Kristen Simmons: Article 5 (Ötös cikkely)

2012. február 12., vasárnap

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Reklámszöveg: Az engedelmesség kötelesség.

Úgy általában az egészről: Amerika a nagy Háború után bevezette az Erkölcsi Alapszabályokat, amit ha az ember nem teljesít, a katonák elhurcolják, és sosem jönnek vissza. Elég, ha az ember rossz könyvet olvas, vagy esetleg zsidó. Ember ebben a világban él édesanyjával, aki egy kicsit lázadó fajta: szeret romantikus regényeket olvasni, és nem dobta ki még a Háború előtti divatmagazinjait. Az élet nem éppen szép: csak használt ruhák vannak, az Állam osztja ki az élelmiszereket, de Ember mindennapjai pokollá változnak, mikor módosítják az Alapszabályok érvényességét, és így édesanyja is bekerül az Ötös Cikkely szabályszegői közé, vagyis lefeküdt a fél várossal (vagy az egésszel, ki tudja), és ez nem éppen erkölcsös. Míg az anyát elszállítják, addig Ember állami tulajdon lesz, és egy leányiskolába kerül, ahol nem vetik meg a testi fenyítést sem. Vagy éppen a kivégzéseket.
Jajj, ez a könyv! Erre szavak nincsenek, és sajnos nem a jó értelemben. Odakint elég sztárolt, magas átlag pontozással, és fel nem tudom fogni. Jó, persze, odakint sok recenziós példányt adnak, és azoknak 90%-a megmásított kritikát kap, tudjuk, de akkor is pokoli csalódás volt ez nekem.

Azért vettem le a polcról ezt a kötetet, mert nassolni akartam egy kemény disztópiás regényt, és a leírásából ez annak tűnt, ehelyett kaptam egy maszlagot, ami bebizonyítja, hogy a disztópiás tini regények is átmentek tömeggyártásba, mert ennek lényege nem sok volt.

Amikor kinyitottam a kötetet, már láttam, hogy a kapcsolatunk nem lesz zökkenőmentes, hiszen leírás nulla, és elvileg nagyon érzelmes akart ez lenni, meg drámai. No ezt tőmondatokkal, odavetett félszavakkal nem lehet elérni. Ezen kívül annyi szereplőt kapunk, hogy már jegyzetelnem kellett, de nem kell aggódni, senkit nem írnak le, és alig szerepel valaki is kétszer… De lássunk egy-két példamondatot:

„Úgy éreztem, mintha valaki megragadta volna a gerincemet.” Nem is teszek úgy, mintha érteném, mit akar ezzel kifejezni. Fájdalmat? Félelmet?
„Úgy éreztem, mintha egy darab fa lennék, amikor a fejsze lecsap rá.” Na, ez félelem akar lenni. Én is rettegő fadarab leszek legközelebbi farsangon…
„A csend fizikai alakot öltött, mint egy kalapács, ami megsebzett engem újra és újra emlékeztetve arra, hogy minden emlékem ellenére, semmit sem jelentettem neki.” Gyönyörködjünk ebben… Ki szokott magában kalapácsokról meg fejszékről gondolkodni?
„A kis levegő, amit beszívtam szappan, otthon és biztonság illatú volt.”
„A szívem szétnyílt.” ORVOST NEKI! Igazából csak szerelmes, azt hiszem.
„A vér, ami az arcát fedte, úgy fojt az orrlyukaiból, mint a csap.”
„Lebiggyesztettem az ajkam. Ő újra felnevetett. Hamarosan már én is kuncogtam. A hang ragadós volt.”
„Valaki megköszörülte a torkát. Szétváltunk, mint két mágnes ellentétes oldalai, ami olyan szilárdnak érződött kettőnk között, széttört, mint a törékeny üveg.” Van nem törékeny üveg is? Na, meg nem kell félni, a nagyon szilárd dolog elvileg a szerelem szikrája volt, nem más. (Ejnye, kedves perverz olvasók.)
„Éreztem őt. Minden egyes részét. A lelkét belevarrták az enyémbe. A felforrt vére ömlött az én ereimen keresztül. Azt hittem, közel voltam anyámhoz, és tényleg, de nem így.” Még szép, hogy az anyáddal nem smárolsz. Amúgy meg, leírás? Kinek kell ehhez a szivárványos hányós vödör?
„– Ember. – Chase úgy ölelte a nevemet, mintha egy sérült kismadár lenne.” ENNEK MI ÉRTELME?

Ha ezeken túllépünk, akkor lássuk a cselekményt, közel négyszáz oldalas a regény, értem én, hogy egy sorozat első része, és azt se tudjuk, hány részes lesz, de azért történhetett volna valami. Ez amolyan turista regény, mennek ide, mennek oda, közben alig beszélnek. Fejezeteken át képes csak a nagy semmiről írni Simmons. Pár jelenet erősen hasonlított a Hamvak című műre, de persze, nem olyan erőteljesen, hogy másolást kiáltsak, csak annyira, hogy tépjem a hajamat: tehát elég sablonos dologról van szó. Van egy darab nagy rejtély, ami úgy rejtély, hogy mi tudjuk az első 30 oldalból, tényleg tudja mindenki, de a főhősnek, a 350. oldalon esik le. De mielőtt megvizsgáljuk a csodálatos főhősünket, maradjunk még a cselekménynél. Kicsit ez is egy darabos regény, mint nekem a Hamvak volt, ugyanis az elején leányiskolás, aminek semmi köze a disztópiához, és aztán turista regény, végül az utolsó három fejezetre megint kapunk egy új felállást, ami talán érdekes is lenne, de kapkodva elintézi, hiszen az már a vége. Nem értettem például 80 oldalon át minek gyalogolni meg autókázni, mindenféle fennakadás nélkül, merthogy ahol tényleg történt is valami, az fel volt gyorsítva.

 Említettem, hogy kismillió karakter van, de leírás alig, és nem is értem, minek ennyi szereplő, ha semmi jelentőségük, az egész könyv lehetett volna 100 oldallal rövidebb, de hát akkor nincs meg a manapság elvárt hosszúság. Nos karakterizálás az nagyon nincsen, a főhős leginkább olyan, mintha anya fétise lenne… Ugyanis csak akörül forog a világ, hogy az édesanyját megtalálja, ami nem lenne rossz, tényleg, de amikor látja, hogy tinédzser lányokkal együtt hurcolják el, tinédzserlány iskolába, mi a jó életből gondolja, hogy ott lesz anyja

 A fülszövegben az van leírva, hogy a főhős annyira életrevaló, hogy ő szerez maguknak kaját és használt ruhákat, ő tartja magukat életben. Ebből az a tipikus Katniss (Éhezők Viadala) jut eszünkbe, nem? Aki tényleg tesz valamit, és ellátja a családját. TÉVEDÉS! Itt arról van szó, hogy volt egy pasija a főhős anyjának, aki verte, Ember pedig elküldte. (Mert egy verőlegényt majd a tini lány elküld, el is hisszük.) És innentől Ember lenézi az anyját, hogy ő, de ő vigyáz az anyjára, miközben az ételt és a ruhákat is az Állam adja… Nem is értettem a fülszöveget, miszerint a főhős szerzi ezeket a létfenntartáshoz szükséges dolgokat. De a főhősünket mindenki isteníti, hogy ő milyen különleges, de ilyen hülyeségeket követ el: nekimegy a katonának, akik elhurcolják az anyját, nyilván megértem, hogy érzelmi sokk, de ha azt hiszi, hogy az anyja csak egy hétre börtönbe megy, mire fel. Ugyanis amikor a leányiskolában fogva tartják a főhősünket, eltökélt szándéka OTTHON felhívni az anyját, aki biztos letöltötte a büntetését. Kérdem én, ha akiket elhurcolnak, SOSE jönnek vissza, akkor ezt mivel magyarázza? És ez a gond, ez közel négyszáz oldalon ezt kell hallgatnunk.

Ugye eleve arról szól a könyv, hogy az alapvető emberi jogokat szabályozták (nincs szabad vallás, a nőknek alárendelt szerepe van, ami abban mutatkozik meg, hogy szoknyát kell hordaniuk, semmi másban), de mégis a főhős próbál a katonákkal és a tanítóival racionalizálni, hogy bizony, neki vannak jogai. Ettől készültem ki igazán, értem én, hogy tíz éves koráig a főhős a mi világunkban élt, de már hét éve tudja, hogy megváltozott minden, mégse nagyon fogta fel. Órákig lehet sorolni, hogy mennyire idegesítően sötét és vinnyogó a főhős, de térjünk át egy másik pontra.

A ROMANTIKA, AMI MINDEN KOMOLY KÖNYVBE KELL! Mert ugye ez komoly akarna lenni. Itt instant romantikát kapunk, ami nem azt jelenti, hogy első látásra szerelmesek, hanem már együtt volt a két szereplő, csak a fiú beállt katonának, mert behívták, így ő lett az ellenség. Na már most az első fejezetben, mikor Chase (a katonafiúnk) a testével védi meg a főhőst, mi felsóhajtunk és tudjuk, hogy bizony ő nem komoly katona, csak belekényszerült ebbe, és még mindig szerelmes a főhősünkbe. Ellenben Sötét Ember közel négyszáz oldalon át ezen gondolkozik, hogy milyen szemét ez a Chase, állandóan megmenti őt a fiú, de a főhősünk mindenért őt okolja, hogy elvitték az anyját például. (Ami ugye azért történt, mert A) tisztogatás volt, amit az állam rendelt el, B) AZ ANYJA FEKÜDT E MINDENKIVEL ABBAN A VÁROSBAN AZ ISTENÉRT! CHASE AKKOR TEHETNE RÓLA, HA Ő IS MEGDÖNTÖTTE VOLNA AZ ANYJÁT!) A főhősünk persze a „túl hülye, hogy éljen” kategória, mert mindig ellentétes dolgokat tesz, mint amit Chase javasol, ezzel mindig bajba sodorva magát… Viszont amitől az egész idegesítően rossz lesz: egyrészt rossz dolog instant, régi szerelmet írni, mert nehezen lehet elhihetni az olvasóval, hogy azok tényleg szerelmes, ahhoz jól kell tudni írni. Itt próbált ezen javítani Simmons, hogy visszatekintő részeket láttunk folyamatosan, amikből dőlt a nyál, és az ebédem kívánkozott vissza tőle. Másrészt pedig a könyv vége felé, állandóan hol csókolóznak, hol „te akarod kivégeztetni az anyámat” veszekedések voltak két sor távolságban, na, ez a fajta hangulatváltozás az, amit még a menstruációs görcsök se igen magyaráznak meg. Röviden: teljesen felesleges és rontó tényező volt ezen a romantika. Azokról a „jajj, félreértettelek, azt hittem mást szeretsz” drámákról meg ne is beszéljünk, ami szerintem maximum a brazil szappanoperákban volt menő, de igazából már ott se.

A világkidolgozás, ami megmenthette volna a könyvet, mert valljuk be, disztópiát azért olvasunk. Értem én, és jó gondolat, amit Simmons nyilatkozott, hogy „közel áll hozzánk, azzal kell megküzdeniük, amivel nekünk is, nincs munka, étel, stb.” De na… Itt az állam gonosz, mindenki látja, rendben, hogy azért születtek az Erkölcsi Alapszabályok, hogy… Miért is születtek? Mi köze van ennek a Háborúhoz? És kivel állt háborúban Amerika? Ja, igen, és annyira szegény itt mindenki, hogy van vaníliás illatosított gyertyájuk meg forró csokijuk. Na ezzel itt ásta el magát Simmons, mert ezek miatt az elemek miatt úgy látszik, hogy nem is gondolta ezt a világot teljesen át.

Van egy-két értékelhető dolog a könyvben, de az semmiképpen nem disztópia: az egyik egy nyúzott tetem, na, az a jelenet olyan, hogy beleremeg az ember, de mindössze 3-4 oldal, és semmit nem ad hozzá a történethez. Csak annyit, hogy a főhős hülye, mert megbízik valakiben, akit nem is ismer, ezzel az indokkal: „Nagyon jó emberismerő vagyok.” Persze, értem én, hogy talán azt akarta Simmons példázni, hogy bárki lehet gonosz, de az a pár oldal izgalom nem ért semmit, ebben a nagy katyvaszban.

Emellett az alaptéma az lenne, hogy milyen amikor az ember szörnynek hiszi magát, sőt mindenki annak hiszi, és ezzel milyen megküzdeni, csak  kár, hogy ez is két oldalban, és egy „kötelező olvasmányra utalok, mert abból látszik, hogy jártam gimibe” kártyában ki is merül.

Összességében, ha az ember nem vár sokat, főleg nem disztópiát, lehet, hogy valakinek tetszeni fog. Zárt vége van, nem látok erre folytatást, de persze mindent meg lehet oldani. Aki szereti a rózsaszín romantikát, és a semmi-nem-történik regényeket, az belevághat, de senki ne álljon le gondolkozni közben, mert túl sok benne a logikai bukkanó.

Megjegyzés: Miért Ötös cikkely a címe, de tényleg? Mármint, most komolyan azért, mert egy céda lányáról szól? Most akkor lehetett volna ez a sorozat és a rész címe, hogy a Prostituált lánya, mert ezt takarja az a kifejezés…

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a kukoricás, a TEHÉN :D

Ami nem tetszett: a karakterizálás, a világkidolgozás (ezt nem annak hívják), tucat regény semmi más

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Tor Teen

Kiadás dátuma: 2012. január 31.

Oldalszám: 368 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.