizgulnunk, mert a másik vonalon nem tudják, hogy már rég megölték a főgonoszt…

Az egész történet ismét két szálon fut, a városban mi történik, és hogy a dimenziókban éppen mit ügyködnek, és bár most az az érzete támad az embernek, hogy történik is valami, mégis… mégis annyira gyerekes megoldás minden, és annyi mindent akart belezsúfolni Smith, hogy azt az érzetet kelti, bizony ez nem más, mint egy fanfiction. A régi kötetek történeteit (Katherine, Klaus, Tyler) átírja úgy, hogy okosnak tűnjön és mindennek a fene japán mitológiához legyen köze, no meg a Warcraftból lopott dimenziókkal. Ami csak azért gond, mert így nem lehet komolyan venni Smith-t, hogy ennyi újítást dobál be, mert kérdem én, miért nem lehetett az első részben megemlíteni Isobelt? HA? MERT AKKOR MÉG ÖTLETE NEM VOLT SMITH-NEK, HOGY A TÖRTÉNET IDE VEZESSEN! És ez főleg a bajom, hogy Smith lenéz minket, olvasókat, csöpögős „szívszerelmem” szövegeket tol elénk, rózsaszín „ÉN SZERETLEK!” „ÉN IS SZERETLEK!” maszlaggal, ezt megfejelve nulla értelemmel és logikai bakik tömkelegével. Bárki, aki nekem azt meri mondani, hogy létezett BlackBerry netes hozzáféréssel 1992-ben, azt nagyon megcsapkodom a blog kabala kaktuszával. Nem írunk ilyen alapvető tényhibákat, és az sem indok, hogy „jujj, nekünk akarta olvashatóbbá tenni.” Nem, nem vagyok képes elhinni, hogy az olvasó egy értelmetlen marha, akinek mindegy milyen abrakot tesznek elé, beszippantja.

A történet nyilván nem zárt, hiába is hirdette ezt a legelső fülszöveg, így majd a főhőseink egyetemista éveivel is megörvendezetnek minket. Elvileg van valami nagy függővég, szerintem egész egyértelmű, mi van oda írva és miért. A végéről még annyi szó essen, hogy az alapmitológiáját barmolja szét Smith, ezért már hihetetlen a világfelépítése. Vannak itt már orkok, istenek, démonok, angyalok (?), vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok. Bonnie-nak természetesen akkor lesz új képessége, mikor az a vége csatához kell, és milyen kis kényelmes, hogy amikor meg kell menteni Fell’s Churchöt hirtelen spontán látomása lesz. Eddig legalább meg volt magyarázva miért, most ez kiesik.

Karakterizálás még mindig nincs, hiába mondják sokan és bizonygatják, hogy Elena a csitriből átvedlett igazi harcoló lánnyá, ez egyszerűen nem igaz. Oké, már nem jár iskolába, de ugyanolyan sekélyes, mint eddig volt. Bonnie szintúgy, aki inkább meghalna, minthogy megváljon a gyémánt ékszereitől, mert azok olyan szépen csillognak. No meg Elena vígan megölne egy ártatlan embert, csakhogy ő visszakapja a saját régi életét. Igen pozitív hősök ezek.

Azt mondják, mekkora romantika van Damon/Elena között, nem tudom, ki az, aki keveri a sorozattal, de a könyvben semmi nem történt eddig kettejük között, csak Damon követte megszállottan Elenát, hogy vámpírt csináljon belőle, aztán hopp, hirtelen Elena rájött, hogy szerelmes belé. Miből? Hogy véletlen „édesemnek” hívta. Na igen…

Mivel ez a könyv nevetséges, nem is regény, nincs semmi, ami összetartaná, valahol még a mondatok sem igen következetesek, ezért feladom, hogy érdemi kritikát írjak róla. Jöjjön a vidám hibalista!

- Írjunk a regényünkbe vidáman olyan dolgokat, amik eddig nem voltak benne, és ne is magyarázzuk meg (itt a Bukottra a gondolok).
- Írjunk fiú-fiú között olyan párbeszédet, ahol egymásnak kínálják fel a vérüket és közben „jóképűnek” hívják egymást, de tagadjuk, hogy ezek homoszexuálisok lennének, ez csak nagyon férfias barátság.
- Ne figyeljünk a saját világunk felépítésre, ha azt mondjuk, hogy a csillaggömbök a kitsunék erejét tároló gömbök plusz emlékeket tároló cuccok, és luxus dolgok, akkor a leglepukkantabb motelben is legyen egy rakat csillaggömb ingyen.
- Ha lehet, akkor ne a legegyszerűbb dolgot válasszuk (idegen dimenzióban az egyetlen ismerősnél szálljanak meg), mert akkor a lényeges cselekményelemet nem tudjuk bevezetni (a csillaggömbökkel ugye, amik elvileg nem is lehetnének abban a lepukkant motelben…) – Nem sikerült cselesnek lenned Smith!
- Ha egy három méteres bot fekszik a fűben, a karakterek ne lássák, mert ők szuper látással rendelkező vámpírok. Ezt játsszuk el minél több tárggyal.
- Ha halottnak nyilvánított főhősünk mászkál a rendőrök előtt, az ne tűnjön fel nekik, esetleg ha később eszünkbe jut, hogy elrontottuk ezt a szálat, véletlen se írjuk át a kéziratot, hanem pár oldallal odébb írjuk bele, hogy eszükbe jutott a rendőrök memóriáját törölni. (Kell a szószám, ugye, Smith?)
- Mivel Stefan tök erős vámpír Elena vérétől, de túl kézenfekvő megoldás lenne Damon problémájára, ezért hagyjuk is a fenébe a magyarázatot, és tegyünk bele egy vámpírhercegnőt, aki amúgy nagyon gyenge, de kellett az írói erőltetés, és hívják így: M. le Princess Jessalyn D’Aubigne (mert ez teljesen normális név).
- Keverjük össze a könyvünket és a filmsorozatot…
- Bonnie olyan szuper, hogy ő filmet olvas. Nem néz.
- Elena nem tudja mi az a bot, (elég szőke lehet szegény), de máris tudja, hogy emberekre nézve az említett botban milyen méreg van. (írói erőltetés?)
- Bonnie, mert ő olyan okos és ügyes, mikor a démonokkal teli dimenzióban van, és azt mondják, hogy maradjon egy helyben, természetesen nem teszi, hiszen hogyan haladna a cselekmény anélkül? Ezért… ELMEGY SHOPPINGONI! Mert az szupcsi és fontos ám.
- A rabszolgaság bemutatása megint álljon annyiból, hogy szuper ruhácskákat, szandálkákat kapnak, és még külön ebédlője is van a szolgáknak. Kérdem én, látott Smith egyáltalán egy szolgasorsról szóló filmet? (Nem, a könyvolvasást ezek után meg sem merem említeni.)
- Ha eddig impotensek voltak a vámpírjaink, rá kell jönnünk, hogy ez bizony a mostani ifjúsági fantasyban nem menő, tehát írjunk bele olyan vonalat, amivel felállíthatjuk a vámpírok nemi szervét. Lehetőleg, ez a vonal a főhős különleges vére legyen.
- A főgonoszról az alábbit feltételezzük: A nyaralókat békén hagyják. (MIÉÉÉÉRT? VAN VALAMI ILYEN ÍRATLAN SZABÁLY, HOGY TURISTÁKAT NEM BÁNTUNK?!)
- Ha megmentettünk egy démonszállta kisgyereket, akkor küldjük vissza a zombik közé, mert nehéz megmagyarázni a kívülálló embereknek, hogy mi őt bizony megmentettük. Biztos jó lesz az úgy a gyereknek.
- A zombi apokalipszis kellős közepén lehetőleg az legyen a legnagyobb gondunk, hogy temessünk el egy döglött tengerimalacot.
- Ha a zombikat nézzük, akkor azok lassabban jönnek felénk. Tanulság: Szeretik a szemkontaktust! Biztos csak magányosak szegények…
- Az, ha a japán család nem tud japánul, nem gyanús.
- Ha kopognak az ajtón, nyilván egy harkály van… bent… a lakásban… (Ezek után mondja valaki, hogy Stefan meg Elena okos.)
- A bírósági ügyintézésről ne legyen fogalmunk, nyugodtan írjuk azt, hogy leszigszalagozzák Mattet.
- A tárgyalóterem a rendőrségen van…
- A kutya megetetésére szánjunk 6 oldalt a könyvből, mert az fontos cselekményelem.
- Ha Bonnie meztelen Stefan előtt, az tök normális.
- Váltogassuk minden logika nélkül a helyszínt, az olvasók úgy sem veszik észre, ha Ian Somerhalder… akarom mondani Damon szemeire koncentrálnak.
- Ha az adott dimenzióban nem lehet semmilyen Erőt használni, arra tegyünk nagy ívben és használjuk továbbra is, hiszen kinek tűnik fel?
- Másoljunk az Alkonyatból jeleneteket, hiszen úgy is, mi előbb kezdtünk el írni, eszük ágába se juthat, hogy másoltunk.
- A zombi apokalipszis közben egy démonok által megszállt házba menjünk be és mentsük ki a nagyon fontos cselekményelemet, ami… A TEA!
- Nem baj, ha a főhősünk kezében előbb kés, aztán hirtelen már íjpuska van, mert Iannek… akarom mondani Damonnek jó teste van és úgy se figyel rá az olvasó.

Összességében egy nagyon szétszórt saláta ez, mert ez nem regény. Próbálkozik menő témákat beledobni Smith, ilyen a homoszexualitás és a japán mánia (mindkettőt tisztelem, de nem a divatból-írjunk-ilyet kategóriában).

Utoljára még annyit kérnék tőletek, kedves olvasók, hogy üljük körbe a mutáns elefántok kakijából rakott tüzet, fogjuk meg a fény nélkül termett szőlőből készült bort és énekeljünk a kitsunékról…

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: AZ EGÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉSZ!

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 2/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011. június 2.

Oldalszám:
466 oldal

Dora Craiban: Fénytörés

2011. július 28., csütörtök

Hogy akadtam rá: Szeretnék találni egy jó magyar ifjúsági fantasyt. :D És Benina után eltökélten keresem a következő kedvenc magyar írómat. Az Aba kiadó kínálatában láttam, és Kelly volt olyan kedves, hogy elküldte nekem, miután neki nem tetszett.

Úgy általában az egészről: Helena nem az az átlagos főhős, és igen, ez elcsépelt szófordulat, de ő tényleg nem az! Ő bizony sorozatgyilkos, benne lakozó gyilkolási vágya miatt már hét ártatlan fiú vére szárad a lelkén. Épp az országúton bandukol, amikor Jeremy, egy igen szexi 18 éves, elüti, és a két tinédzser élete sosem lesz ugyanaz. Ugyanis Jeremy azúrkék szemei ráveszik a szociopata Helenát, hogy mindent elmondjon a srácnak, bár maga sem érti miért. És mivel Helena fegyvereit megtalálja a szexi pasink, ezért arra kényszeríti, hogy náluk lakjon, mivel így nem tudják kölcsönösen feljelenteni egymást. Emellett Jeremyt rémálmok gyötrik, amin rejtélyesen csak Helena tengerzöld szemei tudnak segíteni. De sajnos bármikor, mikor egymáshoz érnek elektromos kisülés következik be. Nem, tényleg, komolyan, sokkolják egymást. Vajon a két fiatal így is szerelmes lesz? Vajon mi lapul a Raven testvérek otthonában? És nem, nem a hollók.

Komolyra fordítva a szót, ezt a történetet nem tudom komolyan venni nagyon sajnálom. Nem elég, hogy tele van elgépelésekkel, a neveket rontják el benne, de a fogalmazás és a kivitelezés is borzalmas, és ez volt életem legrosszabb könyve. Hát nézzük az alappontokat:

A fogalmazás szörnyű, és bár nem sok tőmondat van, de akad, mégsem ez a legrosszabb benne. A mostani probléma a kezdő írókkal (mert sok kéziratot kapok), hogy megpróbálnak szépirodalmian fogalmazni, hogy mondjam, megpróbálnak többnek tűnni, mint amik, és ez sosem vezet jóra. Itt hasonló szépségekkel találjuk magunkat szemben:

A kék kristályok belém olvadtak, belém vésődtek.

Úgy éreztem, őszinteségében megolvad a kék kristályszeme.

Azt hiszi, zöld tintával belevésték az igazság kínzó szavait a szemembe?

Tele van az egész ilyen képzavarokkal, és az írónő nagyon nem is ír le semmit, csak a bútorokat, a ruhákat, a szemeket. Ezen kívül a szöveg két részből áll, vagy párbeszéd, vagy monológ, és elárulom egyik sem életszerű és mind unalmas az első betűtől az utolsóig. (Ez az életem első könyve, amin konkrétan elaludtam, jó, a második, az első a töri könyvem volt.) Emellett idegesítően sok szóismétlés van benne, de látszik, hogy direkt a drámai effektusért, csak épp ez nem jön át, iszonyatosan darabos lesz tőle a szöveg. Emellett még nagyon sokszor előfordul a „s” kötőszó, ami engem totálisan tud zavarni egy szlenges, káromkodós könyvben és a másik kedvenc szava Craibannek a „vésődés.” A szereplők szívébe és szemébe mindenhova vésődik minden, még az arcukra az érzelem is vagy annak hiánya.

Nagyon sok gyakori szófordulata is van, ami nem lenne gond, ha jó szófordulatok lennének. Ilyen a „10 másodpercig” – írná inkább azt, hogy pár pillanatig, ki az, aki így számolja az időt, kényszerbetegen kívül? És nem, nem az a főhős. Ezen felül még a főhős gyomrában élő pillangófarm, az ami komoly szerepet kap. Értem én, hogy ott van az a kifejezés, hogy pillangók a gyomorban, de ezt fura ragozott alakban nem jó használni, mert nagyon vicces dolgok jönnek ki belőle.

Második pontunkhoz érkeztünk, ami a cselekményvezetés. *tücsökciripelés* Nincs cselekmény, tehát nyilván vezetni sem kell. Annyit elárulok, minden lényegi dolog a 23. fejezetben történik. Utána és előtte csak ennyi van: „SZERETLEK! DE NEM ÉRDEMELLEK MEG!” „ÚÚÚÚÚÚ, ÉN JOBBAN SZERETLEK! DE VESZÉLYES VAGYOK, MARADJ TÁVOL!” És esetenként 20 oldalakat képesek az esőről vagy a hóról beszélni. Ez nem cselekmény, ez az Alkonyatszövegek átültetése. Szeretném megkérdezni, hogy aki ezen izgult, az most komolyan azért „rágta tövig a körmét,” hogy a főhős vajon pizzát vagy gyümölcssalátát fog enni. Mert nagyobb izgalmakat én nem láttam.

És ez a baj. Ezt egy fantasy romantikus könyvnek reklámozzák, és nem is igazán fantasy. Az Alkonyat ennél jóval fantasysabb a csili-vili vámpírjaival, ugyanis itt a világkidolgozás annyi, hogy van egy hat oldalas levél a könyvben, ami kb. a 13. fejezetben kerül elő, vagyis majdnem a felénél, és ennyi. Semmi mitológia alap, semmi. És az a vicc, hogy ami képet fest a boszorkányokról, azt egy egyszerű képlettel fel tudom írni. Boszorkányok = Meyer!vámpírok. Ergo vér kell nekik, noha nem isszák, csak ontják. Itt Helena lesz Edward Cullen és Jeremy meg (aki meglehetősen hasonlít a TVD-s névrokonsára) Bella Swan és Jasper, Jennifer meg Carlisle Cullen és Rosalie egyben. Jet pedig Alice és Emmett. Sőt a mellékkaraktereket is fel tudom írni, de inkább megkíméllek tőle titeket.

Karakterizálás ezen kívül nagyon nincs, mindenki életszerűtlen és a párbeszédekkel szerintem embereket lehet kínozni és a genfi egyezménynek is tiltania kéne őket. Ott van Helena, aki egy szociopata gyilkos, aki szerelmes lesz. ISTENI ÖTLET! IMÁDOM! De igen, az ötlet szintjén ez csodaszép, kivitelezésben nem. Emlékszünk még a Slice of Cherryre? Ugyanez az alapja, sorozatgyilkos lány, áldozat fiú és örök szerelem. Na az ott ütött. Itt Helena, aki ultra szép és színváltós haja van (hol vörös, hol fekete), ő lenne a hidegvérű gyilkos. Ja, igen, csak ugye, ha vér látványát szereti, akkor esetleg késsel kéne dolgoznia, kínoznia az áldozatait, nem csak bumm, fejbe, aztán jól van.

Teljesen elveszti a hitelességét Craiban ezzel, mert belerak a regénybe egy halom komoly dolgot, amivel azt hiszi menő lesz, vagy nem is tudom. Nem értem sosem, minek kell nagyobbnak feltüntetni egy regényt, mint ami. Nézzük meg Beth Fantaskey-t, tökéletesen ír tini tingli-tanglis vámpíros regényt, nem akar többnek tűnni. Craiban ezzel szemben azt mondja, hogy ő totál eredeti, ami tegyük hozzá nem, mivel egy darab eredeti ötlete sincs, ami nem lenne baj, ha a kivitelezés nem lenne a béka hátsó fele alatt. Szóval bedob egy halom komoly témát: alkoholizmus, nemi erőszak, sorozatgyilkosság, halálos betegség. HA NEM TUDSZ RÓLA SEMMIT, NEM TUDOD ÁBRÁZOLNI, AKKOR HAGYD BÉKÉN! Ezzel leginkább azt az érzetet keli Craiban, hogy ő most nagyot akart szólni, okosnak akart látszani… Hát nem jött össze.

Az egyik főprobléma a már nagyon jól ismert „nem érhetek hozzád” klisé. Vagyis valamilyen oknál fogva (amin röhögni fogtok, hogy miért) nem érhet a két szerelmes egymáshoz, itt elektrosokkolják egymást, ami azért vicces, mert Jeremy azt mondja, hogy megrázta a csaj aközben is, mikor a kocsijába tette be a baleset után Helenát. Ha csak bőr-bőr érintkezésnél ráznak, ki látja a logikai bakit? Hol akarta Jeremy megfogni? Na és a másik vicc a szeretkezés kérdése. Én ezt már Alyson Noel Halhatatlanok könyvében sem értettem, OTT VAN AZ ÓVSZER! NEM BŐR-BŐR DOLOG! Na, tessék. Megoldottam a főkonfliktust.

A másik dolog, ami nevetségessé teszi az egészet, hogy a fülszövegben ellövik, hogy vannak itt Boszorkányok meg Gyógyítók, és ez fantasy. De ezt Helena fel nem fogja a 300. oldalig, és pont ezért elcsapta az egész „izgalmat” az összefoglaló. Oké, nem baj, de azért még így is Craiban a fantasy szálakkal nagyon sután bánik. Jeremy tudja, hogy ha belebokszol a tükörbe, az számára nem egészséges, de megteszi, csak azért, hogy Helena észrevehesse, hogy másnap már nincs sebhelye. (Ezt hívják írói erőltetésnek.) Másfelől ilyen még, mikor egy mellékszereplő apja mágiát lát, de azzal elrendezik, hogy hát úgy se fogja elhinni, illetve hogy Helena elhiszi, hogy betegség miatt rázza Jeremyt. Őszintén, ti nem találjátok picit sem édesen sötétnek Helenát?


Rámutatnék, hogy a két főhősben is már mekkora karakterhibák vannak: Helena a nagy antiszociális sorozatgyilkos négy nap után halálosan szerelmes lesz, és oké, talán van rá magyarázat, de amit utána előad az is lehetetlen. Elvileg fiúkat csábított el a csodás testével, mégis, amikor egy pasi a mellét bámulja, nem érti, hogy vajon leette-e magát. Helena annyira naiv és sötét és gyerekes és sötét, hogy nem tudom, hogy nem kapták el eddig a rendőrök?

Jeremy pedig egy vadparaszt, ezt máshogy nem lehet kifejezni. Eljátssza folyamatosan, hogy ő a jófiú, meg a mártír, mégis néha olyan hangulatingadozásai vannak, amikre magyarázat sincs, hogy az olvasó csak ül és néz, hogy mi a fene történt, esetleg Jeremy menstruál? Aztán folyamatosan elkezd mindenkivel üvöltözni, akiket elvileg szeret, meg hazudik meg ilyesmi, de ez totál rendben van, mert…

Ez megint egy olyan könyv, ami a nők szerepét a konyhába teszi. A nő buta, a nő szép, és csak dísznek jó. Mindenki Helenában azt jegyzi meg, hogy szép, és ezt is jegyzi meg Jeremy, hogy azért sajnálja, hogy majdnem megölte, mert Helena SZÉP. Ja, kérem, öreg nőket elüt minden bűntudat nélkül? Ott repül a nagyi!

Másfelől a nagy önálló Helena, aki mindent túlélt, még a nevelőszülőket is, (és amúgy semmi sanyarú sorsa nem volt ám, csak sajnálnunk kéne, csak nem jöttem rá miért), az semmit nem tud csinálni, ha Jeremy a képben van. Egyszerűen teljesen függ tőle, és nem a beteges módon, mint Alkonyatban Edward és Bella, mert itt nincs érzelemábrázolás. Semmi nincs itt a nagy szeretlekezésen kívül, és emiatt nem romantikus regény.

Akkor mi ez? Mert ez nem fantasy, nem is romantikus és Isten óvjon minket attól, hogy ezt kriminek nevezzük. Mi ez? Ez az újabb terméke az ifjúsági szórakoztató irodalom divathullámának. Amit a kezdő olvasó élvezni fog, mert neki még újdonság, hogy jééé betűk!

És ezek után jöjjön egy vidám hibalista:

- A hulla kezében lévő pisztoly még a hullamerevség beállta előtt a kezében marad és kényelmesen a hulla tarja nekünk a pisztolyt, hogy el tudjuk könnyedén tüntetni a nyomokat.
- Ha egy kisvárosban élünk, és megöljük a barátunkat, nem mi leszünk az első gyanúsított, mert nyilván senki nem tudta, hogy járunk. Megoldás: Illik oda írni, hogy titokban jártak-e.
- Ha sorozatgyilkosok vagyunk és befogadott minket egy hülye, aki elütött, hangoztassuk, hogy mi sorozatgyilkosok vagyunk, hátha elhiszi. Nem, nem fogja.
- Ha éjszaka valaki elmegy a mosdóba, akkor nyilván halálosan rosszul van, és mivel mi sorozatgyilkosok vagyunk, az első dolog, hogy utána rohanunk elsősegélykészlettel.
- Ezek után megbeszéljük, hogy mindig, ha 10 percnél többet tölt a pasi a mosdóban, akkor utána megyünk, hogy ellenőrizhessük, hogy jól van-e. Gigi megjegyzése: Helló, székrekedés! Gigi anyjának megjegyzése: Megfoghatom a kukacodat?
- Nyilván, ha egy ismeretlen csaj megjelenik a házunk küszöbén három fegyverrel, akkor odaadjuk neki a pisztolyait és azért tartjuk ott, hogy rájöjjünk honnan szerezte azokat a hamis irataival együtt, mert hát odakint a társadalomra veszélyes lenne, itt csak a fiatalkorú öcsénkre az. LOGIKUS!
- „Élőlényt kell pusztítatnom.” - Ne fogalmazzunk így, mert ez nem csak emberre utal, nem olyan drasztikus, ha így értelmezzük a mondatot: Gigi édesanyja: „Kiirtom az erdőt, hogy tisztáson lakjunk!”
- Ha orvosi papírokat keresünk, nyilván ne nézzük meg a táska azon zsebét, amiben egy későbbi cselekményelem található.
- Ha a főhős pasinak az izmait kell mutogatni, írjuk, hogy fel van hajtva az ingujja, de ha rázás nélkül meg kell fogni, akkor két másodperc múlva már legyen lent az ingujj.
- Tegyünk minél több születésnapi partit a könyvbe, mert az jó!
- Írjuk bele a szexet cselekményelemnek.

Ezek után megjegyezném, hogy ezt a könyvet olyan reklámszövegekkel adják el, hogy bombasztikusan jobb, mint az Alkonyat, etc, etc, etc. Nos, mint fentebb kifejtettem az egész alapfelállás, a nem látunk bele pont annak a lelkébe/gondolatába dolog, a jajj, ha hozzádérek/szexelek veled, neked bajod lesz cselekményelem, és a karakterek mind mind Alkonyat másolatok. De van még egy-két elem, amit kiemelnék:

- A ház teljes leírása.
- A ház környezete.
- Ahogyan élnek a testvérek. Láthatólag nulla pénz, mind ráadásul sápadt is, mert ez a Gyógyítók ismérve. (Kivétel, amikor elfelejti az írónő.)
- A folyóparti beszélgetős jelenet.
- Nem akarom, hogy barátok legyünk, mert megöllek.
- A RÉT JELENT.

És egy zárógondolat, ami nem engem, hanem édesanyámat illeti meg. A sok Jeremy és Jeremy test hője leírásról ez jutott eszébe:

„Tudod, hogy lehet hővel megállítani egy lovat?”
„???”
„HŐŐŐŐŐŐŐŐ!”

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: Dora Craiban zenei ízlése

Ami nem tetszett: AZ EGÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉSZ!

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 4/5 pontból - Nekem picit fura. Szép a színezése, de nekem túlságosan elüt a tűz.

Kiadó: Aba kiadó

Kiadás dátuma: 2011. július

Oldalszám: 560 oldal

Lisa McMann: Cryer's Cross (Siralomvölgy)

2011. július 25., hétfő

Hogy akadtam rá: Böngészgettem interneten.

Úgy általában az egészről: Cryer’s Cross kis álmos városkáját tragédia rázza fel, eltűnik az egyik gimnazista lány, és hiába keresik, még csak holttestet sem találnak. Ám az élet megy tovább, kezdődik az új tanév és mindenki próbál túllépni azon, hogy vajon hova tűnhetett az osztálytársuk. Nehéz belegondolni, hogy egy kis biztos közösségben gyilkos járkálna. Kendall, főhősünk, aki kényszerbeteg és kicsit paranoid is, folyamatosan csak erre tud gondolni. Hiába focizik vagy táncol, a hobbijai, amikkel féken tudja tartani a kusza gondolatait, nem tudja kiverni a fejéből a gondolatot, hogy a lány nem csak elszökött. Ehhez hozzájön az is, hogy új család költözött Cryer’s Crossba, pont akkor, amikor Tiffany eltűnt, és egyből a házaspár egyik gyerekét, a jóképű, de magába forduló, mogorva Jaciánt gyanúsítják, persze ártatlan. Kendall szerelme és legjobb barátja, Nico pedig furcsán kezd el viselkedni, vajon mi köze lehet ennek Tiffany eltűnéséhez?

Nos, az a bajom alapjában véve a könyvvel, hogy a fülszöveg iszonyatosan spoileres, és elrontja az egész olvasási élményt. Várja az ember, hogy kezdjenek el már nyomozni, a főhős kezdje már el megkérdőjelezni az épeszűségét és mindez a 240 oldalas könyv 210. oldalán kezdődik el. Vagyis addig nincs itt nyomozás, nincs itt horror, hát akkor mi? Egy egyszerű kisvárosos hangulatú, romantikus történet traktorokkal meg lovakkal.

A történet jelen időben íródott, E/3-ban, ami néha furcsa, mert Kendall a főszereplő, mégis bejegyez olyanokat McMann, hogy „és nem látta Kendall, ahogy a fiú ránézett.” Az egyéb ilyen kommentekből egyből látja az olvasó, hogy bizony Jacián hiába van állítólag barátnője, szerelmes a mi kis főhősünkbe. És ez a baj egy kicsit a könyvvel, hogy minden ilyen egyszerű. A fülszöveg ellövi, hogy a városkának természetfeletti gondja van, és ezért várjuk a nagy nyomozást, ami nincs, de azért az egyik szereplő elejt valami helynevet, ami persze, hogy nagyon fontos, és onnantól ki is lehet találni az egész sztorit. A vége csattanó pedig egész egyszerűen egy horrorfilm legklisésebb vége.

Mert ez a regény horrornak akarja magát eladni, de a horror rajongónak ez semmi nem lesz. Van talán egy borzongató jelenet, én örültem a kis kukacoknak meg a hulláknak, de azon felül tényleg csak szólt a gyászról és arról, hogy mi is az igazi szerelem. Meg egy kicsit beengedést nyertünk egy kényszerbeteg fejébe, ugyanis a főhősnek ilyen mentális betegsége van.

Nem volt rossz regény, nem azt mondom, de valahol néhol beleuntam, amikor már nagyon láttam, hogy a végén járok, de még mindig csak a tinédzserek lelki tépődését láttam. A karakterek nincsenek annyira kidolgozva, kivéve Jacián és Kendall, ezért nem is zavart annyira, hogy mégis akad egy kis romantika itt közöttük, mert tényleg szurkoltam is nekik, hogy jöjjenek össze. Tehát a romantika részét jól ábrázolta McMann, de amondó vagyok, hogy a természetfeletti szálat kilőhette volna.

Ismét egy író, aki elkövette azt a hibát, hogy a mostani nagy paranormális divattengerben erőltetve ír bele fantasy szálat. Itt néha a fejezetek között látjuk a gonosz szemszögét, ami még inkább könnyít azon, hogy vajon kik is ezek a gyilkosok. És amit sajnáltam, hogy a legutolsó előtti fejezetben jön a díszből odarakott öreg, aki minden fontos dolgot tud és elmond, mindenféle nagyobb világkidolgozás nélkül. És ezért nem tudom teljes szívből fantasyba sorolni ezt.

Rövid kis könyv ez, és olyan semmilyen érzést hagy maga után. Jó volt olvasni, de csak ilyen egy napos kis sztori, amire többet nem gondol az ember, és végül is jól is van ez így, mert önálló regény. Aki valami nagy ütős, rémisztő történetre számít, az inkább tegye félre, ha csak egy délutáni tingli-tangli romantikus kell, annak jó.



Kedvenc karakter: Jacián

Ami kifejezetten tetszett: a kukacok

Ami nem tetszett: ez nem is horror :((

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2011. február 8.

Oldalszám: 240 oldal

Az olvasás hét hete - Negyedik hét

Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett

Igazából nagy védőbeszéd ez nem lesz, mert mindig is rossz voltam érvelésből és hasonszőrű társaiból. Mindenesetre védeném a szórakoztató irodalmat, hogy ez is kell. Sokan úgy vannak vele, hogy ha nem képvisel semmilyen értéket egy könyv, akkor ennyi erővel olvashatna mást is az ember, minek a ponyva és a többi.

Igazából ezt az álláspontot sosem értettem, mert pl. én is szeretem, ha van mögöttes tartalma egy könyvnek, de ilyet lehet szórakoztató irodalomban is írni, lásd Ellen Hopkins, Amy Reed és a többiek. Néha olvasok csak szépirodalmat, mert annyira nem köt le, mert igenis én bevállalom, hogy azért olvasok könyveket, hogy kikapcsoljanak. Vannak olyan dolgok, amik alapvetően az élethez kellenek nekem, mert nagyon hangulatember vagyok, de erről bővebben egy majd következő Olvasás Hét Hete cikkben untatlak titeket. Szóval ilyen Neil Gaiman Tükör és Füstje, ahol sok novella engem tényleg átsegít a sötét időszakaimon, ugyanez igaz Ellen Hopkins komoly tartalommal bíró könyveire. De ha épp nem emózok, szükségem van arra, hogy egy könyv/sztori kikapcsoljon, afféle szórakozás ez, mint mondjuk egy akció/romantikus/vígjáték film, csak éppen valahogy a könyveket néhol többre tartom, mint a filmeket.

Nem hiszem, hogy kevesebb lenne az értéke a szórakoztató irodalomnak csupán azért, mert nem akar minket nevelni. Igenis jó dolog elmerülni néha egy-egy romantikus történetben, vagy ponyvában, amikor olyan kedve van az embernek, vagy nyomozni egy kicsit Agatha Christie-vel, vagy újraélni az első szerelmet és a gimi gyötrelmeit például a Szellemlánnyal.

(Megjegyzés: Nem vagyok a szépirodalom ellen, csak hát én inkább szórakoztatót olvasok.)

Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?

Jajj, kedvenc írók! Abból ám nagyon sok van jelenleg. Bár sajnos fogalmam sincs, miket kérdeznék, biztos egy halom dolgot arról, hogy miket várhatunk még tőlük, meg mi a kedvenc ezük-azok, hogyan szoktak írni, és anyagot gyűjteni, attól még felsorolom, hogy kb. kiket örvendeztetnék meg a habzó szájú rajongó énemmel.

Először is vannak azok az írók, akik nálam cseppet az istenítés kategóriába esnek, mert hát, én is amolyan kezdő írópalánta vagyok, és csodálom, hogy bármi, amit írnak, imádom. A fura az lesz, hogy egyetlen nő sincs ebben a kategóriában, pedig sokszor hangoztattam, hogy férfi írók műveivel, főleg lány/nő karakterükkel nem szoktam tudni azonosulni.

Természetesen: Matthew Sturges, akinek a House of Mystery legeszméletlenebb képregény tudható be, imádom a pasast, és bár hiába látszik rajta, hogy a női főszereplőt pasi csinálta, mert minden nő karaktere ribanc szép szóval, attól még a kedvenc témáimat használja! DE MINDET! TÉNYLEG! Időutazás, reinkarnációs szerelem, élő ház, ÉS HOGY KI A FŐGONOSZ! MEG KICSODA GIGI! Áh, szóval, fansikoly lefojtva, igen, ő lenne az egyik, akit körbeugrálnék és megkérdezném, hogy tud ennyire jól írni. Ebbe a sorba tartozik még Peter Gross, John Ney Rieber (akik életem kedvenc sztoriját hozták össze ketten), Neil Gaiman, természetesen, és az örök kedvenc, top favorit íróm: MIKE CAREY.

Akkor vannak olyan női írók, akiket tisztelek, de nem írnak semmi mást szórakoztató irodalmon kívül: Laurell K. Hamilton, Kelley Armstrong, Dia Reeves. Őket azért szeretem, mert bármit csinálnak tökéletesen jól megírt, és magukat az embereket is imádom, mert aranyosak. Dia Reevest valószínűleg megkérdezném, hogy gondolta-e, hogy a NaNoWriMo keretei között megírt vicc kézirata ekkora siker lesz. (Ugyanis ő is NaNoWriMózik és mindig ott írja az évben az adott regényét.) Másfelől, aki nem tudná, Dia Reeves afroamerikai, és afroamerikaikról is ír, akik badassek amúgy, szóval biztos megkérdezném, hogy mennyire van úgymond ez elnyomásban a nyomtatásban? Vagy egyáltalán nem számít már ez? (Sajnos azért kétlem, mert elég kevés a „kisebbségekről” írók száma.

A következő kategória, akik nélkül élni nem tudnék, és biztos hatmilliószor megköszönném nekik, hogy segítettek, még ha csak közvetve is: Ellen Hopkins és Amy Reed. Biztosan megkérdezném, hogy mennyire nehéz, mennyire lelkileg megviselő információt gyűjteni a könyveikhez, és hogy mi késztette őket arra, hogy ezt a műfajt válasszák és szórják az igazságot a népnek.

A következő kategória, akik furák, de pozitív jelzőként és biztosan megkérdezném, hogy mi lakik még beteges elméjük mélyén: Amanda Marrone, Tonya Hurley és Jane Rogers.

És ennyi. :D Akit érdekel, hogy Cassandra Clare miért nem került ide fel, az sasolja meg a City of Fallen Angels kritikámat.

A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

Hogy is lehetne röviden leírni azt a csodát, ami a moly.hu? Nagyon sok embert beszéltem már rá és nagyon sokakat is szeretnék még.

Azért szeretem a molyt elsősorban, mert tiszta képet látok a könyvekről, és nem kell angol oldalakra járnom kritikáért, persze, csak angol könyvek esetében. Másfelől azért szeretem nagyon, mert az összes kedvenc közösségi oldalam (twitter, facebook) legjobb funkcióit felkarolja, így azok már nem is hiányoznak, emellett pedig a társaság nagyon lényeges.

Bár persze, aki olvas, nem feltétlenül jó ember, és nem feltétlenül fogom megszeretni, de a kedvenc dolgom a molyban mégis az, hogy mennyire kulturáltan el lehet egymásnak mondani, hogy én az adott könyvet miért szeretem, vagy éppen miért nem. Ha valaki az én kedvencemet (Neil Gaimant pl.) nem szereti, akkor leül és elmagyarázza nekem, hogy miért, én bólogatok és azt mondom, „Áhá, értem mire gondolsz, engem ez nem zavar.” Röviden: kulturáltan lehet könyveket kibeszélni és megvitatni. Milyen jó már, hogy míg a közelemben senki nem nagy könyves, főleg nem angol könyves, addig felugrok molyra és máris látom, hogy hoppá, más is olvasott Dia Reevest, na, akkor menjünk, zaklassuk.

Az értékelések, a pontozások tiszta képet mutatnak a molyon, nem úgy, mint a goodreadsen és az amazonon. Nem tudom, hogy fordulhatott elő ez a csoda. Mert külföldön például értékeli a megjelenés előtt álló könyveket (goodreads), az amazon meg nagyon sántít, mert a sz*r könyveket nem értékeli az, aki csalódott benne, általában csak a recipéldányt kapottak írnak oda érdemleges kritikát, amik nem éppen megbízhatóak. Goodreadsen pedig nagyjából mindennek egyforma az átlaga… Míg molyon viszont elég ránéznem a százalékra: 70%? Akkor az már nem nekem való könyv. Én általában csak a 80% feletti könyveket tartom számomra is olvashatónak.

Lehet molyon kritikákat is böngészni, és nem csak „tetszett,” „nem tetszett” dolgok vannak, hanem szépen kifejtettek is, és ha hosszabb kritikákra vágyunk ott van kényelmesen a könyveknél, hogy melyik blogger írt róluk beszámolót.
Számos más funkció is van molyon, amit nagyjából mind használok és élvezek (kivétel az észlelés, mindig elfelejtem, mire hazaérek). Gyűjtögethetjük a kedvenc idézeteinket, részt vehetünk bolond eseményeken (mert őszintén, aki feliratkozik több száz könyv elolvasására egy év alatt, az azért picit merész vagy őrült :D – és egy esemény után úgy is jön a többi…) Polcok szerint is rendezgethetjük a könyveinket, ahogyan csak akarjuk – szintén egy elég függőséget okozó opció, nekem már van vagy 60 polcom. Miért? Hát ez egy nagyon jó kérdés. (Általában, ha unok egy könyvet, mindig gyártok egy újabb polcot, éljenek a Vámpírnaplók!)

Emellett még csinálhatunk kívánságlistát, így a barátaink tudják, mivel lepjenek meg minket karácsonykor/névnapon/szülinapon/bármilyen ünnepnek nevezhető napon, kölcsön is kérhetünk egymástól, be azonosíthatjuk a közelünkben lévő molyokat ÉS a legjobb funkció, aminek NAGYON NAGYON NAGYON NAGYON NAGYON örülök a KÖNYVCSERE. Lehet cserélni és eladni használt könyveket, és nem csak magyar, de akár angol példányokkal is találkozhatunk. Én is cseréltem már pár emberrel és ismerek olyat, aki cserefüggő. (Szia, Timi, ha olvasod!)

Röviden: könyvek + jó közösség = moly. És úgy is függő leszel, ha felmész… Tényleg. :D

Amy Reed: Clean (Tiszta)

2011. július 24., vasárnap

Hogy akadtam rá: Simon Pulse-os könyveket kerestem, és Ellen Hopkins is ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Kelly, Olivia, Eva, Christopher és Jason nem is lehetnének különbözőbbek, mégis egy dolog összeköti őket. Mindannyian függők. És mind ugyanabba a rehabilitációs központba kerül, méghozzá egy Csoportba. Kelly a szép lány, akinek csak egy kicsi kokain és alkohol gondja van, emellett épp figyelik, nehogy öngyilkos legyen. Eva, aki fájdalomcsillapító tabletta és füves cigi függő, az épp ügyeletes emó a csapatban. Christopher az otthon tanított gyerek, azaz igazi kocka, de így is metamfetamin függő, Jason pedig a sportos, bunkó pasi, aki csak alkoholista. Mind tizenhat és tizenhét éves kor között vannak, és mindannyiuk élete máris a fenéken van, ennél tovább nem is süllyedhetnének, vagy igen? Ebbe a kis társaságba csöppen bele az újonnan érkezett sznob lány, Olivia, aki állítása szerint nem függő, csak egy kis problémája volt a fogyasztó tablettákkal.

Azért vettem a kezembe ezt a könyvet, mert Simon Pulse-os (kedvenc kiadóm), és Ellen Hopkins (egyik kedvenc íróm) ajánlotta. Nagy elvárásokkal indult, és mindet magasan túl is szárnyalta.

Külföldön nagyon sokat panaszkodtak rá, hogy érthetetlen, követhetetlen a regény felépítése és nem lehet átélni… Nem említem meg, hogy az átlag amerikai lányoknak mekkora értelmi szintet nézek, és nem leszek lenéző, de nagyon sok ilyennel találkoztam már, amikor nem az, hogy nem tetszik valaminek, amit kap, hanem nem tudja értelmezni. Találtam ilyen kritikát is: „Nem értem, abbahagyom. – 1 pont.” Egyáltalán nem nehéz felfogni ezt, nincsenek benne barokk körmondatok, sem olyan választékos szókincs, ami kifogna bárkin is. A tinédzserek nyelvén szól, van benne rendesen „fuckolás,” de persze az életszerűség határai között. Ami miatt mondhatjuk, hogy rendhagyó a formátuma, hogy egyedül a prológusban van mind az öt karakter nézőpontja, onnantól kezdve Kelly és Christopher vezet minket körbe a rehabilitációs központon. Ezt néha váltogatják a házi feladatként a betegnek feladott személyes esszék, ahol a családjukról és a múltjukról kell írni. Látszik, ki hogyan tagadja, hogy a környezete miatt lett függő, hogy bizony ez a saját hibájuk. Vagy éppen azt, hogy nincs is akkora problémájuk, mint ahogy hiszi azt a kedves orvos. Ezek mellett van még az alap kérdőív, amit minden beteg megkap felvételkor, ennek a kérdéseire látjuk a válaszokat, de persze nem egyszerre ömlesztve, hanem éppen, ahogy a történethez aktuális. Ilyen kérdések például: Mikor használtál először drogot/alkoholt, hogyan kerültél ide, mik voltak a negatív következményei a használatnak, hogyan próbáltál leszokni magadtól. Az utóbbi két kérdésre névtelen válaszok születtek, és pont ettől lesz szívbe markoló. Mert nem fejti ki, hogy ki például azt, hogy ki volt az, aki kapott abortuszt, bár lehet sejteni, de azért mégis elég ütős, hogy megszorongassa a szívünket. És még bónuszban a csoportterápia „szalagjait” is megkapjuk néha, vagyis csak azt látjuk ki és mit mond. „A: szöveg, B: szöveg” stílusban.

Nincs nagy cselekmény, ahogy az várható, csak arról, hogy ez az öt egymásra utalt gyerek, hogyan dolgozza fel a problémáit. Mert nem elég, hogy most józanok, annak is kell maradni, és általában csak 10%-nak sikerül ez, a kiengedést követő évben, ami azért elég lelombozó számadat. Sokan azt gondolták, hogy ez nem a függőségről szóló regény, mert mennyi minden más problémájuk van a karaktereknek. De ugyan, könyörögve kérlek titeket, ilyen kommenteket írók, nem valamiért kialakul a függőség? Nem mindenki csak buliból meg menőzésből nyúl droghoz és alkoholhoz és a főhőseinkkel sincs így. Ahogy a tanácsadójuk is mondja, nem elég, hogy most józanok, és nem használnak semmilyen drogot, attól még meg kell tanulniuk, hogy másképp is lehet kezelni a nehéz helyzeteket az életben, mint valamilyen kábítószer.

Így van még egy halom más téma is a könyvben: a túlságos vallásosság, mennyit ér az, ha mindentől óvjuk a gyerekünket és elnyomjuk, milyen az, ha tökéletességet várnak el egy gyerektől, milyen, ha meghal valakinek az egyik szülője, milyen ha a családban halálos betegek vannak, milyen ezekkel mind-mind megküzdeni. Van itt anorexia, kényszerbetegség, depresszió, nemi erőszak, tinédzser terhesség és homoszexualitás is. Lehet, hogy több témáról szól, de őszintén ezek mind a kemény való élethez tartoznak, nem lehet szétválasztani, hogy „na jó, most csak a drogfüggőkről írok.”

Őszinte, szívbe markoló és reményt nyújtó kis könyv ez. Nem váltja meg a világot, csak bemutatja mindenkinek, hogy van ilyen is, kell róla beszélni, kell vele foglalkozni, nem érdemes cenzúrázni, mert ha becsukjuk a szemünket mind ez ugyanúgy ott van. Szól arról, hogy magunknak is meg kell bocsátani, bármit is tettünk a múltban. Együtt sírtam a karakterekkel, és nagyon jól esett, hogy megint találtam egy olyan írót, aki ennyire ért a szavakhoz, és nem csak dísznek használja ezeket a témákat.

Kedvenc karakter: Olivia

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a megvalósítás

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2011. július 19.

Oldalszám: 288 oldal

Karen Marie Moning: Keserű Ébredés

2011. július 23., szombat

Hogy akadtam rá: Megszámlálhatatlanul sokan ajánlották.

Úgy általában az egészről: MacKayla Lane élete tökéletes, ő maga a naiv kislány, aki nemcsak hogy rózsaszínben látja a világot, de ebbe a színbe is öltözködik. Ez tart egészen addig, amíg nővérét, aki Dublinban tanul, brutálisan meggyilkolják. Miután a rendőrség nagy ívben tesz az ügyre, mondván, hogy nincs elég nyomuk, Mac útnak indul, hogy a saját kezébe vegye a dolgot, és motiválja egy kicsit a rendőröket. Eközben felfedezi, hogy nővére titokzatos üzenetet hagyott neki, amiben valamilyen Sinsar Dubh-ról magyaráz, és a mit sem sejtő Mac a szó jelentést kutatva találkozik Jericho Barronsszal, a rejtélyes könyvkereskedővel.

Először is kifejezném azt, hogy EZ NAGYON TETSZETT! IMÁDTAM MINDEN SORÁT!

Továbbhaladva a kritikával: Nagyon sokan próbáltak rábeszélni, és magam sem értettem, hogy miért ódzkodok ennyire tőle. A Kelly kiadónak vannak jó sorozatai, még csak nem is foghatom most kiadóra, az zavart talán, hogy felnőtt fantasy, és nő írta. Most éppen abban a szakaszomban vagyok, hogy nem megy semmilyen erotika, romantika és valljuk be, amit nő ír, abban gyakorlatilag mindig van. (Most csak a fantasykról beszélek, ami az én asztalom.)

Félve kezdtem neki a könyvnek, erre fogott és magával ragadott és egyszerűen nem bírtam letenni. Nem is tudom, hol kezdjek bele az istenítésbe. A fogalmazás bár picit szlenges, abszolút nem volt vele bajom, hiszen amúgy is egy szőke nő fejében ülünk. És ettől tartottam a legjobban: mindenki kritizálta Macet, hogy mennyire picsás – ezt nem lehet szebben kifejezni –, de Mac számomra minden volt csak nem picsa. Ugyanis persze, picit sekélyes, ő maga is beismeri, tudja, hogy jól néz ki, és szeret szépen öltözködni, és naiv is, de ettől függetlenül abszolút okos nő, és kellőképpen gyanakvó. Röviden összefoglalva, engem abszolút nem idegesített, hiába is írta le mindig, hogy milyenek éppen a körmei, milyen ruhát visel, hogy mennyire divatos, mert inkább elszórakoztatott és nevettem rajta, minthogy idegesítsen, mert Moning ezzel rendesen tud bánni, mint nagyjából mindennel.

Ez benne a szép, hogy Moning NAGYON tud írni. Akad itt rejtély, gyilkosság, nyomozás az egész egy sötét hangulatú, tündéres közegben, amit annyira el is lehetne rontani, de Moning mindenből a legjobbat teszi bele.

Van nekünk maga a történet szál, ami számomra sosem volt lapos, mindig sodort magával, és csak egy helyen tudtam előbb egy dolgot, mint Mac. Másfelől az a fura számomra az elbeszélésben, hogy Moning egy évvel ezelőttről meséli el Mac történetét, és így néhol Mac előreutal vagy nem éppen lineárisan meséli el a történetet, sok beszélgetés csak visszaemlékezésben látható, holott a könyv időkeretén belül történt. Nem zavaró cseppet sem, de számomra először furcsa volt, de könnyen megszoktam. És ezzel is jól játszik Moning, mert csepegtet pár olyan infót, amivel érdekesebb lesz a könyv, másfelől pedig így nem próbál nagyon átlátszó dolgokat eltussolni az olvasó elől, egyszerűen rábök, hogy a főhős akkor még nem tudta, de majd…

Ami még nagyon kiemelendő számomra az a humor, ami az egészet megszínesíti. Tetszett, hogy végre őszintén jóízűeket kacagtam egy könyvön, és nem volt semmi sem erőltetett, egyszerűen csak Mac karaktere és a narrációja ilyen. És kell is ez a humor bele, mert amúgy lehetne túl borús is a könyv, mert Moning eléri, amit akar, és véresen komolyan is lehet venni a történetet. Eleve átjárja a sztorit Mac gyásza, amit a húga iránt érez, később pedig az a fájdalom, ami a családja szétesésével jár és saját maga megkérdőjelezése. Plusz egy nagyobb történetvonalat is bevezet Moning, ami talán nem csak a főhős életét veszélyezteti, hanem nagyobb méretekben a világot, és az írónő azon ritka esetek közé tartozik, akiknél ezt el is hiszem.

Bár annyira nincs sok karakter, legalábbis nagyon főszereplő az első részben, mégis érzem, főleg Barronson (*diszkrét fansikoly*), hogy Moning tud karaktereket felépíteni és ez nagy előnye, hiszen sorozatot ír, ahol ez az alappillér. Több rejtőzik Barrons mögött, mint amit elsőre látunk, és így van mit kifejtenie Moningnak a későbbi részekben. Emellett pedig a főhősünk is szépen karakterfejlődik, így csak még jobban megkedveltem.

A világ felépítése olyan sötét hangulatú, de teljesen kidolgozott, látszott, hogy azért utána nézett a dolgoknak Moning és nem csak odahányt a papírra valamit. (Nem fogom itt részletezni, mire gondolok, mert az spoiler lenne.)

Még kiemelendő, hogy nincs benne erőltetett romantika. Igen, van azért vonzódás a karakterek között, lehet látni, hogy lesz valami, de Moning nem akarja megerőszakolni az első részt máris ezzel, és ezt különösen díjazom. Még a leheletnyi erotikus cselekményelemeket is elnéztem, mert nem voltak olyan számottevőek, hogy sikítva rohanjak el tőlük.

Összességében nagyon tetszett, és hiába mondják rá, hogy látszik rajta, hogy egy sorozat kezdő kötete, szerintem igenis megállja így is a helyét, és nem hagy maga után olyan idegesítő űrt, mint a City of Fallen Angels, vagy a Clockwork Angel, ahol ezt hangoztatták, hogy „azért ilyen, mert egy sorozat kezdő kötete.” Köszönöm tényleg mindenkinek, aki rábeszélt!



Kedvenc karakter: Mac, Barrons

Ami kifejezetten tetszett: a világ, a humor, a minden

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Kelly

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 302 oldal

Cat Patrick: Forgotten (Úgyis elfelejtem)

2011. július 21., csütörtök

Hogy akadtam rá: Nézelődtem az új megjelenések között.

Úgy általában az egészről: London Lane nem egy átlagos lány. Minden hajnalban, pontosan 4:33-kor az emlékei törlődnek és nem emlékszik semmire a múltjából hat éves kora óta. Viszont annál érdekesebb, hogy a jövő emlékei vannak, nem tudja pontosan mindig megmondani a jövőt, mert úgy látja, mint mi az emlékeinket, néha beugrik neki egy adott személyről valami, vagy csak a kifejezetten jó vagy rossz pillanatokra „emlékszik,” nem éppen kristály tiszta pontossággal. Ez még annyira nem is zavarja, próbálja London élni a minél normálisabb életét a jegyzetei, édesanyja és a legjobb barátnője segítségével, ám egy napon megjelenik Luke, a jóképű újfiú, aki nincs London jövőjébe, se a múltjában, csak a jelenében.

Mivel a fülszöveg eléggé komolynak állítja be a könyvet, azt hittem, valami nagy sírós sztori lesz. De nem. Másfelől a fülszövegnek van még egy nagy hibája, de azt hagyjuk a végére. Tehát kinyitottam a könyvet és egy átlagos, laza fogalmazású, könnyed tinédzser könyvvel találtam magam szemben. London az a tipikus esetlen lány, akit kinevetnek, aki mindig hátsó a sorban, akit csak akkor vesznek észre, ha éppenséggel valami ciki fotót lehet róla csinálni, és egyből megszerettem ezért, és vele együtt nevettem és hát ki is nevettem a csetlés-botlásait, ahogy magamra ismertem benne.

Viszont aztán elkezdtek jönni ezek a jövő emlékképek, amik egy nem éppen boldog jövőt vázolnak fel: London legjobb barátnőjének komoly problémája lesz, és Londonnak el kell temetnie valakit, akiről nem tudja, hogy kicsoda. Emellett pedig egy-két mellékszereplő keserű, vagy éppen átlagos sorsába is betekintést nyerhetünk. És igazából ez ilyen, egy könnyed, vidám tini regény, az első igazi szerelemről, a barátság fontosságáról, és mintegy hasonlatként kerülnek csak be ezek a jövő emlékek, ami a felnőtt életet jelképezi. Milyen is az elfogadni tinédzserként, hogy majd szembe kell néznünk a való élettel, ami nem mindig szép és rózsaszín, van benne halál és veszteség is. Be is vallom, sok helyen megríkatott.

Aztán ott van maga a történt, amire azt írták azt hiszem, hogy thriller. Hát, idáig azért nem szaladnék. Van egy kis nyomozás benne, de ez végig tényleg izgalmas is. Hol az átlagos tini életet éljük az apró-cseprő gondokkal, hol pedig a jövőt akarjuk megváltoztatni, pedig fennáll az a probléma, hogy egyáltalán lehet-e, vagy minden eleve el van rendeltetve. Nagyon jól ábrázolta Patrick, hogy milyen, mikor a főhős nem emlékszik valamire, amit csinált, mert mi sem emlékszünk. Vagy éppen mi emlékszünk rá, de a főhős nem, és ettől lesz bájos vagy szívszorító a jelenet. De sosem unalmas, és ezért jár a dicséret az írónőnek. Szinte alig tudtam letenni a könyvet, muszáj volt megtudnom, hogy végül is mi lesz, mert…

Teljesen meglepő is egy-két fordulat, és ennek külön örültem. Habár a vége nem éppen meglepő, de erre majd külön kitérek. Öröm volt olvasni egy nem klisékkel tele tömött ifjúsági könyvet, ahol a karakterek is normálisak.

Ugyanis hiába adódik az, hogy a pasi iszonyatosan szexi, az nem kifogás rá, hogy hazudott és/vagy megbántott a főhősünket. Szóval ismételten megint olyan könyvre bukkantam, ahol a reakció teljesen reális egy kapcsolatban, és azért is szól egy kicsit az első kapcsolatokról. Emellett szól a felnőtté válásról, hogy megérik-e a rossz emlékek a jókat? Mit is jelentenek egy ember életében az emlékek? Emellett pedig gyönyörűen felvázolja milyen egy széttört család, milyen is az igazi barátság, ahol hiába veszünk össze, mindig is ott leszünk egymás mellett.

Viszont a könyv hátuljára az van írva, hogy „MINDENKI ERRŐL FOG BESZÉLNI!” Nos, akkor minimum az ember vérfertőzést vár, vagy valami epikus sztorit, és így ezen csúszott el ez a könyv. Nagyon jól megírt könnyed, néhol komoly, kicsit az életről szóló egyszeri regény ez. De… De van két dolog, ami levonja egy kicsit a színvonalat, ezért nem tudtam rá hat pontot adni.

Először is, ez nem fantasy, hiába lát a jövőbe a főhős, ezt teljesen mással magyarázza meg. Először azt hittem, nem is fogja megmagyarázni, hiszen el bírtam volna viselni, ha nem ez a főszála, és valahol nem is ez. Mégis a könyv fele után valamivel elkezdi magyarázni és nem fantasyval, de kihagy egy nagyon lényeges dolgot: Hogyan is lát a főhős a jövőbe? Az emléktörlődést és a többi elmagyarázza, ez meg kimarad.

Második nagy „hiba” a történet befejezése. Sokan panaszkodtak rá és valahol igazuk is volt. Az egész történet alatt én katartikus állapotban ültem a széken/ágyon, és nem bírtam letenni, az egész valahol egy picit keserédes volt, és bevezetett a végére egy nagy főszálat, és várni lehetett egy egetverően érzelmes jelenetet. ERRE! Lapozok egyet és epilógus, ami teljesen nem illik oda, mert kihagyja azt a jelenetet, amihez kellően felépítette a feszültséget és annyira nem illően rózsaszín a vége, hogy nem hittem el. Sajnos a vége levont egy pontot, mert elcsapta az egész könyv hangulatát.

Attól függetlenül a kedvenc romantikus történeteim közé kerül, mert igenis végre egy könyv, ami szépen felépíti a tini szerelmet, és jól bánik a témával. Élvezetes kis könyv és ajánlom mindenkinek, de nem egy egetverő thriller, sem dráma, ahogy a fülszöveg mondja.

Kedvenc karakter: London, Luke

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, az elmélkedés, az alapötlet, a reális romantika ábrázolás

Ami nem tetszett: A VÉGE!

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Egmont Books

Kiadás dátuma: 2011. június 6.

Oldalszám: 288 oldal

Elana Johnson: Possession (Megszállás)

2011. július 20., szerda

Hogy akadtam rá: Nézelődtem az új megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Violet Schoenfeld egy átlagos vízvárosi lány, akinek nem jutott más szerep, minthogy algákat gyűjtsön. Ám Vi mégsem annyira átlagos, mint elsőre tűnik. Bizony mindig megszegi a Direktorok Szövetsége által felállított szabályokat, kacsákat etet a tavon, köveket dobál a vízbe, nem mellesleg pedig sötétben sétál parkban fiúkkal. Vagyis hát nem akármilyen fiúval, hanem a párjával, akihez majd férjhez kell mennie, mert a Szövetség őt rendelte hozzá. Mégis Violetet ezért tartóztatják le és mivel ez már a nyolcadik szabálysértése, amin rajtakapták, ezért börtönbe zárják. De persze nem lehet egyedül a cella magányában, ugyanis ott van Jag, aki rossz fiú, vagyis a Rosszak Földjéről származik, ahol csak az állam ellenségei a bűnözők laknak. De a bökkenő az, hogy Violetet száműzik a Rosszak Földjére, vajon hogyan szökik meg? És ha megszökik, mihez kezd?

Újabb disztópiás regény sorozatot köszönthetünk az olvasólistámon. És megint egy új fajta világfelépítéssel találjuk magunkat szemben. Nos, ez a könyv külföldön nagyon-nagyon-nagyon rossz értékeléseket kapott, és kicsit félve is kezdtem bele a „csodálatos” Divergent után. Ráadásul a Divergentnek a filmesítési jogait is megvették, habár már megjelenés előtt… és ez csak egy kis Simon Pulse-os könyv, szóval mit is adhat…

Be kell, hogy valljam, tényleg adta azt a megszokott Simon Pulse-os hangulatot, és nem, a kiadó most sem okozott csalódást. Miért is mondom ezt? Mert az eddig olvasott komolyabb témás Simon Pulse-os regényeim mindig bedobtak valami szokatlan, valamit, amit átlag író nem nagyon tesz meg. Itt tényleg azt érzem, hogy bármi megtörténhet, és van igenis tét.

De ehhez társul az is, hogy nem mindenki fogja értékelni. Ezért is van annyi lehúzott Simon Pulse-os könyv a nézetem szerint. Ugyanis itt bizony figyelni kell, főleg a világfelépítése ilyen Johnsonnak. Nem lehet csak ülni és várni a sült galambot tátott szájjal. A főhős tesz rá, hogy mi, olvasók nem ismerjük a világot, ezért a hülye beszélgetések kimaradnak. („Tudod, hogy a falak elektronikusak.” „Persze, a hülye is tudja, miért mondod ezt?” „Mert az olvasónak tudni kell.” „Jaaaa.” – Na ilyenek nincsenek.) Nem kell aggódni, abszolút nincs bonyolult felépítése a világnak, nagyon is egyszerű, csak éppenséggel Johnson nem pazarol rá sok szót, hogy kibetűzzön nekünk mindent. Az alapinformációkat viszont elmondja, és egy csomó dologra a főhőssel együtt jövünk rá. Ugyanis…

Itt két világ van alapjában véve. A főhős a Jók Földjén lakik, ami az az igazi tipikus disztópiás világ, mindenkinek takarnia kell a bőrét, nem érheti őket közvetlen napfény, mindenkinek megmondják ki a férje, mit fog dolgozni, nem érintkezhetnek a férfiak és a nők, csak ha házasok. Vagyis van egy halom számunkra érthetetlen/meghökkentő szabály. Természetesen minden disztópiás világnak van egy nagy alap motívuma, itt ez az agymosás. Mindenkinek napi nyolc órára fel kell csatlakoznia a hálózatra, ahol személyre szabott adást kell hallgatniuk. Nincs senkinek sem szabad gondolata, ezért vannak a Gondolkozók, akik gondolkoznak mások helyett, és megmondják ki, mit csináljon. A Rosszak Földjén laknak a bűnözők, akikről azt tanítják, hogy betegség pusztít köztük, mind lop, hazudik, stb. De Vi hamar rájön, hogy ez nem így van. A Rosszak Földje nem más, mint a mai mi világunk, ezért könnyebben tudunk azonosulni ezzel a disztópiás világképpel, és egy kicsit komikus is, ahogy Vi rácsodálkozik a Rosszak, azaz a mi világunkra, ahol kézzel írnak, könyveket olvasnak és a többi.

Az a baj, hogy nem találok igazán jó szót rá, amivel le tudnám írni, hogy milyen hangulata van ennek a könyvnek. Tőmondatok vannak benne néha, de valamiért nem zavart, egyszerűen és pontosan fogalmazza meg a dolgokat Johnson, a tájleírásai nem annyira részletesek, csak a minimális dolgokat említi meg. Ez valaki számára lehet zavaróak lesznek, engem viszont túlságosan lekötött minden.

Johnson nem teketóriázik, az elején egyből belevág: a főhős már szerelmes Zennbe, a gyerekkori barátjába, és az első fejezetben már le is tartóztatják és kezdődik az akció. Noha a közepén van egy kis ide mentünk, oda mentünk menekülős-szökős rész, számomra cseppet sem volt unalmas. Mindig bravúrosan váltogatja a jeleneteket, hol akció van, verekszünk, futunk, menekülünk, hol megpróbáljuk feldolgozni, hogy mi is a főcselekmény, hol pedig épp egy leheletnyi romantika van. Szerintem eltalálta az egészet nagyon, bár a romantika számomra nem volt annyira túlsúlyban.

Sokan kifogásolták a romantikát… Nos való igaz, hogy a főhős nagyon hamar kimondja és hirtelen, hogy szerelmes, de ő maga sem tudja, hogy mit érez pontosan, és ezt sokszor el is mondja. Igazából azt díjaztam benne, hogy Violet még ha szerelmes is, nem néz el a pasinak mindent, és nem függ tőle/tőlük. Ugyanis a legtöbb ifjúsági regényben kijelenthetjük, hogy ha a pasi szexi, és bármi rosszat tesz (lop, csal, hazudik, meg akar minket ölni), akkor az alap reakciója a főhősöknek, hogy ez rendben van, mert hát úúúúúúúúúúúúúú biztos szeret és hát nézzünk rá tök szexi! Míg itt is hangsúlyozva van, hogy Jag kinézete leveszi a lábáról Violetet, mégis, ha a fiú hazudik Vinek, nem fogja magát vissza, és felpofozza a fiút. Vagy amikor magára hagyja, nem áll le nyöszörögni, és nem veti le magát a szikláról, hanem talpra áll és „mintha szükségem lenne rá a túléléshez” gondolattal tovább megy és lerambózik mindenkit. (Persze csak a reális határok között.) Szóval míg a külföldi kritizálók nagy része unszimpatikusnak találta Violetet, én öt oldalból a szívembe zártam, hogy végre egy példamutató főhős, mert…

Mert bár Violet lázadó típus, hiszen az apróbb szabályokat megszegi, mégis rá kell jönnie, hogy bizony a Direktorok Szövetsége talán mégsem olyan jó, és alapjaiban kell megkérdőjeleznie a világot, mint az már szokásos. De emellett ott van, hogy édesapja eltűnt, de ha nem a Rosszak rabolták el, akkor kik? Másfelől pedig, nővére meghalt, és ezzel is küzd folyamatosan. Így Violet lesz a legkerekebb karakter, aki esendő, hiszen ember csak ő is, ráadásul az a tipikus magát kereső tinédzser, aki nem tudja, hogy hol a helye a világban, mit kéne csinálnia. Folyamatosan azon töpreng, hogy ha a családja teljes lenne, ha az édesanyja szeretné, akkor vajon mi lenne, és így tovább. De nem áll le sírni, mindig a tettek mezejére lép és amit lehet azt szarkasztikus humorral elüti, ezért Violet, csak úgy, mint névrokona a Bleeding Violetből nagyon nagy kedvencem lett.

A többi karakter is kidolgozott, és ugyanolyan szórakoztatóak, és néha a főgonosz akár velem is el tudta hihetni, hogy amit csinál, azt jó indokért teszi.

A történet nagy cselekmény nem meglepő, de engem teljesen lekötött, a fent említett humor miatt és hát a tépelődések miatt. Bár erőteljesen ott van háttérben tartalomként, hogy mit jelent a család, a barátság, mi mindent tennénk meg értük, illetve a szerelmünkért, nem lesz annyira véresen komoly, hogy lehangoljon minket. Valahogy a humor úgy feldobja, hogy teljesen kiegyensúlyozott lesz a könyv. Még szól arról is, ami szokásos már ilyen témában, hogy mennyit ér a szabadság, és megéri-e ha mi dönthetünk a sorsunkról, hiszen minden döntésnek komoly következménye van.

A vége az, ami igazán meglepett, és elégedetten dőltem hátra, hogy végre valami nem klisés véggel találkoztam. Nincs itt boldogan éltek, amíg meg nem haltak, egy sokkal reálisabb véggel találjuk magunkat szemben. Viszont… viszont elvileg lesz második része, én ezt is el tudnám pedig képzelni lezárásnak. De a jó (vagy rossz, kinek mi), hogy a második részben, a Fugitive-ben állítólag más karakterek lesznek a középpontban, de megtudjuk a választ a nagy kérdésre, amit felvet ennek a résznek a vége. Nem nevezném függővégnek, csak épp, hogy reményt ad, és nem lehet eldönteni, hogy jó lesz-e minden vagy nem. (Hevesen ugrálok, hogy ne! :D)

Összességében nem egy meglepő regény, de élvezetes kikapcsolódás és nem is túl nehéz olvasmány, rám most felüdítően hatott és újraélesztette a hitemet a disztópiás regényekben.

Kedvenc karakter: Violet

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a reális női főhős

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2011. június 7.

Oldalszám: 416 oldal

Az olvasás hét hete - Harmadik hét

2011. július 18., hétfő

Mi alapján értékel egy könyvet?

Szerintem erre nagyon sokan kíváncsiak, főleg azok, akiknek a kedvenc vagy éppen saját könyvét lehúztam. Először is tisztázzuk, hogy sosem az író ellen dolgozom, ebben semmi személyes nincs. Valakit szeretek, mint embert, de borzalmas, amit ír, valaki emberként nem szimpatikus, de imádom a könyveit. Tehát sosem az író dönti el a kérdést.

Mindig jegyzetelek olvasás közben, hogy tudjak kritikákat írni, és semmi hatást, érzelmet ne felejtsek el, amit a könyv keltett bennem. Általában egy sztori vége sokat nyom a latban nálam, ha unalmas is maga a könyv, de a végére összeszedi magát (lásd Lauren Kate: Fallen - Kitaszítva), akkor kaphat pozitív pontozást is. Szóval eldöntöm, hogy a végén tetszett-e vagy sem. Ha sok negatív dolgot tudok rá mondani, például, ha sok részt untam benne (az előbb említett Fallen), vagy nem volt jó vége (Törékeny Örökkévalóság), vagy tele volt tényhibával és logikai bakival, ami felidegesített, de az össztörténet tetszett (City of Fallen Angels), akkor kap négy pontot. Ez főképp azt jelzi, hogy bizony az alapötlet jó, de nagyon sántít a kivitelezés. Az öt-hat pont magáért beszél, a hatosok olyanok, ami után is folyamatosan csak arról beszélek és megőrjítek vele mindenkit.

De ha valami rossz, akkor mi alapján sorolom? Három pontot az kap, ami annyira nem is rossz, de nem is jó. Amiben szimplán nem találtam semmi jót, de olyan végtelen nagy baromságot sem. A kettesek tipikusan azok, amik túl nagynak és komolynak akarnak tűnni, de beleesnek abba a hibába, hogy nem tudják rendesen kezelni a témát, hogy túlságosan ellágyítják, nem lehet nekik elhinni, hogy bizony itt komoly tét van. Az egy pontosak azok, amik szimplán már az agysejtjeimet pusztítják.

Amúgy az alap dolgokat szoktam nézni: fogalmazás mennyire gördülékeny, a karakterek felépítése, a történetvezetés. Bónusz az, ha van mögöttes tartalom, amit nem a szánkba rágnak, és ha meglepő és fordulatos a könyv, no meg, ha jól bánik a humorral.

Azt hiszem, másik cikkemben már ezt kifejtettem bővebben, hogy miket szeretek. A karakterekben az a lényeg, hogy reálisak legyenek, és attól még nem lesz kidolgozott, hogy ilyen meg olyan haja van, netalántán akad hobbija is. Lássuk, hogy vannak reakció, és abból mi, az olvasó dönthessük el, hogy milyen ember is, hogyan állunk mi hozzá. Sokan elrontják, és csak hangoztatják a karakterek jellemvonásait (LÉGY! BÁTOR! – Veronica Roth: Divergent), de attól még nem lesz ez valóságos is. Ugyanez vonatkozik az érzelmekre, szóval hiába a legtöbb mostani ifjúsági fantasy romantikus könyv, kb. 20-ból 1 adja vissza konkrétan tényleg azt az érzést.

A történetnél általában nem zavar, ha nem történik semmi, de ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy unalmas a könyv. A nem történik semmi nálam egyenlő azzal, ha tényleg csak érzelmekre alapoz a könyv, és nem az akcióra. Unalmas például akció könyv is lehet (lásd Divergent), úgyhogy többet nem kérek ilyen kommenteket. :D

Minden a történetvezetésen múlik, hogy mennyire jól vezet minket az író. Az sem jó, ha mindent előre tud az olvasó, és nem azért, mert okos, hanem az író bánik olyan sután az utalásokkal. Azaz, amire mindig levonok egy-egy pontot.

Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?

Ez annyira nehéz kérdés. Van fentebb egy listán az oldalaknál (2011-es olvasólistám) ide próbáltam kiválogatni azokat a könyveket, amik érdekelnek és megjelenési sorrendben haladni. Ide kerülnek a Mazochista sorozataim is, amiket magyar megjelenéssel párhuzamosan olvasok, mert annyira nem vágyok rájuk, hogy minél hamarabb a kezemben tudjam. Van, amit megvárok magyarul, van amit angolul, attól függ, mi mennyire tetszik.

Ezen túl van még egy olyan listám, hogy „Angolul szemeztem vele,” ezeket amazon.com-os vagy egyéb bloggeres/írós oldalon való böngészéseim során találom. Van egy „Átok rád Goodreads” polcom, amin az újdonságokat szedem össze ifjúsági kategóriában Goodreadsről. Ezek hol az a tipikus romantikus fantasyk, hol disztópiás sztorik, vagy esetleg komoly regények. Ezek mellett van még egy „Simon Pulse-os kiszemelt áldozataim” polcom, ahol a kedvenc külföldi kiadóm könyveiből mazsoláztam, bizarr, átlag fantasy, és szintén komoly könyvek kategóriában. Amikor épp a fentebb említett megjelenési listán szünetet tartok, akkor kedvemre válogatok ezekből, vagy épp megpróbálom behozni azokat a sorozatokat, amivel lemaradtam. Ha egyik sem megy, általában belekezdek egy új képregénybe. :D

Filmadaptációk: kedvencek, a legpocsékabb adaptáció

A filmes téma, ez is milyen népszerű. Az a baj, hogy sok rajongónak halál mindegy, hogy mi van a filmben, mert júúúúúúúúúúúj, ugyanaz az alapsztori és jújj, de szexi színészek. Sajnos én az a fajta lány vagyok, akit nem lehet megvenni félmeztelen jelenetekkel. Nem kell félreérteni, értékelem én, csak az nálam nem dob a film minőségén. (Bár én is megnézek minden pocsék filmet, ha a kedvenc színészeim játszanak benne.)

Nem várom el – mit a legtöbb rajongó –, hogy legyen szó szerint ugyanaz a film. Én filmbuzi vagyok egy kis szinten, médiára is poénból jártam, és még a választott tantárgyamon kívül is abból érettségiztem, mert a különféle kameramozgások, a film történet tényleg ennyire leköt. Azt akarom ezzel kifejezni, hogy filmekkel is kritikus vagyok, és tudom, hogy teljesen más eszközök állnak rendelkezésre, mint a könyveknél, hogy elmondjanak egy történetet. Például nehéz hosszú időről szóló filmet csinálni, a snitteket, ahol a könyvben látjuk a főhős érzelmeit, stb, nyilván nem tudják ugyanúgy ábrázolni, na meg a belső monológ, főleg E/1-es könyvben általában fontos építőelem, ami kiesik a filmben.

Mit várok el egy filmtől akkor? Nyilván nem azt, hogy úúúúúúúú Alex Pettyfer legyen a főhős. (Rátok nézek panaszkodó Végzet Ereklyéi fanok.) Csak egy kis bónusz, ha a kedvenc színészeim játszanak benne. Általában nehéz úgy színészeket választani, hogy mindenkinek megfeleljen, mert ahogy egy olyan könyv sem létezik, ami mindenkinek tetszik, úgy színész sem fog akadni. Tehát teszek rá nagy ívben, ha fekete hajú szereplőből szőke lesz és így tovább.

Szeretem azt, ha egy adaptáció ugyanazt nyújtja, mint egy átlag, önálló, jó film. Jó zenék, jó kameramozgás, vágás, etc., élvezetes történet, párbeszédek, és jó színészi játék. ÉS HOGY A KÖNYV NÉLKÜL IS ÉRTHETŐ LEGYEN! Mert sok könyves adaptáció ezen bukik el, hogy a könyvet nem olvasók fel nem fogják majd miről van szó. Értem én, hogy elsősorban a könyv rajongóinak csinálják, de azért valahol ez mégsem úgy van.

Az ilyenre nagyon példa a Harry Potter 3. és 4. része, a 6-ról meg ne is beszéljünk. De hagyjuk a nagy HP lázat, mert most attól kiráz a hideg.

A kedvenc adaptációm… *hatásszünet* a Csillagpor. Míg a könyv egy felnőtt mese, mesés leírással és elemekkel, ami sokaknak nem jön be. És bár gyakorlatilag mindent átírtak a filmben (látványos vége harc, más főgonoszok, kiírt szereplők, beírt szereplők, a merész véget lehagyták, nincs szomorú vége, hanem végtelen időkig boldogságosság van), attól még imádom, és nagyon sokszor láttam, mert az előbb említett szempontoknak megfelel: kikapcsol, szórakoztató, és önmagában is megállja a helyét, a hangulatot visszaadja.

Amiket nem szeretettem nyilván akad egy pár, de most csak kettőt emelnék ki: Beastly az első. Ez valami annyira kis költségvetésű, jobb szó híján, szar film, hogy nem találok rá szavakat. Színészi játék nulla legalábbis a női fronton, az egyetlen csavart a végéről kiírták, és nem baj, de ettől lesz még jobban leépített kb. Disney Channeles az egész, pedig nem is ők csinálták. Ha az ember könyv ismerete nélkül nézi, nem hiszem, hogy sokat kapna, mert a két szereplő megismerkedése egy rohadt (csúnyább szót akartam használni) snittel le van intézve, hogy bájologva verset olvasnak egymásnak egy fél évig. A tanár nem tanít, gyakorlatilag semmi nem történik, és unalmas. ÉS A VÉGE… ÉS A SZÁMÍTÓGÉPES GRAFIKÁK! Áh…

A második, amit tiszta szívemből gyűlölök: Constantine, a démonvadász. Nem sokat olvastam a képregényből, csak a harmadik részt fogom kezdeni, de az hagyján, hogy átírtak benne halom dolgot, de ÉN NEM ISMERTEM FEL A KEDVENC SZEREPLŐIMET! Az viszont zavar, ha valaki nem lesz karakterhű… Nem érdekel, milyen színészt választanak be rá (bár Lucifert megsirattam, hogy lehetett így kinézni…), de maradjon már az alaphoz hű a karakter. Hát… hadd nem mondjam, hogy bár a film népszerű (hálisten annyira nem, hogy megcsinálják a 2. részt), de a képregény rajongók inkább csak a sarokba hánynak tőle. Jómagam is.

Miért vezet/olvas Ön könyves blogot? Van-e hatása egy-egy könyves blognak az olvasásra? (pl.: a következő olvasmányát egy blogbejegyzés hatására választotta ki) Van-e/Vannak-e kedvenc blogjai/bloggerei?

Azért vezetek könyves blogot, mert unatkoztam. Nem is rémlik, hogy miért kezdtem el írni. Annyi ködösen rémlik, hogy mindig is ilyen blogvezető manó voltam, de csak személyes blog. És aztán láttam ilyen-olyan könyves blogokat (Lobó, Nima, Amadea blogját) és úgy miután azokra úgy rászoktam, rájöttem, hogy talán könyves blogot kéne írnom. Nem hittem, hogy ezt bárki olvasni fogja, inkább csak magamnak pötyögtem le a könyves élményeimet. A vicc az, hogy pont ezáltal találkoztam a húgommal is.

Van rám hatással blog, mert szoktam őket olvasgatni. Persze a molyos kritikákat is nézem, és az által néha bekerül egy-két új könyv a listámra, de igazából mindig a friss megjelenések között böngészgetek. Van egy-két olyan könyv, aminél nem tudom, hogy nekem érdemes lenne-e, tépelődök, akkor szoktam blogot nézni.

Akiket olvasok és magyarok:

(Semmilyen nagyobb sorrend nincs, mindegyiküket ugyanúgy szeretem.)

Nita blogja, a Könyvgalaxis - Mert ő is sok ifjúságit olvas.
FFG blogja, avagy a húgom őrültségei és most már Timus is vendégblogger - Egyértelmű, iker testvérem, és nagyjából egyetértünk a könyvek terén, bár mindkettőnknek van külön is olvasó halmaza is, én szeretem a komoly könyveket, ő a humort. Timussal annyira nem konkrétan egyezik az ízlésünk, de felnőtt fantasyt olvas, amit én is!
Nancy blogja, a Book Heaven, a kis blog angyalom saját oldala - Nancyben az a jó, hogy ő volt az első, akit találtam és olvasott angolul. Bár angyalos témában elüt az ízlésünk (khm... Csitt, Csitt, Fallen khm...) amúgy nagyra tartom a véleményét. Imádom, hogy ő is YA blogger, és fantasy buzi és emellett egy-két komoly könyvet is rá lehet sózni, mert értékeli azt is.
Kelly blogja - Eleinte azt hittem, semmi közös észrevételünk nem lesz könyvekkel kapcsolatban. Ahogy Kelly is megjegyezte egyszer, ő nem annyira kritikus, mint én, de aztán idővel valahogy egyre többször értettünk egyet. (Ha bár pontozásban nem mindig, de indoklásban igen.) A jó, hogy halom angol könyvet ő is kinéz, főleg goodreadsen, és ő is YA, vagy felnőtt romantikus fantasy párti.
Katamanó blogja - Ő is nagy YA-s meg egyéb minden. Bár a Csittel vele is szöges ellentétben van a véleményünk, ő is olvas angolul is, és ő sincs oda a sablon fantasykért. :D
Kikissz blogja, a másik blog angyalom saját oldala - Az én kis tanonc lelketlen könyvkritikusom, bár ő Éjszaka Háza fan, én nem, ez kb. az egyetlen könyv, ahol nagyon eltérünk véleményben, a többiben nagyjából egyetértünk. Szerintem ő lesz az utódom, mert míg a többiek néha ellágyulnak egy-két dolog miatt, Ő SOSEM! :D
Amadea blogja - A legelső blog, amit életemben találtam. :D Azóta is olvasom.
Angelika blogja - Bár ő inkább felnőtt fantasykat olvas, ami jelen pillanatban kezd az agyamra menni, legalábbis Singh (majd tesztelem, hogy hátha csak ő), attól még ha éppen ifjúsági könyv akad a kezébe, általában egy a véleményünk. És külön örülök neki, hogy a Forbiddent elolvasta, szerette és nem akadt fent azon, hogy vérfertőzés. ÉS nem is nézett hülyének érte, hogy ilyeneket olvasok. :D
Connie blogja, a Könyvmánia - Connie-ról ennyi maradt meg (nagyon fog érte ám szeretni): szép zöld ikonja van molyon és OLVAS ANGOLUL és ő az, aki tényleg meg meri mondani, ha éppen nem tetszik neki egy átlagosan megírt YA fantasy. Az a baj, hogy eleve kénytelen vagyok kritikus emberekhez viszonyítani magamat, hogy tudjam, nekem mi fog tetszeni. Ezért örülök, ha valami Connie előbb olvas (pl. Die for me), ugyanakkor jegyezzük meg, hogy ő sem szívlelte annyira Clare új könyveit, ahogy én sem. :D
FantYAstic Volumes blog - Nemrég indult blogról van szó, de nagyon szépen összeszedett. Imádom, hogy pont azokat válogatja ki, amik nekem is szúrják a szememet, és szép összefoglalót ír róluk, ajánlókat recik és goodreads pontozás alapján. Tehát nem csak fülszöveget fordít, hanem szépen utána is jár mindennek.
Sorozatfüggő, avagy Ivett blogja - Inkább sorozatos blog ez, mint könyves, de könyvkritikák is vannak. Ivett és a vendégblogger XoXo_Abby olyan lányok, akiknek az ízlésében bízok. Míg Abby olvas angolul is, Ivett addig a magyar felnőtt, romantikus fantasykat pusztítja és mindketten a magyar YA fantasykat is. Ivett nagy angyal rajongó és Singh rajongó! :D (És általában Ivettel még a sorozatokban is egyetértünk, csak nagy ritkán nem.)
Ailey blogja, a kis nem mondom ki a becenevét, mert nyomdafestéket nem tűr - Barátnőm, de olyan, akivel a könyvek hoztak össze, tehát az alap egyforma ízlés adott. Ő is szereti a szomorú könyveket is.
Zenka blogja - Mazochista társam. :DDD
Lobo blogja, az Olvasónapló - Míg Lobóval annyira nem egyezik az ízlésünk, ha jól láttam, szereti a steam punkot, amitől nekem a hajam is szalad már előre, attól még ha ugyanazt a könyvet olvassuk, nagyjából egyetértek vele. (Kivétel az Elcseréltben csak. :D)
Nima blogja, a Keményfedél - Nimával ritkán egyezik a véleményünk legalábbis így elsőre ez ugrik be (Gaiman, Meyer például), de egyszerűen élvezetes olvasni, amit ír. Meg persze ő a mintapéldánya az olyan fajta bloggernek, hogyan lehet "nem tetszett" kritikát is szépen kifejteni úgy, hogy a rajongókat se sértse meg. :D Azért őt hoztam fel példának, mert van olyan, amit én imádok, ő nem.

Akiket olvasok és nem magyarok:

YAreads.com - Az első külföldi blogger oldal, amit nézegettem. Az az igazság, hogy sok blogger odakint csak recenziókat kap. Míg Magyarországon annyira nem divat ez, hogy minden könyvet a kiadó biztosít, addig külföldön igen, és... hát... Nagyon kemény kritikákat nem írnak. Szóval innen inkább csak úgy átlagosan tájékozódom.
Maybe Genius - Steph nagyon pofás cikkeket írogat az írásról, főleg YA témában, és imádom a kritikáit is. Bár nagyon ki van élvezve a klisékre, és a többi, mégis néha eltér az ízlésünk, ezért akire a legjobban támaszkodom:
The Book Lantern - Ezt az oldalt többen vezetik, de csak Vinayáért vagyok oda meg vissza. Ő nagyon kemény blogger, és tesz rá, hogy reci, akkor is megmondja a véleményét és bátran ad 1 csillagot is. Általában látszik rajta is, csak úgy, mint rajtam, ha egy könyv kikészítette, humoros, beteg, szarkasztikus kritikákat ír, nagy példaképem.

Az olvasás hét hete - Második hét

2011. július 17., vasárnap

Elérkezett a második hét, persze, hogy most már vasárnap írom meg a cikket, méghozzá hajnalban. Cseppet sem látszik, mennyire lustulok. A mostani témák:



Könyvtár vagy könyvvásárlás? ÉS E-book vagy könyv?


Megint kukac leszek, és egybeveszek két témát, mert csak így tudom kifejteni. Sokat felmerül a kérdés, hogy én minden könyvet megveszek? HOGYAN?

Sehogy. Ugyanis, bár nem vagyok büszke rá, de nehéz most az anyagi helyzetem, lévén, hogy nem dolgozom. Tehát kiesnek ilyen luxuscikkek, mint a könyv. Meg amúgy is… Elhiszem, hogy 18 év alatt az ember halom ajándékot kap (kb. minden alkalmat megragad az ember gyereke, hogy pénzt/könyvet kapjon), de azért amikor magadnak kell megélni, elgondolkozol, hogy mit és mennyiért vegyél meg.

Az a baj, hogy a könyvek tényleg a mostani gazdasági körülmények között luxuscikknek számítanak. Nagyon átlagembernek kevés pénze van rá. Nem fog napi három könyvet venni, pedig de jó is lenne…

Ilyenkor jön az, hogy de nem baj! OTT A KÖNYVTÁR! Már ha itt lenne… Ahol én lakom, a könyvtár abból áll, amit adományoznak nekik, ergo új könyvet, itt sosem fogok találni, talán még Alkonyat sincsen, na és a heti 3 napos nyitva tartásról ne is beszéljünk. (Ennyire emlékszem, nem biztos ám.) Persze mondhatnánk ott a következő falu, hát el kell keserítsem az embereket, az sincs jobb állapotban. (Persze mérföldekkel nagyobb, mint az itteni, de akkor sincsenek benne újabb könyvek.) És elérkeztünk a főproblémámhoz. Angolul olvasok. Melyik könyvtárban van angol, új könyv? (Új alatt értem, hogy 1-3 hónapja jelent meg.) Sehol.

Tehát önmagában én pártolom a könyvtár dolgot, de számomra nem nyújt semmit, mert előbb tudom kölcsönkérni a barátaimtól a könyvet, minthogy a könyvtárban meglegyen.

Tehát marad a könyvvásárlás és a kölcsönkérés. Olyan könyveket veszek meg, amikről tudom, hogy többször is elolvasom, mert számomra, aki ilyen nagy tételben olvas, mint én (jó, nekem nagy :D), meg kell válogatnom, mit veszek meg. És mit kezdjek egy olyan könyvvel, amit életemben nem fogok többet elolvasni? Persze, eladás, csere, éljen a moly. De így is, a nagyon meg akarom venni listám 100 környékén van. Szerintem nem kell hozzá még több, amiről azt se tudom, hogy tetszeni fog.

Arra akarok kilyukadni, hogy ilyenkor marad a jó öreg e-book. Persze támogatom a legális e-bookot és ha lesz e-olvasóm, meg sem lehet állítani, de így is szinte potom pénzért lehet könyvekhez jutni, ami egy olyan könyvnél jó, amit nem akarok többször olvasni.

Az e-book előnye, hogy kismilliónyit vihetünk magunkkal, és ha én esetleg utazok/nyaralok, és könyvet darálok, akkor nem egy-két könyvre van szükségem. Ugyanakkor én is úgy vagyok vele, mint sokan mások, hogy a könyv akkor jó, ha fogható, lapozható, szagolható és tetszés szerint simizhető. Így nyilván, amit szeretek, az feltétlen kell nyomtatott formában is a polcomra.

Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?

Jajj, a sorozat téma! Hány sorozatot is olvasok? 60-at talán? Oldalt végig lehet ám böngészgetni a sorozat címkéimet, noha van, ami fedi egymást, mert angolul kezdtem el olvasni és címkézni, majd megjelent magyarul.

Na, de vissza a témához. Mostanában sajnos divat a sorozat, ami jó is, meg rossz is. Manapság abban a műfajban, amit én olvasok csak sorozatok vannak. Ha nem sorozat, akkor nyugodjunk meg, akkora sikere lesz az önálló regénynek, hogy a kiadó nyomósan ösztönzi az írót, hogy ÍRJON MÉG RÉSZT!

Nem titok, hogy ifjúsági fantasykat olvasok leginkább, és ez tényleg itt már „népbetegség,” hogy minden sorozat lesz, és már régóta vágytam erre, hogy kifejthessem a véleményem erről a témáról. Hát vágjunk bele!

A sorozat ellen szóló érvek: Jómagam azért tudom utálni a sorozatokat tiszta szívből, mert ettől csak még sablonosabbak lesznek az amúgy sem jó történetek. Ott az egyik nagy úttörő (mindegy mennyire szeretjük, azért hatása volt, azt el kell ismerni), az Alkonyat, amiben gyakorlatilag cselekmény nem volt, csak érzelmek, egy kapcsolat története. És ezek után HÁNY darab ifjúsági fantasy játszotta el UGYANAZT? A második részben szétmennek valami hülye félreértés miatt, a harmadik részben majd a szerelmi háromszögön vívódnak, a negyedikben meg mindenki boldog lesz.

Az a baj, hogy sok kezdő író nagyon nem tud írni és nem tud tovább fejlődni, mert sorozatot kezdett írni. Hiába látja a negatív, esetleg építő jellegű kritikát (már ha olvassa), nem tud már az eladott vázlaton javítani, legalábbis olyan drasztikusan nem, hogy felhozza a színvonalat, MERT a sorozatok alappillére a…

KARAKTEREK!

Mert ha nincs jó karakter (és világ) kidolgozás, akkor kit érdekel, hogy 10 részen át mi történik? Az csak még nagyobb szenvedés, mert a rossz és/vagy átlagos írók, egyszerűen már nem tesznek a karakterekhez semmit hozzá, mert úgy gondolják, hogy az első részben már mindent felvázoltak. Csak az a gond, ha a karakter alapjainak felépítéseihez nem értenek, akkor bizony a karakterfejlődéshez sem fognak és ez a sorozatok kulcsa.

A sorozatok mellett szóló érv: Szeretem, ha egy jól kidolgozott világból nem csak egy kis falatot kapok, ami egy napra elég. Annyira ritka manapság a minőségi (és ez alatt az igazán minőségi, hat pontos könyveket értem) sztori, hogy egyszerűen néha nem érem be 250-300 oldallal egy világból. Ezért is bánatom, hogy Dia Reeves, nagy kedvenc íróm, csak önálló köteteteket ír, bár ő kiküszöböli azzal, hogy egy univerzumban játszódnak a történetek, de hát ez meg ritka eset.

Tehát ugye a sorozat kulcsa a jó felépítés. Mit értek ez alatt? Ha van egy rakat nagyon összetett, zseniálisan kidolgozott karakter, egy logikusan felépített, magával ragadó fantasy világ, és egy nagy küldetés/cél/cselekmény, akkor az ember önkéntelenül is szerelmes lesz a könyvbe, és még többet akar belőle. Imádom, mikor együtt érzek a karakterekkel, mikor izgulok értük, és ezt egy sorozattal lehet csak teljes formában elérni, mivel évekig veled vannak, szinte élő emberekként, jó barátokként tekintesz rájuk. Még szép, hogy még jobban félti őket az ember, amitől a történet csak még izgalmasabb lesz.

Amivel még a jó sorozatot is el lehet rontani: Ha nincs vége. Nem azért jó a sorozat, hogy nosza írjunk 40 könyvet. Az már unalmas lesz és ellaposodik, és főleg azért, mert az író nyilván nem mer a karaktereihez nyúlni, nem hisszük el, hogy bármelyik főhős meghalhat, a 20 részt már túléltek. (Lásd Anita Blake.) És ha nincs tét, akkor nincs izgalom. No meg az ilyen rétes nyújtás effektusnál sajnos előfordul, hogy az írói ihlet kicsit meggyengül, és nem tud mivel előrukkolni (szintén Laurell K. Hamilton a példa).

És akkor ott van a mostanában nagy divat még, amit szerintem nem kéne: a sorozat újrakezdés. Nem arról beszélek, hogy Cassandra Clare úgy döntött ír még egy trilógiát, hiszen ő egy éven belül döntötte el. Nem, én L. J. Smithről és Elizabeth Chandlerről beszélek (utóbbinak majd mostanság jelenik meg a könyve a Dark Egmont kiadásában). Ők ketten ennek a díszpéldányai, hogy 93-95-ben írtak egy sorozatot, lezárták, de uccu neki most is már nagyon menő a tini fantasy, hé, én azt írtam 15 évvel ezelőtt, hozzuk már be megint. ÉS ÍRNAK MEGINT HOZZÁ TRILÓGIÁKAT! NEM! EZT NEM SZABAD! Nyilván ha a 90-es években lezárt volt, akkor nem lehet tovább piszkálni, vagy ha igen, könyörgöm, emlékezzetek rá, mi volt a 90-es években, mert a sztoritok nem utazik időt, ott még mindig annyi van. (Utóbbi komment csak Smithnek szól.)

Szóval összességében én szeretem és pártolom a sorozatokat, amíg van végük, és ha jól írják meg őket.

Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)

Konkrétan nem tudom meghatározni mi szerint, de megpróbálom. :D Van egy Harry Potteres polcom, ide megy minden, magyar, angol kötet és bármi, amit a HP-hoz vettem kiegészítő könyvecske, vagy amit róla írtak.

Alatta van a Laurell K. Hamilton polcom, ami sajnos betelt, és nem tudom a Lick of Frost hova fog férni, most ezen gondolkozom.

Van egy polcom, amin a kemény kötéses nagy könyveim (Sárkánytan, Vámpírvadászok kézikönyve), a Wicca könyveimmel együtt van, és melléjük jön a szép nagy alakú Vámpírkrónikák.

Másik szekrényen pedig szerző és kiadó szerint van a sor: Először Gaiman, aki kb. három kiadótól van, egy darab Időutazó felesége és Éjvilág, és valami novelláskötet, amiben Hamilton novella is van. Ezek után jönnek a csodálatos Vörös Pöttyös/Könyvmolyképzős könyveim, és utána az Agavék, majd a Pongrácosok zárják a sort, egy darab Narniával, mert az csak oda fért.

És van egy angol polcom, ahol az angol könyveim vannak külön, ja és a képregényeim!

Szeretem egy helyen tudni az írókat, ha több kiadótól vannak, amúgy kiadó és méret szerint rendezgetem, sosem ABC, hanem megjelenési sorrendben.

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

2011. július 16., szombat

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt.

Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat.


AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK

Szerintem ez a legkedveltebb téma mostanság, bár sokan torkig vannak velük. Vannak csillogósak, tetováltak, és szex mágiásak, mégis a közös bennük, hogy ellenállhatatlanul vonzóak és jó esetben vért isznak/veszélyesek és halhatatlanok. Nem fogom részletezni, hogy mit képviselnek, mint motívum, de annyit hozzáteszek, hogy 12 éves korom óta vámpír rajongó vagyok, és maradok is.

TOP KEDVENC KÖNYVEK


9. Rachel Caine: Üvegház
Nem túlzottan a világkidolgozáson van a hangsúly, de kellemes kis olvasmány, és inkább csak azért jó olvasni, mert egy-egy napra kikapcsol. Nincs a romantika az előtérben, nem is valami hú, de nagy sztori, mégis szeretem és ajánlom annak, aki egy kis délutáni kikapcsolódásra vágyik.
Sorozat: Igen. Morganville-i vámpírok néven fut, odakint most jelent meg 11. része, de lesz 12-ig is, magyarul két rész van nálunk.
Kiadó: Agave

8. Anne Rice: Interjú a Vámpírral
Ez volt életem első vámpíros könyve, és valamilyen szinten alappillérnek számít ez is. Picit horror, de nem nagyon, picit gondolkodós, de azért annyira nem elvont (bár az utóbbi kötetekben, amit én olvastam, negyedik-ötödik, ott még inkább Isten tagadására ment rá a vonal). Kellemes olvasmány, de nem éppen üdítően szórakoztató és nem az a tipikus könnyen olvasmány.
Sorozat: Igen. Vámpírkrónikák és Új Vámpírtörténetek néven fut. 12 része van külföldön és magyarul is.
Kiadó: Szukits és Dáin

7. Stephenie Meyer: Alkonyat
Ami miatt ismét kitört a vámpírláz és elterjedt a tinik körében. Szerintem senkinek sem kell bemutatnom. Nekem még mindig egy beteges kapcsolatot mutat be, és számomra nem példaértékű az Edward-pasi kép, de igenis lekötött, szerettem, és bár cselekmény az nincs, de az érzelmeket szépen kidolgozza és bemutatja.
Sorozat: Igen. Alkonyat címen fut, 4 része van itt és ott is. Van hozzá egy külön kis sztori a Bree Tanner rövid, második élete, amit nem olvastam és nem is szándékozom.
Kiadó: Könyvmolyképző

6. Richelle Mead: Vámpírakadémia
A sok vámpíros sablon tini fantasy között egy üde folt és szerintem felnőttek és ugyanannyira tudják élvezni, mint a tinédzserek. Abban rejlik a varázsa, hogy kitűnő a világfelépítés, hogy bár az első két kötet egy-egy kis bentlakásos iskolás történet, egy picit felszínes főhőssel, addig a további kötetekben TÉNYLEG felnő a főhős, és fejlődik a karaktere, amint rájön mi is az igazi szerelem és a barátság. Szórakoztató, jól megírt, nem nyálas, de épp eléggé romantikus.
Sorozat: Igen. Vámpírakadémia címen fut, hat részes, itthon öt jelent meg.
Kiadó: Agave

5. Alaya Johnson: Moonshine (Holdfény)
Felnőtt könyv, ami az 1920-as években játszódik. A főszereplőnek bár hülye, tökéletes karakteres (Mary-Sue-s neve van), attól még pazar szereplő, igazi szarkasztikus vámpírvadász, aki feladta a karrierjét, mert rájött, hogy a vámpírok és egyebek is érző lények. Emellett női jogi aktivista is. Az egész történet egy nagyon jól megszerkesztett nyílt mágiás univerzumos urban fantasy, nem csak vámpírok vannak itt, de azok vannak picit előtérben. Csavaros történet, szarkasztikus humor, garantált kikapcsolódás.
Sorozat: Nem.
Kiadó: St. Martin's Griffin - CSAK ANGOLUL JELENT MEG!


4. Beth Fantaskey: Jessica's Guide to Dating on the Dark Side (Jessica útmutatója a sötét oldalon való randizáshoz)
Picit cukros, picit klisés, de attól még tökéletesen megírt tinédzser romantikus fantasy. Olyan, mint egy délutáni film, tehát nem kell tőle epikus csatákat várni, és Fantaskey nem is erőlteti. Könnyed kikapcsolódásnak tökéletes.
Sorozat: Igen. 2012 januárjában jön a 2. része, de lezárt ez is, mert eredetileg egy könyv lett volna.
Kiadó: Harcourt Children's Books - CSAK ANGOLUL JELENT MEG!

3. Cassandra Clare: Csontváros
Bár az első részben nincsenek túlnyomó részben a vámpírok, aztán a másodiktól nagyon főszereplők lesznek, ez a könyv sem tudta elkerülni a vámpíros lázat. Jól kidolgozott világ, magával ragadó történet és karakterek jellemzik, és az egészet feldobja a szarkasztikus humor. Igazi, vérbeli urban fantasy tiniknek, ahol a romantika csak másodlagos. Viszont a negyedik részre még mindig morcos vagyok, ami csak azért íródott, mert újabb ötlete támadt Clare-nek és szerintem nem sikerült annyira jól, mint az első három rész, de attól függetlenül ajánlom. (Hátha jobb lesz az ötös.)
Sorozat: Igen, Végzet Ereklyéi néven fut (az első részen tévedésből Halál Ereklyéi szerepel a borítón, ez csak nyomdahiba, ne zavarjon meg senkit). Hat része lesz, ebből angolul 4, magyarul 3 jelent meg.
Kiadó: Könyvmolyképző

2. Amandra Marrone: Uninvited (Hívatlan)
Nagyon rövidke történet és végül is sötét hangulatú. A vámpírság lehet csak metafora az öngyilkosságra, és ahogy a főhős lány ellenáll a vámpír csábításának nap, mint nap, tekinthető annak, hogy nap, mint nap küzd azzal, hogy az életet válassza a halál helyett. Mögöttes tartalmas, nem rózsaszín könyv, drog- és alkoholfüggőséggel fantasy köntösben.
Sorozat: Nem.
Kiadó: Simon Pulse - CSAK ANGOLUL JELENT MEG!

1. Laurell K. Hamilton: Bűnös Vágyak
Tudom, hogy a sorozat már arról híres, hogy mennyire pornó és mennyire nincs cselekménye, és hogy ez is ilyen rétes-sorozat, addig húzzuk, ameddig lehet. De mégis... mégis... ha vámpírok, akkor Anita Blake. Az első öt könyv teljesen nélkülözi az erotikát (legalábbis a főhős nem fekszik le senkivel), a hatos-kilences részben már elő-elő fordul, a 10-16-os könyvek már inkább pornó regények és a 17-esnél javul a tendencia. Amiért ajánlom: kitűnően felépített nyílt mágiás univerzum, borzongató horroros nyomozások, és kemény főhős. (Akit én speciel csak egy részben a 16-osban nem bírtam elviselni, a többiek hamarabb is megutálták. :D)
Sorozat: Igen, Anita Blake, a vámpírvadász néven fut, külföldön 20, magyarul 17 rész jelent meg, egy kis novella kihagyásával. (Így fizikailag csak 16 rész jelent meg magyarul.)
Kiadó: Agave

CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE

Vannak olyan könyvek, amiket nyugodt szívvel nem ajánlanék bárkinek, mert nekem sem tetszettek annyira, hogy mindenkire rásózzam, lesz ilyen minden lénykategóriánál. Itt pedig:


Nalini Singh: Angyalvér
Sokan szeretik Nalinit és jól is ír, nem az a gond. Pazar a világkidolgozása, a karakterei, viszont... viszont cselekménye az nem sok van, és a fülszöveg mindig becsapós nyomozós hangulatot kelt. Néha kellemes olvasni Nalinit, amikor az ember olyan hangulatban van, vagy aki kedveli az erotikus fantasykat.
Sorozat: Igen, Angyali vadász néven fut. 6 részes lesz, külföldön 3 rész, itthon 2 jelent meg.
Kiadó: Dark Egmont


ABRAKADABRA, AZ A BOSZORKÁNYOK, VARÁZSLÓK ÉS MINDENKI MÁS, AKI IGÉKET SZÓR

Azért egészítettem ki a "mindenki más" kifejezéssel, mert akad egy-két könyv, ahol nagyban varázsolnak, de konkrétan nem mondják ki, hogy ők most boszorkányok. Igen, több könyv több listán is részt vesz. :D Engem nem zavar.

TOP KEDVENC KÖNYVEK


9. Richelle Mead: Vámpírakadémia
A sok vámpíros sablon tini fantasy között egy üde folt és szerintem felnőttek és ugyanannyira tudják élvezni, mint a tinédzserek. Abban rejlik a varázsa, hogy kitűnő a világfelépítés, hogy bár az első két kötet egy-egy kis bentlakásos iskolás történet, egy picit felszínes főhőssel, addig a további kötetekben TÉNYLEG felnő a főhős, és fejlődik a karaktere, amint rájön mi is az igazi szerelem és a barátság. Szórakoztató, jól megírt, nem nyálas, de épp eléggé romantikus. (És igen, tudok róla, hogy nincsenek benne boszorkányok, de a vámpírok számomra ebben igenis varázsolnak.)
Sorozat: Igen. Vámpírakadémia címen fut, hat részes, itthon öt jelent meg.
Kiadó: Agave

8. Carolyn MacCullough: Once a Witch (Egyszer boszorkány)
Kis, üde, tinédzser fantasy, ahol nagy szerepet kap az időutazás és a családi múlt felkutatása.
Sorozat: Igen. Witch néven fut, eredetileg egy részes lett volna, de a sikerre való tekintettel augusztusban jön a 2. része.
Kiadó: Clarion Books

7. Benina: A Boszorka fénye
Az egyetlen magyar író tollából származó regény sorozat, ami fel fog ide kerülni a listára. (Nem,nem vagyok magyar ellenes, csak ritka a magyar fantasy.) Benina csodálatosan ír, mindig leköt, kikapcsol, és elvarázsol a világa. Modern korban játszódó, romantikus könyv.
Sorozat: Igen, Bíborhajú néven fut. Elvileg 3 részes lesz, ebből megjelent 1, a 2. része idén októberre várható.
Kiadó: Könyvmolyképző

6. Holly Black: Tithe (Tized)
Igazából tündéres sorozat, de a mágiának és a varázslásnak is nagy szerepe van benne. Igazi vérbeli urban fantasy, nem mindig éppen a legszimpatikusabb főhősökkel, mert ők is csak emberek és tele vannak hibával. Csavaros, agyjátékos kis sztori, és egy pici romantika a Tündér Udvarban.
Sorozat: Igen, Modern Tale of Faerie néven fut. Három része jelent meg.
Kiadó: Margaret K. McElderry - CSAK ANGOLUL JELENT MEG!

5. Holly Black: White Cat (Fehér Macska)
Igazából itt nem mondják ki konkrétan, hogy ők varázslók vagy boszorkányok, hanem Átok Munkásoknak hívják őket. Különleges képességekkel rendelkeznek és egy érintéssel akár ölni is tudnak. Mivel a varázslást-átokszórást a törvény ellenzi, ezért főleg maffiózók lesznek az Átok Munkások, bár a kormány is már próbálja őket titokban toborozni. Igazából nyílt mágiás univerzumos, bentlakásos sulis, férfi főszereplős, tinédzser fantasy, és látszik Blacken, hogy ezen jobban dolgozott már, mint a tündéres sorozatán. Leleményes főhősök, akik nem csak az erejükre, de az eszükre is támaszkodnak, és csavaros sztori, egy kis szerelmi átokkal fűszerezve.
Sorozat: Igen, Curse Workers néven fut. 3 része lesz, amiből 2 jelent meg.
Kiadó: Margaret K. McElderry - CSAK ANGOLUL JELENT MEG!

4. Cassandra Clare: Csontváros
Jól kidolgozott világ, magával ragadó történet és karakterek jellemzik, és az egészet feldobja a szarkasztikus humor. Igazi, vérbeli urban fantasy tiniknek, ahol a romantika csak másodlagos. Viszont a negyedik részre még mindig morcos vagyok, ami csak azért íródott, mert újabb ötlete támadt Clare-nek és szerintem nem sikerült annyira jól, mint az első három rész, de attól függetlenül ajánlom. (Hátha jobb lesz az ötös.)
Sorozat: Igen, Végzet Ereklyéi néven fut (az első részen tévedésből Halál Ereklyéi szerepel a borítón, ez csak nyomdahiba, ne zavarjon meg senkit). Hat része lesz, ebből angolul 4, magyarul 3 jelent meg.
Kiadó: Könyvmolyképző

3. Amanda Marrone: Revealers (Leleplezők)
Marrone bemutatta, hogy kell igazi, fantasy regényt írni, akár tinédzser szereplőkkel. Igenis a dolgok nem csak feketék és fehérek, hanem gyakorta szürkék. Amolyan Odaátos hangulat tinikkel.
Sorozat: Nem.
Kiadó: Simon Pulse - CSAK ANGOLUL JELENT MEG!

2. Kelley Armstrong: A Szellemidéző
A kedvenc ifjúsági fantasym, és ez szerintem mindent elmond. Bár a három kötet egyben adja ki a sztorit, ezért zavaró lehet némelyeknek a felépítés, nekem akkor is tetszik így is. Felépített világ, imádnivaló karakterek, és hihető romantika, ami az első részben nincs is sok. Sőt, ott még boszik sincsenek... De majd később!
Sorozat: Igen, Sötét Erő trilógia néven fut, DE EZ EGYBEN OLVASANDÓ A KÖVETKEZŐ TRILÓGIÁVAL! Szóval a két trilógia egymás után olvasandó, ez az első trilógia. Külföldön megjelent mind a három rész, itthon egy.
Kiadó: Könyvmolyképző

1. Kelley Armstrong: The Gathering (A Gyülekezés)
Ez a második trilógia, a Darkness Rising, a Sötét Erő sorozatban, tehát a másik trilógia után olvasandó, arra spoileres. Ugyanolyan jó, mint az első trilógia, bár sokkal nagyobb hangsúlyban van a romantika.
Sorozat: Igen, Darkness Rising néven fut. A második trilógia a Sötét Erő sorozatban. Összesen 3 rész lesz, amiből külföldön 1 rész jelent meg.
Kiadó: Feltehetőleg majd a Könyvmolyképző.

CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE

Libba Bray: Rettentő Gyönyörűség
Míg az első részét imádtam és oda-vissza voltam tőle, a másik két résszel voltak gondjaim. Egyre hosszabbak és hosszabbak lettek a kötetek. Viszont nem történt benne gyakorlatilag semmi. A kor lefestése abszolút gyönyörű, mindent teljesen át lehet élni, de... de a fantasy rész borzalmasan rossz, nem kellett volna erőltetni.
Sorozat: Igen, Gemma Doyle trilógia néven fut. Megjelent itthon is az összes rész.
Kiadó: Könyvmolyképző

A BŰBÁJOS GONOSZOK, AVAGY A TÜNDÉREK

TOP KEDVENC KÖNYVEK


3. Melissa Marr: Veszélyes Játék
Az első rész lehet, hogy gyenge, és sok karakterhiba van benne, látszik, hogy Marr első könyve. Viszont a további kötetek sokkal jobbak, hihetőbbek, egy-két hiba azért persze akad, de Marr istenien tud bánni a mitológiával és jó hangulatot teremt.
Sorozat: Igen, Tündérvilág címen fut. 5 részes lesz, ebből külföldön mind, itthon csak 3 rész jelent meg.
Kiadó: Kelly

2. Holly Black: Tithe (Tized)
Igazából tündéres sorozat, de a mágiának és a varázslásnak is nagy szerepe van benne. Igazi vérbeli urban fantasy, nem mindig éppen a legszimpatikusabb főhősökkel, mert ők is csak emberek és tele vannak hibával. Csavaros, agyjátékos kis sztori, és egy pici romantika a Tündér Udvarban.
Sorozat: Igen, Modern Tale of Faerie néven fut. Három része jelent meg.
Kiadó: Margaret K. McElderry - CSAK ANGOLUL JELENT MEG!

1. Laurell K. Hamilton: Árnyak Csókja
A világ igazán Hamiltonos, vagyis jól kidolgozott nyílt mágiás univerzum, de tisztán csak erotikus fantasy, egy kis politikai játékkal megfűszerezve. Gyenge gyomrúaknak nem ajánlott, főleg csak az erotika kedvelőinek való.
Sorozat: Igen, Merry Gentry címen fut. Eddig külföldön 8 részes, itthon megjelent 5.
Kiadó: Agave

BUNDÁS PASIK ELŐNYBEN, AZAZ VÉRFARKASOK

Őszintén bevallom, hogy a csak farkasos könyveket nem szeretem, mert nem megy le. Így több csak több lényes fantasy könyveket ajánlok lentebb, ahol főbb szerepük van a farkasoknak is, szóval talán egy farkas kedvelő is élvezheti. :)

TOP KEDVENC KÖNYVEK


3. Stephenie Meyer: Alkonyat
Ami miatt ismét kitört a vámpírláz és elterjedt a tinik körében. Szerintem senkinek sem kell bemutatnom. Nekem még mindig egy beteges kapcsolatot mutat be, és számomra nem példaértékű az Edward-pasi kép, de igenis lekötött, szerettem, és bár cselekmény az nincs, de az érzelmeket szépen kidolgozza és bemutatja.
Sorozat: Igen. Alkonyat címen fut, 4 része van itt és ott is. Van hozzá egy külön kis sztori a Bree Tanner rövid, második élete, amit nem olvastam és nem is szándékozom.
Kiadó: Könyvmolyképző

2. Laurell K. Hamilton: Bűnös Vágyak
Tudom, hogy a sorozat már arról híres, hogy mennyire pornó és mennyire nincs cselekménye, és hogy ez is ilyen rétes-sorozat, addig húzzuk, ameddig lehet. De mégis... mégis... ha vámpírok, akkor Anita Blake. Az első öt könyv teljesen nélkülözi az erotikát (legalábbis a főhős nem fekszik le senkivel), a hatos-kilences részben már elő-elő fordul, a 10-16-os könyvek már inkább pornó regények és a 17-esnél javul a tendencia. Amiért ajánlom: kitűnően felépített nyílt mágiás univerzum, borzongató horroros nyomozások, és kemény főhős. (Akit én speciel csak egy részben a 16-osban nem bírtam elviselni, a többiek hamarabb is megutálták. :D)
Sorozat: Igen, Anita Blake, a vámpírvadász néven fut, külföldön 20, magyarul 17 rész jelent meg, egy kis novella kihagyásával. (Így fizikailag csak 16 rész jelent meg magyarul.)
Kiadó: Agave

1. Kelley Armstrong: A Szellemidéző
A kedvenc ifjúsági fantasym, és ez szerintem mindent elmond. Bár a három kötet egyben adja ki a sztorit, ezért zavaró lehet némelyeknek a felépítés, nekem akkor is tetszik így is. Felépített világ, imádnivaló karakterek, és hihető romantika, ami az első részben nincs is sok. Sőt, ott még vérfarkasok sincsenek... De majd később!
Sorozat: Igen, Sötét Erő trilógia néven fut, DE EZ EGYBEN OLVASANDÓ A KÖVETKEZŐ TRILÓGIÁVAL! Szóval a két trilógia egymás után olvasandó, ez az első trilógia. Külföldön megjelent mind a három rész, itthon egy.
Kiadó: Könyvmolyképző

Ő a Szürke Hölgy, ha jól tudom, Anglia egyik híres szelleme
SZERELEM A HALÁL UTÁN, AZAZ SZELLEMEK

Ebből sem olvastam még sokat, de a téma nem bátortalanít el. :D

TOP KEDVENC KÖNYVEK


3. Laura Whitcomb: A Certain Slant of Light (Egy biztos fénysugár)
Nem teljesen tini könyv, mert bár a testek, amiket a főhősök megszállnak tinik, de ők maguk 20 felettiek, felnőttek. Egy kis romantikus könyv, de vannak benne elgondolkodtató részek, de persze tinik is ugyanúgy tudják élvezni, nem korhoz kötött könyv.
Sorozat: Nem.
Kiadó: Graphia - CSAK ANGOLUL JELENT MEG!



2. Kelley Armstrong: A Szellemidéző
A kedvenc ifjúsági fantasym, és ez szerintem mindent elmond. Bár a három kötet egyben adja ki a sztorit, ezért zavaró lehet némelyeknek a felépítés, nekem akkor is tetszik így is. Felépített világ, imádnivaló karakterek, és hihető romantika, ami az első részben nincs is sok, és a szellemek sem romantikusan szerepelnek itt.
Sorozat: Igen, Sötét Erő trilógia néven fut, DE EZ EGYBEN OLVASANDÓ A KÖVETKEZŐ TRILÓGIÁVAL! Szóval a két trilógia egymás után olvasandó, ez az első trilógia. Külföldön megjelent mind a három rész, itthon egy.
Kiadó: Könyvmolyképző


1. Tonya Hurley: Szellemlány
Kicsit szatíra, kicsit görbe tükör, de mindenféleképpen az életről szól, morbid, játékos köntösben.
Sorozat: Igen, Szellemlány címen fut. 3 részes lesz, annyi jelent meg külföldön, itthon 2.
Kiadó: Pongrác

POKOLI PASIK, AVAGY DÉMONOK

Sajnos itt sem mindenhol romantikus szerepben vannak a démonok, pedig olvasnék több olyat.

TOP KEDVENC KÖNYVEK

3. Cassandra Clare: Clockwork Angel
A Végzet Ereklyéihez tartozó elősorozat. Olvasható nélküle is, de ha belevágunk a Végzet Ereklyéi 4. részébe, bizony ezt is ajánlott előtte elolvasni. Ugyanúgy kidolgozott világ, démonokkal, démonvadászokkal, jó szereplők, humor, csak éppen nekem picit egyszerű a sztori.
Sorozat: Igen, trilógia lesz Infernal Devices néven, külföldön megjelent 1 rész.
Kiadó: Könyvmolyképző lesz

2. Cassandra Clare: Csontváros
Jól kidolgozott világ, magával ragadó történet és karakterek jellemzik, és az egészet feldobja a szarkasztikus humor. Igazi, vérbeli urban fantasy tiniknek, ahol a romantika csak másodlagos. Viszont a negyedik részre még mindig morcos vagyok, ami csak azért íródott, mert újabb ötlete támadt Clare-nek és szerintem nem sikerült annyira jól, mint az első három rész, de attól függetlenül ajánlom. (Hátha jobb lesz az ötös.)
Sorozat: Igen, Végzet Ereklyéi néven fut (az első részen tévedésből Halál Ereklyéi szerepel a borítón, ez csak nyomdahiba, ne zavarjon meg senkit). Hat része lesz, ebből angolul 4, magyarul 3 jelent meg.
Kiadó: Könyvmolyképző

1. Diana Rowland: A Démon Jele
Nyomozós könyv, rejtett mágia világgal és démonokkal, és tökös főszereplővel. Visszaadja a rendőri nyomozás minden hangulatát, inkább azoknak ajánlom, akik szeretik a tévében is a nyomozós sorozatokat. De itt van démon pasi! :D Felnőtt, enyhén erotikus könyv.
Sorozat: Igen, nem tudni, hány részes lesz, talán 9, az írónő tudja a nagy sztorivázat, de nem ígér semmi konkrét számot. Kint megjelent eddig 3, magyarul 1 rész.
Kiadó: Kelly
A MENNYEI MAGASSÁGOKBA REPÍTŐ SZERELEM, AVAGY SZÉP SZÁRNYAS PASIK A GYENGÉINK, AZAZ ANGYALOK

Ez lenne a vámpíros után a legkedveltebb témám. IMÁDOM AZ ANGYALOKAT! ÉS MI A SZÉGYEN? EGY JÓ ANGYALOS KÖNYV SINCSEN! NINCS! EGY SE! Ha valaki tud, kérem kommentben jelezze, előre is köszönöm az ajánlásokat. EZÉRT:

CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE

2. Lauren Kate: Fallen - Kitaszítva
A fogalmazás nevetséges, a karakterek kidolgozatlanok, az elnevezéseket egy fanfiction író jobban megoldja, de a kedvenc témám, vagyis reinkarnálódós szerelem, és van benne egy kis sötét hangulat is... de nem olyan drasztikus.
Sorozat: Igen, 4 része lesz, eddig megjelent külföldön 3, itthon 1.
Kiadó: Könyvmolyképző

1. Nalini Singh: Angyalvér
Sokan szeretik Nalinit és jól is ír, nem az a gond. Pazar a világkidolgozása, a karakterei, viszont... viszont cselekménye az nem sok van, és a fülszöveg mindig becsapós nyomozós hangulatot kelt. Néha kellemes olvasni Nalinit, amikor az ember olyan hangulatban van, vagy aki kedveli az erotikus fantasykat.
Sorozat: Igen, Angyali vadász néven fut. 6 részes lesz, külföldön 3 rész, itthon 2 jelent meg.
Kiadó: Dark Egmont
Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.