Ugrás a fő tartalomra

Anne Rice: A Kárhozottak Királynője

Hogy akadtam rá: A kedvenc vámpíros filmem az Interjú a vámpírral. Aztán sok-sok év után leesett nekem, hogy ez egy könyvsorozat első része is. :D

Úgy általában az egészről: És íme itt a Vámpírkrónikák harmadik része, ami szinte egyből a Lestat, a vámpír története után játszódik. Több szereplőn át látjuk a történetet, ezt később úgy magyarázzák, hogy Lestat mindenkiből kiszedte a történet megfelelő darabkáját, és ő írta/szerkesztette meg a könyvet, amit később kiadott, habár azért szépen megkérték rá, hogy ne tegye. :D De hát ugye Lestat és a szabályok.

Adott nekünk Akasa, minden vámpírok ősanyja, akit anno Lestat barátunk meglátogatott, sikerült felébresztenie, senki sem tudja pontosan hogyan. A lényeg a lényeg, a történetünk (Lestat, a vámpír) ott ért véget, hogy Lestatért eljött Akasa. Miközben magával viszi és felkészíti az "isteni" életre, a többiek szemszögéből (pár elkóbort vámpír, akik hamar meghalnak, plusz a szereplőgárda többi része) látjuk a történetet. Van nekünk egy öreg bácsink is, aki két ikerről álmodik, meg holttestekről, meg vadonban mászkáló nőről, sőt minden vámpír róluk álmodik. A kérdés: miért? Közben sorozatosan halnak meg a vámpírok, Akasa gyújtogatja őket, és eltökélt szándéka, hogy kiirtja a férfilakosság nagy részét, mivel szerinte ők felelnek a szörnyűségekért a világban. Igen, azt hittük Akasa a nagy megmentő, a nagy jó szereplő, hát tévedtünk. Az ikrek legendáját felgöngyölve megfejtjük ezt a könyvet.

Ami nagyon tetszett, hogy rengeteg szerethető karakter van benne. Feltűnik Armand, most már Daniellel (az újságíróval) az oldalán, akik egy pár. Igen, ebben a könyvben kevés a heteroszexualitás, de hogy mondjam, engem aztán nem érdekel. Akkor megismerkedünk az ikrekkel, Maharettel és Mekaréval, Haimannal, Pandorával. Imádnivaló karakterek tömkelege sorakozik fel. Közben pedig Akasával való vitákon azt a kérdést boncolgatjuk, hogy szükség van-e vallásra. Kicsit mélyebb, és nem mindenhol értek vele egyet. Persze, ez csak könyv, senkit nem akar meggyőzni a vallás hiábavalóságáról, de nekem mégis egy kicsit érződött benne. Anne Rice azóta már nagy keresztény és írja a Jézus Krisztusról szóló sorozatát.

A filmről: aki látta a filmet, olvassa el feltétlen a könyvet, ha nem tetszett neki a film. Őszintén a film felháborítóan rossz, kiírták az összes kedvenc karakterem, plusz mindenki heteroszexuális lett. :D Jesst összehozták Lestat-tal, amikor közük nincs egymáshoz. Az ikreket leredukálták egyre, a történetet el sem magyarázzák, a Talamascát lebutították. Mariust és Magnust egybeírták, méghogy Marius csinál vámpírt Lestatból, könyörgöm. No, meg Lestat naplója, ekkora hülyeséget. Egyszóval a filmet csak az erősidegzetűeknek ajánlom, mert ritka rossz és köze nincs a könyvhöz távolról sem, a lehető legrosszabb filmfeldolgozás.

Kedvenc karakter: Lestat, Marius, Akasa, Pandora, Haiman

Ami kifejezetten tetszett: Lestat, meg az egész történet, a megoldás, hogy mintha tényleg vámpír adta volna ki a könyvet, a kidolgozott háttértörténet

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 3/5 pontból

Megjegyzések

  1. Szia! :)
    Nem tudod véletlenül, hogy honnan tudnám megrendelni a könyvet? Mostanság sohol sem találok a Kárhozottak Királynőjéből... :S Van Interjú a vámpírral, Lestat, minden csak pont ez nem... :(

    VálaszTörlés
  2. Berci ha erdekelne meg teged a Karhozottak kiralyjoje,eltudom adni neked,ujszeru konyv.swallowrose13@hotmail.com
    Udv.:Brigi

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Cassandra Clare: City of Glass - Üvegváros

Hogy akadtam rá: Először lett a Harry Potter, aztán sok-sok fanfic író. Köztük Cassandra Claire, aki miatt életemben először fent maradtam egész este, hogy elolvassam a ficét, a Draco Trilógia első részét. Hamarosan megtaláltam a második részt, de akkor nem voltam jó angolos, nem tudtam tovább olvasni. Viszont megszerettem az írását. Imádtam a humorát, saját magát is kiparodizálta, és a cselekmény. Isteni. Lehet, hogy másnak a Gyűrűk Ura titkos naplók ismerős. Azt is ő alkotta. Csak leszedte netről műveit, mert megalkotta első regényét, a City of Bonest, és felvette a Cassandra Clare írói nevet. Úgy általában az egészről: Alig vártam ezt a könyvet, hogy megtudjam végre, mi lesz Claryvel és Jace-szel, és ki hal meg? Ugyanis a szerző elárulta, hogy az egyik Lightwood meghal. Az Alec fanok elkezdtek poénkodni, hogy kinek a halála viselné meg Alecet és hogy akkor inkább haljon meg Max, Alec kistestvére. A kritika innentől spoileres AZ ELSŐ KÉT RÉSZRE NÉZVE! A HARMADIK RÉSZBŐL FŐBB DOLGOK...

L. Frank Baum: Oz, a nagy varázsló

Hogy akadtam rá: Úgy éreztem, itt az ideje bepótolni a klasszikus meséket. Sorozat: Az Oz első része. Úgy általában az egészről: Dorothy nagybátyjával és nagynénjével él Kansasben, szürke élete viszont váratlan fordulatot vesz, mikor egy tornádó felkapja a házával együtt és Ozban landol, egy mágikus helyen. Találkozik az Északi Boszorkánnyal, aki segítségül annyit mondd neki, hogy el kell mennie Ozhoz, a nagy varázslóhoz a Smaragdvárosba, ő majd haza tudja juttatni a lányt. Így hát Dorothy nekivág a sárga köves útnak, és kalandjai során több barátot is szerez, a Madárijesztő, a Bádog Favágó és a Gyáva Oroszlán személyében. Igazság szerint – lehet, ez az én hiányosságaimat mutatja – ebből a meséből szintén nem láttam feldolgozást, csak talán gyerekkoromban valami színpadi darabot. (Ködösen rémlik csak már.) Annyit tudtam, hogy az ikonikusnak számító sárgaköves úton mennek hőseink, és hogy ki mit akar kérni Oztól, no meg a Nyugati Gonosz Boszorkány képe is lebegett előttem, szóval íg...

Kass Morgan: The 100 - A kiválasztottak

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között, aztán készült belőle tévésorozat. Sorozat: A The 100 1. része. Úgy általában az egészről:  Clarke egy olyan városszerű űrhajón él, ahol minden bűnért halál jár. Kivéve ha kiskorú vagy, akkor bezárnak, és a tizennyolcadik születésnapodon kapsz egy tárgyalást. De Clarke tudja, hogy hiába, ez már csak látszat, ugyanis az elmúlt években mindenkit kivégeztek, ezért is gondolja, hogy lejárt az ideje, amikor a főorvos meglátogatja. Aztán rá kell jönnie, hogy a hajó Főkancellára titkos projektbe kezdett, és 100 fiatalkorú börtönre ítéltet küld a radioaktív Földre, ami egy nukleáris háború után lakhatatlanná vált. Clarke-nak amúgy sincs mit vesztenie, mert a szüleit kivégezték és az egészről a legjobb barátja, Wells tehet. Wells pedig megpróbálta felgyújtani az egyetlen Földről megmentett fát, hogy a lehető leglátványosabb bűnt kövesse el, hogy az apja, a Főkancellár ne tudja ne Clarke után küldeni az öngyilkos küldetésre, mer...