Ugrás a fő tartalomra

David Levithan: Every You, Every Me (Mindegyik te, mindegyik én)


Hogy akadtam rá: A goodreads ajánlotta olvasmányaim alapján.

Úgy általában az egészről: Evan egy megtört tinédzser, és a mindennapjait is úgy tölti, hogy magába zárkózik, egyetlen társa a saját fájdalma. Legjobb barátnője, Ariel eltűnése óta pedig nem is igazán alszik, önmagát kínozza azért, hogy milyen szerepet is játszott abban, hogy Ariel most már nincs közöttük. Aztán egyszer csak titokzatos fényképeket kezdenek küldeni Evannak, amiken ő maga is szerepel. Valaki követi, valaki fenyegeti, és Evannak az az érzése támad, hogy az egésznek Arielhez van köze.
Na, ez az a könyv, amiről nem fogok tudni sokat írni, mert egyrészt nehéz is róla összeszedetten mondani valamit, annyira felkavaró és szokatlan regény, másrészt mert nagyon rövid. Azért szokatlan ez a regény, mert látjuk magunk előtt a fényképeket, amiket Evan talál, így kevés szereplőt hagy a mi fantáziánkra, de ennél úgy igazándiból nem is volt akkora gond ez. A másik, ami szintén formabontó, hogy a szövegben a kihúzásokat alkalmazza az író, így néhány mondatnál látjuk, hogy igazából mire gondol a főhős, miközben teljesen mást mond, látjuk a kimondott szavak mögött megbúvó igazi tartalmat. Ugyanakkor néhány emlékkép, amikre Evan nem igazán emlékezne, vagy néhány érzés, amiket legszívesebben letagadna, szintén áthúzottal szerepelnek. Sőt, néha még a szöveg egysége is felbomlik, ahogy a főszereplőnk egyre inkább szétzuhan.

Igazából azt vártam, hogy csak nyomozás lesz ebben a könyvben, és nem kapok semmi extrát, aztán pozitívan kellett csalódnom. Annyira összetett ez a regény, annyira minden szónak, félmondatnak jelentése van, hogy nem is lehet igazán kifejezni. Sok mindenről szól, de leginkább az életről, a barátságról, a szeretetről, hogy milyen, amikor valami nem egyszerű, hogy milyen, amikor akár egy baráti kapcsolat is annyira komplikált. Megéri-e ilyenkor küzdeni a másikért, ha az túlságosan sérült az az ember? Vagy csak magunkban teszünk kárt? Evan emlékei között látjuk, hogy mennyire odaadóan szerette Arielt, és hogy mennyire alapvető létszükséglet volt neki ez a kapcsolat, és lehet akár túlságosan is ragaszkodónak nevezni, mégis ez tetszett benne a legjobban.

De felmerül az is, hogy mennyire ismerhetjük egymást. Innen a cím: „A mindegyik te, mindegyik én.” Hogy vajon mennyit számít, hogy egy-egy ember közelében vagyunk, más és mást hoznak-e ki belőlünk, akkor vajon mindegyik oldalunk tényleg létezik? Ezek az apró darabok adják ki a nagy önképünket?

Sokan azt kritizálták a könyvben, hogy túlságosan komor és átlátszó a cselekménye. Igen, valóban túlságosan komor, vegyük bele, hogy Ariel öngyilkos akart lenni, és mentális beteg volt, és máris látjuk, hogy igen, ez nem egy könnyű, rózsaszín regény. Igazából nem is egy nagyon sötét hangulatú történet, nem megy mélyen bele az öngyilkosság kérdésébe, de Evan fejében vagyunk, ami nagyon zavaros, hiszen nem tudja feldolgozni, ami Ariellel történt, magát okolja, és szép lassan szinte beleőrül, mi pedig a fejében összevissza pattogó gondolatokat látjuk, szinte halljuk, és igen, egy kicsit bele is őrül az ember, miközben olvassa. Teljesen jól ábrázolta Levithan ezt a bizonytalanságot, az önmarcangolást.

Viszont az olvasó csak a végén tudja meg, hogy mi is lett Ariellel, persze egyszerű kitalálni, de mégis részben azért is lehet gyorsan olvasni, mert tudni akarjuk, hogy végül is mi történt a lánnyal. A nyomozási szál szintén nem nagy szám, de ez a regény nem is igazán krimi vagy thriller akarna lenni, hanem az érzelmekről szól, és mivel nincs elhúzva, nem hosszú, így nem zavart az, hogy tudtam, ki a titokzatos fényképész, igazából Levithan nem is akarja titkolni.

Összességében ez egy nagyon rövid regény, de annál nagyobb az érzelmi hatása, egy kis érzelmi bomba, ami után az első gondolat az ember fejében: De jó, hogy én is élek. Azoknak ajánlom, akik nem félnek egy kis sötét hangulattól, és nem valami könnyedet akarnak. Elgondolkoztató, néhol szívszorító, tényleg számomra egy remekmű.

Kedvenc karakter: Evan, Ariel

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a megvalósítás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Knopf Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2011. szeptember 13.

Oldalszám: 256 oldal

Megjegyzések

  1. Szia! Ne haragudj hogy kicsit off-topic a commentem, de hogy lehet beletenni ezt a moly-kedvencelős modult a blogba?:)

    Egyébként rendszeresen olvaslak és mindig nagyon érdekes könyveket válogatsz be. A Listám már Kínáig nyúlik=)

    Üdv,

    Anaria

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Örülök, ha sikerült nyújtanom a várólistádat. :) Nekem is szinte végtelen.

    Ha legközelebb off-topic kérdésed van, írhatsz az e-mail címemre (gyiag@freemail.hu) vagy oldalt megtalálod a kérdezgtős formspringem linkjét. És bocsi, de itt nem tudok válaszolni, mert kommentben nem lehet html kódokat írni, és azt kéne. :) Dobj egy mailt a címemre és válaszolok.

    VálaszTörlés
  3. Közben sikerült felkutatni egy help-deskes cikket. De nagyon köszi a választ:) Legközelebb odafigyelek hogy hol kérdezzek^^

    üdv,

    Anaria

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség