Ugrás a fő tartalomra

Lisa Jane Smith: Night World - A titkos vámpír


Hogy akadtam rá: A Vámpírnaplókat olvastam.

Úgy általában az egészről: Poppy North vígan tölti a vakáció első napján, nem vágyik másra, minthogy a legjobb barátjával Jamesszel töltse a nyarat. Persze James a nagymenő, titokzatos srác, akibe Poppy teljesen bele van esve, de nem meri neki elmondani az érzelmeit, noha már tervezi az esküvőjüket. Ám minden rémálommá változik, mikor Poppy egyre rosszabbul lesz, hiszen már pár hónapja alig eszik és fáj a hasa, az orvos végül megmondja a sokkoló igazat: hasnyálmirigy rákja van. Eközben James, aki titokban vámpír (lásd a címet – bár a cím nem arra utal, de mindegy) minden követ megmozgat, hogy megmentse Poppy életét, noha ezzel az Éjszaka Világának alapvető törvényét szegné meg. Ugyanis a vámpírok, boszorkányok, vérfarkasok, akik titokban a világunkban élnek, törvények szerint élnek, amit az Ősök tartanak be (helló, Klaus – igen, csak erre tudtam gondolni a könyv olvasása közben, semmi gond ám*). A két legfőbb szabály: nem árulhatják el a létezésüket az embereknek, és nem lehetnek szerelmesek beléjük. De Poppynak nincs más esélye az életben maradásra, minthogy James átváltoztassa, ezzel mindkettejük életét kockára téve.
Gondolom, a leírásból is látszik, hogy nem tudtam komolyan venni ezt a művet. Ha úgy is megölik az illegálisan készített vámpírokat, akkor minek ezen szenvedni, hogy átváltozassák Poppyt? És ha minden embernek tilos felfedni az Éjszaka Világának létezését, akkor hogyan csinálnak egyáltalán vámpírokat, ha mindig egyeztetni kell az Ősökkel? De persze, Smith regény ez, ahol logikának semmi keresnivalója. Most kérdezhetitek joggal, ha utálom Smith írását, minek olvastam el ezt? Fogadásból, ez a válasz. Ezért foglak titeket ezzel a poszttal boldogítani untatni, mert Nancyvel fogadtam, hogy elolvasom mind a 10 részt, és kapok cserébe egy plüss macit. Ezek után remélem, hogy gigászi nagy medve lesz.

Ezt Smith még a 90-es években írta, amikor még nem ismerkedett meg közelebbről az összetett mondatokkal, ezért se leírás, se semmi nincs. Viszont vannak olyan kellemes hasonlatok, amitől a falnak lehet rohanni. Az alábbi mondatok saját fordítások, mert nem magyarul olvastam, tehát nem a fordítóé a baki:

„És tudta, hogy ha majd elmondja neki [James a nagy titkát], az fontos lesz, valami meghökkentő és bájos, mintha egy kóbor macska beszélne hozzá.” – ezt nem is tudtam értelmezni.
 „Annyira törődött Poppyval, hogy belefájdult a torka.”
„Úgy olvadtak egybe, mint két vízcsepp.”
„Ez volt a legvalóságosabb dolog, amit valaha érzett. Valóságosabb a valóságnál.”
„Poppy egész testében úgy lüktetett, mint egy fájó fog.”
„Poppy lelkesen szopott.” – KIZÁRÓLAG VÉRT! (De akkor is vicces.)

Maga a történet, hogy a főhős rákos, halálos beteg, nincs más módja a gyógyulásra, minthogy vámpír legyen, lehet, hogy jó lenne alapnak (ha nem lennének a fent említett logikai bukkanók), de mivel Smith igazán nem fejez ki érzelmeket, így csak a rákos betegek apró megalázásának éreztem ezt a könyvet. Mert nem szeretem, ha komoly dolgot poénból bedobnak, és itt ennek más szerepe nem volt, minthogy nagyot akart szólni. Igazából nagyon más nem történik, olyan, mint az Alkonyat, csak itt már eleve ismeri egymást a két szereplő óvódás koruk óta (IGEN, a vámpírsrác járt óvodába, mindjárt kilyukadok arra is), és megy a nyálas ömlengés, és azon kívül, hogy átváltoztatják a főhőst, nem szól semmiről sem a könyv. Ezért sem tudom ezt regénynek nevezni, no meg a hossza miatt, ez nem más, mint egy novella.

Karakter kidolgozás sincs nagyon, hiába van három nézőpontunk, nem éreztem, hogy ezek tényleg emberek/vámpírok/etc-k lennének, csak üres bábok, akik mennek, mendegélnek és cseresznye ízű vért szopnak. A nagy romantika is pont ezért nem lesz átérezhető, no meg James, akiről persze mi tudjuk, hogy vámpír, az a tipikus szenvedő Edward Cullen, nem mellesleg sokkal undorítóbb. Nem, ő nem csillog, de kiskorában azzal „csábította el” a főhősünket, hogy döglött állatokat keresett neki. Ki tudja, mi a normális a vámpír/ember romantikában, lehet, hogy így szoktak udvarolni?

Sokat emlegettem, hogy Alkonyatos hatása van, és direkt tettem ezt, sok L. J. Smith rajongó tartja úgy, hogy Stephenie Meyer lopott ezekből a könyvekből, és nem tudom, mit higgyek igazából, mert ez a „mondd ki” jelenet, az egész szenvedő vámpír karakter, aki napon jár, és nem bánt senkit, de gyűlöli magát, a vámpírtanács, aki ellenük van, az egész gondolatolvasósdi, majd Poppy/Bella képessége teljesen ugyanolyan volt. Sőt, még a levél, amit Poppy/Bella ír James/Edwardnak… Ash karaktere pedig tiszta James az Alkonyatból. Szóval annyit üzenek innen azoknak, akik utálták az Alkonyatot, hogy nagy valószínűleg ezt is fogják.

De mindegy is, hogy szándékos vagy véletlen a hasonlóság a két könyv között, nem igazán lehet egy lapon említeni őket. Vagy ki tudja, mert Poppy van olyan idegesítő, mint Bella. Amikor megtudja, hogy talán valami komoly gondja van, az első, ami eszébe jut, hogy legalább megműtik és lesz izgi sebhelye. Persze, lehet arra fogni, hogy nem jutott el az agyáig (már ha van neki olyan), hogy mi történik vele, de akkor sem lehet vele azonosulni. Annyira odavan Jamesért, hogy képes feladni a családját, és nem csak azért, mert rákos és élni akar, az sem érdekli, ha esetleg James nem szereti és csak a vérkötelékkel láncolja magához. Hát gratulálok, és Smith szerint Poppy erős, talpraesett és okos karakter, a követendő példa (ezt Smith maga mondta), de én nem látom ezt benne, főleg amikor kiolvasta James fejéből, hogy szereti őt, de mégis képes elhinni az ellenkezőjét ÉS közben majdnem meghalni, mert valaki azt mondja neki… Micsoda dráma! No meg, minden karakter halálra isteníti Poppyt, mert ő már csak ilyen tökéletes, persze hadd ne mondjam, hogy übervámpír lesz a mi kis pipacsunkból.

Térjünk át a vámpírmitológiára. Először is minden valamire való vámpírnak NÖVÉNY neve van, talán ezért is lett Poppy a főhős, hogy ezzel még inkább nyomatékosítsa Smith, hogy Poppy sorsa, hogy kemény vámpír legyen. Amúgy még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ez egy univerzum-e a Vámpírnaplókkal vagy sem. Mert minden kb. ugyanaz, MÉG AZ ŐSÖK IS, de itt napon járnak a vámpírok lapis lazuli nélkül. Talán még annyi a különlegessége a vámpíroknak itt, hogy tudnak SZÜLNI, és a született vámpírok a lámiák (nesze neked görög mitológia). Amúgy minden vámpír tinédzser, mert a felnőtteknek nem sikerül sosem az átváltozás… jó kis indok ez arra, hogy ifjúsági fantasyba tegyünk vámpírokat. Ami még megjegyzendő: a vérnek cseresznye kompót íze van, és az átváltozásban lévő egyedek áfonyát és cseresznyés fagyit esznek, mert az is hasonlít a vérre. (Kinézetben, ha másként nem.) A vámpírok megszokott foglalkozása a lakberendező és a pszichológus, mert sok emberrel találkoznak és könnyű így enni… De ezt nem értem, úgy írta le Smith, mintha annyira egyértelmű lenne, hogy minden lakberendező és pszichológus vámpír, talán Smith félt tőlük… (Ha már a fenyőktől igen.)

Van egy-két baki is a könyvben, például én nem hiszem, hogy megmondják, hogy a tumor rosszindulatú szövetminta nélkül. No, de nem vagyok orvos, lehet, hogy látták ezt az ultrahangon is. A másik viszont biztos nem lehetséges: a harapás normál emberen csak úgy begyógyul minden segítség nélkül.

Őszintén, ezt el se kezdtem volna, ha nem fogadtam volna. Elvileg az Éjszaka Világa sorozat olyan, hogy egy univerzumban játszódik, olyan történetek, ahol megszegik az említett két szabályt, tehát ha jól sejtem, Poppyt és Jamest nem kell soha többé látnom, amink örülök. Talán az egyik történet még jó is lesz, talán… de azt tudom, hogy megszerzem azt a medvét. Azoknak ajánlom, akik szeretik a Vámpírnaplók eredeti könyvsorozatot, mert teljesen ugyanaz a hangulata.

* Mivel a Vámpírnaplókban is vannak Ősök, és a kedvencem Klaus, csak rá tudtam gondolni.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: AZ EGÉSZ!

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 2/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 208 oldal

Megjegyzések

  1. Gigi, te egy igazi hős vagy. :D Így az ajánl alapján 200 oldal tömény szenvedés lehetett ez a könyv, amit csak azok a részek tettek elviselhetőbbé, amik elég nagy hülyeségek voltak, hogy röhögni lehessen rajtuk. :D Nekem 10 rész ilyenekből elég keménynek tűnik egy plüssmackóért, da ha jó nagy, akkor én is megfontolnám. XD

    VálaszTörlés
  2. Elvileg kapok mellé könyvjelzőt meg csokit is. :DDD Már megkezdődtek a tárgyalások hogy ne csak egy medvét kapjak. :D
    Amúgy ez az igazi 200 oldalas saláta, de valaki azt mondta, hogy lesz olvasható rész is. Kíváncsian várom, de előtte kell egy kis pihenő. :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség