Nevada Barr: 13 ½

2012. január 9., hétfő


Hogy akadtam rá: A Corleonis kiadó könyvei között akadtam rá.

Úgy általában az egészről: Az 1960-as években Minnesotát megrázta a „Hentes Gyerek” gyilkosság története, amikor is egy ártatlannak tűnő tizenegy éves kisfiú, brutálisan lemészárolta a saját családját egy baltával. Dylan élete innentől kezdve rémálommá változik, mivel nem is emlékszik arra, hogy bármit is elkövetett volna. De kénytelen elfogadni a tényt, hogy megölte a szüleit és a húgát, no meg megpróbált végezni a bátyjával, Richarddal is, aki ezek után sem tágít öccse mellől és rendszeresen látogatja a javítóintézetben, ahol nem éppen rózsás az élet.

Mindeközben közel negyven év elteltével Polly, akinek szintén nem volt könnyű sorsa, találkozik álmai férfijával, ám Marshallnak szörnyű titka van, de mi köze van mindennek a Hentes Gyerek gyilkosságokhoz?

Ez a könyv elég vegyes érzelmeket hagyott maga után, és nem is vagyok benne biztos, hogy teljesen össze tudom foglalni, hogy milyen is ez a regény. Ajánlanám persze, hiszen jó könyv, de mégsem tudok rá őszintén öt csillagot adni, de ez nem jelent rosszat. (Noha tőlem már a négy csillagtól is rettegnek, pedig nem kéne!)

A történet felépítése érdekes, három részből áll, van az 1960-as évekbeli idősík párhuzamosan a 2007-es történésekkel, és ettől lesz élvezetes a könyv, mert nem mindent sorban mesél el, hanem ugrál az időben. És ezek között a részek közé beékelve, pedig brutális gyilkosságok elemzését és magyarázatát látjuk. Ezeket a részeket szerettem, egy kicsit borzongatóak, hogy hogyan is lehet egy amúgy teljesen felfoghatatlan tettet, mint a családon belüli gyilkosság, megmagyarázni, és bevallom, néha tényleg sikerült elhitetni velem is, hogy igen, meg lehet érteni az ilyeneket.

Az egész történetnek az erőssége a hangulata. Nevada Barr rettentően jól ábrázolja az emberi jellemeket, és az egész sztori lényege végül is ez, hogy bemutasson több fajta karaktert, akik valamilyen szinten közrejátszottak egy gyilkosságban (legyen az áldozat, elkövető, vagy szemtanú, esetleg leendő áldozat). Ugyanis négy karakter szemszögünk és főhősünk van, és bár ez is az erőssége, hogy mindegyik főbb karakterünk lelkébe belelátunk, és valamilyen szinten megértjük őket, mégis volt, amit túlzásnak éreztem. Egyrészt jó ez a váltott nézőpont, ha a lelki szenvedésre és a komor hangulatra összpontosítunk, viszont a történet feszültségét ezzel ölte meg Barr.

Ugyanis a könyv nagy hiányossága, legalábbis számomra, hogy túlontúl átlátszó volt. Noha én az első harminc oldalból tudtam, mi lesz a vége, meg mi is történt valójában, csak szép lassan akarna minket bevezetni ebbe Barr. Először el se mertem hinni, hogy most ez lenne az igazi csattanó, de a karakterek ezt mindössze a 260. oldalon fedezik fel, és addig Barr úgy kezeli a nézőpontokat, hogy kétes legyen a dolog, hogy esetleg az olyanokat, akik nem olvasnak sorok között, a sötétben tartsa. De mégsem tudom őszintén elfogadni, hogy Nevada Barr ezt a regényt fordulatosnak szánta, mert ahhoz túl sok mindent elárul, túlságosan elénk rak mindent.

És noha ezért „fosztottam meg” egy csillagtól, plusz mert vannak benne fölösleges oldalak, egész jeleneteket hagytam volna ki az írónő helyében, mégis egy élvezetes könyv volt, és olvasás közben azon kaptam magam, hogy csak úgy falom az oldalakat, már ha nem épp egy-egy döcögősebb jelenetnél tartottam.

Kicsit hullámzó a minősége ilyen szempontból, de a lelki dolgokat nagyon jól ábrázolja, és pont ezért szerettem. Noha sokan mondják, hogy beteges és sötét a sztori, én az előbbi jelzőt nem igazán mondanám rá, de lehet, hogy ez csak a saját beállítottságom, mert már a szociopata gyilkos nekem meg se kottyannak.

De Nevada Barr nem csak mondja, hogy ez bizony egy csúnya gyilkos, aki nem érez semmit, hanem mesterien bemutatja, és ezért is döntöttem úgy, hogy ha Barr bármelyik másik könyve is megjelenik, azonnal lekapom a polcról.

Aki egy kis komor, nyomasztó történetre vágyik, ami az emberi természet egy sötét oldalát dolgozza fel, az bátran essen neki. Nem a vérrel fog ez a könyv megborzongatni, hanem mert rámutat, hogy egy kedves arc és egy mosoly mögött is mennyi kegyetlenség bújhat meg.

A kötetet köszönöm a Corleonis kiadónak!

Kedvenc karakter: a gyilkosunk

Ami kifejezetten tetszett: a lelki dolgok ábrázolása

Ami nem tetszett: picit átlátszó, néhol felesleges jelenetek

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Corleonis

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 320 oldal

2 megjegyzés:

gretty írta...

Hűűű, le a kalappal!
Jó ideje olvasom a blogod, imádom is rendesen, de azt kell mondjam, ez a bejegyzésed lett talán az eddigi legjobb.

Persze mindegyik összeszedett, mind egyedi és egyéni, mégis, amit ezzel a könyvvel, illetve bejegyzéssel műveltél az nagyon tetszik.

Ha csak fele ennyire jól tudnék írni!

Gigi írta...

Jajj, köszönöm! *pirul* Pedig nem érzem ezt különösebben jó posztnak, csak olyan átlagosnak. :)

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.