Ugrás a fő tartalomra

Amanda Grace: In Too Deep (Túl mélyen)


Hogy akadtam rá: Amanda Grace But I Love Him könyvét imádtam.

Úgy általában az egészről: Samantha halálosan szerelmes a legjobb barátjába, Nickbe, aki ugyan nem a leghelyesebb srác, de mindig van barátnője, és Sam is elég félénk, nem tudja bevallani az érzelmeit. Azzal az igen briliáns tervvel áll elő, hogy rámászik az iskola legmenőbb srácára, Carterre, és akkor Nick majd jól féltékeny lesz. Ez nem éppen jön össze, ugyanis Sam többet iszik a kelleténél, és olyan helyzetbe kerül, hogy azt hiszik, az iskola sztárja megerőszakolta, és szerencsétlen főhősünk azt se tudja, milyen pletykák keringenek róla, de rábólint, hogy igen, igazak. Ez már csak akkor lesz még bonyolultabb, mikor Nick végre bevallja, hogy szerelmes Sambe, akinek nincs szíve, sem gerince elmondani, hogy nem erőszakolták meg.
Mivel az írónő Amanda Grace álnév alatt írt könyvei a realisztikus, nem boldog, komoly témás könyvek, ezért reménykedtem, hogy ez is lesz olyan elgondolkodtató és sötét hangulatú, mint a But I Love Him. És noha nem volt ez olyan rossz, mint a Ripple vagy a Dangerous Boy, így se ütötte meg azt a szintet, amit vártam tőle.

Arra vártam, hogy a könyv azt tárja elénk hogyan is állnak az emberek a nemi erőszakhoz, hiszen a fülszövegben is ezt emeli ki, hogy az iskola háborús zónává változik azok között, akik hisznek Samnek, és akik nem. Ehhez képest Sam csak egy-két fenyegető levelet kap Cartertől, és őszintén, azt meg is érdemelte. Van egy-két elvétett gondolat arról, hogy Carter haverjai, mivel ez a fiú a legmenőbb, élsportoló, az iskola büszkesége, ezért ők egyből mellé állnak, és ha meg is erőszakolt volna valakit, akkor is úgy fogják fel, hogy a lány csak széttette a lábát, és ezért zargatják különféle ajánlatokkal, meg fenyegetik, hogy szívja vissza, amit mondott a menő csávóról. Nos, ez, ha valóban áldozat lenne Sam, nem tenne épp jót neki, és ezt meg is állapítja a főhős, hogy valószínűleg ez éles helyzetben összeroppantaná. De ennyiben ki is fújt a könyv komoly témája.

Talán szól arról, de nagyon halványan, hogy milyen is az, ha valaki elhisz egy bármilyen pletykát, hogyan keseríti meg ez egy ember életét, pl. amikor az egyik lányról elterjesztik, hogy leszbikus. Illetve persze, hogy a nemi erőszakot hogyan is látják az emberek, hogy ha egy nő elkiáltja magát, hogy erőszak történt, a rendőrök és a közösség első reakciója, hogy igen, megtörtént, még ha bizonyítani nem tudják, akkor is eldöntik, hogy az erős férfi kihasználta valószínűleg a nőt. És bár lehet, hogy az esetek nagy százalékában ez igaz is lehet, mégis ez egy elég igazságtalan előítélet. (Amúgy ebben a témában nagyon sok jó Különleges Ügyosztály/Meggyalázott áldozatok tévésorozat rész született, van olyan, ahol el se árulják a nézőnek a megfejtést, és döntse el mindenki saját maga, és lehetetlen.) No de a könyv nem merül bele annyira ebbe, és én pedig ezt vártam volna tőle, hiszen ezzel reklámozták.

Ehelyett kaptam egy közepes romantikus sztorit idegesítő főhőssel. A regény maga nem hosszú, és hála az égnek már az elején megoldódik a romantikus „feszültség,” de mégis sok helyet az tölt ki, hogy a főhős örül annak, hogy végre összejöttek, ha konkrétan randizni nem is mennek. (Legalább a nyál nem folyik a sorok közül.) Viszont a rövidsége ellenére sikerült Grace-nek nagyon elhúzni a lényeget. Pár nap eseményeit dolgozza fel, és az első két nap még Sam nem is tudja, hogy milyen pletyka terjed róla, aztán amikor megtudja, egy normális ember azt mondaná, hogy „bocs, ez nem igaz.” Főleg, hogy nemi erőszakról van szó. Észre sem veszi Sam, hogy ezzel mennyit árt azoknak, akik tényleg áldozatok, hogy legközelebb bármelyik szereplő, aki találkozik ezzel a problémával, majd Samre fog gondolni, és elkönyveli, hogy ha-ha, biztos ez is hazudik. Ráadásul Samnek iszonyatosan sok nyílt alkalma volt tisztázni ezt az egészet, és ehelyett csak sírva fakad és kétes mondatokat ismételget, vagy kijelenti, hogy „Nem akar arról beszélni.” Legszívesebben már a könyv felénél egy széklábbal vágtam volna fejbe.

És értem én, hogy Sam direkt gerinctelen, és bár vannak könyvek, ahol működik a könyv nem szerethető főhőssel is, de itt egyszerűen csak hajat tépve olvastam a sorokat, hiszen a regény érzelmi mélysége nem sok, és nem tudott lekötni sem, mert csak e körül forgott a történet, hogy MIKOR MONDJA MÁR EL AZ IGAZAT.

Főleg Samnek kéne felnőnie, erről szól a könyv. Az édesanyja ott hagyta őket, és az apjával él egyedül, aki meg az anyja csalfasága miatt teljesen irányítani akarja Sam életét, és bár a főhősünk megpróbálja diktátornak beállítani az apját, az írónőnek ez sem sikerül. Hiszen szerencsétlen olvasó látja, hogy az apja nem érzelemmentes tuskó, hanem csak túlságosan is félti a lányát. És bár főkérdésnek szánja Grace az apa-lánya kapcsolatot, mégsem fektet erre se elég hangsúlyt, hogy értékelni tudjam ezt a szálat.

Egyedül a könyv vége tetszett, erre kapott csak négy csillagot, mert teljesen reális, és Sam talán egy kicsit felnőtt, bár még így is kétlem, hogy végre kiállna magáért. A regény nagy hibája, hogy nem fejt ki semmit sem eléggé, és mivel történet az nem sok van, ezért az az érzelemábrázolás kellett volna. Egyszeri olvasásra jó, ha nem vár tőle túl sokat az ember.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a vége

Ami nem tetszett: Sam és a gerinctelensége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Flux

Kiadás dátuma: 2012. február 8.

Oldalszám: 240 oldal

Megjegyzések

  1. ez nem hangzik túl jól... mi az, hogy nem mondja el senkinek, hogy nem történt erőszak? Ilyesmivel azért ocsmányság kamuzni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Luca: Igen, engem is ezért idegesített a könyv, mert ha konkrétan nem is mondja ki, hogy megerőszakolták, de azt se mondja, hogy nem. És először még addig oké, amíg nem tudta, mit pletykálnak, és tudom, hogy negatív amit tett, úgy van beállítva, de mégis, annyira értelmetlennek találtam így a könyvet.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d