Amit a Kaktusz is olvasni akar #23

2012. szeptember 29., szombat


Kimberly Derting: Eskü (Eskü 1.) – megjelenés: október 1.

A távoli jövőben a világ államain korlátlan hatalmú királynők uralkodnak. Ludaniában, a kegyetlen Sabara királynő országában az emberek szigorú kasztrendszerben élnek. Minden kasztnak saját nyelve van, az emberek nem használhatják, sőt, még csak nem is érthetik a másik osztály nyelvét. Ha valaki megszegi a törvényt, a büntetése halál...az elnyomás ellen lázadók száma napról napra nő. Sabara királynő mágikus képessége révén hosszú ideje ül Ludania trónján, de hatalma most veszélyben van.

A Kereskedők Osztályában élő tizenhét éves Charlaina (Charlie) különleges adománnyal született: tökéletesen megért bármilyen nyelvet. Pontosan tudja, mekkora veszélyben van emiatt, így féltve őrzi titkát, mígnem egy klubban találkozik a vonzó Maxszel és barátaival, akik egy sosem hallott nyelven beszélnek… és a lány titka csaknem lelepleződik. Charlie igyekszik távol tartani magát a fiútól, de Max mindent elkövet, hogy közelebb kerüljön a lányhoz. Vajon miért? Ki ő valójában? Charlie lassan rájön, hogy gondosan megtervezett világában korántsem ő az egyetlen, aki titkokat rejteget...

Gondolatok: Kimberly Dertingtől még nem olvastam semmit, de a másik sorozatával is szemezek, noha ez előrébb van a listámon, mert disztópia. Nem tudom, de ha már vonzó fiút emlegetnek fülszövegben, picit félek, hogy tömeggyártott regény lesz, de hát nem bírok akkor sem ellenállni ennek. Új könyvkiadó, (legalábbis szórakoztató irodalomban újak) a Merit könyvek bemutatkozó regénye ez, kíváncsi vagyok, milyen könyveket adnak még ki. :)


Jeff Hirsch: Magisterium – megjelenés: október 1.

A Szakadék egyik felén technológiai paradicsom van éhség és szükség nélkül. A másikon rejtély.

A tizenhat éves Glenn Morgan a Szakadék mellett élt világ életében, és fogalma sincs, hogy mi lehet a másik oldalán. Glenn egyetlen barátja, Kevin kitart a mellett, hogy a kerítés szörnyek és boszorkányság világát tartja vissza, de a mágia nem Glennek való. A valósággal is épp elég gondja akad: Glenn édesanyja eltűnt, amikor a lány hat éves volt, és azután elvesztette apját is a mindent felemésztő munkának egy titokzatos Projekten. Glenn a tanulmányaiba menekül, és egy olyan napról álmodik, amikor elszökhet. De amikor az apja munkája a férfi letartóztatásához vezet, Glennek egy egyszerű fémkarkötőt ad, amitől Glennek és Kevinnek menekülniük kell – és csak egy helyre mehetnek.

Gondolatok: Nem olvastam még az írótól, de sokan szeretik (ő írta a Tizenegyedik csapást), disztópia is ez a könyv, de talán fantasy is, a kettő mindig érdekes együtt.

Lauren Kate: Passion – Végzet (Fallen – Kitaszítva 3.) – megjelenés: október 1.

Óriási nemzetközi könyvsikerek, a Fallen (Kitaszítva) és Torment (Kín) szenzációs folytatása. Mielőtt Luce a Sword & Crossban Daniellel találkozik, mielőtt megküzdenek a halhatatlanokkal, már sok életet leéltek. Ha a mindenre elszánt Luce meg akarja törni a szerelmüket sújtó átkot, fel kell keresnie múltbéli megtestesüléseit, hogy teljességgel megértse a sorsát. Minden század, minden élet más-más fogódzót rejt számára. Daniel követi Luce-t a századokon át, míg a lánynak esélye nem lesz átírni a történelmet. Hány halált bír el az igaz szerelem? Képes-e Daniel és Luce jövőjük megváltoztatása érdekében feloldani a múlt rejtélyét?

Gondolatok: A második rész annyira megölt, hogy bevezettem a Lokis kritikákat a blogra. Mivel még a könyv rajongói is utálják ezt a részt, ezért megedzem magam, de le fogom gyűrni. Töltelék résznek látszik, ami semmiről nem fog szólni, csakhogy Lucinda múlt-tévézik. (Aztán tévedjek ám.)

Kelly Moore & Tucker Reed & Larkin Reed: Amber House – megjelenés: október 1.

Sarah Parsons sosem látta a Borostyán Házat, a nagy marylandi birtokot, ami háromszáz éve a családjáé. Nem sétált a sövénylabirintusban, és nem találta meg a titkos szobákat, sőt nem is látott egy szellemet se, akik a házat kísértik, és nem vadászok az elveszett gyémántra, ami a falak között lapul.

De ez mind meg fog változni. Miután a nagyanyja elhuny, Sara és a barátja, Jackson úgy döntenek, hogy megkeresik a gyémántot – aztán a ház életre kel. A lány rájön, hogy a ház múltját látja látomásaiban: a tizennyolcadik századi hajóskapitányt, aki elrejtette az ékszereket, vagy a csodálatos dédanyját, akit a gyász kergetett őrületbe. Egyre közelebb kerül Jacksonhoz és egy Richard Hathaway nevű fiatalemberhez, akinek a családi történelme erősen összefügg a lányéval. De amikor a látomások a szeretteiről szóló veszélyekbe csapnak át, Sarah-nak mindent meg kell tennie, hogy felfedezze a ház titkát, és megakadályozza, hogy a történelem megismételje önmagát.

Gondolatok: A másik nagy gyengén az élő házas dolgok, tovább már nem is kellett olvasnom a fülszöveget, hogy várólistás legyen a könyv.

Jacqueline Carey: Dark Currents (Agent of Hel 1.) – megjelenés: október 2.

A középnyugati üdülőváros, Pemkowet változatos lakossággal büszkélkedet: a bogaras helyiek, a gazdag nyaralók, busznyi turista, nem is említve a tündéreket, apró népeket, vámpírokat, naiadokat, ogrékat és egy halom nem evilági népet, akiken Hel uralkodik, a visszahúzódó germán istennő.

Daisy Johanessen, akinek az apja inkubusz, és az anyja egyedül nevelte, ez a város jelenti az otthont. És mint Hel segítője és összekötője a pemkoweti rendőrséggel, neki kell biztosítania, hogy a földi és a nem evilági népek között minden simán menjen.

De amikor egy fiatalember megfullad egy egyetem közelében – és semmi jele nem evilági beavatkozásnak – a város virágzó természetfeletti turizmusa veszélybe kerül. A gyerekkori szerelmével, Cody Fairfaxszel, a szexi vérfarkassal összeállva Daisy-nek meg kell oldania a bűntényt – és kordában kell tartania a sötét természetét. Mert ha bármikor is megidézné a démoni képességeit, akkor akár még a Világvégét is elhozhatná.

Gondolatok: Nem ismerem az írónőt, pedig nem ez az első könyve, de mindenféle lényes, nyomozós, felnőtt urban fantasy? Ide vele! Arról nem is beszélve, hogy germán mitológia. :) Még ha elég távolról is.

Sarah Crossan: Breathe (Breathe 1.) – megjelenés: október 2.

A világ halott. A megmaradt túlélők a Lélegzet védelme alatt élnek, egy cégé alatt, amelynek sikerült találnia egy módot arra, hogy oxigéndús levegőt termeljen.

Alina
már egy ideje lop. Kicsit ideges, de nem fél. Még sosem kapták el. Ha elég óvatos, könnyen fog menni. Ha elég óvatos.

Quinn
aggódnia kéne Alina miatt, és egy kicsit önmagáért is, mégis hiába veszélyes, amire készülnek, mégis ez a legérdekesebb dolog, ami évek óta vele történt. Hiszen nem mindennap kér meg álmaid lánya, hogy megmentsd.

Bea
el akarja mondani a fiúnak, hogy ez nem igazságos, az utat közösen tervezték, ketten, és remélte, hogy idekint ő rá fog felfigyelni a fiú, nem egy másik lányra.

És ahogy a Peremvidékre térnek két napra elegendő oxigénnel, minden, amiben eddig hittek, széthullik. Haza tudnak-e majd térni? Akarnak-e egyáltalán?

Gondolatok: Elég zavaros fülszöveg, de látszik, hogy disztópia, ifjúsági és szerelmi háromszög. Juhú! Hát igen, még mindig gyengén a disztópia…

Carolee Dean: Forget Me Not – megjelenés: október 2.

Ally teljesen elkeseredik, amikor egy botrányos képet róla szétküldenek a suliban. Mivel a hírnevének annyi és az élete gyakorlatilag véget ért, elrejtőzik egy hátsó folyósón, ahol megpróbálja kitalálni, hol romlott el minden.

Elijah is elidőzött azon a folyósón. Akkor került ide, amikor egy egész doboz altatót bevett. Most már látja a szellemeket és tudja, amit Ally még nem – hogy a lány már félig halott, és csak egy döntés választja el attól, hogy ne tudjon visszatérni. Elijah évek óta szerelmes volt Allybe és bármit megtenne érte, hogy megmente a köztes helyről. De ha a lány élni akar, előbb szembe kell néznie a belső démonaival és fel kell fedeznie önmagában az erőt, hogy megmentse magát.

Gondolatok: TE JÓ ÉG! :D Annyira remekül hangzik, komoly is, fantasy is, és verses regény. Ellen Hopkinshoz hasonlítják, úgyhogy nagyon-nagyon várom.

Emily Hainsworth: Through to You – megjelenés: október 2.

Camden Pike-ot a gyász maga alá temeti, amióta a barátnője, Viv meghalt. Viv volt az utolsó jó dolog az életében: segített neki újra megtalálnia önmagát egy a karrierje végét jelentő foci baleset után, tartotta benne a lelket, amikor a családi élete szétesett, és enyhítette a fájdalmát, amikor a gyógyszerek már nem hatottak. De most bármit megtenne azért, hogy csak még egyszer láthassa a lányt. De amikor Cam ellátogat Viv halálos autóbalesetének helyszínére, lát valamiféle kísértetet. De nem Viv az.

A kísértet neve Nina, és nem szellem. Hanem egy lány egy párhuzamos világból, és abban a világban Viv még mindig él. Cam nem hiszi el, hogy a legvadabb álmai valóra váltak. Csak arra tud koncentrálni, hogy visszaszerezze a barátnőjét mindegy milyen áron. De ebben a világban más a helyzet: Viv és Cam más döntéseket hoztak, és ezért kettejük kapcsolat is más, Viv már nem ugyanaz a lány, akire a fiú emlékszik. Nina is rejteget pár veszélyes titkot, és az ablak a két világ között napról napra kisebb. Ahogy Cam elfogadja, hogy kivé vált ez a Viv, és hogy milyen szerepet játszott Nina ebben a párhuzamos történetben, a fiú választás elé kényszerül – maradjon Vivvel vagy engedje el – mielőtt az ablak kettejük között örökre bezáródik.

Gondolatok: A párhuzamos világ az egyik kedvenc témám, de még rendes urban fantasy könyvet se találtam hozzá, nemhogy ifjúsági irodalmat. Amit várok a könyvtől: egy nem nyálas, szívszaggató romantikus sztorit, ténylegesen a gyász feldolgozásáról.

Nathan Kotecki: The Suburban Strange – megjelenés: október 2.

A félénk Celia Balaustine új a Suburban gimiben, de egy rejtélyes, tízedikesekből álló csoport, akiket Rózsafüzéreknek hívnak, összebarátkozik a lánnyal. A barátokat leszámítva, Celia hamar rájön, hogy valami nincs rendben Suburbanban. A lányok az iskola kezdetével majdnem halálos baleseteket szenvednek a tizenhatodik születésnapjuk estéjén. Ki okozza ezeket a baleseteket és miért? Ahogy Celia saját születésnapja közeledik, végzetesen belekeveredik a jók és rosszak – Kedvesek és Nem Kedvesek – harcába, ami a Suburban gimiben folyik.

Gondolatok: Elméletileg több fajta mitológiát feldolgozó ifjúsági fantasy, aztán meglátjuk. :D

Lauren Oliver: The Spindlers – megjelenés: október 2.

Egyik éjjel, mikor Liza aludni tért, Patrick a pufók, pici, cukorlopó, palacsintaimádó öccse volt, aki idegesítette, de szórakoztatta is, aztán a rákövetkező reggel, amikor felébredt, már nem az volt. Igazából nagyon, nagyon más lett.

Amikor Liza testvére, Patrick, egyik napról a másikra megváltozik, Liza pontosan tudja, mi történt: a nyakigláb emberek elkapták és ellopták a lelkét.

Azt is tudja, hogy csak ő tudja megmenteni a testvérét.

Hogy megmentse Patrickot, Lizának muszáj Le mennie, az egyetlen fegyvere az esze és a seprűje. Ott felfedez egy hatalmas világot, ami tele van beszélő patkányokkal, zeneszerető vakondokkal, kapzsi és együgyű lényekkel… és szörnyű veszélyekkel. De a legnagyobb kihívás a nyakiglábak fészkében várja, ahol találkozik a gonosz királynővel, és egy halom próbát kell kiállnia – vagy az ő lelke is örökre Lent marad.

Gondolatok: Lauren Olivert nagyon szeretem, mint írót, és most amúgy is kortárs mesekönyvekkel szemeztem. :D

Mindi Scott: Live Through This – megjelenés: október 2.

Első látásra Coley Sterling élete egész normálisnak látszik… bármit is jelentsen ez. Nem tökéletes – a legjobb barátja dühös rá és a tánc csoportjának vezetői állandóan piszkálják – de Coley imádni való, édes szerelme, Reece segít neki elterelni a gondolatait. Plusz remek családja van, akikre számíthat – az anyja és a mostohaapja minden áron boldognak akarják látni őt és a testvéreit.

De Coley-nak sok titka van. Nem ismeri be – még magának se –, hogy a majdnem tökéletes élete csak egy jól előadott álca. Hogy évek óta temeti egyre mélyebbre magában a szégyent és a bűntudatot, amit egy kapcsolat miatt érez, ami átlépett egy határon. Most hogy Coley-nak esélye van egy első, igaz szerelemre, egy évtizednyi hazugság fenyeget azzal, hogy felszínre tör.

Gondolatok: Valamiért reménykedem, hogy komolytémás könyv lesz, mondjuk, mint Laurie Halse Anderson Hadd mondjam el… könyve.

Ardrienne Stoltz & Ron Bass: Lucid – megjelenés: október 2.

Mi lenne akkor, ha egy másik életbe tudnád magad álmodni? Mi lenne, ha dönthetnél úgy, hogy azt az életet éled örökre?

Sloane és Maggie sosem találkoztak. Sloane ötös tanuló nagy és szerető családdal. Maggie csodálatos, önálló életet él, mint egy feltörekvő színésznő New Yorkban. A két lány nem is lehetne különbözőbb – kivéve egy dolgot. Van egy közös titkuk, amit senkinek sem mondhatnak el. Éjjelente egymás helyébe álmodják magukat.

Minél inkább megkísérti őket az életük csábítása, annál inkább összemosódik a két világ. Nemsokára Sloane és Maggie nem tudják eldönteni, hogy mi a valóság és mi csak álom. Rájönnek, hogy végül választaniuk kell egy életet, ahova felébrednek, vagy pedig őrületbe kergetik magukat. De az azt jelenti, hogy egy világot, egy szerelmet, egy énjüket fel kell adni örökre.

Gondolatok: Nem merek túl sokat várni a könyvtől, mint egy átlagos ifjúsági fantasyt, de az álom és őrület téma akkor is vonz.

Cynthia Hand: Angyalfény (Angyalsors 2.) – megjelenés: október 5.

Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot közel sem olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt. Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második regényében fokozza az első részben elkezdődött izgalmakat. A lendületes stílus, a mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják. A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.

Gondolatok: Az első rész egy kellemes, nyári, kikapcsoló regény volt. Igazság szerint sokat nem várok tőle, csak hogy elszórakoztasson, és ne legyen Alkonyat szagú benne a romantika.

Ellen Hopkins: Tilt (Lejtő)

Hogy akadtam rá: Ellen Hopkins rajongó vagyok.
Sorozat: A Triangles kísérő regénye. Önállóan is olvasható.

Úgy általában az egészről: Három tinédzser élete összefügg a szüleik barátsága miatt, de talán még anélkül is összekötné őket valami. Mindhárman szembesülnek azzal, hogy milyen is felnőtté válni, és elgondolkoznak rajta, hogy mit is jelent az igazi szerelem. Mikaylának tökéletes élete van: gazdag, nem szenved hiányt semmiben, és még népszerű pompon lány is. Az iskola egyik leghelyesebb pasijával jár, és ugyan mi baj lehet abból, ha egyszer-kétszer védekezés nélkül szeretkeznek. Shane-nek nem csak azzal kell megküzdenie, hogy a négy éves testvére halálos beteg, és hogy a közelgő halál szétszedi a családját, de még azzal is, hogy épp most lett szerelmes Alexbe, aki HIV pozitív. Harley tizennégy éves, és reménytelenül romantikus, amikor meglátja az újdonsült igen szexi fogadott testvérét, eldönti, hogy bármit megtesz, hogy megfelelhessen neki. De mégis hol a határ?
Ezt a regényt furcsa behatárolni, hogy mi is, ugyanis ahogy fentebb is írtam, nem szimpla folytatása Hopkins egyetlen felnőtt regényének, mert önállóan is olvasható. Társregény, de persze spoileres a Trianglesre, szóval aki azt is szeretné olvasni, mert esetleg felnőtt, vagy érdeklik a felnőtt könyvek, akkor azt javasolnám elsőre. Viszont ez nem is csak szimplán ifjúsági átírása annak a regénynek, mert egy idő után tovább folytatja az ottani történet szálait.

Mivel én már olvastam a Trianglest, nekem picit unalmasnak hatott az eleje. Ez alatt nem azt értem, hogy nem volt jó a Hopkins-féle érzelemleírásokat olvasni, de már tudtam, hogy pontosan mi fog történni, a könyv 420. oldaláig, de a maradék 180 bőven pótolt érte.

Nem olyan sötét regény ez, mint amit már a korábbiakban megszoktam az írónőtől, viszont attól még nem lesz kevésbé jó, vagy fontos a mondanivalója. Ez a kötet leginkább a halálos betegségekkel és az azzal való együttéléssel, a tinédzser terhességgel és az örökbe fogadással foglalkozik, mint komoly témák. De ezek mellett mindhárom szereplő szembenéz azzal, amivel ilyen korban szoktak a tinédzserek: milyen csábító is az, hogy végre felnőhetnek, függetlenek lehetnek, nem kell a szülőknek engedelmeskedni. Aztán csak rájönnek, hogy inkább visszasírják a gyerekkor naivságát, mikor komoly dolgokról kell dönteniük.

Ilyen például Mikayla esete, aki véletlen teherbe esik, és hogy ez mivel jár. Nemcsak hogy felmerül az abortuszt övező etikai kérdések tömkelege, de rá kell jönnie, hogy míg oly sokan próbálkoznak gyerekért, neki szimplán sikerült, és mégis valahol ez ajándék, még ha nem is ő neveli fel. Mert itt jön a következő kérdés: az örökbeadás. Megéri-e a gyerekszempontjából? Milyen hatással vannak az emberekre a különbözőféle örökbeadások (ahol ismerik a biológiai szüleiket kezdetüktől fogva, vagy ha csak nagyon későn tudják meg, hogy örökbefogadottak.) Ugyanakkor mert gimnáziumról van szó és tinédzserekről, jön az is témának, hogy milyen szemmel nézik egy társuk terhességét, hogy nem mindenki bátorító és megértő ilyen esetben, hanem egyből a legrosszabbat feltételezik, történetesen, hogy mindenkivel lefeküdt. (Ismételten ez a téma szerintem tényleg fontos, és Magyarországon is ugyanolyan érvényes, mint Amerikában.) Mikaylának el kell döntenie, hogy fel tud-e nőni a gyereknevelés feladatához, és ami még fontosabb, vajon meg tudja-e adni azt a tudást és nevelést a gyerekének, ami szükséges, ha közben még ő sem felnőtt.

Persze tinédzserkorban döbben rá az ember, hogy az életünk véges, ezzel néz szembe a legerőteljesebben a regényben Shane, akinek a húga halálos beteg. Ezzel együtt pont olyanba lesz szerelmes, aki HIV pozitív, és bár tudja, hogy a tinédzser szerelmeknek nem sok esélye van, hogy örökké tartsanak, mégis ott lebeg a betegség a kapcsolatuk felett. És mivel Shane ráadásul még homoszexuális is, sokat töpreng a kereszténységen és úgy általában a hit kérdésén. Miért van annyi igazságtalanság, ha van valami szerető és gondoskodó lény, aki alkotott minket?

Harley szála ezekkel szemben viszonylag egyszerűbb témát feszeget. Az édesanyja elvált, édesapja eddig tett rá, most próbálna visszakerülni az életébe, amitől meg anyja védi, nehogy csalódjon. Viszont Harley épp abba a szakaszába lép, amikor inkább nő akar lenni, mint gyerek, és mert annyira vágyik az elfogadásra, bármit megtenne érte. A fülszöveg is hirdeti nekünk, hogy önpusztító magatartásba kezd, és ha nem is véresen drasztikusak az első lépései, mégis azért elveszít önmagából valamit, ami jó esetben nem kellett volna.

A könyv üzenete pedig leginkább ez: minden tettünknek, szavunknak következménye van, és jobb, ha megállunk gondolkozni, hiába tűnik valami könnyű megoldásnak. Ezt Hopkins azzal is erősíti, hogy a nézőpontváltások közé beszúrt egy-egy nem főszereplő nézőpontot, egy-egy apró verset a többiektől, akik hatással vannak a főhőseink életére, és meglepően más fényben látja a nem olyan szimpatikus mellékszereplőket ezek után, mert Hopkins kiemeli, hogy mindenkinek van problémája, és nem mindenki olyan, mint amilyennek elsőre látszik. Másfelől pedig látjuk, hogy a főhőseink milyen hatással vannak rájuk.

A könyv nem éppen vidám, de nem is gyomorszájon vágós, sírós könyv. Egyszerűen csak az életről szól, és ahogy Hopkins is nyilatkozta egyszer, bemutatja, hogy a fiatalok által hozott döntéseknek, milyen következményei vannak. A tinédzserkarakterek sokkal szimpatikusabbak voltak, mint a szüleik, így én még szívesen olvasnék róluk, mert Hopkins hiába vitte tovább annak a történetnek a szálát, mivel az életben sincs minden abszolút lezárva, amíg élünk, így itt is maradtak kérdések.



Kedvenc karakter: Harley, Chad

Ami kifejezetten tetszett: a téma

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Margaret K. McElderry

Kiadás dátuma: 2012. szeptember 11.

Oldalszám: 608 oldal

Karen Thompson Walker: Csodák kora

2012. szeptember 25., kedd

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Egy reggelen Julia és a családja arra ébred, mindenki mással együtt, hogy a Föld forgása lelassult. A tudósok értetlenül állnak a jelenség előtt, nem tudják megmagyarázni, de minden nap fél órával tovább tart a Napnak, mire lenyugszik. Eleinte ez nem is annyira zavaró, de a lassulás nem áll meg, a madarak tömegesen pusztulnak el és kitör a pánik. Julia pedig ennek köszönhetően veszti el az egyetlen barátnőjét, ugyanis azok elköltöznek, nem mintha az segítene, ha globális katasztrófával néznek szembe. De mit tehet egy reménnyel teli, 11 éves lány, akinek élni se volt még ideje, amikor az egész emberiség a kihalás szélén áll?
Nem tudom szavakba önteni, hogy mit adott ez a könyv nekem. Egy órája fejeztem be a regényt, és még mindig úgy érzem magam, mint akinek a lelkét a gonosz démonok citromfacsarón megdolgozták. És reménykedve várom, hogy a Nap feljöjjön (mert nekem most este kellett olvasni, ami igen hangulatos a könyv témáját tekintve.)

Talán ott kezdeném, hogy a kategóriák és a címkék, amiket ehhez a könyvhöz csatolnak, félrevezetőek lehetnek. Van, ahol ifjúsági regényként utalnak rá, van, ahol disztópiaként emlegetik, és emiatt sokakban az a tévképzet keletkezhet, hogy ez is olyan tömeggyártott, romantikus valami, ami megpróbálja meglovagolni az Éhezők Viadala sikerét. DE EZ NEM ILYEN! Egyáltalán nem. Merthogy ugye a disztópia definíciója, hogy elnyomó társadalom legyen, amit utópiának állítanak be, itt ez nincs, szóval a hivatalos kritikusokat sem értem, miért hangoztatják ezt annak, ez inkább poszt-apokaliptikus regény. Na, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy ez nem ifjúsági, és ebben rejlik a könyv igazi pozitívuma.

Ugyanis a főhős 23 évesen meséli el, hogyan is kezdődött a világvége, amikor ő 11 éves volt. Így eleve a szöveg nem gyermeteg, nem egyszerű, nem mondom, hogy barokk körmondatok vannak benne, de a leírások nagyon érzékletesek, telezsúfolva gyönyörű gondolatokkal. Walker mesterien bánik a szavakkal, egy-egy mondattal felfest komplikált érzéseket, és döf tőrt az olvasó szívébe. Végig átjárja a könyvet a végtelen szomorúság és a lehangoltság keveredve a gyermeki ártatlansággal és reményteliséggel, és ettől lesz olyan keserédes az egész. Mivel a történet visszaemlékezés, ezért a látszólag kis események, amik önmagukban nem lennének nyomasztóak, a negatív jövő miatt, amiről már tud a narrátor, és előre utal rá, mégis szomorú hangulatot árasztanak. Tele van az egész regény megbánással, hogy ha tudta volna Julia, hogy ezt és azt a szereplőt utoljára látja, másképp cselekszik.

Ez nem egy akciós, kalandozós könyv, ez nem is technikai sci-fi, hiába vannak benne tudósok nyilatkozatai, csak annyit tud meg az olvasó erről a helyzetről, ami elérné a köznépet egy ilyen katasztrófa idején, vagyis pont annyi, amennyi ahhoz szükséges, hogy a kellő óvintézkedéseket az emberek megtegyék, de ne törjön ki a teljes pánik.

Ez nem több, nem kevesebb, mint az emberi természet piciny bemutatása, egy család és egy szomszédság drámája, miközben mindenkinek széthullik az élete, egy nagyobb katasztrófa közben. Lehet vitatkozni, hogy ha nem következik be a katasztrófa, vajon mi történt volna másképp, és el is ülteti a gondolatot Walker a fejünkben, mikor a természettudomány órán a gyerekek a párhuzamos világokról tanulnak, de nem ad semmilyen választ erre, az olvasó töprenghet, hogy kinek hogy lett volna jobb.

Nem feltétlen Julia a főszereplő a történetben, bár ő a narrátor és a központi figura. Valahogy nem is éreztem őt kidolgozott karakternek, az a tipikus, szürke kisegér, aki magányos, mert elvesztette a barátait, de pont ezért lesz tökéletes narratíva, mert ennyire semleges. Inkább úgy éreztem, hogy Walker ezzel a szomszédsággal és a benne előforduló karakterekkel csak bizonyos fajta embereket képviseltetett, bemutatva nem csak a különböző fajta emberi felfogásokat, de hogy ezek hogyan reagálnának egy katasztrófára.

Igazság szerint két részre osztanám a regényt: az egyik szál az, hogy bemutatja az emberi jellemet. Vannak apró, hétköznapi katasztrófák: az iskolai bántalmazás, az első, megközelíthetetlen szerelmek (noha nem romantikus regény, és maximum két mondatban el is intézi ezt a szálat), elvesztett barátságok, népszerű lányokkal való küzdelem, önmagunk elfogadása, felfedezése, a házasság rögös útjai, de akár olyan dolgok is felmerülnek Julia nagyapjával, hogy milyen szinte majdnem mindenkit túlélni, és megbirkózni az öregkorral.

Az idő folyamatos motívum a könyvben, és nem csak a Föld forgásának lelassulása miatt, hanem végig szembe kell néznie Juliának azzal, hogy egyszer mindenki meghal. A szomszédban van rákos anyuka, történnek egyéb halálesetek is a könyvben, és Julia ráébred, hogy a szülei is bizony öregednek. Ezek mellett viszont a globális katasztrófa miatt még inkább a szereplők feje fölött lebeg az elmúlás gondolata.

De az emberiség egy makacs fajta, és mindig küzd és remél, és alkalmazkodik, és még a nagy katasztrófák idején is ragaszkodik az apró, hétköznapi dolgokhoz, rituálékhoz, csakhogy az épelméjűségét megőrizze.

A regény másik fő szála maga a katasztrófa, a világ vége. Rémes volt olvasni, ahogy csak egy átlagos kislány szemszögéből láttuk a dolgokat, amik mindenkihez eljutnak, mindenféle spekulációkkal (ami még félelmetesebbé teszi a dolgokat). Minden szépen lassan egyre rosszabb lesz, és minden apróbb változáson elborzadhat az olvasó.

A könyv erőssége a hangulata, ugyanis annyira valóságszerűek voltak a reakciók, és a leírás nem a távoli jövőben játszódott. Folyamatosan azt sugallta, hogy akár holnap is ébredhetünk erre, és nem kevés aggodalommal töltött el olvasás közben, hogy te jó ég, most el fog menni az áram és jön majd az egy hetes sötétség. (Ezért nem kéne este olvasnom ilyen könyveket. Vidám közbeszúrás: időközben felkelt a Nap, tehát jelentem, minden rendben a Földünk forgásával, megnyugodhatok.) A regény íze, a világ sötétsége és kétségbeesettsége bekúszott a bőröm alá és hiába fejeztem be a könyvet, rágondolok, és kiráz a hideg.

A vége! A vége csodálatos és zseniális, és kitépte a szívemet, majd összetörte. Nem lehetett volna szebben, hatásosabban és ehhez a könyvhöz méltóbban lezárni ezt.

A Csodák kora egy nagyszerű regény arról, hogy mit is jelent embernek lenni, akár egy haldokló világban is. Arról szól, hogy az elmúlás örök, ezzel szembe kell néznünk, akár mint az egész emberi fajnak is. Rémesen gyönyörű!



Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, A VÉGE, az érzelmek, a gondolatok

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Libri

Kiadás dátuma: 2012.

Oldalszám: 354 oldal

Melissa Marr: Carnival of Souls (Lelkek Karneválja)

Hogy akadtam rá: Melissa Marr rajongó vagyok.

Sorozat: A Carnival of Souls 1. része.

Úgy általában az egészről: Létezik egy világ, amely a miénkkel párhuzamos, nemes egyszerűséggel A Város a neve. Itt élnek a daimonok, mert kiűzték a földükről az ősellenségeiket, a boszorkányokat, akik kénytelenek voltak az emberek közé menekülni. Itt viszont rengeteg hatalommal rendelkeznek, és arra várnak, hogy visszavághassanak a daimonoknak. A legtökéletesebb fegyver nem más, mint a daimonok vezetőjének lánya, akit a boszorkányok elrabolnak, és felnevelnek úgy, hogy embernek higgye magát, és a saját fajtáját pedig gyűlölje. Ez a lány nem más, mint Mallory, akit a fogadott apja szigorúan nevel, mert daimonok üldözik őket, és soha nem maradnak egy helyen sokáig, mert menekülniük kell, így Mallory magányos, egészen addig, amíg nem találkozik a szuper vonzó Kalebbel. Mallory nem is sejti, hogy Kaleb maga is daimon, aki Aya-vál és Beliasszal, a többi főhősünkkel együtt a másik világban élnek. Itt a daimonok szigorú kasztrendszer szerint élnek, és csak száz évente egyszer rendezik meg a versenyt, ahol a győztes csatlakozhat az uralkodókhoz. Hogy még bonyolultabb legyen minden, Aya és Belias jegyesek voltak, de most épp egymással kell életre-halálra megküzdeniük. Vajon ki nyer? Vajon Mallory mikor tudja meg, hogy daimon?
Annyira vártam ezt a könyvet, hiszen bár Melissa Marrnak vannak hiányosságai írás terén, főleg a régi köteteiben, az új regényeit szerettem. Sőt, bevallom, hogy maga az író személyisége és a dolgokhoz való hozzáállása miatt is szívlelem, meg jól használja a mitológiát, és tényleges édes hármast is írt már ifjúság regénybe, ami ritka! Szóval tud írni, olvastam tőle zseniálisakat, és úgy megörültem ennek az új könyvének, amit egy remek együttes ihletett, a Five Finger Death Punch. Mi kellhet még? Hát például cselekmény.

Az egész könyv ott bukott el, hogy unalmas volt. Az első három fejezetben felfestik nekünk, hogy milyen ez a világ, ki ez a négy különböző hős, akinek szurkolnunk kéne, és eddig nem zavart. Aztán ott voltam, hogy eltelt a 300 oldalból 270, és még mindig itt tartottunk, hogy felvázoljuk az alaphelyzetet. Nem, az utolsó 30 oldalon sem történt semmi, csak végre Mallory megtudta, hogy ő bizony daimon. És valljuk be, ha a prológus azzal nyit, hogy kijelentjük, hogy Mallory a főgonosz daimon lánya, akkor nem ezt várnánk, hogy az utolsó oldalakon esik ez le szerencsétlen főhősnek, mert így eléggé frusztrált bármikor Mallory szemszögéből kellett olvasnom.

Ezen felül nem csak a négy főhősünk, de még pár egyéb, lényegtelen nézőpontot is kapunk. Amivel az volt a baj, hogy bár megismertük a szereplőket, akik szerethetőek és nem olyan idegesítőek és üresek, mint a Tündérvilág első részének bandája, mégis ez túl sok volt. Nem történt az égadta világon semmi, inkább csak a szereplők belső monológját olvashattuk, mindezt annyival megfejelve, hogy nem egy szereplő szenvedett, hanem sok…

Bár átéreztem, hogy a szereplőknek rossz, mert volt valamiféle érzelemleírás, mégis minden kapcsolat már a könyv előtt megszületett, és mivel SEMMI LÉNYEGES NEM TÖRTÉNT, legalább a kapcsolatokra fektethette volna a hangsúlyt Marr. De ez nem történt meg, mindkét románcuk már rég elkezdődött a könyv előtt, és nem kapunk rájuk visszaemlékezést se, így magát a romantikát nem éreztem át. Hiszen csak annyi volt odaírva, hogy Mallory már hónapok óta vágyott Kalebre, és a másik kettő meg, bumm, már jegyesek is voltak, de szerették is egymást. Persze, hogy be lehet vezetni régi kapcsolatokat is első kötetben, de itt valahogy az egész hiányosnak érződött.

Ami azért rossz, mert maga a felállás érdekes lenne, és a karakterek sorsa érdekelne, HA TÖRTÉNNE VALAMI. Frusztrált, hogy az olyan jól felvázolt és érdekes helyzet sehova sem mozdult, sehova sem haladt, pedig tényleg lenne benne potenciál, (ezért is fogom a következő részt olvasni.) Lenne itt ez az élet-halál harc a szerelmesek között, nem nehéz kitalálni, hogy Marr ezt elrózsaszínezte, így újabb cselekmény- és drámai elem esett ki. Próbálja velünk elhitetni Marr, hogy veszélyben vannak a szereplők (lásd lentebb a világról írtakat), de valahogy mégis tudom emiatt a rózsaszín húzás miatt, hogy úgy se lesz senkinek semmi baja, max. bibisek lesznek. A romantika is ilyen: próbál tiltakozni Mallory, hogy ez nem instant szerelem, de ők mágikusan egymásnak lettek teremtve, szóval mégis Marr lenyomja az olvasó torkán, hogy ha akarjuk, ha nem, ez örök és jó szerelem. (Megjegyezném, hogy legalább nagyon nyálas nem volt a könyv, csak a végén.)

Amit jó volt olvasni az a Kaleb és Zevi között kialakult barátság, ami több mint barátság, mert ők egy „falkába” tartoznak. Mindketten a legszegényebb kasztba tartoztak, ahol esetenként a túlélésért vagy kurválkodniuk (szó szerinti idézet) vagy ölniük kellett, ezért az olvasó nekik is szurkol, mert ők tényleg már átélték a Poklot.

És igen, itt van a könyv egyik jó pontja elásva: A Városban az élet tényleg korhű. Hiába ifjúsági regény, a szex, a drog, a bérgyilkosság, a prostitúció meg van említve, tényleg csak a háttérben és abszolút nem részletesen, és ez a komor hangulat az, amiért majdnem négy csillagot is kapott a könyv. (De sajnos csak majdnem.)

Maga a mitológia kidolgozása az, ahol ismét csalódnom kellett. Valamiért a daimonokat, akik ugye démonok csak más néven, én a Pokollal kötöm össze, vagy ha nem is a keresztény démonképpel, de valami segítő-ártó szellemekkel, bármivel, amiért megjelenhettek az emberek tudatában. Na, itt ez sehol nincs megmagyarázva, és igazán csak annyi a nagy képességük, hogy erősebbek az embereknél, és át tudnak változni valami állattá. Vagy átaludtam a könyvben, hogy mivé, vagy tényleg csak azt mondták, hogy hasonlóvá, mint a farkasok? Nem tudom.

És őszintén, ez a legnagyobb baj a könyvvel, hiába lenne jó az alap kapcsolat felépítés, hiába vannak benne sötét témák elhintve, és ettől akarna valóságosabb lenni, hiába voltak benne pentragrammok, meg egy-két boszi bűbáj, egyszerűen semmilyen érzést hagyott maga után és végtelen ürességet. Úgy éreztem magam, mint aki besétált a konyhába, várva a finom kaját, és csak a nyers hozzávalók lennének kirakva elé. Ezen bőven lehetett volna még mit dolgozni, és csak fohászkodni tudok, hogy TÖRTÉNJEN MÁR VALAMI A MÁSODIK RÉSZBEN.



Kedvenc karakter: Zevi

Ami kifejezetten tetszett: a sötét dolgok, a falka

Ami nem tetszett: semmilyen az egész, NEM TÖRTÉNT SEMMI

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: HarperCollins

Kiadás dátuma: 2012. szeptember 4.

Oldalszám: 320 oldal

Amit a Kaktusz is olvasni akar #22

2012. szeptember 23., vasárnap


Tonya Hurley: The Blessed (The Blessed 1.) – megjelenés: szeptember 25.

A brooklyni tinik, Lucy, Cecelia és Agnes a sürgősségin találják magukat a kórházban, az életük legmélyebb pontján. Lucy, a mű partilány, Cecelia, a bukott rock csaj és Agnes, a reménytelen romantikus. Mind menekülnek az életük és önmaguk elől, törött szívek és törött álmokkal kísértve. Itt lép be Sebastian. Rejtélyes, vonzó, csábító. Mindannyiuknak azt nyújtja, amire vágynak…

De a szívéért folytatott harcban vajon elvesztik-e a lelküket?

Gondolatok: Te jó ég! MENNYIRE KELL NEKEM EZ A KÖNYV! Tonya Hurley Szellemlányát se sokan értették (és nem arra gondolok, akiknek nem tetszett), az szatíra volt, és nem konkrét fantasy tingli-tangli, főleg tekintve, hogy milyen vége lett. És erre előjön Hurley ezzel, amire annyi negatív kritika érkezett, ezzel az indoklással: „Nem érthető, túl bonyolult, túl sokat kell rajta gondolkozni.” Nos ettől csak még jobban akarom olvasni, főleg, hogy azt nyilatkozta Hurley, hogy ez már nem gyerekmese, mint a Szellemlány, hanem ifjúsági fantasy, szentek életének újramesélése Tarantinósan. (Akit szintén imádok.)

C. K. Kelly Martin: Yesterday – megjelenés: szeptember 25.

AKKOR: Az UNA megalakulása, a környezetvédő terroristák fenyegetései, a munkanélküliség hatalmas aránya és az ezeket követő virtuális valóságba való menekülés olyan dolgok, amikről bármelyik diák olvashat a 21. századi tankönyvekben, és Freya Kallas normális életéhez hozzátartozik. Amíg a világ darabokra nem kezd hullani.

MOST: 1985-öt írunk. Freya Kallas épp most költözött a világ másik végére, egy új életbe. Első látásra teljesen beilleszkedik az új gimnáziumába, de Freya nem érez semmit, csak közömbösséget. Az édesanyja az apja halálára fogja ezt, de hogyan magyarázza meg az a fejfájásokat, vagy hogy miért érzi az emlékeit ködösnek? Amikor Freya megpillantja Garren Lowe-t, nem tudja kiverni a fejéből a fiút. Biztos benne, hogy ismeri őt, pedig Garren győzködi, hogy csak most találkoztak. Ahogy Freya követi az ösztöneit és a rejtett igazságokat kutatja, ketten felfedeznek egy furcsa és veszélyes világot, ahol a napjaik lehet, hogy meg vannak számlálva. Mivel nem tudja, hogy kiben bízzanak, Freya és Garren elszöknek egy hatalmas szervezet elől, akik mindenáron szét akarják őket szakítani, és távol akarják tartani őket attól, hogy felfedezzék a közös múltjuk (és jövőjük) titkait, a lány látomásaival együtt, és hogy honnan és mikorról is származnak.
                    
Gondolatok: Olyan jó kis összeesküvés elméletes disztópiának hangzik, és elvileg időutazós is, szóval máris érdekesnek hangzik. Viszont hasonlítják: Az útvesztőhöz, A beavatotthoz, a Ragyogáshoz (ami majd a Maximtól jön disztópia), a Matched – Egymásnak rendelvéhez ÉS A csont és füst leányához. Minek oda szerencsétlen fantasy könyv? Talán mert már ismerték egymást előző életükből? De akkor is!

Francine Prose: The Turning – megjelenés: szeptember 25.

Jack gyerekfelvigyáz a nyáron egy elzárt szigeten, ahol se Wi-Fi, se térerő, és senki csak a gondnok és két nagyon különös gyerek. Azonnal érzi, hogy valami baljós van itt – és nem csak a hátborzongató, fekete ház, amiben lakik. Hamarosan rémesen elzártnak érzi magát és magányosnak, aztán rájön, hogy nincs egyedül. A gond az, hogy csak ő látja őket. Ahogy a titkokra fény derül, és a sötét igazságok előbukkanna, Jack kétségbeesetten küzdik azzal, hogy meg tudja különböztetni, mi valós és mi nem. Tudja, mit lát, és hogy nem őrült… Vagy mégis? Hol ér véget a valóság, és hol kezdődik az őrület?

Gondolatok: Fogalmam sincs, mi ez, de tinihorrornak van felcímkézve, és olyan kellemesen borzongósnak tűnik.

Ned Vizzi: The Other Normals – megjelenés: szeptember 25.

Ha megtehetné a tizenöt éves Peregrine „Perry” Eckert minden idejét a Creatures & Cavernsnek szentelné, egy epikus szerepjátéknak, ami tele van lényekkel, varázslatokkal és halálos fegyverekkel. A C & C világában érzi magát a legjobban, szóval amikor a szülei elküldik nyári táborba, Perry egészen biztos benne, hogy ez lesz élete legrosszabb nyara.

De minden megváltozik, amikor Perry megérkezik a táborba és átkerül a Másik Normális Világba. Perry új, másvilági barátainak szükségük van a fiú segítségére, hogy megmentsék a hercegnőjüket és megakadályozzák a tömeges mészárlást. Ahogy együtt nekivágnak a kalandjuknak, Perry rájön, hogy a kocka gyerekkora különleges módon felkészítette arra, hogy a legnagyobb harcos legyen ebben a világban, sőt talán még hős is.

Gondolatok: Mivel szerepjáték mániás vagyok – bár kismértékben –, ezért vonz ez a könyv annyira, habár elég nyilvánvaló, hogy inkább tinédzser fiúknak írták.

J. K. Rowling: The Casual Vacancy – megjelenés: szeptember 27.

EZ AZ ANGOL MEGJELENÉSI DÁTUM, MAGYARUL DECEMBER KÖZEPÉRE VÁRHATÓ A GABO KIADÓ GONDOZÁSÁBAN!

Az alig negyven-egynéhány évesen megboldogult Barry Fairweather halála szó szerint felforgatja Pagford városkát. Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött háború tombol: gazdagok háborúja a szegényekkel, kamaszoké a szülőkkel, feleségeké a férjekkel, tanároké a tanítványokkal...
Mert Pagford nem az, aminek látszik, és Barry megüresedett önkormányzati helye a valaha megélt legnagyobb háborút robbantja ki a helységben. Ki fog győzni a szenvedélyektől, köpönyegforgatástól, döbbenetes leleplezésektől viharos választáson? A The Casual Vacancy (Átmeneti üresedés) a páratlan mesemondó új alkotása az első olyan regény, amelyet Rowling a felnőtteknek írt.

Gondolatok: Szerintem nem kell mondani, hogy Rowling automatikus olvasólistán van nálam is. Természetesen nem várok egy olyan világmegváltó élményt, mint a Harry Potter könyvektől, de na, hátha élvezni fogom ezt is.

Mike Vasich: Loki

2012. szeptember 19., szerda


Hogy akadtam rá: Loki rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Loki, akit a legtöbb asgardi isten megvet, bármit megtenne, hogy befogadják, hiszen Odin fogadott fia. Bár úgy tűnik, senki nem becsüli meg, amit tesz értük (visszaszerezte Mjölnirt Thornak, miután az óriások ellopták), mégis Odin hallgat rá, legalább ennyit magának tudhat. A vánok és az ázok csatájában megsérült falat egy halandó meg akarja javítani, és Loki pártolja ezt, hiszen biztosan nem lesz kész vele a megszabott határidőn belül, mi lehet ebben az ártalmas? Aztán szép lassan rájönnek az istenek, hogy még a nagy trükköst, Lokit is átverték, ugyanis nem szimpla halandóról van szó, és mágiával csal, és Lokin múlik, hogy ezt megakadályozza, amit az istenek fizikális bántalmazással is szorgalmaznak. Loki mindent feláldoz értük, de az ázok megvetik és megalázzák, Loki viszont sok évvel később bosszút esküszik, és semmi nem állhat útjába.
Ez az a könyv, ami magánkiadás, mégis végigolvastam. Alapjáraton nincs bajom a magánkiadással, például el szoktam kezdeni őket, de eddig nem is emlékszem, hogy találtam olyat, ami olvasható lett volna. (Ez vonatkozik magyarra és angolra egyaránt.) Vasich egyetemi tanár, ha jól néztem, tehát azért mégis elvárja az ember, hogy tudja, miről ír és tud is írni, mégis fenntartom azt, hogy látszott ezen, hogy szerkesztő nem dolgozott rajta. Nem volt élvezhetetlen, pont ellenkezőleg, mégis hiányzott belőle valami, amitől extázist okozott volna a regény.

Kezdjük a felépítésével: az elején fogad minket egy szójegyzék a műben megnevezésre kerülő istenekről, és egy darab mondat oda van bökve, hogy minek is az istene, és akkor ezek mellett a fontosabb helyek és események is listába kerültek. Ez viszont lehet, hogy ad egy apró támpontot azoknak, akik nem jártasak a germán mitológiában, de aki abszolút semmit nem tud róla, azoknak valószínű ez sem segít, mert annyira nem informatív, és a könyvben sem fejti ki ezeket, úgy veszi, hogy mi ismerünk mindent.

Mégis akadnak fejezetek között mesék, amik nem úgy történnek, ahogy a regényben, hanem ahogy a mitológiában, de se nem a próza Eddából, se nem a sima Eddából átemelés, szóval először bele is zavarodtam, hogy ezek minek, főleg, hogy egy időugrós prológus és az első fejezet közé volt beékelve az első ilyen kis történet. A baj ezzel az, hogy így előre elmeséli a következő öt fejezet történetét egy-két oldalban, így akiknek ismeretlen lenne a mitológia, azoknak sem annyira élvezetes ez a felesleges ismétlés.

Ezen segíthetett volna a szerkesztő, no meg pár mondaton, és azon, hogy valamennyire gördülékenyebb legyen a történet, mert voltak benne terjengős és felesleges jelenetek. Értem is, hogy miről akart mesélni (erről picit lejjebb írok), de valahogy úgy éreztem, mintha lógna a levegőbe a történet. Nem tudtam eldönteni, hogy mi akar lenni. Egy Gaiman-féle újramesélés, vagyis felnőtteknek szóló fantasy istenekkel? Vagy a mitológia újramesélése, úgyhogy a modern emberek is megértsék és élvezetes legyen? Ezek közül egyiknek sem felel meg, mert egy karakter rá is mutat a könyvben (!), hogy van itt nem mitológiahű dolog, például, hogy Loki Odin fogadott fia, és az, hogy megtudja, hogy igazából jégóriás és nem ász isten, az teljesen Marveles volt. (Ami nem gond, mert hát na, egy mitológiáról van szó, nem lehet végtelenféleképpen értelmezni.) Azon felül pedig Hél egész alakját teljesen újraformálja, ami szintén nem gond, de ezért nem tudtam újramesélésnek venni abban az értelemben, hogy ez csak egy útmutató a modern embereknek. Viszont nem tudtam teljesen fantasy regénynek sem venni, mert egyszerűen semmit nem magyaráz el, hogyan függnek az istenek az emberektől, csak tett rá egy félmondatos megjegyzést. Nem épít fel világot, nem magyarázza el, hogyan működnek a rúnáik és a mágiájuk, egyszerűen csak zavaros katyvasz van.

Ami még hiányzott a regényből: humor, több karakter bemutatása, kicsit úgy éreztem, hogy Odinon és Lokin kívül (és a háttérben zabáló és hülye tekintetű Thoron kívül) a többieket elhanyagolták, pedig külön-külön nézőpontot is kaptak rengetegen, még az utolsó szolgáló is. Ezen felül vannak érzelmes helyzetek, mégis szinte senkiből nem váltanak ki érzelmes reakciókat, ha még jobban ráfeküdt volna a drámai hangsúlyra Vasich, akkor hetekig bőgtem volna a sarokban, ugyanis…

Ez a könyv nem más, mint Loki tragédiája. Loki, aki itt amolyan hősként van beállítva, az, akit kirekesztenek, aki másnak érzi magát, és az asgardi istenek megvetik, pedig Loki bármit megtenne értük (és meg is tesz.) Az a fő bajuk Lokival, hogy gondolkodni mer, és nem éppen a szokásos, „hajrá, essünk neki karddal” taktikát választja, és milyen sok olvasó tud azonosulni a kirekesztett szereppel, ez a jó ebben a regényben, hogy Lokival teljesen együtt lehet érezni, és neki szurkolunk. Ugyanakkor Loki képviseli azt, hogy néha a társadalomnak, bárminek változásra van szüksége, és hogy ez milyen nehezen megy végbe, mert valahogy nehezen szabadulnak meg az emberek attól, amit a társadalom beléjük nevelt.

Loki ellenpontja Odin, aki mivel a mitológiában is feláldozta magát tudásért, itt például előre és hátra mindent lát az idősíkban, ami megnehezíti az életét. Mégis ez is felvet egy alapvető kérdést: a Sors vs. szabadakaratot. Odin látja, hogy vége lesz a világnak, hogy mi indítja el, hogy meghal a fia, de mivel szentül hisz benne, hogy ennek meg kell történnie, ezért ő rendezi ezt így, amitől speciel én megutáltam Odint, hiszen Lokit is ő indítja el a sötét útján, az ő bábja, hiába próbál kitörni ebből a körből, nem tehet semmit a mindent tudó isten ellen. És ettől nekem kicsit eszembe jutott a Gaiman-féle Lucifer alakja, aki Isten ellen küzdött, hiszen ha Isten mindent tudó, mindenható, hogyan is lehetne megszökni előle? Hogyan lehet tudni, hogy amit teszünk az elkerülhetetlen, mert valami istenség úgy akarta, vagy tényleg a saját döntésünk és lázadás?

Végig az a kérdés járhat az olvasó fejében: Vajon Odin, ha nem lett volna ennyire megszállott, akkor fennmaradhatott volna a béke? Miért kellett ennek így végződnie? Miért nem ölelte meg Lokit valaki? (:D)

A végén még akadt olyan dolog, amit nagyon hiányoltam: oké, hogy elmagyarázza, mi is a Ragnarök, hogyan is játszódik le (itt is vannak nagyobb módosítások a mitológiával szemben), mégis ez egy jövőbeli esemény. Nagyon kellett volna ide, hogy az emberek hogyan is állnak az istenekhez, még ha nem is konkrétan ad meg egy évszámot, hogy mikor lesz a világnak vége. Főleg, hogy alig a könyv egy negyedét teszi ki a „nagy csata,” sőt, inkább az előkészületek, mint maga a tényleges harc, így a végére nekem nagyon összecsapottnak tűnt.

De attól még érdekes feldolgozása ez a mitológiának és jó kérdéseket feszeget, noha a fentebb említett hiányosságok miatt nem éppen tökéletes regény, és persze bele lehet kötni. Azért ajánlom minden Loki rajongónak, nem csak a Marveleseknek. Akad itt egy pár véres csata, de az egész könyv mégsem akció-kaland regény, hanem egy sötét hangulatú, családi tragédia.

Kedvenc karakter: Loki, Sigyn, Hél

Ami kifejezetten tetszett: a mitológia, LOKI

Ami nem tetszett: a humor és az érzelmek hiánya, összecsapott a vége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: CreateSpace (vagyis magánkiadás)

Kiadás dátuma: 2011. február 2.

Oldalszám: 360 oldal

George Orwell: Állatfarm

Hogy akadtam rá: Szépirodalmi projektre válogattam, és fel is tettem a 2012-es várólista csökkentős játékra.

Úgy általában az egészről: A Majorban Mr. Jones teljes elnyomásban tartja az állatokat, ám ők fellázadnak ellene, és átveszik az uralmat, bevezetve az Állatizmust, ami egy tökéletes rendszer, egészen addig, amíg a vezetőrétegük, a disznók el nem kezdenek kisajátítani dolgokat. De hát ez így van rendjén, hiszen ők rendszerezik a munkát, hogy Mr. Jones soha ne tudjon visszatérni.
Miután befejeztem az 1984-et Orwelltől, egyből úgy gondoltam, hogy az Állatfarmmal fogom folytatni, amiről annyit tudtam, hogy politikai szatíra állatokkal. Fogalmam sem volt, hogyan lehet ezt így megoldani, de hát Orwell zseniális, és talán még jobban hatott rám ez a könyv, mint az 1984. (Lehet dobálni a köveket, de ez a saját véleményem.)

Elvileg az orosz forradalom kritikája, mégis úgy gondolom, hogy ismét, mint az 1984-ben bármilyen politikai elnyomásról szólhat. És bár Orwellt mindent állatokkal helyettesít, elég egyszerű volt felfedezni a párhuzamokat, főleg a holló és az egyház esetében, vagy éppen a bárányok és a semmit nem értő, mégis mindenre helyeslő tömegek között. Az, hogy a vezetőrétegre Orwell pont a disznókat választotta, nos, magáért beszél.

A könyv maga a Forradalom körül forog, és hogy utána milyen is új társadalmat felépíteni, és talán míg az elején jó ideálokból indult ki az egész (itt éppenséggel Őrnagy, a disznó álmából és tanulságos törvényeiből, miszerint mindenben különbözniük kell az Emberektől, vagyis az előző elnyomó hatalomtól), mégis a hatalom ízétől bárki képes megrészegülni, és ugyanabba a hibába esni, mint az elődeik. Kivétel persze, ha eleve csak a hatalomra vágytak, ahogy a disznók a végén állítják.

Mivel az 1984 után olvastam, bár előtte készült, nem tudtam nem megállni, hogy folyton hasonlítgassam a kettőt, hiszen végül is ugyanarról szól mind a kettő. Ami feltűnik később az 1984-ben, itt még csak kiépülőben van, és akár úgy is fel lehet fogni, hogy hogyan is alakult ki az az elnyomó társadalom, vagyis hogyan is alakulhat ki egy ilyen az életben. Valahogy ezzel sikerül Orwellnek mindenféle jóindulatú forradalmat is negatívan felfestenie, mintha azt sugallná, hogy úgy is emberek vagyunk, úgy se bírunk a hatalommal, és aki felülre kerül úgy is vissza fog a helyzetével élni.

Sok ugyanolya motívum megtalálható itt is, mint az 1984-ben, például hogy hogyan manipulálják a tömegeket a médiával, hogyan lehet a történelmet a szerint alakítani, hogy a megfelelő legyen az éppen hatalmon lévőknek (ez esetben a falra írott hét parancsolat állandó átalakítgatása és annak magyarázata). Az állandó félelem keltése, egy mitikus közös ellenség kikiáltása, a fenyegető fegyveres erők bevetése (noha itt „csak” kutyák vannak Gondolatrendőrség helyett).

Amiért az Állatfarm rám jobban hatott, az talán az, hogy míg az 1984-ben a szereplők úgy indultak neki, hogy úgy sincs reményük jobb életre, és talán a jövőben, vagy még ott sem lesznek szabadon az emberek, addig az Állatfarmban egy negatív helyzetből szabadítják fel magukat és szép lassan visszakerülnek ugyanoda. De mégis folyton ott van bennük a remény, hogy most jobban élnek, illetve lesz ez még jobb is.

A könyv hiába rövid, Orwellnek sikerül így is elérnie a kívánt hatást, és ugyanúgy remek politikai kritika ez, mint az 1984.

Kedvenc karakter: Benjámin

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, az állatos megoldás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: -/5 pontból

Kiadó: Európa

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 132 oldal

A Geopen kiadó őszi újdonságai

2012. szeptember 15., szombat

Mats Strandberg & Sara B. Elfgren: A kör (Engelsfors 1.) - várható megjelenés: október 25.

Engelsfors apró, festői kis város Svédországban. Az itteni középiskola elsősei között van hat lány, akik különböznek a többiektől. Semmi közös nincs bennük, csupán az, hogy mindegyikükben természetfeletti erő lakozik.

Épp hogy elkezdődött a tanév, amikor egy halott lányt találnak a suli egyik mosdójában. Mindenki öngyilkosságra gyanakszik, kivéve a hat lányt. Egyedül ők sejtik az igazságot. Egyik éjjel, amikor a hold kísérteties vörös színre festi az eget, a lányok találkoznak a parkban. Maguk sem értik, mi vezette őket oda, csak azt tudják, szükségük van egymásra a túléléshez. Boszorkányok lettek. Egy ősi prófécia szerint kiválasztottak.

A rejtélyes gyilkosság óta a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Pedig fogytán az idő, mert valami vadászik rájuk, és ha nem találják meg, nem pusztítják el az ismeretlent, akkor ők halnak meg…

Kiállhatatlan szülők, iskolai gondok, barátság, szerelem, varázslat és halál tölti be az ifjúsági regénytrilógia első kötetének lapjait.

A könyv Facebook oldala, ahol a kiadó érdekességeket és részleteket oszt meg a megjelenésig is.

Gondolatok: Volt egy konkrét elképzelésem, hogy mit várok ettől a könyvtől, mert hát ha nekem azt mondják svéd, akkor egyből a Hívj be! ugrik be, ami iszonyatosan sötét hangulatú, komoly témákról szól, és mégis fantasy, de valahogy úgy, hogy nem rugaszkodik el a valóságtól, és teljesen az az érzése lesz az olvasónak, hogy igen, ez akár meg is történhetne ebben a világban is, akár most.

A Kör pedig pontosan ugyanilyen, noha csak 60 oldalt olvastam még belőle, máris beleszerettem, mert sikerült teljesen azt adnia, amit elképzeltem. Sok szereplős, és az elején szépen lassan bemutatja az összes karaktert, de még ez is teljesen magával ragadott, mert annyira valós problémákról szól, nem az a tipikus tinikönyv (ami inkább az amerikaiakra jellemző): van itt drogfüggőség, öngyilkosságra való hajlam, depresszió, anorexia. A fantasyszál pedig tényleg rémesen horroros, és lehet, hogy ifjúsági könyv, de engem sikerült megborzongatnia. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogyan folytatódik.



Kendare Blake: A rémálmok lánya (Vérbe öltözött Anna 2.) - várható megjelenés: november 20.

Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztését.
Hiába mondják a barátai, hogy Anna miatta szállt alá, ő csak élőhalottként tengődik. A fiú tudja, hogy sosem talál rá a szerelemre egy élő lány oldalán, senki sem hasonlítható az ő halott Annájához. És csak őt látja mindenütt, vele alszik el és vele riad fel rémálmaiból. De valami nagyon nincs rendjén... Ezek nem képzelgések. Valahányszor megjelenik, látszik Annán, hogy a legválogatottabb kínzásokat kell kiállnia. Persze meg kell bűnhődnie tetteiért, de Cas úgy érzi, most rajta a sor, hogy viszonozza a lánynak, amit érte tett...

Gondolatok: Azt hiszem, ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, minthogy az idén kb. legjobban várt fantasy könyvem, mert nem tudom elképzelni, hogy Blake mit találhatott ki Casék számára, bár az első rész egy kellemes lényvadászós, cseppnyi romantikus könyv volt, erről az a hír járja, hogy nagyon ütős lett a vége.

Amit a Kaktusz is olvasni akar #21


Erin Jade Lange: Butter – megjelenés: szeptember 18.

Egy magányos, túlsúlyos fiú, akit mindenki csak „Vajnak” hív éppen arra készül, hogy történelmet írjon. Halálba fogja magát enni – élőben, az interneten – és mindenkit meghívott, hogy nézze. Amikor először ezt bejelenti online az osztálytársainak, Vaj szánakozásra, sértésekre és közönyösségre számít. Amit kap: morbid hajrázást a halálos tervéhez. Mégis ahogy a komor bíztatásuk egyre csak nő, az egész inkább népszerűséghez kezd hasonlítani. És ez jó érzés. De vajon mi történik Vajjal, ha eléri az öngyilkossága határidejét? Túléli, ami az után következik, ha nem viszi véghez a tervét?

Gondolatok: Iskolai bántalmazásról és kiközösítésről szóló ifjúsági, realisztikus regény, aminek mindig nagyon örülök. Azt rebesgették a madarak, hogy a kiadás jogai a Cicerónál vannak.

Malinda Lo: Adaptation (Adaptation 1.) – megjelenés: szeptember 18.

Észak-Amerika szerte a madarak tömegesen vetik magukat repülőgépeknek, ezzel legalább egy tucat balesetet okozva. Több ezer ember meghal. Mivel terroristatámadástól tartanak, az Egyesült Államok kormány minden járatot befagyaszt és milliónyi utazó ragad ott.

Reese és a vitacsoport társa, David, akibe már régóta szerelmes a lány, éppen Arizonában vannak, amikor ez megtörténik. Mindenki tudja, hogy a világ már sosem lesz ugyanaz. San Fransiscóba vezető útjuk során, egy üres országúton, Nevadában az éjszaka közepén egy madár repül neki a fényszórónak. Az autó felborul. Amikor egy katonai kórházban ébrednek fel, az orvos nem mondja el nekik, hogy mi történt, vagy hogy vannak – vagy hogyan gyógyultak meg csodával határos módon.

A dolgok még furcsábbak lesznek, mikor Reese hazatér. San Francisco teljes más helynek tűnik most, hogy a rendőrség esténként kijárási tilalmat vezet be, a halott madarakat kutatók gyűjtik össze és mintha a lányt követné valaki. Amikor Reese véletlen összetalálkozik a gyönyörű Amber Grayjel, az igazság után való kutatása teljesen más irányba kényszerül – és azzal fenyeget, hogy lebuktat egy világméretű összeesküvést, amit a kormány már évtizedek óta titkol.

Gondolatok: Malinda Lótól még nem olvastam, viszont ő is egyike a GLBT íróknak, így valamiért homoszexuális könyvet várok, egy jó kis tini sci-fivel, ahol tényleg lehet tippelgetni azt az összeesküvést.

Gretchen McNeil: Ten – megjelenés: szeptember 18.

Az életük egyik legjobb hétvégéjének kellett volna lennie – egy exkluzív házi buli a Henry-szigeten. A két legjobb barátnőnek, Megnek és Minnie-nek megvan az okuk, hogy ott akarnak lenni (amihez köze van T. J.-nek, a suli legkapósabb pasijának), és várják azt a három csodálatos napot, mi tele lesz pasikkal, piával és luxussal.

De nem azt kapják, amire számítanak, és ami bulinak indul komorrá és betegessé válik, mikor találnak egy DVD-t, rajta egy fenyegető üzenettel: Bosszút állok.

Hirtelen halálesetek történnek és egy nagy vihar zárja el őket a külvilágtól. Se áram, se telefon, se internet és a hajó sem jön még két napig. Ahogy egyre erőszakosabban halnak meg, a tinédzserek egymás ellen fordulnak. Vajon meg tudja találni a gyilkost, mielőtt még többen meghalnak? Vagy a gyilkos közelebb áll hozzá, mint képzelné?

Gondolatok: Gretchen McNeiltől még nem olvastam, csak az egyik fantasy könyvével szemeztem, amire sok jó kritika érkezett, bár ez a könyv nem szerepelt olyan fényesen. Mégis várólistás, mert egy kicsit a Tíz kicsi négert juttatja az eszembe.

Kat Zhang: What’s Left of Me (The Hybrid Chronicles 1.) – megjelenés: szeptember 18.

Eva és Addie ugyanúgy kezdték, mint a többiek – két lélek egy testben, felváltva irányítva azt, ahogy megtanultak járni, énekelni, táncolni. De ahogy felnőttek, úgy fokozódtak az aggodalmas suttogások. Miért nem állnak be? Miért nem tűnik el az egyikük? Az orvosok egy halom tesztet csináltak, a szomszédok már kerülik őket, a szüleik pedig még egy kis időért könyörögnek. Végül Addie nevezik ki egészségesnek, és Evát eltűntnek nyilvánították. Csak, hogy nem tűnt el…

Az elmúlt három évben Eva ragaszkodott ahhoz, ami maradt az életéből. Csak Addie tudja, hogy a lány még mindig ott van, a testükbe ragadva. Aztán egy napon rájönnek, hogy talán Eva is újra előjöhet. A kockázat elképzelhetetlen – a hibrideket veszélynek tekintik a társadalomra, és ha elkapják őket, Addie-t és Evát bezárják. És mégis… csakhogy mosolyoghasson, hogy megpördülhessen vagy beszélhessen Eva megtenne bármit.

Gondolatok: Sokan mondanák, hogy jajj, olyan, mint a Burok, és azoknak üzenem, hogy Burok előtt is létezett ez a téma. Viszont ami itt újítás, hogy egy fiú és egy lány vannak egy testben, és már a fülszövegből is olyan keserédes hangulat sugárzik, nem mellesleg remek kritikákat kapott, ezért nagyon várom, és reménykedem, hogy nem a tömeg tini ifjúsági romantikus regén

Amanda Grace: In Too Deep (Túl mélyen)

2012. szeptember 13., csütörtök


Hogy akadtam rá: Amanda Grace But I Love Him könyvét imádtam.

Úgy általában az egészről: Samantha halálosan szerelmes a legjobb barátjába, Nickbe, aki ugyan nem a leghelyesebb srác, de mindig van barátnője, és Sam is elég félénk, nem tudja bevallani az érzelmeit. Azzal az igen briliáns tervvel áll elő, hogy rámászik az iskola legmenőbb srácára, Carterre, és akkor Nick majd jól féltékeny lesz. Ez nem éppen jön össze, ugyanis Sam többet iszik a kelleténél, és olyan helyzetbe kerül, hogy azt hiszik, az iskola sztárja megerőszakolta, és szerencsétlen főhősünk azt se tudja, milyen pletykák keringenek róla, de rábólint, hogy igen, igazak. Ez már csak akkor lesz még bonyolultabb, mikor Nick végre bevallja, hogy szerelmes Sambe, akinek nincs szíve, sem gerince elmondani, hogy nem erőszakolták meg.
Mivel az írónő Amanda Grace álnév alatt írt könyvei a realisztikus, nem boldog, komoly témás könyvek, ezért reménykedtem, hogy ez is lesz olyan elgondolkodtató és sötét hangulatú, mint a But I Love Him. És noha nem volt ez olyan rossz, mint a Ripple vagy a Dangerous Boy, így se ütötte meg azt a szintet, amit vártam tőle.

Arra vártam, hogy a könyv azt tárja elénk hogyan is állnak az emberek a nemi erőszakhoz, hiszen a fülszövegben is ezt emeli ki, hogy az iskola háborús zónává változik azok között, akik hisznek Samnek, és akik nem. Ehhez képest Sam csak egy-két fenyegető levelet kap Cartertől, és őszintén, azt meg is érdemelte. Van egy-két elvétett gondolat arról, hogy Carter haverjai, mivel ez a fiú a legmenőbb, élsportoló, az iskola büszkesége, ezért ők egyből mellé állnak, és ha meg is erőszakolt volna valakit, akkor is úgy fogják fel, hogy a lány csak széttette a lábát, és ezért zargatják különféle ajánlatokkal, meg fenyegetik, hogy szívja vissza, amit mondott a menő csávóról. Nos, ez, ha valóban áldozat lenne Sam, nem tenne épp jót neki, és ezt meg is állapítja a főhős, hogy valószínűleg ez éles helyzetben összeroppantaná. De ennyiben ki is fújt a könyv komoly témája.

Talán szól arról, de nagyon halványan, hogy milyen is az, ha valaki elhisz egy bármilyen pletykát, hogyan keseríti meg ez egy ember életét, pl. amikor az egyik lányról elterjesztik, hogy leszbikus. Illetve persze, hogy a nemi erőszakot hogyan is látják az emberek, hogy ha egy nő elkiáltja magát, hogy erőszak történt, a rendőrök és a közösség első reakciója, hogy igen, megtörtént, még ha bizonyítani nem tudják, akkor is eldöntik, hogy az erős férfi kihasználta valószínűleg a nőt. És bár lehet, hogy az esetek nagy százalékában ez igaz is lehet, mégis ez egy elég igazságtalan előítélet. (Amúgy ebben a témában nagyon sok jó Különleges Ügyosztály/Meggyalázott áldozatok tévésorozat rész született, van olyan, ahol el se árulják a nézőnek a megfejtést, és döntse el mindenki saját maga, és lehetetlen.) No de a könyv nem merül bele annyira ebbe, és én pedig ezt vártam volna tőle, hiszen ezzel reklámozták.

Ehelyett kaptam egy közepes romantikus sztorit idegesítő főhőssel. A regény maga nem hosszú, és hála az égnek már az elején megoldódik a romantikus „feszültség,” de mégis sok helyet az tölt ki, hogy a főhős örül annak, hogy végre összejöttek, ha konkrétan randizni nem is mennek. (Legalább a nyál nem folyik a sorok közül.) Viszont a rövidsége ellenére sikerült Grace-nek nagyon elhúzni a lényeget. Pár nap eseményeit dolgozza fel, és az első két nap még Sam nem is tudja, hogy milyen pletyka terjed róla, aztán amikor megtudja, egy normális ember azt mondaná, hogy „bocs, ez nem igaz.” Főleg, hogy nemi erőszakról van szó. Észre sem veszi Sam, hogy ezzel mennyit árt azoknak, akik tényleg áldozatok, hogy legközelebb bármelyik szereplő, aki találkozik ezzel a problémával, majd Samre fog gondolni, és elkönyveli, hogy ha-ha, biztos ez is hazudik. Ráadásul Samnek iszonyatosan sok nyílt alkalma volt tisztázni ezt az egészet, és ehelyett csak sírva fakad és kétes mondatokat ismételget, vagy kijelenti, hogy „Nem akar arról beszélni.” Legszívesebben már a könyv felénél egy széklábbal vágtam volna fejbe.

És értem én, hogy Sam direkt gerinctelen, és bár vannak könyvek, ahol működik a könyv nem szerethető főhőssel is, de itt egyszerűen csak hajat tépve olvastam a sorokat, hiszen a regény érzelmi mélysége nem sok, és nem tudott lekötni sem, mert csak e körül forgott a történet, hogy MIKOR MONDJA MÁR EL AZ IGAZAT.

Főleg Samnek kéne felnőnie, erről szól a könyv. Az édesanyja ott hagyta őket, és az apjával él egyedül, aki meg az anyja csalfasága miatt teljesen irányítani akarja Sam életét, és bár a főhősünk megpróbálja diktátornak beállítani az apját, az írónőnek ez sem sikerül. Hiszen szerencsétlen olvasó látja, hogy az apja nem érzelemmentes tuskó, hanem csak túlságosan is félti a lányát. És bár főkérdésnek szánja Grace az apa-lánya kapcsolatot, mégsem fektet erre se elég hangsúlyt, hogy értékelni tudjam ezt a szálat.

Egyedül a könyv vége tetszett, erre kapott csak négy csillagot, mert teljesen reális, és Sam talán egy kicsit felnőtt, bár még így is kétlem, hogy végre kiállna magáért. A regény nagy hibája, hogy nem fejt ki semmit sem eléggé, és mivel történet az nem sok van, ezért az az érzelemábrázolás kellett volna. Egyszeri olvasásra jó, ha nem vár tőle túl sokat az ember.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a vége

Ami nem tetszett: Sam és a gerinctelensége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Flux

Kiadás dátuma: 2012. február 8.

Oldalszám: 240 oldal

Amit a Kaktusz is olvasni akar #20

2012. szeptember 9., vasárnap


Sarah Rees Brennan: Unspoken (The Lynburn Legacy 1.) – megjelenés: szeptember 11.

Kami Glass szerelmes valakibe, akivel még sosem találkozott… egy fiúba, akivel csak a fejében beszélt, amióta a lány megszületett. Kiskorában nem tartotta titokban, hogy van egy képzeletbeli barátja, és épp ezért egy kicsit kívülálló az álmos angliai kisvárosban. Mégis Kami nem szenvedett túl sokat azért, mert nem illeszkedett be tökéletesen. Van egy legjobb barátja, az iskolai újságért ő a felelős és csak néha kapják azon, hogy magában beszél. Az élete rendben van, pont úgy, ahogy ő szereti, a fejében lévő hang ellenére.

De mindez megváltozik, mikor a Lynburnék visszatérnek.

A Lynburn családé volt a gyönyörű és baljós kúria, ami a városban áll már évszázadok óta. A rejtélyes iker nővérek, akik egy generációval ezelőtt elhagyták ősi otthonukat, visszatértek a tinédzser fiaikkal együtt, Jareddel és Ash-sel, és az egyikük kísértetiesen ismerős Kaminak. Kami viszont nem ijed mg az ismeretlentől – el is tökélte, hogy választ talál minden kérdésre, ami a városában felmerül. Ki a felelős a véres dolgokért, amik az erdő mélyén történnek? Kit rejteget a saját édesanyja? És most hogy a képzeletbeli barátja igazi fiú lett, még mindig szereti? Vagy utálja? Megbízhat-e benne?

Gondolatok: Sarah Rees Brennannak nagyon jó híre van odakint, bár még nem sikerült eddig tőle semmit olvasnom, erről a könyvről is istenítő kritikák születtek odakint, miszerint inkább nyomozós, mint romantikus.

Ellen Hopkins: Tilt – megjelenés: szeptember 11.

Három tinédzser, három történet – mind összekapcsolóik a szüleik barátsága miatt. Ahogy a felnőttek eltávolodnak egymástól, a saját dilemmáikkal küszködve, a tinédzserek élete elindul lefelé a lejtőn…

Mikayla, aki majdnem tizennyolc éves, szerelmes Dylanbe, aki viszont szereti. De mi történik, mikor Mikayla terhes lesz a végzős évük előtti nyáron – és úgy dönt, hogy megtartja a gyereket?

Shane tizenhat éves lesz ugyanazon a nyáron és szerelmes lesz az első fiújába, Alexbe, aki HIV pozitív. Shane négy évet élt a kistestvére közelgő halálával együtt. El tudja fogadni Alex szerelmét tudva, hogy a fiú élete is rövidebb lesz?

Harley tizennégy éves – jó kislány, aki új élményeket keres, főleg szerelmet egy idősebb fiútól. Sosem számított arra, hogy önpusztító szélsőségekkel kell megküzdenie, hogy rájöjjön, hogy kicsoda is ő és mi akar lenni.

A szerelemnek és szeretetnek minden formájában nagy következményei lesznek ebben a regényben.

Gondolatok: Elvileg ez a Triangles folytatása, ami Hopkins első, nem komoly témás, felnőtt regénye, de ez ifjúsági lesz, és mint látjuk elég súlyos témákat fog boncolni. Lehet önállóan is olvasni, hiszen annyiban tekinthető sorozatnak, hogy ami itt alaphelyzet, az ott a végén derült ki. (A terhesség, a HIV pozitív dolog.) Örülök neki, hogy a tinédzserek szemszögéből ír Hopkins, mert a Trianglesben is inkább őket szerette meg az olvasó.

Helen Keeble: Fang Girl – megjelenés: szeptember 11.

Lista Azokról A Dolgokról, Amik Tönkreteszik Jane Greene Élőhalott Szociális Életét, Mielőtt Az Elkezdődhetne:

1) Egy tizenkét éves öcs, aki meg van arról győződve, hogy a lány zombi.
2) Szülők, akik azért könyörögnek, hogy változtassa őket is vámpírrá.
3) A házi kedvenc aranyhal, akit véletlen azzá változtat.
4) Furcsa szupererők, amivel letépheti bármelyik vámpír fejét. (Menőnek hangzik, de nem éppen segít abban, hogy barátokat szerezz.)
5) Egy őrült vámpír, aki megalkotta őt, és arra használja a lányt, hogy véghez vigye a világuralomra törő terveit.

És végül:

6) A nagyon izmos vámpírvadász, aki vagy meg akarja karózni, vagy le akarja smárolni. Nem biztos melyik

Élőhalott, örökké sápadt tizenöt évesnek lenni nem éppen az a szexi, depressziós, szenvedés, amit Jane képzelt…

Gondolatok: Nem vagyok oda a humorkönyvekért, mert alapjáraton nem a stílusom, de ez valahogy elég bolondosnak tűnt, hogy felkeltse az érdeklődésemet, és Ally Carterhez is hasonlítják az írónőt, akit pedig imádok.

Mandy Hubbard: Dangerous Boy (Veszélyes fiú)


Hogy akadtam rá: Amanda Grace a komoly regényével megvett kilóra, gondoltam, adok esélyt neki fantasyban is.

Úgy általában az egészről: Harper az az átlagos szürke kisegér, abszolút nem tűnik ki semmivel. Él a kis poros városkájában, teheneket fejve, de borzalmasan rettenetes dolgok történnek, úgy mint véres marhacsontokat tesz valaki a postaládákba és megölnek egyszerre vagy száz madarat. De annyira mégsem érdekli ez Harpert, mert hiába, hogy apja nem figyel rá, mióta édesanyja meghalt, de ott van A Pasi, Logan, aki extrahelyes és most költözött ide, és senki mást nem vesz észre csak a lányt. Tökéletes szerelem meg minden. De vajon ki vagy mi áll az abszolút nem rémisztő és értelmetlen cselekményelemek mögött? Hát a fülszöveg ellövi: Logan nagyon gonosz ikertestvére.
Akartam szeretni ezt a könyvet, mert bár Mandy Hubbard fantasy könyvét, a Ripple-t nem szerettem annyira, nem volt mazochista könyv, és a realisztikus regénye az abuzív kapcsolatokról, a But I Love Him egyszerűen csodálatos volt. Tehát az ártalmas szerelemről tudna írni az írónő és fogalmazni is tudna, de nem jött össze ez a regénye.

Az a gond, hogy a fülszöveg elárulja, hogy ez bizony Jekyll és Hyde átírás, vagyis egyből mire gondolunk? Ó, hát Logannak van egy másik énje, de hát szellemekkel való történet, bele vagyon írva a könyvbe, akkor vajon, mi lehet itt az epikus csavar?

Nem zavart volna, hogy előre tudtam mindent az utolsó betűig, ha legalábbis a borzongós dolgokra ment volna rá Hubbard, de ezt is kihagyta, és bár az elején van néhány ilyen kisvárosi döglött tehenes, rémmesés jelenet, ami kellemes volt. Kiemelnek egy történetet a Zöld folyó gyilkosáról, amikor egy sorozatgyilkos mindenkit odapakolt, és egy misztikus gyilkosságról, mikor az egész házban mindenkit holtan találtak. Aztán ennyi. Ennek köze van bármihez a regényben? Először azt hittem, hogy legalább ezeknek a szellemeit hozza be Hubbard, de nem! Ezek csak oldalkitöltő izék voltak, és nem is hosszasan, szóval nem láttam értelmét. De egy csomó mindennel ugyanígy vagyok.

Noha a történet nem annyira romantikus, hiszen az új fiú és a főhős instant már összejöttek a könyv elején, tehát már járnak egy hónapja, és nem kell egymás kerülgetését olvasnunk, ami üdítően jó volt, mégis inkább erre a kapcsolatra megy rá a könyv. Tehát adott nekünk, hogy ezek ketten randiznak: terep rallyzni mennek, motoroznak meg ilyenek. Mindezt azért, mert a főhős anyja hegymászás közben meghalt és kedves Harperünk egy csomó mindentől emiatt fél. Jó lenne persze üzenetnek ez, hogy túl kell lépnünk a félelmeinken, nem lehet begubózódva élni, de könyörgöm, akkor írjon erről, és ne horrornak reklámozzák a könyvet.

Viszont a karakterek annyira sablonosak (A Pasi, aki menő, de kedves, A Ribi, aki igazából nehéz sorsú, A Pasizni Akaró legjobb barátnő, A Védelmező, Kedves Legjobb Barát), és annyira nincs érzelmi mélység, hogy a romantika része szimplán csak unalmas volt, és lapozgattam szinte csak, hogy végre inkább döglött tehenekről olvassak, pedig aztán az se volt valami, hej, de izgalmas.

A prológus szó szerinti kimásolása az utolsó fejezetnek, ami azért rossz, mert elvárjuk, hogy ilyen ijesztő és izgalmas legyen az egész könyv. Hát nem. Van bál, van törött kulcscsont, meg bálterem dekoráció meg politikaóra házi feladat. Mellesleg ezt így megjegyezném, hogy a főhős a könyv felét törött kulcscsonttal tölti úgy, hogy utána megy terep rallyzni… Nem fájt az neki?

Szóval az utolsó fejezetnél már a hajamat téptem, mert sehol egy természetfeletti dolog nem volt, és szembeköszönt velem a prológus három oldala szó szerint. Ezt átlapoztam és jéé, egy bónusz mondat hozzá, majd 6 hónappal később felirat epilógusként. Igen, ennyi volt az egész regény. A fantasyszál kidolgozatlan, megpróbálja Hubbard talán eljátszani, hogy esetleg nem is volt fantasy, aztán hangsúlyozza azért, hogy mégiscsak az, ezzel viszont nem keserédes véget ért el, vagy nagy agytekerős gondolkozós kérdést, hanem csak hogy úgy éreztem, hogy engem átvertek.

Az egész regény összecsapott, semmi nincs kidolgozva, és bár az alapötlet nagyon jó is lehetett volna, főleg, hogy ha a gonosz tesó és a főhős többet találkoznak, egyszerűen élvezhetetlen maszlag lett a végére. (Egyedül szerencsétlen gonosznak volt bármiféle karaktere, de volt öt sora, úgyhogy nemigen érvényesült.) Esetleg ha hosszabb lett volna, és részletesebb, komolyabb (hiszen a gyilkosunk még embert sem ölt!), lehetett volna élvezetes regény is, így viszont csak egy gyorsan összedobott valami. Óriási csalódás volt ez nekem.

Kedvenc karakter: Daemon

Ami kifejezetten tetszett: vége lett, rövid

Ami nem tetszett: unalmas, összecsapott

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Razorbill

Kiadás dátuma: 2012. szeptember 4.

Oldalszám: 262 oldal
Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.