Ally Condie: Crossed - Összefonódva

2012. január 12., csütörtök

Hogy akadtam rá: Csak úgy mazsoláztam angol könyvek között és beleszerettem a borítójába.

Úgy általában az egészről: Miután Ky-t elhurcolták a frontvonalra, Cassia szent céljául tűzte ki, hogy megtalálja a szerelmét, ezért munkatáborba küldette magát. Eltelt már sok idő, még mindig nem sikerült közelebb jutnia Ky-hoz, de azért dolgozik a lányokkal együtt, míg nem egy napon meglepetésként Xander meglátogatja. A másik szálon pedig Ky tölti az idejét, noha nem katonaként, ahogy először gondolták, hanem a Külső Provinciákban csaliként használják őket, a Társadalom tesz rá, hogy meghalnak, a lényeg az, hogy az Ellenség azt higgye, a Külső városokban is élnek még emberek.

Ez az a könyv, amire egy évet vártam, és ugrándoztam örömömben, mikor a kezem közé kaphattam és nekieshettem. Mivel a második rész fülszövege nagy dolgokat ígér, és Ally Condie-t első könyve után soroltam a kedvenc íróim közé, ezért szép reményeket fűztem ehhez a kötethez. Le nem tudom írni, hogy ezek után milyen rosszul esett a csalódás. Persze, persze, trilógia, a második részek mindig rosszabbak, sőt általában ez az a rész, ahol a karakterekről több mindent megtudunk, és gyakorta csak A pontból B pontba vándorlás, de míg például a Hamuváros és Az ébredés (mindkettő sorozatok 2. része, nem nagy történéssel) teljesen lekötött, ezt szenvedve olvastam.

De persze, nem teljesen rossz ez a kötet, kezdjük a jó dolgokkal. Ugye az első kötet fő erőssége is az volt, hogy mennyire jó kis gondolatok voltak benne, amin eltöprengett az ember, ezt persze tovább vitte Ally Condie, és ismét vannak ilyenek. Főleg a halálról és a különböző emberi kapcsolatokról, és persze az örökös kérdésről, ami disztópiában felmerülhet: megéri-e változtatni a dolgokon. A halál kérdését és az élet rövidségét sokat feszegeti, hála ugye a halott nagyapának, no meg, hogy Ky éppenséggel hadi töltelék, akit bármikor meg is ölhetnek, és mivel a Külső peremvidékeken járunk, ezért látunk ám gyilkolászást és hullákat. De viszont Condie itt is inkább a kapcsolatokra megy rá, történetesen arra, hogy milyen az, ha valaki hibázik, milyen megbocsátani, illetve mit jelent a szeretet/szerelem: hogy hagyjuk a másikat boldognak lenni, vagy teljesen biztonságban akarjuk tudni. Ez mind szép és jó lenne, ha nem lenne a szánkba rágva az egész, ugyanis értem én, miről akart ez szólni, de nem sikerült átéreznem.

És itt átvágnék negatívba: Noha Cassia és Ky szerelme nekem nagyon tetszett, és a tavalyelőtt olvasott egyik legjobb párosítás volt, itt úgy éreztem, hogy kicserélték mindkét szereplőt valami nyivákoló tinire. Sok minden miatt nem jött be most a kapcsolatuk, és nem csak az erőltetett komolyabb témák miatt, amit velük akart Condie boncolgatni, hanem mert nem éreztem át, hogy ők tényleg szerelmesek. Azon kívül, hogy szenvedtek, hogy „én őt akarom, érte megyek bárhova” (amiről kiderül, hogy mégse olyan bárhova), egyszerűen nem úgy viselkedtek, mint akik szerelmesek egymásba. Értem én, hogy követnek el hibát, buták, tinik, de ekkora hazugságoknak és bizalmatlankodásnak egy kapcsolatban nem igen sok helye van.

Ami nagy bökkenő szerintem, hogy most már két nézőpontunk van, mindkettő természetesen E/1-ben: Cassia és Ky. Ott kezdődnek a gondok, mikor észre se vettem a nézőpontváltást, és még csak nem is zavart, végig azt hittem, hogy a nőies Cassia fejében vagyok, aztán kiderült, hogy hopp mégsem. És az a gond, hogy rengeteg visszaemlékezés van Ky részéről, míg az első részben imádtam, hogy apránként megnyílik Cassiának, ebben a részben Ky mindent ledönt azzal, hogy megmutatja az olvasónak, hogy miket soha nem fog élete szerelmének elárulni. Feleslegesnek éreztem ezért a könyv felét, mert rendben, hogy megismernénk Ky-t, de én éppenséggel nem lelki szenvedésre, és hatszor ugyanarra az emlékre számítottam, hanem nyomozásra és a lázadásra.

Ugyanis lenne itt érdekes dolog, ami az első részben is felmerült, hogy mit is akar a Társadalom. Bár látjuk már a frontvonalat, az Ellenségről semmi nem derül ki az ég adta világon, pedig én minimum Ky helyében odamennék, ha a Társadalomban már nem hiszek, legalább felderíteni a dolgokat. De az 54 fejezetből csak egyetlen egy fejezet szólt a konkrét kérdésünkről, ott is csak magát a kérdést vázolták fel, de hogy válasz közelébe sem jutottunk, az elég fusztráló.

Kérdezhetitek (joggal), hogy miről szól akkor ez a könyv. Hát lássuk csak: mennek mendegélnek, meg még mennek is egy kicsit, meg még mendegélnek utána. Nem szeretem a turista könyveket ezek szerint, főleg, ha nem történik benne semmi, még csak karakter megismerés se. Mert bár van három új karakterünk (Vick, Eli, Indie) ők azok a tipikus figurák: a nagydarab, ám kedves srác, az esetlen kisfiú és a „jajj-de-gyanús” lány. Valahogy bár mesélnek magukról a karakterek, semmit nem éreztem, hogy meg is tudnánk róluk, csak felesleges tölteléknek éreztem őket, ahogy Xander „rejtélyes beugróját” is, pedig az első kötetben mindenkit szerettem!

Ezzel még nem lenne gondom, ettől lenne négy csillagos egy könyv, de hogy mi az, ami igazán levitte számomra a színvonalat? Három dolog, az első egy iszonyatos logikai baki: Cassiának mondanak valamit, hogy a Társadalom hazudott valamiről, nem hiszi el, majdnem meg is hal miatta, UTÁNA SE HISZI EL, MÉG ÉLETE SZERELMÉNEK SEM! Rendben, Cassiát le is szúrhatnánk ezek után egy kaktusszal… A második, hogy bár E/1-es két szemszögünk van és idegesítően és feleslegesen váltogatja Condie (egy ölelés négy fejezeten át van, mert kétszer vált nézőpontot a két karakter között), még beleteszi azt a híres neves információ kivágást, vagyis amikor az olvasó elől titkol valamit, hogy mi van az E/1-es főhős kezében.

Amin viszont a legjobban húztam a számat, az az utolsó fejezet volt. Elvileg drámai függővég akar lenni, hasonló, mint az első részben, de közben egybefűzi ezt az előbb említett infó kivágással, amitől idegesítő lesz, és legszívesebben az ember a falhoz vágná a könyvet, mert felesleges, és olyan érzetet kelt, mintha csak hülyére akarna venni az író.

Nem tudom, hogy mit várjak ezek után a harmadik résztől, mindenesetre persze, hogy elolvasom, reménykedem, hogy Condie alkot valamit, de ennél a kötetnél ezerszer jobb disztópiás romantikus regény is van odakint.

Megjegyzés: A borító viszont teljesen jó, mivel ugyanúgy igazodik a bogyók színéhez, mint az első rész, és a ruha is passzol a tartalomhoz. Ezek után kíváncsian várom a harmadik borítóját. Legalább a borítóját várom, nézzük a jó oldalát.



Kedvenc karakter: Xander, Indie

Ami kifejezetten tetszett: az az egy szál kérdés

Ami nem tetszett: turista könyv (mennek, mennek, mendegélnek), erőltetett nézőpontváltás, a szerelem ábrázolása, AZ UTOLSÓ FEJEZET

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Dutton Juvenile

Kiadás dátuma: 2011. november 1.

Oldalszám: 367 oldal

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem tudnád megmondani,hogy magyarul mikorra várható a megjelenés? Előre is köszi

Gigi írta...

Szia! Ez van a kiadó honlapján: "Várható megjelenés: március-április" - ennél többet én sem tudok, de ha tippelnem kéne azt mondanám, hogy a Könyvfesztiválra jön (ami 18-a körül van.)

Névtelen írta...

Hú, köszönöm szépen! Már alig várom!

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.