David Levithan: Every You, Every Me (Mindegyik te, mindegyik én)

2012. február 17., péntek


Hogy akadtam rá: A goodreads ajánlotta olvasmányaim alapján.

Úgy általában az egészről: Evan egy megtört tinédzser, és a mindennapjait is úgy tölti, hogy magába zárkózik, egyetlen társa a saját fájdalma. Legjobb barátnője, Ariel eltűnése óta pedig nem is igazán alszik, önmagát kínozza azért, hogy milyen szerepet is játszott abban, hogy Ariel most már nincs közöttük. Aztán egyszer csak titokzatos fényképeket kezdenek küldeni Evannak, amiken ő maga is szerepel. Valaki követi, valaki fenyegeti, és Evannak az az érzése támad, hogy az egésznek Arielhez van köze.
Na, ez az a könyv, amiről nem fogok tudni sokat írni, mert egyrészt nehéz is róla összeszedetten mondani valamit, annyira felkavaró és szokatlan regény, másrészt mert nagyon rövid. Azért szokatlan ez a regény, mert látjuk magunk előtt a fényképeket, amiket Evan talál, így kevés szereplőt hagy a mi fantáziánkra, de ennél úgy igazándiból nem is volt akkora gond ez. A másik, ami szintén formabontó, hogy a szövegben a kihúzásokat alkalmazza az író, így néhány mondatnál látjuk, hogy igazából mire gondol a főhős, miközben teljesen mást mond, látjuk a kimondott szavak mögött megbúvó igazi tartalmat. Ugyanakkor néhány emlékkép, amikre Evan nem igazán emlékezne, vagy néhány érzés, amiket legszívesebben letagadna, szintén áthúzottal szerepelnek. Sőt, néha még a szöveg egysége is felbomlik, ahogy a főszereplőnk egyre inkább szétzuhan.

Igazából azt vártam, hogy csak nyomozás lesz ebben a könyvben, és nem kapok semmi extrát, aztán pozitívan kellett csalódnom. Annyira összetett ez a regény, annyira minden szónak, félmondatnak jelentése van, hogy nem is lehet igazán kifejezni. Sok mindenről szól, de leginkább az életről, a barátságról, a szeretetről, hogy milyen, amikor valami nem egyszerű, hogy milyen, amikor akár egy baráti kapcsolat is annyira komplikált. Megéri-e ilyenkor küzdeni a másikért, ha az túlságosan sérült az az ember? Vagy csak magunkban teszünk kárt? Evan emlékei között látjuk, hogy mennyire odaadóan szerette Arielt, és hogy mennyire alapvető létszükséglet volt neki ez a kapcsolat, és lehet akár túlságosan is ragaszkodónak nevezni, mégis ez tetszett benne a legjobban.

De felmerül az is, hogy mennyire ismerhetjük egymást. Innen a cím: „A mindegyik te, mindegyik én.” Hogy vajon mennyit számít, hogy egy-egy ember közelében vagyunk, más és mást hoznak-e ki belőlünk, akkor vajon mindegyik oldalunk tényleg létezik? Ezek az apró darabok adják ki a nagy önképünket?

Sokan azt kritizálták a könyvben, hogy túlságosan komor és átlátszó a cselekménye. Igen, valóban túlságosan komor, vegyük bele, hogy Ariel öngyilkos akart lenni, és mentális beteg volt, és máris látjuk, hogy igen, ez nem egy könnyű, rózsaszín regény. Igazából nem is egy nagyon sötét hangulatú történet, nem megy mélyen bele az öngyilkosság kérdésébe, de Evan fejében vagyunk, ami nagyon zavaros, hiszen nem tudja feldolgozni, ami Ariellel történt, magát okolja, és szép lassan szinte beleőrül, mi pedig a fejében összevissza pattogó gondolatokat látjuk, szinte halljuk, és igen, egy kicsit bele is őrül az ember, miközben olvassa. Teljesen jól ábrázolta Levithan ezt a bizonytalanságot, az önmarcangolást.

Viszont az olvasó csak a végén tudja meg, hogy mi is lett Ariellel, persze egyszerű kitalálni, de mégis részben azért is lehet gyorsan olvasni, mert tudni akarjuk, hogy végül is mi történt a lánnyal. A nyomozási szál szintén nem nagy szám, de ez a regény nem is igazán krimi vagy thriller akarna lenni, hanem az érzelmekről szól, és mivel nincs elhúzva, nem hosszú, így nem zavart az, hogy tudtam, ki a titokzatos fényképész, igazából Levithan nem is akarja titkolni.

Összességében ez egy nagyon rövid regény, de annál nagyobb az érzelmi hatása, egy kis érzelmi bomba, ami után az első gondolat az ember fejében: De jó, hogy én is élek. Azoknak ajánlom, akik nem félnek egy kis sötét hangulattól, és nem valami könnyedet akarnak. Elgondolkoztató, néhol szívszorító, tényleg számomra egy remekmű.

Kedvenc karakter: Evan, Ariel

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a megvalósítás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Knopf Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2011. szeptember 13.

Oldalszám: 256 oldal

3 megjegyzés:

Anaria Matthews írta...

Szia! Ne haragudj hogy kicsit off-topic a commentem, de hogy lehet beletenni ezt a moly-kedvencelős modult a blogba?:)

Egyébként rendszeresen olvaslak és mindig nagyon érdekes könyveket válogatsz be. A Listám már Kínáig nyúlik=)

Üdv,

Anaria

Gigi írta...

Szia!

Örülök, ha sikerült nyújtanom a várólistádat. :) Nekem is szinte végtelen.

Ha legközelebb off-topic kérdésed van, írhatsz az e-mail címemre (gyiag@freemail.hu) vagy oldalt megtalálod a kérdezgtős formspringem linkjét. És bocsi, de itt nem tudok válaszolni, mert kommentben nem lehet html kódokat írni, és azt kéne. :) Dobj egy mailt a címemre és válaszolok.

Anaria Matthews írta...

Közben sikerült felkutatni egy help-deskes cikket. De nagyon köszi a választ:) Legközelebb odafigyelek hogy hol kérdezzek^^

üdv,

Anaria

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.