Ugrás a fő tartalomra

Lisa Jane Smith: Night World - A titkos vámpír


Hogy akadtam rá: A Vámpírnaplókat olvastam.

Úgy általában az egészről: Poppy North vígan tölti a vakáció első napján, nem vágyik másra, minthogy a legjobb barátjával Jamesszel töltse a nyarat. Persze James a nagymenő, titokzatos srác, akibe Poppy teljesen bele van esve, de nem meri neki elmondani az érzelmeit, noha már tervezi az esküvőjüket. Ám minden rémálommá változik, mikor Poppy egyre rosszabbul lesz, hiszen már pár hónapja alig eszik és fáj a hasa, az orvos végül megmondja a sokkoló igazat: hasnyálmirigy rákja van. Eközben James, aki titokban vámpír (lásd a címet – bár a cím nem arra utal, de mindegy) minden követ megmozgat, hogy megmentse Poppy életét, noha ezzel az Éjszaka Világának alapvető törvényét szegné meg. Ugyanis a vámpírok, boszorkányok, vérfarkasok, akik titokban a világunkban élnek, törvények szerint élnek, amit az Ősök tartanak be (helló, Klaus – igen, csak erre tudtam gondolni a könyv olvasása közben, semmi gond ám*). A két legfőbb szabály: nem árulhatják el a létezésüket az embereknek, és nem lehetnek szerelmesek beléjük. De Poppynak nincs más esélye az életben maradásra, minthogy James átváltoztassa, ezzel mindkettejük életét kockára téve.
Gondolom, a leírásból is látszik, hogy nem tudtam komolyan venni ezt a művet. Ha úgy is megölik az illegálisan készített vámpírokat, akkor minek ezen szenvedni, hogy átváltozassák Poppyt? És ha minden embernek tilos felfedni az Éjszaka Világának létezését, akkor hogyan csinálnak egyáltalán vámpírokat, ha mindig egyeztetni kell az Ősökkel? De persze, Smith regény ez, ahol logikának semmi keresnivalója. Most kérdezhetitek joggal, ha utálom Smith írását, minek olvastam el ezt? Fogadásból, ez a válasz. Ezért foglak titeket ezzel a poszttal boldogítani untatni, mert Nancyvel fogadtam, hogy elolvasom mind a 10 részt, és kapok cserébe egy plüss macit. Ezek után remélem, hogy gigászi nagy medve lesz.

Ezt Smith még a 90-es években írta, amikor még nem ismerkedett meg közelebbről az összetett mondatokkal, ezért se leírás, se semmi nincs. Viszont vannak olyan kellemes hasonlatok, amitől a falnak lehet rohanni. Az alábbi mondatok saját fordítások, mert nem magyarul olvastam, tehát nem a fordítóé a baki:

„És tudta, hogy ha majd elmondja neki [James a nagy titkát], az fontos lesz, valami meghökkentő és bájos, mintha egy kóbor macska beszélne hozzá.” – ezt nem is tudtam értelmezni.
 „Annyira törődött Poppyval, hogy belefájdult a torka.”
„Úgy olvadtak egybe, mint két vízcsepp.”
„Ez volt a legvalóságosabb dolog, amit valaha érzett. Valóságosabb a valóságnál.”
„Poppy egész testében úgy lüktetett, mint egy fájó fog.”
„Poppy lelkesen szopott.” – KIZÁRÓLAG VÉRT! (De akkor is vicces.)

Maga a történet, hogy a főhős rákos, halálos beteg, nincs más módja a gyógyulásra, minthogy vámpír legyen, lehet, hogy jó lenne alapnak (ha nem lennének a fent említett logikai bukkanók), de mivel Smith igazán nem fejez ki érzelmeket, így csak a rákos betegek apró megalázásának éreztem ezt a könyvet. Mert nem szeretem, ha komoly dolgot poénból bedobnak, és itt ennek más szerepe nem volt, minthogy nagyot akart szólni. Igazából nagyon más nem történik, olyan, mint az Alkonyat, csak itt már eleve ismeri egymást a két szereplő óvódás koruk óta (IGEN, a vámpírsrác járt óvodába, mindjárt kilyukadok arra is), és megy a nyálas ömlengés, és azon kívül, hogy átváltoztatják a főhőst, nem szól semmiről sem a könyv. Ezért sem tudom ezt regénynek nevezni, no meg a hossza miatt, ez nem más, mint egy novella.

Karakter kidolgozás sincs nagyon, hiába van három nézőpontunk, nem éreztem, hogy ezek tényleg emberek/vámpírok/etc-k lennének, csak üres bábok, akik mennek, mendegélnek és cseresznye ízű vért szopnak. A nagy romantika is pont ezért nem lesz átérezhető, no meg James, akiről persze mi tudjuk, hogy vámpír, az a tipikus szenvedő Edward Cullen, nem mellesleg sokkal undorítóbb. Nem, ő nem csillog, de kiskorában azzal „csábította el” a főhősünket, hogy döglött állatokat keresett neki. Ki tudja, mi a normális a vámpír/ember romantikában, lehet, hogy így szoktak udvarolni?

Sokat emlegettem, hogy Alkonyatos hatása van, és direkt tettem ezt, sok L. J. Smith rajongó tartja úgy, hogy Stephenie Meyer lopott ezekből a könyvekből, és nem tudom, mit higgyek igazából, mert ez a „mondd ki” jelenet, az egész szenvedő vámpír karakter, aki napon jár, és nem bánt senkit, de gyűlöli magát, a vámpírtanács, aki ellenük van, az egész gondolatolvasósdi, majd Poppy/Bella képessége teljesen ugyanolyan volt. Sőt, még a levél, amit Poppy/Bella ír James/Edwardnak… Ash karaktere pedig tiszta James az Alkonyatból. Szóval annyit üzenek innen azoknak, akik utálták az Alkonyatot, hogy nagy valószínűleg ezt is fogják.

De mindegy is, hogy szándékos vagy véletlen a hasonlóság a két könyv között, nem igazán lehet egy lapon említeni őket. Vagy ki tudja, mert Poppy van olyan idegesítő, mint Bella. Amikor megtudja, hogy talán valami komoly gondja van, az első, ami eszébe jut, hogy legalább megműtik és lesz izgi sebhelye. Persze, lehet arra fogni, hogy nem jutott el az agyáig (már ha van neki olyan), hogy mi történik vele, de akkor sem lehet vele azonosulni. Annyira odavan Jamesért, hogy képes feladni a családját, és nem csak azért, mert rákos és élni akar, az sem érdekli, ha esetleg James nem szereti és csak a vérkötelékkel láncolja magához. Hát gratulálok, és Smith szerint Poppy erős, talpraesett és okos karakter, a követendő példa (ezt Smith maga mondta), de én nem látom ezt benne, főleg amikor kiolvasta James fejéből, hogy szereti őt, de mégis képes elhinni az ellenkezőjét ÉS közben majdnem meghalni, mert valaki azt mondja neki… Micsoda dráma! No meg, minden karakter halálra isteníti Poppyt, mert ő már csak ilyen tökéletes, persze hadd ne mondjam, hogy übervámpír lesz a mi kis pipacsunkból.

Térjünk át a vámpírmitológiára. Először is minden valamire való vámpírnak NÖVÉNY neve van, talán ezért is lett Poppy a főhős, hogy ezzel még inkább nyomatékosítsa Smith, hogy Poppy sorsa, hogy kemény vámpír legyen. Amúgy még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ez egy univerzum-e a Vámpírnaplókkal vagy sem. Mert minden kb. ugyanaz, MÉG AZ ŐSÖK IS, de itt napon járnak a vámpírok lapis lazuli nélkül. Talán még annyi a különlegessége a vámpíroknak itt, hogy tudnak SZÜLNI, és a született vámpírok a lámiák (nesze neked görög mitológia). Amúgy minden vámpír tinédzser, mert a felnőtteknek nem sikerül sosem az átváltozás… jó kis indok ez arra, hogy ifjúsági fantasyba tegyünk vámpírokat. Ami még megjegyzendő: a vérnek cseresznye kompót íze van, és az átváltozásban lévő egyedek áfonyát és cseresznyés fagyit esznek, mert az is hasonlít a vérre. (Kinézetben, ha másként nem.) A vámpírok megszokott foglalkozása a lakberendező és a pszichológus, mert sok emberrel találkoznak és könnyű így enni… De ezt nem értem, úgy írta le Smith, mintha annyira egyértelmű lenne, hogy minden lakberendező és pszichológus vámpír, talán Smith félt tőlük… (Ha már a fenyőktől igen.)

Van egy-két baki is a könyvben, például én nem hiszem, hogy megmondják, hogy a tumor rosszindulatú szövetminta nélkül. No, de nem vagyok orvos, lehet, hogy látták ezt az ultrahangon is. A másik viszont biztos nem lehetséges: a harapás normál emberen csak úgy begyógyul minden segítség nélkül.

Őszintén, ezt el se kezdtem volna, ha nem fogadtam volna. Elvileg az Éjszaka Világa sorozat olyan, hogy egy univerzumban játszódik, olyan történetek, ahol megszegik az említett két szabályt, tehát ha jól sejtem, Poppyt és Jamest nem kell soha többé látnom, amink örülök. Talán az egyik történet még jó is lesz, talán… de azt tudom, hogy megszerzem azt a medvét. Azoknak ajánlom, akik szeretik a Vámpírnaplók eredeti könyvsorozatot, mert teljesen ugyanaz a hangulata.

* Mivel a Vámpírnaplókban is vannak Ősök, és a kedvencem Klaus, csak rá tudtam gondolni.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: AZ EGÉSZ!

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 2/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 208 oldal

Megjegyzések

  1. Gigi, te egy igazi hős vagy. :D Így az ajánl alapján 200 oldal tömény szenvedés lehetett ez a könyv, amit csak azok a részek tettek elviselhetőbbé, amik elég nagy hülyeségek voltak, hogy röhögni lehessen rajtuk. :D Nekem 10 rész ilyenekből elég keménynek tűnik egy plüssmackóért, da ha jó nagy, akkor én is megfontolnám. XD

    VálaszTörlés
  2. Elvileg kapok mellé könyvjelzőt meg csokit is. :DDD Már megkezdődtek a tárgyalások hogy ne csak egy medvét kapjak. :D
    Amúgy ez az igazi 200 oldalas saláta, de valaki azt mondta, hogy lesz olvasható rész is. Kíváncsian várom, de előtte kell egy kis pihenő. :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d