Ugrás a fő tartalomra

Amanda Grace: In Too Deep (Túl mélyen)


Hogy akadtam rá: Amanda Grace But I Love Him könyvét imádtam.

Úgy általában az egészről: Samantha halálosan szerelmes a legjobb barátjába, Nickbe, aki ugyan nem a leghelyesebb srác, de mindig van barátnője, és Sam is elég félénk, nem tudja bevallani az érzelmeit. Azzal az igen briliáns tervvel áll elő, hogy rámászik az iskola legmenőbb srácára, Carterre, és akkor Nick majd jól féltékeny lesz. Ez nem éppen jön össze, ugyanis Sam többet iszik a kelleténél, és olyan helyzetbe kerül, hogy azt hiszik, az iskola sztárja megerőszakolta, és szerencsétlen főhősünk azt se tudja, milyen pletykák keringenek róla, de rábólint, hogy igen, igazak. Ez már csak akkor lesz még bonyolultabb, mikor Nick végre bevallja, hogy szerelmes Sambe, akinek nincs szíve, sem gerince elmondani, hogy nem erőszakolták meg.
Mivel az írónő Amanda Grace álnév alatt írt könyvei a realisztikus, nem boldog, komoly témás könyvek, ezért reménykedtem, hogy ez is lesz olyan elgondolkodtató és sötét hangulatú, mint a But I Love Him. És noha nem volt ez olyan rossz, mint a Ripple vagy a Dangerous Boy, így se ütötte meg azt a szintet, amit vártam tőle.

Arra vártam, hogy a könyv azt tárja elénk hogyan is állnak az emberek a nemi erőszakhoz, hiszen a fülszövegben is ezt emeli ki, hogy az iskola háborús zónává változik azok között, akik hisznek Samnek, és akik nem. Ehhez képest Sam csak egy-két fenyegető levelet kap Cartertől, és őszintén, azt meg is érdemelte. Van egy-két elvétett gondolat arról, hogy Carter haverjai, mivel ez a fiú a legmenőbb, élsportoló, az iskola büszkesége, ezért ők egyből mellé állnak, és ha meg is erőszakolt volna valakit, akkor is úgy fogják fel, hogy a lány csak széttette a lábát, és ezért zargatják különféle ajánlatokkal, meg fenyegetik, hogy szívja vissza, amit mondott a menő csávóról. Nos, ez, ha valóban áldozat lenne Sam, nem tenne épp jót neki, és ezt meg is állapítja a főhős, hogy valószínűleg ez éles helyzetben összeroppantaná. De ennyiben ki is fújt a könyv komoly témája.

Talán szól arról, de nagyon halványan, hogy milyen is az, ha valaki elhisz egy bármilyen pletykát, hogyan keseríti meg ez egy ember életét, pl. amikor az egyik lányról elterjesztik, hogy leszbikus. Illetve persze, hogy a nemi erőszakot hogyan is látják az emberek, hogy ha egy nő elkiáltja magát, hogy erőszak történt, a rendőrök és a közösség első reakciója, hogy igen, megtörtént, még ha bizonyítani nem tudják, akkor is eldöntik, hogy az erős férfi kihasználta valószínűleg a nőt. És bár lehet, hogy az esetek nagy százalékában ez igaz is lehet, mégis ez egy elég igazságtalan előítélet. (Amúgy ebben a témában nagyon sok jó Különleges Ügyosztály/Meggyalázott áldozatok tévésorozat rész született, van olyan, ahol el se árulják a nézőnek a megfejtést, és döntse el mindenki saját maga, és lehetetlen.) No de a könyv nem merül bele annyira ebbe, és én pedig ezt vártam volna tőle, hiszen ezzel reklámozták.

Ehelyett kaptam egy közepes romantikus sztorit idegesítő főhőssel. A regény maga nem hosszú, és hála az égnek már az elején megoldódik a romantikus „feszültség,” de mégis sok helyet az tölt ki, hogy a főhős örül annak, hogy végre összejöttek, ha konkrétan randizni nem is mennek. (Legalább a nyál nem folyik a sorok közül.) Viszont a rövidsége ellenére sikerült Grace-nek nagyon elhúzni a lényeget. Pár nap eseményeit dolgozza fel, és az első két nap még Sam nem is tudja, hogy milyen pletyka terjed róla, aztán amikor megtudja, egy normális ember azt mondaná, hogy „bocs, ez nem igaz.” Főleg, hogy nemi erőszakról van szó. Észre sem veszi Sam, hogy ezzel mennyit árt azoknak, akik tényleg áldozatok, hogy legközelebb bármelyik szereplő, aki találkozik ezzel a problémával, majd Samre fog gondolni, és elkönyveli, hogy ha-ha, biztos ez is hazudik. Ráadásul Samnek iszonyatosan sok nyílt alkalma volt tisztázni ezt az egészet, és ehelyett csak sírva fakad és kétes mondatokat ismételget, vagy kijelenti, hogy „Nem akar arról beszélni.” Legszívesebben már a könyv felénél egy széklábbal vágtam volna fejbe.

És értem én, hogy Sam direkt gerinctelen, és bár vannak könyvek, ahol működik a könyv nem szerethető főhőssel is, de itt egyszerűen csak hajat tépve olvastam a sorokat, hiszen a regény érzelmi mélysége nem sok, és nem tudott lekötni sem, mert csak e körül forgott a történet, hogy MIKOR MONDJA MÁR EL AZ IGAZAT.

Főleg Samnek kéne felnőnie, erről szól a könyv. Az édesanyja ott hagyta őket, és az apjával él egyedül, aki meg az anyja csalfasága miatt teljesen irányítani akarja Sam életét, és bár a főhősünk megpróbálja diktátornak beállítani az apját, az írónőnek ez sem sikerül. Hiszen szerencsétlen olvasó látja, hogy az apja nem érzelemmentes tuskó, hanem csak túlságosan is félti a lányát. És bár főkérdésnek szánja Grace az apa-lánya kapcsolatot, mégsem fektet erre se elég hangsúlyt, hogy értékelni tudjam ezt a szálat.

Egyedül a könyv vége tetszett, erre kapott csak négy csillagot, mert teljesen reális, és Sam talán egy kicsit felnőtt, bár még így is kétlem, hogy végre kiállna magáért. A regény nagy hibája, hogy nem fejt ki semmit sem eléggé, és mivel történet az nem sok van, ezért az az érzelemábrázolás kellett volna. Egyszeri olvasásra jó, ha nem vár tőle túl sokat az ember.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a vége

Ami nem tetszett: Sam és a gerinctelensége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Flux

Kiadás dátuma: 2012. február 8.

Oldalszám: 240 oldal

Megjegyzések

  1. ez nem hangzik túl jól... mi az, hogy nem mondja el senkinek, hogy nem történt erőszak? Ilyesmivel azért ocsmányság kamuzni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Luca: Igen, engem is ezért idegesített a könyv, mert ha konkrétan nem is mondja ki, hogy megerőszakolták, de azt se mondja, hogy nem. És először még addig oké, amíg nem tudta, mit pletykálnak, és tudom, hogy negatív amit tett, úgy van beállítva, de mégis, annyira értelmetlennek találtam így a könyvet.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige