Ugrás a fő tartalomra

Mike Vasich: Loki


Hogy akadtam rá: Loki rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Loki, akit a legtöbb asgardi isten megvet, bármit megtenne, hogy befogadják, hiszen Odin fogadott fia. Bár úgy tűnik, senki nem becsüli meg, amit tesz értük (visszaszerezte Mjölnirt Thornak, miután az óriások ellopták), mégis Odin hallgat rá, legalább ennyit magának tudhat. A vánok és az ázok csatájában megsérült falat egy halandó meg akarja javítani, és Loki pártolja ezt, hiszen biztosan nem lesz kész vele a megszabott határidőn belül, mi lehet ebben az ártalmas? Aztán szép lassan rájönnek az istenek, hogy még a nagy trükköst, Lokit is átverték, ugyanis nem szimpla halandóról van szó, és mágiával csal, és Lokin múlik, hogy ezt megakadályozza, amit az istenek fizikális bántalmazással is szorgalmaznak. Loki mindent feláldoz értük, de az ázok megvetik és megalázzák, Loki viszont sok évvel később bosszút esküszik, és semmi nem állhat útjába.
Ez az a könyv, ami magánkiadás, mégis végigolvastam. Alapjáraton nincs bajom a magánkiadással, például el szoktam kezdeni őket, de eddig nem is emlékszem, hogy találtam olyat, ami olvasható lett volna. (Ez vonatkozik magyarra és angolra egyaránt.) Vasich egyetemi tanár, ha jól néztem, tehát azért mégis elvárja az ember, hogy tudja, miről ír és tud is írni, mégis fenntartom azt, hogy látszott ezen, hogy szerkesztő nem dolgozott rajta. Nem volt élvezhetetlen, pont ellenkezőleg, mégis hiányzott belőle valami, amitől extázist okozott volna a regény.

Kezdjük a felépítésével: az elején fogad minket egy szójegyzék a műben megnevezésre kerülő istenekről, és egy darab mondat oda van bökve, hogy minek is az istene, és akkor ezek mellett a fontosabb helyek és események is listába kerültek. Ez viszont lehet, hogy ad egy apró támpontot azoknak, akik nem jártasak a germán mitológiában, de aki abszolút semmit nem tud róla, azoknak valószínű ez sem segít, mert annyira nem informatív, és a könyvben sem fejti ki ezeket, úgy veszi, hogy mi ismerünk mindent.

Mégis akadnak fejezetek között mesék, amik nem úgy történnek, ahogy a regényben, hanem ahogy a mitológiában, de se nem a próza Eddából, se nem a sima Eddából átemelés, szóval először bele is zavarodtam, hogy ezek minek, főleg, hogy egy időugrós prológus és az első fejezet közé volt beékelve az első ilyen kis történet. A baj ezzel az, hogy így előre elmeséli a következő öt fejezet történetét egy-két oldalban, így akiknek ismeretlen lenne a mitológia, azoknak sem annyira élvezetes ez a felesleges ismétlés.

Ezen segíthetett volna a szerkesztő, no meg pár mondaton, és azon, hogy valamennyire gördülékenyebb legyen a történet, mert voltak benne terjengős és felesleges jelenetek. Értem is, hogy miről akart mesélni (erről picit lejjebb írok), de valahogy úgy éreztem, mintha lógna a levegőbe a történet. Nem tudtam eldönteni, hogy mi akar lenni. Egy Gaiman-féle újramesélés, vagyis felnőtteknek szóló fantasy istenekkel? Vagy a mitológia újramesélése, úgyhogy a modern emberek is megértsék és élvezetes legyen? Ezek közül egyiknek sem felel meg, mert egy karakter rá is mutat a könyvben (!), hogy van itt nem mitológiahű dolog, például, hogy Loki Odin fogadott fia, és az, hogy megtudja, hogy igazából jégóriás és nem ász isten, az teljesen Marveles volt. (Ami nem gond, mert hát na, egy mitológiáról van szó, nem lehet végtelenféleképpen értelmezni.) Azon felül pedig Hél egész alakját teljesen újraformálja, ami szintén nem gond, de ezért nem tudtam újramesélésnek venni abban az értelemben, hogy ez csak egy útmutató a modern embereknek. Viszont nem tudtam teljesen fantasy regénynek sem venni, mert egyszerűen semmit nem magyaráz el, hogyan függnek az istenek az emberektől, csak tett rá egy félmondatos megjegyzést. Nem épít fel világot, nem magyarázza el, hogyan működnek a rúnáik és a mágiájuk, egyszerűen csak zavaros katyvasz van.

Ami még hiányzott a regényből: humor, több karakter bemutatása, kicsit úgy éreztem, hogy Odinon és Lokin kívül (és a háttérben zabáló és hülye tekintetű Thoron kívül) a többieket elhanyagolták, pedig külön-külön nézőpontot is kaptak rengetegen, még az utolsó szolgáló is. Ezen felül vannak érzelmes helyzetek, mégis szinte senkiből nem váltanak ki érzelmes reakciókat, ha még jobban ráfeküdt volna a drámai hangsúlyra Vasich, akkor hetekig bőgtem volna a sarokban, ugyanis…

Ez a könyv nem más, mint Loki tragédiája. Loki, aki itt amolyan hősként van beállítva, az, akit kirekesztenek, aki másnak érzi magát, és az asgardi istenek megvetik, pedig Loki bármit megtenne értük (és meg is tesz.) Az a fő bajuk Lokival, hogy gondolkodni mer, és nem éppen a szokásos, „hajrá, essünk neki karddal” taktikát választja, és milyen sok olvasó tud azonosulni a kirekesztett szereppel, ez a jó ebben a regényben, hogy Lokival teljesen együtt lehet érezni, és neki szurkolunk. Ugyanakkor Loki képviseli azt, hogy néha a társadalomnak, bárminek változásra van szüksége, és hogy ez milyen nehezen megy végbe, mert valahogy nehezen szabadulnak meg az emberek attól, amit a társadalom beléjük nevelt.

Loki ellenpontja Odin, aki mivel a mitológiában is feláldozta magát tudásért, itt például előre és hátra mindent lát az idősíkban, ami megnehezíti az életét. Mégis ez is felvet egy alapvető kérdést: a Sors vs. szabadakaratot. Odin látja, hogy vége lesz a világnak, hogy mi indítja el, hogy meghal a fia, de mivel szentül hisz benne, hogy ennek meg kell történnie, ezért ő rendezi ezt így, amitől speciel én megutáltam Odint, hiszen Lokit is ő indítja el a sötét útján, az ő bábja, hiába próbál kitörni ebből a körből, nem tehet semmit a mindent tudó isten ellen. És ettől nekem kicsit eszembe jutott a Gaiman-féle Lucifer alakja, aki Isten ellen küzdött, hiszen ha Isten mindent tudó, mindenható, hogyan is lehetne megszökni előle? Hogyan lehet tudni, hogy amit teszünk az elkerülhetetlen, mert valami istenség úgy akarta, vagy tényleg a saját döntésünk és lázadás?

Végig az a kérdés járhat az olvasó fejében: Vajon Odin, ha nem lett volna ennyire megszállott, akkor fennmaradhatott volna a béke? Miért kellett ennek így végződnie? Miért nem ölelte meg Lokit valaki? (:D)

A végén még akadt olyan dolog, amit nagyon hiányoltam: oké, hogy elmagyarázza, mi is a Ragnarök, hogyan is játszódik le (itt is vannak nagyobb módosítások a mitológiával szemben), mégis ez egy jövőbeli esemény. Nagyon kellett volna ide, hogy az emberek hogyan is állnak az istenekhez, még ha nem is konkrétan ad meg egy évszámot, hogy mikor lesz a világnak vége. Főleg, hogy alig a könyv egy negyedét teszi ki a „nagy csata,” sőt, inkább az előkészületek, mint maga a tényleges harc, így a végére nekem nagyon összecsapottnak tűnt.

De attól még érdekes feldolgozása ez a mitológiának és jó kérdéseket feszeget, noha a fentebb említett hiányosságok miatt nem éppen tökéletes regény, és persze bele lehet kötni. Azért ajánlom minden Loki rajongónak, nem csak a Marveleseknek. Akad itt egy pár véres csata, de az egész könyv mégsem akció-kaland regény, hanem egy sötét hangulatú, családi tragédia.

Kedvenc karakter: Loki, Sigyn, Hél

Ami kifejezetten tetszett: a mitológia, LOKI

Ami nem tetszett: a humor és az érzelmek hiánya, összecsapott a vége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: CreateSpace (vagyis magánkiadás)

Kiadás dátuma: 2011. február 2.

Oldalszám: 360 oldal

Megjegyzések

  1. Szia! Imádom a blogod, eddig nem írtam hozzászólást, de most muszáj :D Először is, én is Loki fanatikus vagyok, és mindent elolvasok, amihez csak köze van. A Thor című filmben és a Bosszúállókban szerettem bele a karakterébe, de nem tagadom, ehhez Mr. Hiddlestonnak is lehet némi köze :D A kritikádat látva szívesen elolvasnám ezt a könyvet, csak sajnos nem elég az angoltudásom hozzá :/ Imádkozom, hogy lefordításra kerüljön, bár nem fűzök hozzá sok reményt, főleg, mert magánban ment a dolog. Thort én sem komáltam sokáig, de később megkedveltem, mert - bár, ahogy írtad, ebben a műben nem látszik ez meg - tényleg szereti Lokit. Nos, ha mégsem jutok hozzá ehhez a könyvhöz, Lokit ugyanúgy fogom imádni, amíg élek :) Olyan összetett, emberi karakter... Téged mi fogott meg benne ennyire? (ha ez off, aki bocsi, de nem vagyok jártas a net világában). Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Névtelen: Szia! :)
      Én a Bosszúállókat láttam előbb (mert hát így jött össze :D) és már ott megszerettem Lokit. Nagyjából azért, amit írtál, mert összetett karakter, és az olyanokat imádom. Amikor látszik, hogy érző lény volt, csak minden összefogott ellene, és nem tud más kiutat, mint valahogy visszavágni, főleg bosszúval. (Amúgy a most futó m1-es tévésorozatban, az Egyszer volt, hol nem voltban is pont ezért imádom a gonosz karaktereket.)
      Anno mitológiában is szerettem Lokit, noha még csak most álltam neki az Eddának, mert most érzem magam elég érettnek ahhoz, hogy megfejtsem a verses dolgokat, eddig csak olvastam róla, és bár ott abszolút nem tisztázott, hogy egyáltalán honnan származik, ott is szimpatikus volt a trickster (talán magyarul szélhámos isten) karakterével. Hogy képes csak szavakkal úgy átverni mindenkit.
      De az Amerikai istenekben is szerettem (ha ezt még nem olvastad, ajánlom.) Plusz a Vertigós és a Marveles képregény Lokit is. Noha a Marvel képregényekben (ahol tartok) elég pszichopata, de ott meg azért bírom. :D

      A magyar kiadásról meg: Ne add fel, van, hogy adnak ki magánkiadós könyveket. Szóval esély mindig van rá. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige