Ugrás a fő tartalomra

George Orwell: Állatfarm

Hogy akadtam rá: Szépirodalmi projektre válogattam, és fel is tettem a 2012-es várólista csökkentős játékra.

Úgy általában az egészről: A Majorban Mr. Jones teljes elnyomásban tartja az állatokat, ám ők fellázadnak ellene, és átveszik az uralmat, bevezetve az Állatizmust, ami egy tökéletes rendszer, egészen addig, amíg a vezetőrétegük, a disznók el nem kezdenek kisajátítani dolgokat. De hát ez így van rendjén, hiszen ők rendszerezik a munkát, hogy Mr. Jones soha ne tudjon visszatérni.
Miután befejeztem az 1984-et Orwelltől, egyből úgy gondoltam, hogy az Állatfarmmal fogom folytatni, amiről annyit tudtam, hogy politikai szatíra állatokkal. Fogalmam sem volt, hogyan lehet ezt így megoldani, de hát Orwell zseniális, és talán még jobban hatott rám ez a könyv, mint az 1984. (Lehet dobálni a köveket, de ez a saját véleményem.)

Elvileg az orosz forradalom kritikája, mégis úgy gondolom, hogy ismét, mint az 1984-ben bármilyen politikai elnyomásról szólhat. És bár Orwellt mindent állatokkal helyettesít, elég egyszerű volt felfedezni a párhuzamokat, főleg a holló és az egyház esetében, vagy éppen a bárányok és a semmit nem értő, mégis mindenre helyeslő tömegek között. Az, hogy a vezetőrétegre Orwell pont a disznókat választotta, nos, magáért beszél.

A könyv maga a Forradalom körül forog, és hogy utána milyen is új társadalmat felépíteni, és talán míg az elején jó ideálokból indult ki az egész (itt éppenséggel Őrnagy, a disznó álmából és tanulságos törvényeiből, miszerint mindenben különbözniük kell az Emberektől, vagyis az előző elnyomó hatalomtól), mégis a hatalom ízétől bárki képes megrészegülni, és ugyanabba a hibába esni, mint az elődeik. Kivétel persze, ha eleve csak a hatalomra vágytak, ahogy a disznók a végén állítják.

Mivel az 1984 után olvastam, bár előtte készült, nem tudtam nem megállni, hogy folyton hasonlítgassam a kettőt, hiszen végül is ugyanarról szól mind a kettő. Ami feltűnik később az 1984-ben, itt még csak kiépülőben van, és akár úgy is fel lehet fogni, hogy hogyan is alakult ki az az elnyomó társadalom, vagyis hogyan is alakulhat ki egy ilyen az életben. Valahogy ezzel sikerül Orwellnek mindenféle jóindulatú forradalmat is negatívan felfestenie, mintha azt sugallná, hogy úgy is emberek vagyunk, úgy se bírunk a hatalommal, és aki felülre kerül úgy is vissza fog a helyzetével élni.

Sok ugyanolya motívum megtalálható itt is, mint az 1984-ben, például hogy hogyan manipulálják a tömegeket a médiával, hogyan lehet a történelmet a szerint alakítani, hogy a megfelelő legyen az éppen hatalmon lévőknek (ez esetben a falra írott hét parancsolat állandó átalakítgatása és annak magyarázata). Az állandó félelem keltése, egy mitikus közös ellenség kikiáltása, a fenyegető fegyveres erők bevetése (noha itt „csak” kutyák vannak Gondolatrendőrség helyett).

Amiért az Állatfarm rám jobban hatott, az talán az, hogy míg az 1984-ben a szereplők úgy indultak neki, hogy úgy sincs reményük jobb életre, és talán a jövőben, vagy még ott sem lesznek szabadon az emberek, addig az Állatfarmban egy negatív helyzetből szabadítják fel magukat és szép lassan visszakerülnek ugyanoda. De mégis folyton ott van bennük a remény, hogy most jobban élnek, illetve lesz ez még jobb is.

A könyv hiába rövid, Orwellnek sikerül így is elérnie a kívánt hatást, és ugyanúgy remek politikai kritika ez, mint az 1984.

Kedvenc karakter: Benjámin

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, az állatos megoldás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: -/5 pontból

Kiadó: Európa

Kiadás dátuma: 2011.

Oldalszám: 132 oldal

Megjegyzések

  1. Meggyőztél, elolvasom ezt is, meg az 1984-et is. :)

    VálaszTörlés
  2. @Luca: Örülök. :) Remélem, neked is fog annyira tetszeni, mint nekem.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d