Ugrás a fő tartalomra

Oláh Gábor: Holnap más leszek

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Nórát pszichológushoz küldik szülei, mert több napra meglógott otthonról, de a valódi okot e mögött nem is sejtik. De Nóra maga se tudja, hogy miért olyan amilyen: nem történt vele semmi tragikus, nem váltak el a szülei, nem verik, nem erőszakolták meg. Sőt nem is szingli, legalábbis általában akad pasija, ez sem gond. Amit viszont nem tud kiverni a fejéből, hogy ott volt a diszkó balesetnél, ahol többen is meghaltak, és szembesülnie kellett azzal, hogy milyen rövid is az élet.
Ez az a könyv, amit nagyon vártam, mert a fülszövege sok jót ígért, és ráadásul magyar író tollából származó magyar helyszínen játszódó történet. Mivel már sokszor csalódtam könyvekben, ezért mindig félve kezdek ahhoz, amiről már előtte elgondoltam, hogy milyen remek lehet. De most nem csak, hogy azt kaptam, amit reméltem, de még többet is!

Az elmesélés sem a megszokott regény stílus, itt nincsenek párbeszédek, csak Nóra szövegét látjuk, amit elmesél a pszichológusnak, semmi mást. (És mivel az egész élőbeszéd, Nóra mondanivalója, ezért nem éreztem soknak a szlenget, csak hitelesebb lett tőle a regény.) De ez cseppet sem zavaró, pont ettől lesz igazán közvetlen, és ettől tudtam még jobban átérezni a főhősünk helyzetét, az pedig még többet dobott az egészen, hogy Nóra szarkasztikus humorral tálal mindent, így a legapróbb, legjelentéktelenebb eseményeken is tudtam nevetni, és ugyanúgy lekötöttek, mint a lelki gondok.

Mert ebben a könyvben nem a történet a lényeg, igazából az nincs is, ez nem az a fajta, hanem az elgondolkoztató féle. Felvet egy halom kérdést, ami vagy az átlagos tinédzser problémák közé tartozik, vagy pedig a valóságos világbeli dolgok közé, amit sokan hiába tagadnak, hogy Magyarországon úgy sincs, mert van.

Bár Nóra teljesen más, mint én voltam akkoriban, mégis együtt tudtam vele érezni, ahogy nem találja a helyét a világban, mert szerintem ezen mind átestünk. Ő magam sem tudja, hogy ki ő, minek van itt, és ez a céltalanság a tinédzserek életére nagyon jellemző probléma. Ezek mellett ilyenkor kezdi el az ember az élet nagy kérdéseit fejtegetni: ráeszmélünk, hogy halandóak vagyunk, az élet rövid, élni kell, de mégis hogyan? A könyv nem mélyed bele ebbe, sőt semelyik problémát nem erőltetni ránk, csak Nóra gondolatai és felvetései között merülünk el ebben mi is, és átrágjuk, hogy mi hogyan állunk hozzá.

De persze a halál mellett ott a másik nagy horderejű dolog: a szerelem. Nóra ezt is elemezgeti, hogy ugyan mi lehet az, és különféle kapcsolatokat is látunk a könyvben. Ott van Nóra és a két régi expasija, amivel remekül bemutatja az író a szenvedélyes tinédzser „szerelmet,” ami igazán talán nem is igazi, bármennyire is elsodornak minket akkor az érzelmek. A háttérben Nóra szüleivel és nagyszüleivel festi fel, hogy hiába élnek együtt jó ideje, bármikor felléphetnek egy kapcsolatban problémák, és vagy leküzdik őket vagy nem. Viszont aki attól fél, hogy Nóra majd végtelenül szerelmes lesz, és átcsap rózsaszínbe a történet, azt megnyugtatom, itt semmi ilyesmiről nincs szó. (Ennek én személy szerint nagyon örültem.)

De nem is végtelenül komor a könyv, egyszerűen csak valóságos. Érint még olyan témákat, mint az öngyilkosság, a családon belüli erőszak, tinédzser terhesség, drog, alkohol, abortusz, de egyik sincs annyira előtérben, hogy elriassza azokat, akik részletesen nem bírják az ilyen témákat. Viszont pont ezzel mutatja be, hogy az emberek nagy része mennyire közömbös az ilyenekkel szemben, hiszen hány olyan van, hogy valaki félrefordítja inkább a tekintetét, és úgy gondolja, hogy ettől megszűnnek a gondok. Nóra is küzd ezzel, hogy ugyan ott vannak a világ globális dolgai, és ahhoz túl kicsi, hogy bármit is tegyen, mikor a közelében is akadnak olyanok, akik segítségre, tanácsra szorulnak, és azokkal sem tud mindig mit kezdeni.

Ezen kívül még két témát érint jobban a könyv: az egyik a barátság, és a tinédzser (főleg lányok) közötti nagyon szélsőséges és változó kapcsolatokat. A másik pedig önmagunk elfogadása, ugyanis Nóra nagyon sokat küzd azzal, hogy szépnek/normálisnak lássa és érezze magát.

A könyv végén sok szál marad nyitva, ami engem nem zavart, így az író ránk bízza, hogy kinek milyen sorsot szánunk, és valljuk be, az élet is ilyen, nincs semmi elvarrva, mindig lesznek újabb akadályok.

A Holnap más leszek egy kellemes regény, kikapcsol, megnevetett, elgondolkodtat, visszaidézi a tinédzser éveket, és bár nincsenek eget rengető izgalmak, jó volt látni, ahogy Nóra összerakja önmagát, és rájön, hogy miért is érdemes élni, és hogy van kiút a rossz helyzetekből. A történet nem több, nem kevesebb, mint egy szelet a magyar tinik életéből, és annak kiváló. Remélem, hogy még látunk ifjúsági regényt Oláh Gábortól.

Kedvenc karakter: Nóra, Eszter, Rőzse, Panni

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a hangulat, a kivitelezés, a humor

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból (annyira illik a tartalomhoz, hogy miután eljutottam a történetben a cipőig, engem is állandóan kísértett, ha ránéztem a könyvre)

Kiadó: Ciceró

Kiadás dátuma: 2012. június 7.

Oldalszám: 222 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség