Sorozat: A Carnival of Souls 1. része.
Úgy általában az egészről: Létezik egy világ, amely a miénkkel párhuzamos, nemes egyszerűséggel A Város a neve. Itt élnek a daimonok, mert kiűzték a földükről az ősellenségeiket, a boszorkányokat, akik kénytelenek voltak az emberek közé menekülni. Itt viszont rengeteg hatalommal rendelkeznek, és arra várnak, hogy visszavághassanak a daimonoknak. A legtökéletesebb fegyver nem más, mint a daimonok vezetőjének lánya, akit a boszorkányok elrabolnak, és felnevelnek úgy, hogy embernek higgye magát, és a saját fajtáját pedig gyűlölje. Ez a lány nem más, mint Mallory, akit a fogadott apja szigorúan nevel, mert daimonok üldözik őket, és soha nem maradnak egy helyen sokáig, mert menekülniük kell, így Mallory magányos, egészen addig, amíg nem találkozik a szuper vonzó Kalebbel. Mallory nem is sejti, hogy Kaleb maga is daimon, aki Aya-vál és Beliasszal, a többi főhősünkkel együtt a másik világban élnek. Itt a daimonok szigorú kasztrendszer szerint élnek, és csak száz évente egyszer rendezik meg a versenyt, ahol a győztes csatlakozhat az uralkodókhoz. Hogy még bonyolultabb legyen minden, Aya és Belias jegyesek voltak, de most épp egymással kell életre-halálra megküzdeniük. Vajon ki nyer? Vajon Mallory mikor tudja meg, hogy daimon?
Annyira vártam ezt a könyvet, hiszen bár Melissa Marrnak vannak hiányosságai írás terén, főleg a régi köteteiben, az új regényeit szerettem. Sőt, bevallom, hogy maga az író személyisége és a dolgokhoz való hozzáállása miatt is szívlelem, meg jól használja a mitológiát, és tényleges édes hármast is írt már ifjúság regénybe, ami ritka! Szóval tud írni, olvastam tőle zseniálisakat, és úgy megörültem ennek az új könyvének, amit egy remek együttes ihletett, a Five Finger Death Punch. Mi kellhet még? Hát például cselekmény.
Az egész könyv ott bukott el, hogy unalmas volt. Az első három fejezetben felfestik nekünk, hogy milyen ez a világ, ki ez a négy különböző hős, akinek szurkolnunk kéne, és eddig nem zavart. Aztán ott voltam, hogy eltelt a 300 oldalból 270, és még mindig itt tartottunk, hogy felvázoljuk az alaphelyzetet. Nem, az utolsó 30 oldalon sem történt semmi, csak végre Mallory megtudta, hogy ő bizony daimon. És valljuk be, ha a prológus azzal nyit, hogy kijelentjük, hogy Mallory a főgonosz daimon lánya, akkor nem ezt várnánk, hogy az utolsó oldalakon esik ez le szerencsétlen főhősnek, mert így eléggé frusztrált bármikor Mallory szemszögéből kellett olvasnom.
Ezen felül nem csak a négy főhősünk, de még pár egyéb, lényegtelen nézőpontot is kapunk. Amivel az volt a baj, hogy bár megismertük a szereplőket, akik szerethetőek és nem olyan idegesítőek és üresek, mint a Tündérvilág első részének bandája, mégis ez túl sok volt. Nem történt az égadta világon semmi, inkább csak a szereplők belső monológját olvashattuk, mindezt annyival megfejelve, hogy nem egy szereplő szenvedett, hanem sok…
Bár átéreztem, hogy a szereplőknek rossz, mert volt valamiféle érzelemleírás, mégis minden kapcsolat már a könyv előtt megszületett, és mivel SEMMI LÉNYEGES NEM TÖRTÉNT, legalább a kapcsolatokra fektethette volna a hangsúlyt Marr. De ez nem történt meg, mindkét románcuk már rég elkezdődött a könyv előtt, és nem kapunk rájuk visszaemlékezést se, így magát a romantikát nem éreztem át. Hiszen csak annyi volt odaírva, hogy Mallory már hónapok óta vágyott Kalebre, és a másik kettő meg, bumm, már jegyesek is voltak, de szerették is egymást. Persze, hogy be lehet vezetni régi kapcsolatokat is első kötetben, de itt valahogy az egész hiányosnak érződött.
Ami azért rossz, mert maga a felállás érdekes lenne, és a karakterek sorsa érdekelne, HA TÖRTÉNNE VALAMI. Frusztrált, hogy az olyan jól felvázolt és érdekes helyzet sehova sem mozdult, sehova sem haladt, pedig tényleg lenne benne potenciál, (ezért is fogom a következő részt olvasni.) Lenne itt ez az élet-halál harc a szerelmesek között, nem nehéz kitalálni, hogy Marr ezt elrózsaszínezte, így újabb cselekmény- és drámai elem esett ki. Próbálja velünk elhitetni Marr, hogy veszélyben vannak a szereplők (lásd lentebb a világról írtakat), de valahogy mégis tudom emiatt a rózsaszín húzás miatt, hogy úgy se lesz senkinek semmi baja, max. bibisek lesznek. A romantika is ilyen: próbál tiltakozni Mallory, hogy ez nem instant szerelem, de ők mágikusan egymásnak lettek teremtve, szóval mégis Marr lenyomja az olvasó torkán, hogy ha akarjuk, ha nem, ez örök és jó szerelem. (Megjegyezném, hogy legalább nagyon nyálas nem volt a könyv, csak a végén.)
Amit jó volt olvasni az a Kaleb és Zevi között kialakult barátság, ami több mint barátság, mert ők egy „falkába” tartoznak. Mindketten a legszegényebb kasztba tartoztak, ahol esetenként a túlélésért vagy kurválkodniuk (szó szerinti idézet) vagy ölniük kellett, ezért az olvasó nekik is szurkol, mert ők tényleg már átélték a Poklot.
És igen, itt van a könyv egyik jó pontja elásva: A Városban az élet tényleg korhű. Hiába ifjúsági regény, a szex, a drog, a bérgyilkosság, a prostitúció meg van említve, tényleg csak a háttérben és abszolút nem részletesen, és ez a komor hangulat az, amiért majdnem négy csillagot is kapott a könyv. (De sajnos csak majdnem.)
Maga a mitológia kidolgozása az, ahol ismét csalódnom kellett. Valamiért a daimonokat, akik ugye démonok csak más néven, én a Pokollal kötöm össze, vagy ha nem is a keresztény démonképpel, de valami segítő-ártó szellemekkel, bármivel, amiért megjelenhettek az emberek tudatában. Na, itt ez sehol nincs megmagyarázva, és igazán csak annyi a nagy képességük, hogy erősebbek az embereknél, és át tudnak változni valami állattá. Vagy átaludtam a könyvben, hogy mivé, vagy tényleg csak azt mondták, hogy hasonlóvá, mint a farkasok? Nem tudom.
És őszintén, ez a legnagyobb baj a könyvvel, hiába lenne jó az alap kapcsolat felépítés, hiába vannak benne sötét témák elhintve, és ettől akarna valóságosabb lenni, hiába voltak benne pentragrammok, meg egy-két boszi bűbáj, egyszerűen semmilyen érzést hagyott maga után és végtelen ürességet. Úgy éreztem magam, mint aki besétált a konyhába, várva a finom kaját, és csak a nyers hozzávalók lennének kirakva elé. Ezen bőven lehetett volna még mit dolgozni, és csak fohászkodni tudok, hogy TÖRTÉNJEN MÁR VALAMI A MÁSODIK RÉSZBEN.
Kedvenc karakter: Zevi
Ami kifejezetten tetszett: a sötét dolgok, a falka
Ami nem tetszett: semmilyen az egész, NEM TÖRTÉNT SEMMI
A történet: 3/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 4/5 pontból
Kiadó: HarperCollins
Kiadás dátuma: 2012. szeptember 4.
Oldalszám: 320 oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése