Julianna Baggott: Tiszták

2012. február 17., péntek

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: A Robbantások után az egész világ megsemmisült, csak a Kupola védelme alatt álló terület maradt érintetlen. Akik kint rekedtek, és nem haltak meg azonnal, mutálódtak, molekuláris szinten olvadtak egybe az éppen közelükben lévő tárgyakkal, növényekkel, földdel, állatokkal, esetleg emberekkel. A Robbantások után közvetlenül a Kupola egy üzenetet hagyott a kint lévőknek, amikben megígérték, hogy amint lehet, kijönnek, ezért sokan a Kupolára és a benne lévő emberekre Istenként, vagy Mennyországként tekintenek.
Kilenc év telt el azóta, és a helyzet változatlan. Pressia nagyapjával él egy elhagyatott borbély üzlet épületében, és a napi betevőt cserekereskedelemmel szerzik meg, és a nagyapa tudásával, aki anno hullaházban dolgozott, ezért ért ahhoz, hogy összevarrja az embereket. Ám mostanában a nagyapa egészsége nem szolgál jól, mivel a levegőben állandóan terjengő hamu nem sok mindenkinek tesz jót. Pressia pedig fél, hiszen közeleg a 16. születésnapja, amikor is a kintieket úgy ahogy irányító Szent Forradalom Hadművelet, egy kis katonai egység, mindenkit besoroz. Vagy katona lesz mindenki, vagy ha a mutációja nem engedi, akkor élő célpont a katonai kiképzéseken, és Pressiának hiányzik egy keze, illetve egy babafej van helyette, ezért a kilátásai a túlélésre nem éppen nevezhetők jónak. Egyetlen esélye van: Ha megszökik. De mégis ebben a világban hova menne? Hol lehetne jövője egy fiatal lánynak, akinek sose volt esélye gyereknek lenni?

Eközben a Kupolában Partridge, a Kupola vezetőjének fia a benti világban szenved. Az állam, már ami maradt belőle, cenzúrázza a múltat, és maga Partridge is érzi, hogy nincs itt minden rendben. Nem elég, hogy az édesanyja meghalt a Robbanásokban, de bátyja is öngyilkos lett később, pedig nagy karrier állt előtte katonaként. Így most Partridge-en a sor, hogy megkapja a különleges kódolást, ugyanis a Kupolában úgy tanítanak és edzenek mindenkit, hogy genetikailag módosítják őket. Ám valamiért Partridge-en ez nem fog, és egy apró nyom arra mutat, hogy édesanyja mégis él, csak éppen a Kupolán kívül. Egyetlen esélye van: Ha megszökik. De mégis túlélné-e odakint a lehetetlen körülmények között? Megéri-e egyetlen apró, kétség bevonható utalás miatt mindent elvetnie és kockára tennie?

Na, ez megint egy olyan regény, ahol bajban vagyok, hol is kezdjem, és ezer százalék, hogy nem fogom tudni átadni, amit ez a történet nekem nyújtott. Kezdjük azzal, hogy mindenhol (külföldön) úgy reklámozták, hogy ez lesz az Éhezők Viadala utódja, hogy Pressia 2012 új Katnissa, és valljuk be, ez elég meredek egy kijelentés. Mármint az Éhezők Viadala hány embert mozgatott meg? Igazából én is úgy érzem, hogy az volt a nagy áttörés ifjúsági témában, hogy be merte hozni a negatív jövőképeket tinédzsereknek. És azért mindannyian úgy voltunk vele, akiknek tetszett ez a párosítás, elkezdte falni az ilyen könyveket, és nekem rá kellett jönni, hogy bár furcsa és rideg világokat mutatnak be nekünk ilyen témákban, mégis a romantika volt mindenhol előtérben, és éreztem a lapok között, hogy ezek nem mások, mint sablon ifjúsági könyvek, egy csipetnyi tartalommal. Ezért, amikor ekkora reklámmal és GYÖNYÖRŰ, CSODASZÉP borítóval ezt a könyvet a kezem közé kaptam, húztam a számat. Nem érhetett fel ahhoz, amit mondtak róla, ez futott át az agyamon. És aztán elkezdtem olvasni, és… tátott szájjal bámultam, hogy te jó ég, mit hozott össze Baggott!

Ennyi bevezető után ideje lenne rátérnem arra, mitől olyan különleges ez a könyv. A HANGULATA MIATT! Igen, vannak benne tőmondatok, igen, jelen idő, igen, sok nézőpontos, de egyszerűen olyan magával ragadó lesz ezektől, annyira élénken festi elénk az írónő a képet, hogy olyan, mintha filmet néznék. (Mellesleg ez is volt a bajom a könyv reklámjával, már megjelenés előtt megvették a filmesítési jogokat. Atyaég, most már értem miért!) Tehát a sok nézőpontot az olvasó először talán nem értheti, ugyanis általában mindig (ifjúságiban) a két szerelmes között szokott váltakozni a nézőpont, nehogy véletlenül is az olvasó ne lássa, hogy a mi ifjú Rómeónk mennyire tökéletes. De hát itt! ITT! Úristen, itt Baggott úgy használja a nézőpontváltásokat, amikre tényleg alkalmasak, vagyis elővezet négy teljesen különböző karaktert, akik kulcsfontosságúak, még ha nem is érezzük őket annak az elején, és kívülről is látjuk őket más szemével, de belülről is, és teljesen megismerjük és megszeretjük őket.

A könyv elején lassúnak tűnhet a cselekmény, nem olyan lassúnak, mint egy némely tényleg szinte semmiről nem szóló könyvnek (Matched pl.), hanem a fülszövegben le van lőve kb. minden, ami az első 150 oldalon történik, és ezért az olvasó picit türelmetlen lesz, hogy „ugyan már, én tudom, hogy Partridge és Pressia találkoznak, mehetnénk már oda.” De! De ezt is teljesen a saját javára fordítja Baggott, ugyanis hagy minket elmélyülni ebben a rettenetes, borzalmas világban, mindkét oldalról, ráadásul nem is egy-egy szereplővel. Mindkét oldalon két szereplőt kapunk, így kétszer annyira borzadhatunk el.

Miért is? Mi olyan borzasztó ebben? Mi annyira felkavaró, amit más disztópiás regény nem ér el? Az, hogy Baggott mer keményen írni, egyszerűen úgy éreztem a világábrázolása miatt, hogy te jó ég, itt bárki tényleg meghalhat, akár főszereplő, akár nem. Ugyanis annyira részletesen kidolgozta a kinti és a benti világot Baggott, hogy én fejet hajtok előtte. Az oktatási rendszertől (bent) egészen a mutáns bogyókig (kint) MINDENT KITALÁLT. Na, kérem szépen, ezt így kéne mindenhol! És ami nagyon-nagyon sok (értsd bármi, amit olvastam) regényből hiányzik, hogy elfelejtik megmagyarázni, ugyan miért is lett ilyen a világ. Értjük mindig, hogy egyszer a világ összeomlott, és velünk is megtörténhet, na, de itt! Én tényleg elhittem, hogy eljuthatunk oda, hiszen annyira nem is a távoli jövőbe tette Bagott a világot. Mellesleg két világot is kapunk az írónőtől, és egyik sem szép, egyszerre ötvözi a két általános sablon disztópiát: Ahol kemény megélni, mert szélsőségesek a körülmények, alig van élelem, biztonság, és a mindent irányító állam képét, ami úgy állítja be, hogy ők bizony jók. A lényeg röviden: Baggott úgy festi elénk a világot, akár egy-két odavetett félmondattal, mint egy festő, mindent átérzünk, magunk előtt látunk. Ez a világ annyira sötét, olyan véres, mégse tudsz majd félrenézni, muszáj lesz olvasnod, elborzadnod, és olvasnod tovább. A történet befészkeli majd a fejedbe, és biztos, hogy erről fogsz folyamatosan gondolkozni! Nekem például többször le kellett néznem a kezemre, hogy megbizonyosodjak, nincs ott babafej, és a hátamat is többször meglapogattam, hogy nincsenek-e ott madarak.

És a másik, hogy miért annyira letehetetlen ez a könyv? A CSELEKMÉNY! Igaz, hogy az elején csak a négy karakter drámáját és a világot látjuk, és az is a maga szörnyű módján lebilincselő, mégis ahogy előkerül a nagybetűs Cselekmény, teljesen felpörögtem. Ugyanis kapunk egy-két információ morzsát, és mindig lehet rajta gondolkozni, hogy ki mit miért tett, és ugyan miért lett ilyen a világ, ahol most tartanak. Bár a szemfüles olvasók a (talán) legnagyobb csattanót kitalálhatják akár a fülszövegből is, nem von le az értékéből, mert nem annyira átlátszó, és vontatott. Az akciójelenetek még inkább felpörgetik a könyvet, noha ezekből csak a vége felé akad, de… De vér és brutalitás mindenhol van, így tényleg én ezt 16 éven aluliaknak nem ajánlanám, és tényleg gondolkozzon el rajta mindenki, hogy mennyire bírja a konfettiként hulló belső szerveket, mert az akad itt dögivel.

Amiért jár a nagy bónusz muffin (amit osztogatok az íróknak) Baggottnak, az a karakterábrázolás. Persze, írtam, hogy négy nézőpontot is kapunk, és hogy elsőre úgy tűnik, hogy felesleges ennyit megtudunk a karakterekről, de NEM! Ugyanis pont ez a könyv nagyon nagy erőssége, amilyen kapcsolatok kialakulnak itt a karakterek között, és hogy végül is mindenki küzd valamivel.

Ott van Pressia, aki ugye nem Tiszta, kint ragadt a világban, egy babafejjel a keze helyett és sok sebbel az arcán. Sokan mondták rá más kritikákban, hogy Pressia gyenge karakter, jó, nem egy olyan, aki egyből a lázadás élére akar állni, de pont ezért szerettem nagyon őt. Pressia vágyik arra, hogy Tiszta lehessen, nem tekint a Kupolára Istenként, de olyan kis csendes jellem, de mégis, ő tartja el magukat a nagyapjával, segít másokon, már az elején megment egy ismeretlen gyereket egy Vadállattól, egyszerűen nagy szíve van, mégis, valahol belefáradt az életbe, és miért ne tenné. (Igen, egy karakter, aki beszél arról, hogy valamelyik ponton az életében öngyilkos akart lenni. Miért nem akart a többi disztópia főhőse sose öngyilkos lenni?) Pressia eközben nem ismeri az igazi szüleit, és ez is azt az elveszettséget tükrözi, amit mindenki érez tini korban, ehhez csatlakozik Partridge, aki az a tipikus mindene megvan karakter, csak a szeretet hiányzik az életéből. Na, ő is párhuzam a tini problémákra, mikor az embernek a saját lábára kell állnia, leválnia a szülőkről, és eldöntenie, hogy végül is akkor ő kicsoda micsoda a világegyetemben. (Itt ugye a genetika módosítás miatt gondolkozik el Partridge, hogy akkor most mennyit változtattak benne.) Nem nagyon taglalva Lyda és El Captain karakterét, csak annyit mondok, hogy egyikük szemével egy mentális kórház rideg képét látogatjuk meg, a másikéval a katonák világát, és egyik sem szép. A lényeg? Van mögöttes tartalom. Mindenkinek diszfunkcionális családja van, és ebben a borzalmas világban még ez is rátesz egy lapáttal a boldogság, önmaguk, és a belső emberiség keresése közben.

Na, már csak egy pont maradt hátra: A ROMANTIKA. Sajnos bánatomra itt nincs olyan nagy romantika, de annyira jól kidolgozottak a karakterek, annyira megkínzottak, hogy minden vágyam az volt, hogy találják már meg a szívszerelmüket és éljenek boldogan. (Nem, ebben a világban ezt elképzelni se tudom, de végig ott szurkoltam nekik, annyira megérdemelnék.) Vannak érzelmek, és barátságok, és bebizonyítják, hogy a tiszta szív mindennél fontosabb, (nem, a könyvben nem ilyen nyálas), hogy nem kell feladni sosem az érzelmeket, amikben végül is az emberségünk lakozik, akár egy ilyen sötét világban sem. Elcsattan egy-két csók, de biztosan állíthatom, hogy mindenkinek kevés lesz ez, mert itt tényleg az élet-halál küzdelem van előtérben.

Tehát mi is ez a Tiszták? Mitől zsongtam be úgy annyira? Egy ifjúsági regény, ami végre eléri, hogy az olvasó tényleg izguljon, elhiszed, hogy bármi megtörténhet, hogy akár ez a világkép lehet a mi jövőnk. És nem utolsó sorban hiába sötét a hangulat, vannak benne vicces beszólások, szarkasztikus humor, noha persze nem annyi, hogy az egészet elvicceljék, mégis annyira szépek a drámai jelenetek, hogy el-elmorzsoltam egy-egy könnycseppet. Végig üvöltöztem a könyvvel, a karakterekkel, izgultam értük, ott éreztem magam a könyvben, és bevallom, nagyon rég volt már rám valami ekkora hatással. Ha úgy érzed, készen állsz egy brutális utazásra, és elég erős a gyomrod, nosza rajta, vágj bele!

Utólagos megjegyzés: A VÉGE JELENET! Nem, nem függővég, de felvet egy-két érdekes kérdést. Alig várom a következő részt!

Utólagos megjegyzés 2: Annyira jó, hogy az Egmont Dark kiadó a külföldi megjelenéssel adta ki ezt a könyvet, és megtartották ezt a csodás borítót. Nagy köszönet nekik! És a magyar feliratos előzetest is!



Kedvenc karakter: Pressia, Partridge, Lyda, El Captain, Freedle

Ami kifejezetten tetszett: a világ, a kapcsolatok

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Egmont Dark

Kiadás dátuma: 2012. február

Oldalszám: 568 oldal

13 megjegyzés:

Sunflower33 írta...

hűh. Most még jobban akaromakarom a könyvet. És a trailer zenéje... Nagyon tetszik. Remélem hasonlít a könyv hangulatához.

Raven írta...

Hello!
Bevallom őszintén pár hete, mikor a Libriben bóklásztam, én is felkaptam rá a fejem, ugyanis a borító teljesen elvarázsolt. Felvettem, belelapoztam, konstatáltam, hogy jelenidős és mentem tovább, majd mégis visszasompolyogtam és elkezdtem olvasni. Bevallom, megragadott, de az a baba meg a nagyapa torkában azt a propeller nálam kiütötte a biztosítékot és leraktam azzal a jelmondattal, hogy "biztos baromság"
Nos, ezek után, azt hiszem visszaszambázok a könyvesboltba, mert nagyon kíváncsi lettem :)

Gigi írta...

Szia!
A babafej, meg a propeller az nekem is sok volt, nem azért, hogy "baromság lesz biztosan," hanem mert annyira nem is tudom, elborzasztott, ahogy leírja, hogy ez hozzájuk nőtt teljesen, és érzik is meg minden.
Én nagyon ajánlom ezt a könyvet, az egyik legegyedibb ifjúsági regény, amit olvastam. :)

Névtelen írta...

Az Éhezők viadala utódaként reklámozták. Szerinted mennyiben hasonlít hozzá?

Gigi írta...

Kedves névtelen!

Ez egy nehéz kérdés, szerintem úgy önmagában semmiben nem hasonlít hozzá. Nincs ez a "ölj vagy halj meg" téma benne, viszont annyiban mondanám, hogy hasonló, hogy ez is komor és véres, nem fél az írónő egy kis erőszaktól, míg a mostanában megjelent ifjúsági disztópiák inkább romantikusak, ez inkább a cselekményre és a komor világ megfestésére helyezi a hangsúlyt, mint az Éhezők Viadala.

Névtelen írta...

Köszönöm a válaszod! :)
Azt esetleg tudod, mikor jelenik meg filmben?

Éva

Gigi írta...

Nem, sajnos. :) Még csak megvették a jogokat, éveket is ülhetnek a forgatókönyvön és egyebeken. Sajnos, amíg el nem készül a film, addig nem is biztos, hogy készen lesz. Van olyan könyves projekt, amin már 3 éve ülnek és sehova se haladt, szóval ez még nagyon bizonytalan.

Névtelen írta...

Szia!
Felbátorodva, hogy sok helyen csak jó véleményeket olvastam a könyvről, megvettem én is. Talán utólag már bánom, nem tudom. Kb. 300 oldal után kezdte elnyerni a tetszésemet. Nem tetszett, amikor mindenkit leírt, hogy néz ki a robbanás miatt, nekem ettől csak az jött le, milyen abszurd az egész. Újra elolvastam a kritikád, és megakadt a szemem a vicces beszólásokon. Én egyre sem emlékszem. A tőmondatok miatt az az érzésem támadt, hogy az írónő nem ismeri az és szót. És a fordítás néhol nagyon rossz volt. Bocsi, hogy most itt 'sírom' el a bánatom. :) Csak nem értem, hogy miért tetszett a könyv annyira másoknak, mikor én csak ámultam. Persze a végén már jobban tetszett a történet, mikor kezdett beindulni a cselekmény. Viszont egy kérdést fel szeretnék tenni neked (bocsi újra, egyre gyakrabban fordulok hozzád, ha kérdésem akad egy könyvvel kapcsolatban :D). Szóval Lyda akkor miért is került a mentális kórházba? Azért mert segített Patridge-nak?

Egy gyakori olvasód: Éva

Gigi írta...

Szia Éva!

Ugyan nem gond, hogy írtál, nem tetszhet mindenkinek ugyanaz. :) Engem meg pont azzal fogott meg, hogy ahogy leírta ezeket az egybeolvadásokat, és ugye a komor hangulata. A fordításról nem tudok mit mondani, angolul olvastam, ott átjött az a szarkasztikus humor, amivel a főhősök próbálták túlélni a komoly helyzeteket.

És igen, Lyda azért került oda.

Chibi írta...

Még nem találkoztam a könyvvel (mostanában egyre kevesebb időm és pénzem van könyvesboltokba járni :/), de a kritika felkeltette az érdeklődésemet. ^^ Ha túl leszek a kötelezőkön, megpróbálom megrendelni Bookline-on. ^^

ChibiOFF

Landy írta...

Szia!
Nagyon tetszett a kritikád, én is hasonlóan érzek a könyvvel kapcsolatban, mint te. Próbáltam szépen, mondatokba szedni magamba a gondolataimat, de nekem sajnos nem sikerült, a tied viszont remekül visszaadja a könyvet!
Amikor anyukámnak meséltem, miért is tetszik a könyv, eléggé hülyének nézett, hogy azért, mert egy babafej van a főhős kezén, és az egész világ ilyen szörnyű...
A könyv megfilmesítésének örülök, erről én még nem is tudtam.
Na befejeztem a sok hülyeséget amit itt összehordok... :)

Névtelen írta...

Mi ez? Mi ez?
Oké lehet hogy még csak 12 éves vagyok, de akkor is mi ez?
Én nekem ez a könyv ehyáltalán nem jött be.
Jó nem tetszhet mindenkinek minden.
De akkor is mi ez?
Egy baba nő ki a kezéből?
Nagyon groteszk.
Nekem sokkal jobban bejött a beavatott <3
Mondjuk a borítója tényleg szép.
Szerintem egy kicsit kevesebb vérfürdő, és több romantika= egy nagyszerű könyv
(ekkor talán még el is olvasnám:))

Gigi írta...

@Névtelen: Én pont azért szerettem a Tisztákat, mert az groteszk. És azt hiszem, abban a fázisban vagyok, ahol a vért, az őszinteséget, a realitást és a vérfürdőt értékelem jobban. :) Ez mondjuk nem csak korfüggő, ízlés kérdése is, és az, hogy ilyen változatosak vagyunk, ez így van jól.

De tényleg, én sem értékeltem volna szerintem 12 évesen a Tisztákat. :D Úgyhogy teljesen megértem. Csodálom, hogy végigolvastad! :)

Megértem, hogy A Beavatott tetszett, bár az első részt én személy szerint utáltam - főleg a számomra hirtelen és hihetetlen romantika és a logikai bakik miatt -, de a második részt és a harmadikat szerettem. :D Remélem, ez nem azt jelenti, hogy te azokat nem fogod szeretni.

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.