Ugrás a fő tartalomra

Kevin Williamson, Julie Plec: Stefan's Diaries - The Asylum (Stefan Naplói - A Menedék)


Hogy akadtam rá: Szeretem a sorozatot, a könyveket nem igazán, de mivel ez a tévésorozaton alapul, gondoltam, adok neki egy esélyt.

Úgy általában az egészről: Miután Stefan Salvatore Londonba utazott, hogy utánanézzen a Hasfelmetsző Jack gyilkosságoknak, ami szerinte biztos egy vámpír műve, rá kellett jönnie, hogy nem a bátyja, Damon áll a dolgok mögött, hanem egy nála is vérszomjasabb vámpír testvérpár, Samuel és Henry. Nem tudni milyen okból, de a két vámpír úgy döntött, hogy Stefan és Damon életét pokollá teszik, méghozzá úgy, hogy Damonra kenik a Hasfelmetsző gyilkosságokat, az egész rendőrség és London lakosai az idősebbik Salvatore testvér után kajtatnak, lehetetlenné téve, hogy nyilvánosan megjelenjen bárhol is. Így Stefanra marad a nyomozás része, de nincs egyedül, mert az előzőekben megismert Violet testvére, Cora, akit Samuel karmaiból menekítettek ki vele van. Két fő feladat elé állnak a Salvatore testvérek: megölni Samuelt és Henryt, és kiszabadítani Violetet, mert most ő van rabságban.

Nos, ez a Stefan Naplói 5. része, és elvileg a 4-5-6 egy trilógia, egy történetet mesél el. Azt hittem, mert olyan jó lelkű vagyok, hogy végre izgalmas lesz, hogy ez az egybefüggő történet jót tesz majd a sorozatnak. Míg a negyedik rész olvasható volt, addig ez valami igen rosszra sikerült.

Megszoktuk már, hogy nincs tájleírás, személyleírás, nem is vártam, hogy ötcsillagos könyv legyen ez. De mégis sikerült végig szenvednem az egészet, bár Damonnak voltak jó szövegei, és az első felében még mosolyogtam is rajta, hiszen végre Damon Damonos volt, mégis alapvető gondjaim vannak ezzel a kötettel.

Mivel előtörténet sok mindent nem tehetnének meg, sok minden nem működik, de felmerül a probléma, hogy a sorozattal lépést kell tartania. Így került be az a nagy hülyeség, hogy tudnak Klausról és az Eredetiekről a negyedik részben, de nem kell aggódni, EBBEN A RÉSZBEN MÁR NEM TUDNAK RÓLUK. De hogy visszatérve arra, hogy miért is gond, hogy ez elősorozat: azért mert tudjuk, hogy Damon és Stefan, a két főhősünk, túléli, hogy nincsenek igazán életveszélyben, hiszen majd feltűnnek a képernyőnkön 2009-ben. Az, hogy a lányok veszélyben vannak, akikkel találkoznak? Még szép, hogy nem izgat minket, ha meghalnak, hiszen nem kerültek a képernyőnkre, az igazi nagy csattanó az lenne, ha besétálna Violet, vagy Cora, ha a sorozatból a tévében tudnánk meg, hogy mi lett a két lánnyal. Na, akkor érdemes lenne ezt a könyvet olvasni.

Így viszont csak arra jó, hogy inzultáljuk a könyvet, miközben olvassuk, és hangos csatakiáltásokkal a szemközti falba verjük, vagy a fejünket, vagy a könyvet, ki melyikre akar vigyázni, azt kíméli. Ugyanis az egész sorozatban felépített logikát szétbarmolja. Ugye ez is a gond eleve a flashback epizódokkal egy sorozatnál, sosem tudják hány évadot él meg a műsor, és mindig valami újat kell felfedni, ami nem bontja fel a folytonosságot. Na, itt ezt megtették, ugyanis rájönnek, hogy a gonoszok úgy építik fel a védelmüket a verbéna ellen, hogy mindennap isznak belőle, ez szép húzás lenne, ha, utána a sorozatba nem lepődnének meg ezen. Meg kérem szépen, ha Damon 1880-as években már verbénán élt, akkor később ugyan miért nem? De ez csak egy a sok közül. Például vannak itt már TÜNDÉREK. Megemlítik őket, remélem, nem azért, mert a tévésorozatba is bele akarják írni… Sőt kitalálják, hogy a galagonya halálosan mérgező a vámpírokra, és a homok is lassítja őket. A HOMOK! MIÉRT? HOGYAN? MINEK?

Akkor jönnek az apróbb hibák, amiből egy-kettőt átugorna az ember, de többtől már agyérgörcsöt kap: a vámpíroknak a 4. részben nem dobogott a szívük (pedig dobog), itt már igen, Stefan béna, ügyetlen, elesik (nagyon kecses egy vámpír), és fájnak az ÍZÜLETEI (ha az ízületeim ugyanúgy fájnak az időjárás változásra minek legyek vámpír?), Damon, akinek vámpírsebessége van, nem tud ELFUTNI pár ember elől. És a sort még lehetne folytatni.

Ezektől lesz olyan érzése az olvasónak, hogy ez nem más, mint egy kínok közepette összedobott valami, nem is egy gondosan megtervezett regény. Ide mennek, oda mennek, néha követhetetlen melyik szereplő hol áll, hogy került oda, és a végén az olvasót nem is érdekli, csak hogy legyen már vége ennek az egésznek.

A történet kínszenvedés, a fülszöveg elárulja, miért is akarják Samuelék megölni a Salvatore-ékat, és ez is csak még jobban szétrombolja a folytonosság érzését Az meg, hogy a két Salvatore testvér most kibékült, de mégis majd a Vámpírnaplók tévésorozat első részében annyira ellenségesek, az megint csak ront az egész hitelességén.

Persze, Stefan, csakhogy még jobban örüljünk megint két nap alatt beleszeret (bocsánat, csak összebarátkozik) egy lánnyal: most Violet testvére, Cora van a soron, aki annyira hasonlít Callie-re, meg az ötszáz lányra azelőtt, akibe végtelenül szerelmes volt Stefan. Ez az idézet, ami igazán betette a kiskaput:

„Nem szerettem őt, legalábbis nem úgy, amitől az emberi szív hevesebben verne az izgalomtól. De amit iránta éreztem mély volt és őszinte: Mintha lelki társak lennénk a szó legszigorúbb értelmében, hogy a vérünkhöz a felelősségérzett kötött minket és bármit megtennénk, hogy szembeszálljunk a gonosszal. Igaz barát volt.”

Jó neked, Stefan, mennyi igaz barátod van. És akkor meg se említsük, hogy azért picit paradox, mert Stefan azt mondja Violetnek, hogy ha megöl egy vámpírt, csak az fogja kísérteni, de már megölt 500 embert, az nem számít… Szép munka, kedves szellemíró, ennek aztán volt értelme.

Igazából ez a kötet folytatása egyből a négyesnek, és függővége van, ahol súlyosan megsérültek emberek és vámpírok egyaránt, és egy hajszálon függ az életük. De mivel elősorozat, abszolút nincs hatása. Na, erre a könyvre mondom, hogy marketing fogás, kár érte, hogy nem tudtam élvezni.

U.i.: Valaki mondja már el, mit keresett ott egy BESZÉLŐ HOLLÓ?

Kedvenc karakter: Damon Salvatore

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a bakik, az összevisszaság

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HarperTeen

Kiadás dátuma: 2012. január 17.

Oldalszám: 256 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség