Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

2012. január 14., szombat


Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Lia Overbrook barátnőjét holtan találják egy motelben, bár a halál oka ismeretlen, legalábbis a főhősünkkel nem akarják közölni, elég egyértelmű, hogy Cassandra a saját hibájából halt meg. De mindez nem akadályozza meg Liát abban, hogy ismét visszaessen az anorexia sötét útvesztőibe, hiába volt már kétszer ezzel kórházban.
Az az igazság, hogy erről a könyvről nagyon nehéz írni, és nem is tudom, hol kezdjem. Maga a felépítése is annyira furcsa, mert az első szó, ami eszembe jut a Jégviráglányokról, hogy „gyönyörű,” márpedig egy ilyen komoly témát taglaló történetre nem igazán illene ezt a jelzőt használni. Mégis ahogyan leírja Anderson az érzelmeket vagy egyszerűen bármi hétköznapi dolgot, olyan szavakkal és hasonlatokkal teszi, hogy szinte fájdalmasan gyönyörű képeket látunk magunk előtt. És pont ez adja meg az alaphangulatát az egésznek, együtt érezzük a szenvedést és a ridegséget Liával.

Noha nehéz lehet az olvasónak önmagát egy anorexiás helyébe képzelni (már ha éppen nem küzd az olvasó ezzel az étkezési zavarral), mégis meg lehet Liát érteni, és szívszorítóan tárja elénk Anderson, hogyan is lehet egyre lejjebb és lejjebb süllyedni.

Noha a központi téma az étkezési zavarok, Lia anorexiás, barátnője, Cassie pedig bulémiás volt, mégsem csak erről szól. Persze benne van, hogy milyen nehéz is felismerni egy étkezési zavarokkal küzdő embernek, hogy ő tényleg beteg, és olyan ez egy kicsit, mint a függőség, néha hiába tudja az ember, hogy rossz, attól még nem tudja abbahagyni. De ezek mellett szól arról, hogy milyen elveszteni és megtalálni önmagukat, ahogy Lia is keresi a kiutat ebből a sötét helyről, ahova tévedt. És mivel Cassie meghalt, ezért a könyv nagyon nagy részét a gyász feldolgozása is kiteszi, hiába nem voltak éppen akkor barátnők Liával, mégis sokat jelentettek egymásnak.

De ugyanakkor a családi viszonyok és a családi problémák is előkerülnek, hiszen Lia szülei tudják, hogy a lányuknak problémája van, mégis annyira lefoglalja őket más, hogy nem veszik észre mennyire is mélyre süllyedt már a lányuk. Igazából meg lehet ezen döbbeni, hogy a szülők miért nem veszik észre, de azért mégis hány ember jár tényleg úgy, hogy akik a legközelebb állnak hozzá, azok sem látják, hogy valami baj van. Lehet vitatkozni, hogy milyen szülők az ilyenek, de ha jobban belegondolunk, mi is hány embert láthatunk, akik ilyen problémával küzdenek, és észre se vesszük. ÉS PONT EZÉRT van létjogosultsága az ilyen könyveknek. Mert ellentétben azzal, amit jó sok amerikai szülő mond, hogy ettől lesz rossz a gyereknek, meg ki ad a gyereke kezébe ilyen könyveket, ezektől ismerhetjük meg az ilyen tényleg komoly dolgokat, és hátha egyszer akár mi is segíthetünk valakin.

A könyv tele van visszaemlékezésekkel, amik még inkább keserédessé teszik a történet, hiszen látjuk a múlt boldog időit, plusz azokat a döntéseket, amik idevezettek, bármilyen kis jelentéktelen dolgok is legyenek azok. Ami még jobban szívszorítóbbá teszi az egészet, hogy végül is a két lány élete nem rossz, persze, veszekednek a szüleik, de semmi olyan drasztikus nem történt velük, és mégis milyen mélyre süllyednek, és milyen nehezen viselik az életet.

Noha nagyon rövid könyv, 270 oldal, mégis olyan volt, mintha érzelmi hullámvasútra ültem volna, akadt néha egy-két poén, amin még el is mosolyodtam, (köszönhető ez főleg Elijah karakterének), de végig magam is átéreztem Lia küzdelmét a jégviráglányok földjén.

Bár 16-os körkarikával látták el a könyvet, én azért mégis fiatalabbaknak is ajánlanám, ez inkább csak felfogás kérdése. Akit érdekelnek az étkezési zavarok és a mostani problémákról szóló könyvek, annak kitűnő, én pedig alig várom a következő Laurie Halse Anderson könyvet, és nagyon örülök, hogy a Ciceró folytatta a kiadást.

Kedvenc karakter: Elijah

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a fogalmazás

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Ciceró

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 278 oldal

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet erre a könyvre! Én is megvettem, és azóta háromszor is elolvastam. Nagyon szeretem.

Gigi írta...

@Névtelen: Nagyon örülök, hogy tetszett neked is! :)

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.