Ugrás a fő tartalomra

Avery Williams: The Alchemy of Forever (Az örökkévalóság alkímiája)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Reklámszöveg: Az örökkévalóság csak a kezdet.

Úgy általában az egészről: Seraphine Ames 1349-ben élt boldogan szerelmével, Cyrusszal, amíg meg nem halt. De ugye van olyan szerelem, aminek a halál sem akadály, igaz? Így volt ez Seraphine-nal is, ugyanis Cyrus, a gyógyszerész fia, igazából alkimista volt, és rájött, hogyan lehet örökké élni, ezért a lányt is halhatatlanná változtatta. Így most közel 600 évvel később Sera és Cyrus egy csoport halhatatlannal élnek együtt, a Reinkarnálókkal. A bökkenő? Ahhoz, hogy éljenek tíz évente új gazdatestet kell keresniük, és megszállniuk, persze előtte megölni a test tulajdonosát.
Mivel Serát nyomasztja, hogy 600 éven át más lányokat ölt meg, és Cyrus terrorizálja őket, ezért úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy végre meghaljon. De vajon sikerül meglépnie egykori szerelme, Cyrus karmai közül? Van elég bátorsága, hogy az eddigi elkövetett bűneivel szembenézzen az utóélettel, bármi is vár rá?

Ez egy annyira furcsa könyv! Először is kezdjük azzal, hogy ifjúsági romantikus regénynek van beállítva, és hogy a fülszöveg rengeteg mindent elárul. Mégis, amikor kinyitottam a könyvet, az első, amivel szembetaláltam magam egy olyan főszereplő volt, akinek iszonyatos bűntudata van, és nem akar élni. Nem volt annyira nyomasztó, mint egyes felnőtt könyvek, de mégsem lehet az öngyilkosságot olyan könnyed témának nevezni. Mielőtt bárki itt abbahagyná a poszt olvasását, hogy jujjujj, megint Gigi-féle sötét könyvről van szó, egyáltalán nem! És ettől lesz annyira furcsa ez a könyv, ugyanis sötét témák vannak itt, de nem olyan nyomasztóan, hogy a tini regényt elnyomják. A főhős hatszáz éves, és bár nem különösebben okos (mert Cyrus azért nem tanítatta meg mindenre), mégis érződik rajta, hogy egy komolyabb személlyel van dolgunk, mint egy tizenhat éves. És pont ezért: van utalás droghasználatra, alkoholizmusra, és abuzív kapcsolatokra. Bizony! Míg a prológusban látjuk, hogy Cyrus és Sera mennyire szerették egymást, addig az első fejezetben ott tartunk, hogy ez a boldogan mindörökké állapot átváltott egy igazi, pofonokat is kiosztós, zsarnokoskodó kapcsolatba. Itt Cyrus a főgonosz, de mégis, valahol emberi és esendő ő is, nem, nem mondom, hogy meg lehetett kedvelni, de együtt érzünk annyiban Serával, hogy nem akarjuk, hogy Cyrus meghaljon.

Na és ettől lesz olyan reális a könyv, hogy igenis vannak benne hajléktalanok a háttérben, vannak benne drogfüggők, akik nem gyógyulnak ki a szenvedélyükből. De maga a történet, maga az egész könyv egy nagyon ifjúsági sztori: Igazából Sera kap egy új lehetőséget, új testben, ahol tizenhat évesnek kell lennie, iskolába járnia és a többi. Egyfelől látjuk, hogyan jön rá, hogy talán nem kéne öngyilkosnak lennie, hogy talán megéri mindig élni valamiért, legyenek akár azok valaki másnak a barátai. (Ugyanis ugye egy lány szerepét játssza, akinek a testét véletlen megszállta.)

Annyira nem történik igazán semmi, van egy-két cselekményszál, de olyan érzésem támadt a könyv olvasása közben, hogy ez hasonlít a Rubinvöröshöz: rövid, prológusszerű egy nagyobb történetben. Viszont! Nem olyan vicces, mint az előbb említett könyv, sőt, a fülszövegben kiemelt romantika sincs nagyon benne, maximum az utolsó 50 oldalon, ami egy 256 oldalas könyvnél, nem sok. És ez az, nem tudom konkrétan megmagyarázni, hogy mitől tetszett ez a könyv. Ugyanis nem halad nagyon előre a sztori, de folyamatosan olvastam, teljesen lekötött, és egy nap alatt kiolvasható. Viszont nem különösebben vicces, bár vannak benne mosolyogtató jelenetek, és annyira nem is lehet komornak nevezni, sőt, nem is annyira egyedülálló, hogy én most azt mondjam rá, azért fogott meg.

Van mögöttes tartalom, persze, a fentebb említett öngyilkosságból való kimászás, hogy mindig is a nőnek egy kapcsolatban meg kell őriznie önmagát, így szól az abuzív kapcsolatokról is. De még nagyon erős téma az anya-lánya kötelék, és a család fontossága, ami Seraphinának az eredeti életében nem sok volt, itt pedig a lopott életében egy tökéletes családba csöppen. Valahogy, amíg a főhős megpróbálja egy tini lány szerepét játszani, felnőtt szemmel látjuk, hogy mi az a gondoskodás és szeretet, amit a sok tini a lázadással elveszteget. Seraphina sokkal érettebben látja a lopott lány életét, és próbálja kijavítani a saját és a gazdateste hibáit, és talán ebben rejlik a könyv bája.

Bár nagy cselekmény nincs, amit már említettem, a vége egy igazi ütős függővég, és sokan átkozni fogják, hogy lehet itt valamit abbahagyni. Biztosan állíthatom, hogy jobban járt volna az írónő, ha egyben adja ki a három regényt (már ha ez trilógia lesz egyáltalán), mert jobban örültem volna, ha több cselekmény van ebben, és igazából olyan érzésem támadt, mintha csak egy fejezet végét olvasnám, nem a könyvét. De összességében tetszett ez a kis rövid regény, felüdítő limonádé egy kis kesernyés ízzel, hiszen ilyen a valóság. Nem váltja meg a világot, de egy délutánra tökéletes!



Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a mögöttes tartalom

Ami nem tetszett: cseppet lassú az eleje

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon & Schuster Books For Young Readers

Kiadás dátuma: 2012. január 30.

Oldalszám: 256 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige