Ugrás a fő tartalomra

Jenna Black: Varázsütés

Hogy akadtam rá: Megláttam a borítót molyon és beleszerettem.

Úgy általában az egészről: Dana Hathaway féltündér, de persze nem akármilyen, az utóbbi pár évtizedben az ő fajtájából csak ő született. Képes járni a Tündeföldön, Avalonban (a köztes helyen) és a halandó világban is, ám a móka igazán csak az, hogy képes pisztolyt vinni Tündeföldre, és mágiát a halandók közé. Sőt, Dana annyira különleges, hogy képes titokban mágiát is használni, noha ezt senkinek sem mondta el, csak a srácnak, aki meg akarta erőszakolni. Ez a srác, Ethan, aki csak azét enyelgett Danával, mert az apja épp szeretne tanácstag lenni Avalonban, és a kegyetlen politikai csatározásokat is Dana dönti el a különlegességével. Persze Dana megharagszik Ethanra, mert hát mégis csak meg akarta erőszakolni, de aztán valamiért úgy dönt, hogy elég helyes a csávó, ha randizik vele, az semmit nem jelent.

De Ethan persze még mindig hajt Danára, akit megbolondítanak a hormonjai és Ethan szép pávakék szeme, ezért sosem tud egyszerűen nemet mondani a fiú közeledésére. Ha ez nem lenne elég, mert hát ez is nagy gond, huszonnégy órás őrizetben kell élnie egy földalatti bunkerban és csak a testőreivel mehet bárhova, mert a két Tündérkirálynő retteg Danától, emellett pedig sokan meg akarják ölni. Mert csak. Ő annyira különleges, hogy még az újonnan érkezett Rémkirály, aki egy profi bérgyilkos, és a legöregebb tündér, is Danára feni a fogát. Na, mit fog szegény főhősünk csinálni, vajon lesz még valami még különlegesebb ereje, amit felfedez? (A válasz: igen.) Vajon melyik pasit választja? Vajon sikerül szűznek maradnia a kötet végéig? Vajon hányszor szerepel a könyvben a szexi szó? (A válasz: sokszor.)

Ez a Bűbájösvény sorozat második kötete. Az első részre úgy emlékszünk, hogy a könyv, ami tönkretette a tündérmitológiát a szalmaszörnyeivel és nevetségessé tette az alkoholizmus témáját, mert az biztos jó dolog, ha arról írunk elpoénkodva. Hát… ez a rész sem lett jobb, sőt!

A fogalmazás a szokásos: túlszlengesített katyvasz és minden második sor a fényesen leomló hajakról, dús férfiszempillákról, pávakék vagy smaragdzöld szemekről szól. Persze, minél többször leírva a szexi és helyes szó, már-már ivós játékot lehet ebből tartani. Noha a párbeszédek nem voltak már erőltetettek, mégsem tudtam jobban értékelni ezt a könyvet, hiszen a karakterek ugyanúgy csak vannak, szépek, gyönyörűek, de Kimberen kívül mindenki egy kidolgozatlan folt. Ja meg helyes. Meg szexi. Meg hosszú hajuk van.

Nem is tudom, mivel folytassam tovább, talán vegyük elő a díszfőhősünket, aki aztán a Mary-Sue-ság megtestesítője (tökéletes karakter), ugyanis bár féltündér azért persze, hogy gyönyörű, mindenki meg akarja dönteni, szép énekhangja van, amivel a mágiát magához tudja hívni, pedig ilyen képessége SENKINEK SEM VOLT SOHA. Kismilliószor le van írva, hogy az anyja alkoholista állat volt, és ezért Danának hamar fel kellett nőnie, ő fizette a számlákat. (MIBŐL?) Nos, akármilyen okos is, el nem tudom képzelni, hogy feladott volna egy számlát, ha azon töpreng, mikor láthatatlanná tévő varázslat van rajta, hogy most miért nem látják. (Itt álljunk meg egy percre és boruljunk le a főhős esze előtt. Megvolt? Akkor mehetünk tovább.) Sőt! A főhős sincs magáról jó véleménnyel (igazából persze ezt nem gondolja komolyan Black, hiszen minden szereplő, még a főgonosz is isteníti Dana agyi és mindenféle képességeit):

„Ha értelmes lennék, letenném a telefont, és kihúznám a konnektorból. De persze, már megegyeztünk, hogy nem vagyok értelmes.”

 „Megborzongtam ismét, a hideg a csontjaimig hatolt. A Rémkirály a homlokát ráncolta, aztán a kandalló felé intett, ami hirtelen lángokba borult. Megugrottam, aztán elpirultam a reakciómon. Milyen hülye vagyok, mágia, mivel a misztikus lények tudnak varázsolni! Micsoda meglepetés.”*

És ezek után higgyük el, hogy annyira okos, ahogy minden szereplő állítja. Ami még kiemelendő, hogy mikor egy megkínzott, sokkos állapotban lévő pasihoz megy, hogy beszéljen vele, akkor a legfontosabb neki, hogy kasmír felsőt vett fel, hogy majd ha megöleli a csávó, akkor érzi, hogy milyen finom a kasmír és biztos majd a főhősünkbe habarodik miatta. Amin még jókat derültem, hogy elmondják a főhősnek a történet megfejtését, mégis utána rákérdez, de ha olyan okos, akkor miért? Főleg, ha előtte kibetűzték neki.

Hagyjuk magunk mögött a főhőst és a nem létező eszét, és vegyük elő a cselekményt, ami szintén nem létezik. Eleve örülnénk, hogy jajjajjj, itt a Rémkirály, biztos meg akarja ölni a főhőst, mint megannyi más tündér, és végre talán történik is valami. TÉVEDÉS! Van itt nightklubban kiskorúaknak szülinapi parti! Sőt, még pedikűr és manikűr és „cuki rózsaszín teázás” is. Komolyan az lenne a legjobb, ha a főgonosszal ülne le pedikűrözni, ha már olyan komoly jelenetünk van, hogy sípcsonton rúgja a Rémkirályt, mert az olyat mert mondani. Igen, a Rémkirályt, aki a Vad Hajtást (vagy Nagy Vadászat fordításfüggő) csapatot vezeti. AKITŐL ANNO MÉG AZ ISTENEK IS FÉLTEK!

No de a cselekmény abból áll, hogy a főhős, mindenkire ráizgul, keményedik a mellbimbója, jön a melegség a hasa táján, illetve az alhasa táján, állnak az erekciók tettre készen (nem a főhősé), nyögdécselnek a szereplők, vetkőznek, élvezik a csupasz bőr érintését. Komolyan, nekem semmi bajom egy-két szexuális töltetű jelenettel ifjúsági fantasyban, de ez már átment annyira rossz pornóba, hogy ültem és néztem… (Ahogy a főhős mondaná „belebámultam a cuki rózsaszín teámba…” csak én a falba fogok erőteljesen belebámulni, amíg nem látom ennek a könyvnek a lapjait.) Szóval az a gond, hogy eleve rosszul kezeli a szexualitást, míg aláírom a kapcsolatok fontos része, itt a főhős nem is szerelmes, illetve tagadja. (MÉG JÓ, HOGY NEM SZERELMES, ÁLMAI PASIJA MEG AKARTA ERŐSZAKOLNI!!!) Elhiszem, hogy a tinédzserek is rettenetesen be tudnak indulni, de meg lehet ezt normálisan írni. Hiába mondják, hogy ez fikció, senki nem ebből veszi a kapcsolatok alapjait, könyörgöm, ha ezt a női megalázottságot NORMÁLISNAK állítja be, akkor azzal ezt sugallja, hogy ez oké. Ez így helyes. (Mivel a főhős tökéletesnek van beállítva…) És nem csak az, hogy az egyik percben álmai fiúja miatt, mert lenyalja Dana ujját (!) és ezért „majdnem spontán kigyullad” a főhősünk teste, meg hogy „csoda volt, hogy nem tépte le nyilvános helyen róla a ruhát,” de a másik percben a barátja (aki gót Jonas Brothersnek van leírva, szó szerint, emó tündér) nemi szervénél van a keze, és azon gondolkozik, hogy milyen jó, hogy ott van a keze. (!) Bár megjegyzi, Dana, hogy ő egy kurva, többször is, mégis… én ezt nem érzem jó üzenetnek.

Amitől viszont kibuktam az, hogy a Rémkirály helyes, szép, nem írom le, hogy milyen samponreklám hosszú haja van. Szűk bőrnaci, amiben jól látszik az álló farkincája… Rendben. DE TÖBB EZER ÉVES! FELNŐTT FÉRFINEK NÉZ KI! A főhős mégis úgy begerjed rá, ami nem egészséges. Sőt! A Rémkirálynak olyan pedofil beszólásai vannak, és itt az egész NEM ROSSZKÉNT VAN BEÁLLÍTVA, hanem a Rémkirály itt a kedvelhető gonosz, aki stílusos és megszakad érte a szíved.

Ha ez nem lenne elég, a főhőst majdnem megerőszakolják MEGINT(!) és azért ez trauma, mert ismerek ilyen embert (akinek meséltem a könyvről és teljesen kiakadt… jogosan), és ez nem egy bonyolult következtetés, hogy ha valakit molesztálnak (az istenért, letépték a gatyáját és a mellét fogdosták), annak a következő dolga nem az, hogy szexen járjon az esze. SŐT! Na, tehát, ez a rész a nemi erőszakot játssza el, amiről már nagyon sokszor írtam, hogy minek egy ifjúsági fantasyba, sőt, akármilyen romantikus könyvbe, ha csak szappanopera drámának szánják, és nem tudnak vele bánni. Ettől nem lesz kiemelkedő a könyv, nem lesz drámaibb, élvezhetőbb, semmilyenebb. Maximum idegesítőbb…

Persze a logikai bakik itt is állnak: a főhős mindig eltéved a titkos alagútrendszerben, hogy X és Y karakterre szüksége legyen. Aztán a könyv felénél, mikor senki sincs kéznél, és Jenna Black lusta volt még odaírni valamit, hirtelen már pöpecül hazatalál a főhős, és onnantól semmi ilyesféle gondja nincs. JA DE A VÉGÉN, amikor X-szel kell megint beszélnie négyszemközt…

Ugyanakkor eddig a tündérek érezték, ha valaki mágiát akar használni, persze, ha a főhős kezdi, akkor nem érzik, mert ő a főhős. Sőt, még az énekhangját se hallják, mert – figyelem – Ő NÉMÁN DÚDOL. Ezenfelül még mindig hihetetlennek tartom, hogy a gyakorlatilag halhatatlan tündéreket, akiket késsel nem lehet megölni, azt egy sima pisztolygolyó kivégzi (ez nem spoiler, első rész végén volt, és ismét előkerül.)

Összességében nem értem, hogy ez a sorozat, hogy került be kishazánkba. Én értem, hogy erre is van igény, mint mindenre, de jobban örültem volna, ha más kapja meg azt az anyagi támogatást, amit erre a könyvre pazaroltak. Persze, hogy valakinek tetszeni fog, mert ízlések és pofonok, de engem nagyon felhúzott a könyv, ami szerintem látszik a posztból. Remélem, hogy csak három részes, és soha többet nem kell Jenna  Blackkel foglalkoznom.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a nemi erőszak elpoénkodása, a logika hiánya

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 2/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Kelly kiadó

Kiadás dátuma: 2011. november

Oldalszám: 298 oldal

*A fordítás saját. Nem az eredeti magyar kiadásból van.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónő könyveit. Úgy általában az egészről:   Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak. Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre. Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is ö