Amanda Grace: But I Love Him (De én szeretem őt)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Ann és Connor szerelméről két dolog igaz: intenzív és rossz. Connor apja alkoholista, és veri a feleségét, ezért Connornak mindig ott kell lennie, hogy megvédje az édesanyját. Ez eléggé megviseli Ann és Connor kapcsolatát, de hát mi az, ha olyan apró tini dolgokra nem marad idejük így, mint a bál. A lényeg, hogy már össze is költöztek, nem igaz? A lényeg, hogy mindennél jobban szeretik egymást, nem igaz? Ann nem érti, hogy Connor anyja, miért nem képes otthagyni a férjét, hiszen akkor végre Connor maga mögött tudná hagyni a kínzó múltját. Hiszen, ha megüt valaki, akkor ott kell hagyni, az lenne a helyes dolog, ugye? Akkor most jön a tíz millió forintos kérdés: miért nem hagyja el Ann Connort? Ugyanis Connor nem tudja magát visszafogni, és nem csak tárgyakat üt meg, ahogy régen mondta, hanem Annt is, bár mindig őszinte a bocsánatkérése. Talán, talán végre most Connor megváltozik, legalábbis Ann szeretné ezt hinni.

Ez a könyv igazán érdekes, és nem csak a témája miatt, hanem a megvalósítás miatt is. Eleve féltem tőle, mert Mandy Hubbard írta csak álnéven, mivel a komoly könyveit más néven akarja kiadatni, mint a laza ifjúságit, amit megértek, de valahogy akkor is tartottam tőle, hogy úgy elcsapja, mint a Ripple végét. De hála az égnek a félelmem alaptalan volt!

De kezdjük annál a megvalósításnál, mi olyan furcsa ebben. Az egyik kedvenc történeti elmeséli módomat választotta (eddig csak fanficekben olvastam ilyet) azaz nem lineáris a sztori. A legelső jelenet, amit látunk, hogy Ann vérezve és összetörve (szó szerint, hiszen a csuklóját is eltörte Connor) fekszik a földön és fél és gondolkozik, hogy most mi legyen. És ezek után látjuk, hogy mi történt előtte. Apró emlékképek jelennek meg előttünk, és nem a főhős emlékezik vissza, hanem fejezetcímek helyett mindig az aktuális dátumot látjuk, és hogy mióta vannak együtt Connorék. Néha-néha megszakítja ezt a visszaszámlálást a jelen (augusztus 30-a, egy éve vannak együtt) pillanata, ahogy látjuk, hogy töpreng Ann a helyzetén. A könyv egyetlen kérdése és egyetlen spoilere ez lenne, hogy végül is, hogy dönt Ann, otthagyja Connort? Nem hagyja ott Connort? Megváltozik Connor? Öngyilkos lesz valaki? És ez hajt minket előre, hogy olvassuk tovább a történetet.

De hadd maradjak még ennél a szokatlan írási módnál. Azért lesz érdekes, mert említ neveket Ann, megemlít egy bizonyos Abbyt, egy bizonyos Blake-et, és nem tudjuk, hogy néznek ki, kik ők, meg ilyesmi. Nem tudjuk mik azok az incidensek, amik történtek, és pont ettől lesz még érdekesebb ez a visszafelé mesélés, mert később látjuk, amikre utal. Tehát ugyanúgy megvan az információ hajtotta olvasás élménye, mintha lineáris lenne a történet, csak épp másként. Akkor írja le, hogyan néz ki XY háza, vagy a külseje, mikor a főhős először látja, ami nekünk pont a vége.

Ami még különleges hatást ér el így, hogy az eleje a könyvnek iszonyatosan nyomasztó, szívfacsaró. Üvöltözünk Ann-nel, hogy hagyd ott Connort, miért vagy vele. Aztán persze látjuk Connort, amikor éppen édes, kedves, aranyos, és akarjuk valahol, hogy működjön ez a kapcsolat, hiszen Connorral is együtt tudunk érezni a családi háttere miatt, de erre mindjárt kitérek. Szóval a könyv felétől átvált egy sokkal könnyedebb hangulatba, de ugyanúgy szívszorító, hiszen látjuk, hogy Ann-nel később mi lesz. Sokszor megállapítja Ann, hogy vajon ez így jó-e, hogy ő bizony többet nem engedi, hogy Connor így bánjon vele, vagy pedig látjuk, hogy mennyire reménnyel teli a hozzáállásuk a jövőhöz, mi pedig tudjuk, hogy nem lesz az. Ezt különféle hasonlatokkal, például a hintás jelenetnél, nagyon jól érzékelteti.

Tehát Connor és a szimpatikus karaktere. Grace mondja is, hogy nem azt akarta elérni, hogy azt mondja, hogy ütni a nőt jó dolog és elfogadható, nem ezért lett Connor valamilyen szinten szerethető karakter. Azt akarta bemutatni, hogy az erőszak erőszakot szül, hogy Connornak nem szimplán „dühkitörései” vannak vagy éppenséggel nem tudja csak kezelni a hangulatváltozásait, hanem egy nagyon megtört ember. Szeretné az olvasó, hogy Connornak is jó legyen, de látjuk, hogy rossz, amit tesz, és mi is együtt vívódunk Ann-nel, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Ann karaktere is teljesen szerethető, hiszen sokunk járt úgy, hogy egy kapcsolatért sokat dolgoztunk, és semmit nem kaptunk cserébe, illetve több rosszat, mint jót. De vajon hol a határa a szerelemnek?

És ez itt a főkérdés, ettől jó. Sikerül a visszafelé elmeséléssel kivágnia azt a pontot Grace-nek, ahol konkrétan meg tudnánk mondani, hol lett ez a kapcsolat rossz. És sikerül megértetnie velünk, olvasókkal, hogy miért olyan nehéz egy bántalmazott nőnek beismerni, hogy nem igazán szeretik, hogy veszélyes ránézve egy ilyen kapcsolat, hogy olyan sokan miért nem lépnek ki és mondanak egyszerűen nemet. Annyira jól van ez megírva, hiszen Connor is lehetne akármelyikünk: Vajon mikor szerzünk annyi lelki sebet, hogy már nem tudunk rendes kapcsolatot kialakítani? Vajon van-e ebből kiút? Tényleg a döntéseink is meghatározhatják ezt, vagy van egy pont, ahonnan már nincs visszaút és nem lehet minket megmenteni? Ugyanakkor bármelyikünk járhat úgy, mint Ann: Amikor mindent tudni akarunk a másikról, hiszen ez egy kapcsolat alapja. Vajon tényleg megéri-e annyit dolgozni egy kapcsolaton, amennyit mi teszünk? Honnan látjuk, hogy a másik csak kihasznál vagy bánt minket? Honnan tudjuk, hogy sosem fog megváltozni? (Hozzáteszem engem személyesen is érintett ez a könyv, mert nekem is volt fiatalon élettársam, akiért bármit megtettem volna, és ahogy Grace-é, az én kapcsolatom is nem fizikálisan, de érzelmileg az abuzívak közé tartozott.)

Sokat aggódtam, hogy a könyv vége lesz túl rózsaszín, hogy nem lesz reális, hogy elrontja az egész történet hangulatát, de hála az égnek sikerült olyan lezárást írnia, ahol bizony az olvasó is emésztheti magát, gondolkozhat, és ez pont így jó.

Mivel Grace-nek van saját tapasztalata ilyen téren, (van interjú a könyv végén), talán ez segített, hogy ennyire jó lett a könyv, és ennyire másabb, mint a fantasy könyve. Szóval bár a többi fantasyját nem fogom a kezem közé kapni, maximum, ha annyira meggyőz a fülszöveg, ezzel a névvel megjelent könyveit viszont ezer százalék, hogy tovább olvasom.

Kedvenc karakter: Ann

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a megvalósítás, a Vámpírnaplók utalás

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Flux

Kiadás dátuma: 2011. május 8.

Oldalszám: 264 oldal