Ugrás a fő tartalomra

Nevada Barr: 13 ½


Hogy akadtam rá: A Corleonis kiadó könyvei között akadtam rá.

Úgy általában az egészről: Az 1960-as években Minnesotát megrázta a „Hentes Gyerek” gyilkosság története, amikor is egy ártatlannak tűnő tizenegy éves kisfiú, brutálisan lemészárolta a saját családját egy baltával. Dylan élete innentől kezdve rémálommá változik, mivel nem is emlékszik arra, hogy bármit is elkövetett volna. De kénytelen elfogadni a tényt, hogy megölte a szüleit és a húgát, no meg megpróbált végezni a bátyjával, Richarddal is, aki ezek után sem tágít öccse mellől és rendszeresen látogatja a javítóintézetben, ahol nem éppen rózsás az élet.

Mindeközben közel negyven év elteltével Polly, akinek szintén nem volt könnyű sorsa, találkozik álmai férfijával, ám Marshallnak szörnyű titka van, de mi köze van mindennek a Hentes Gyerek gyilkosságokhoz?

Ez a könyv elég vegyes érzelmeket hagyott maga után, és nem is vagyok benne biztos, hogy teljesen össze tudom foglalni, hogy milyen is ez a regény. Ajánlanám persze, hiszen jó könyv, de mégsem tudok rá őszintén öt csillagot adni, de ez nem jelent rosszat. (Noha tőlem már a négy csillagtól is rettegnek, pedig nem kéne!)

A történet felépítése érdekes, három részből áll, van az 1960-as évekbeli idősík párhuzamosan a 2007-es történésekkel, és ettől lesz élvezetes a könyv, mert nem mindent sorban mesél el, hanem ugrál az időben. És ezek között a részek közé beékelve, pedig brutális gyilkosságok elemzését és magyarázatát látjuk. Ezeket a részeket szerettem, egy kicsit borzongatóak, hogy hogyan is lehet egy amúgy teljesen felfoghatatlan tettet, mint a családon belüli gyilkosság, megmagyarázni, és bevallom, néha tényleg sikerült elhitetni velem is, hogy igen, meg lehet érteni az ilyeneket.

Az egész történetnek az erőssége a hangulata. Nevada Barr rettentően jól ábrázolja az emberi jellemeket, és az egész sztori lényege végül is ez, hogy bemutasson több fajta karaktert, akik valamilyen szinten közrejátszottak egy gyilkosságban (legyen az áldozat, elkövető, vagy szemtanú, esetleg leendő áldozat). Ugyanis négy karakter szemszögünk és főhősünk van, és bár ez is az erőssége, hogy mindegyik főbb karakterünk lelkébe belelátunk, és valamilyen szinten megértjük őket, mégis volt, amit túlzásnak éreztem. Egyrészt jó ez a váltott nézőpont, ha a lelki szenvedésre és a komor hangulatra összpontosítunk, viszont a történet feszültségét ezzel ölte meg Barr.

Ugyanis a könyv nagy hiányossága, legalábbis számomra, hogy túlontúl átlátszó volt. Noha én az első harminc oldalból tudtam, mi lesz a vége, meg mi is történt valójában, csak szép lassan akarna minket bevezetni ebbe Barr. Először el se mertem hinni, hogy most ez lenne az igazi csattanó, de a karakterek ezt mindössze a 260. oldalon fedezik fel, és addig Barr úgy kezeli a nézőpontokat, hogy kétes legyen a dolog, hogy esetleg az olyanokat, akik nem olvasnak sorok között, a sötétben tartsa. De mégsem tudom őszintén elfogadni, hogy Nevada Barr ezt a regényt fordulatosnak szánta, mert ahhoz túl sok mindent elárul, túlságosan elénk rak mindent.

És noha ezért „fosztottam meg” egy csillagtól, plusz mert vannak benne fölösleges oldalak, egész jeleneteket hagytam volna ki az írónő helyében, mégis egy élvezetes könyv volt, és olvasás közben azon kaptam magam, hogy csak úgy falom az oldalakat, már ha nem épp egy-egy döcögősebb jelenetnél tartottam.

Kicsit hullámzó a minősége ilyen szempontból, de a lelki dolgokat nagyon jól ábrázolja, és pont ezért szerettem. Noha sokan mondják, hogy beteges és sötét a sztori, én az előbbi jelzőt nem igazán mondanám rá, de lehet, hogy ez csak a saját beállítottságom, mert már a szociopata gyilkos nekem meg se kottyannak.

De Nevada Barr nem csak mondja, hogy ez bizony egy csúnya gyilkos, aki nem érez semmit, hanem mesterien bemutatja, és ezért is döntöttem úgy, hogy ha Barr bármelyik másik könyve is megjelenik, azonnal lekapom a polcról.

Aki egy kis komor, nyomasztó történetre vágyik, ami az emberi természet egy sötét oldalát dolgozza fel, az bátran essen neki. Nem a vérrel fog ez a könyv megborzongatni, hanem mert rámutat, hogy egy kedves arc és egy mosoly mögött is mennyi kegyetlenség bújhat meg.

A kötetet köszönöm a Corleonis kiadónak!

Kedvenc karakter: a gyilkosunk

Ami kifejezetten tetszett: a lelki dolgok ábrázolása

Ami nem tetszett: picit átlátszó, néhol felesleges jelenetek

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Corleonis

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 320 oldal

Megjegyzések

  1. Hűűű, le a kalappal!
    Jó ideje olvasom a blogod, imádom is rendesen, de azt kell mondjam, ez a bejegyzésed lett talán az eddigi legjobb.

    Persze mindegyik összeszedett, mind egyedi és egyéni, mégis, amit ezzel a könyvvel, illetve bejegyzéssel műveltél az nagyon tetszik.

    Ha csak fele ennyire jól tudnék írni!

    VálaszTörlés
  2. Jajj, köszönöm! *pirul* Pedig nem érzem ezt különösebben jó posztnak, csak olyan átlagosnak. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség