Ugrás a fő tartalomra

Josephine Angelini: Baljós csillagok

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: A Baljós csillagok 1. része.

Úgy általában az egészről: Helen nem egy átlagos lány: ő szupererős és szuper szép, minden pasi őt akarja, ő viszont a hajfürtjei mögé rejtőzik, és nem ül egyenesen, hátha beleolvad az asztalba és a tömeg közé. A kis szigetre, ahol él, új család költözik, gazdagok, gyönyörűek és csillognak akarom mondani szép autójuk van, de mivel mind rokonok, valahogy maguknak valók. De ők is szupererősek, szuper gyorsak. Biztos eltévesztették a díszletet az Alkonyatból! Ja, nem, ők, az ellenséges család, annyira ellenségesek, hogy Helen és a szúrós tekintetű Lucas (aki elsőre úgy néz a lányunkra, mintha gyűlölné, pedig…) meg akarják egymást ölni, így Helen még boltba se tud menni! Emellett pedig három vérző szemű nyanyát lát, akikről kiderül, hogy a fúriák, ráadásul meg is támadja valaki a lányt, és Lucas menti meg (ki érti ezeket…) és olyan, mintha Helen ébren álmodna, mert a sivatag, ami kísérti, a lábán hagyja a porát. Mik lesznek még itt? Edward és Bella egymásra talál? Vajon valamikor végre abbamarad ez a divathullám, hogy írjuk át az Alkonyatot? Vagy vajon nekem is kéne ilyen könyvet írnom, hogy bestseller legyek?
Akartam szeretni a könyvet, úgy egy éve, amikor megláttam a csodálatos borítót, elolvastam a fülszöveget, és rájöttem, hogy ez görög mitológiás, amiért élek-halok. Aztán egyre több negatív kritika érkezett, így el is dobtam volna a könyvet, de feltettem már a Lobo-féle várólista csökkentős játékra, és nem akartam megint elbukni azt. Így edzett idegekkel álltam a könyvnek, DE MÉG ÍGY IS ROSSZABB VOLT, mint amire számítottam.

Az írás gyermeteg, néhány jelzőn (medence kék szem!) és mondatszerkezeten kiakadtam, és kb. nulla érzelmet/izgalmat/bármit közvetít a könyv, egyszerűen csak van, de minek. Nem mondom, hogy legyenek barokk körmondatok, mert felesleges ifjúsági irodalomban, és a rövid, lényegre törő mondatok sem zavarnak, de úgy is a megfelelő szavakkal lehet valamit átadni az olvasónak. Ha nem vett volna részt versenyen ez a könyv, az első oldalnál sírva becsukom, így csak sírtam és olvastam. A könyv első kb. 250 oldalán Helen nézőpont van, aztán egyszer csak nem… behozza a Volturit a gonosz görög félisteneket, és ezzel ellövi a poént, hogy az utána lévő fejezetben ugyan ki akarja megtámadni Helent. Abszolút nem előnyös ez a történetvezetés, mert megölte azt a minimális izgalmat is, ami lett volna, és több ilyen van, mert a végén összevissza bedob akármilyen nézőpontokat, ráadásul nem egy-egy fejezet erejéig, hogy értelme is legyen, vagy legalább érezhetnénk, hogy ez ugyanolyan hangsúlyos szereplő, mint Helen… Neeem, csak egy-egy bekezdéseket kapnak véletlenszerűen.

A történet amúgy sem sok: Alkonyat, de most görög nevekkel. Ugyanúgy különleges képességeik vannak, tök mindegy, hogy Apollón leszármazottjai, mindenféle erejük van, mert ez kellett a történetvezetéshez. A már megszokott iskolai jelenet, a megmentős jelenet, a maradj-távol tőlem, mert veszélyes vagyok, a HOGY TUDSZ ENGEM SZERETNI jelenet, a látomásos-hoteles jelenet, és még sok egyéb izgalom vár ránk. Javaslom, inkább olvassátok újra az Alkonyatot, mint ezt, de ez csak szerény vélemény. Nem történik semmi ezen kívül, csak a két szerelmes szenved meg iskolába jár…

A romantika: ami az Alkonyatban jó volt, az itt nem állja meg a helyét. Az első három találkozásukkor Lucas és Helen szóba se állnak egymással, csak Lucas veri Helent, közben egyszer meg is menti. Majd negyedik alkalommal már együtt alszanak és örök szerelem. Vagy kimaradt az ötszáz oldalas könyvemből valami, amit őszintén kétlek, vagy itt is ellustult az írónk, és elfelejtette, hogyan kell romantikát felépíteni. Talán próbálja megmagyarázni, hogy ők erre rendeltettek, lásd a cím, de nem tudom elfogadni, mert semmi szenvedély nem süt át a lapok közül, hála a gyönyörű írásmódnak.

A mitológia még, ami kiemelendő: értem én, hogy átírás, és nem kell ragaszkodnia alap dolgokhoz sem, de mégis a görög neveken kívül (ami senkinek nem tűnik fel, hogy esetleg olyan képessége van, ami után elnevezték), más ebben nincs görög. Próbálja a trójai háborút feldolgozni, és ezek reinkarnálódnak (DE CSAK ARCRA!) állandóan, újrajátsszák a nagy görög drámát, mindezt istenekkel, és isteni büntetéssel…

Persze nem vagyok profi a görög mitológiában, de az egyszerű józan is megkérdőjelezi ezt a felállást, amit felvázolt ide Angelini. Három oldal volt a háborúban (majd felsorol hatot…), akik igazából a görögök és a trójaiak oldalán harcoltak. Az istenek a saját gyerekeiknek rótták fel ezt az egészet, ezért azt mondták, jól van, kivonulunk a földről (melyik gyerek mondaná ezt a szülőjének, hogy arra vágyik, hogy amaz tűnjön el… FŐLEG HOGY AZ ISTENEK MIATT HARCOLTAK A FÉLISTENEK!), ha soha többet nem lesz a félistenek miatt háború. Ergo nem beszélhetnek egymással a félisten csoportok, mert abból háború lesz. MI? Nem békülhetnek ki, mert az rossz, de ölhetik egymást, mert abból nem lesz háború? Mi a fene folyik itt? Miért nem értem ezt a logikai menetet?

Mi a f*szt olvasok?

 A fúriák tartják fent az ellenségeskedést, ami fenntartja a békét. (Még mindig nem léptem túl ezen, bocsánat…) De ha visszagondolunk arra, hogy a görög mondák szerint mi okozta a trójai háborút, nekem az jut eszembe, hogy Erisz… Miért nem őt büntetik?

Még sok mindent próbálkozik Angelini elmagyarázni, hasonló logikával, és fárasztóan, unalmasan, a végén már nem is akartam követni ezt a nagy zagyvaságot. Félistenekről szól, de az egész gyermeteg és paródiába jobban illene, mert nem tudtam komolyan venni azt például, amikor a főhős repülni tanulna, és majdnem elszáll, mint egy lufi, úgy kell megtartani, illetve mikor felfedezik, hogy semmi nem árt neki, és hogy biztosak legyenek benne, minden található tárgyat beleszúrnak (még egy villát is)… Ez annyira komikusan van leírva, hogy én sírtam bánatomban. Ezek mellett még pár apróság: a nagyon-nagyon extra szent ereklye csipketangává változik, mert arra a főhősnek szüksége lehet, és úgy szór villámokat, hogy „széttépi a vízmolekulákat a testében,” de ennek semmi hosszú távú egészségügyi hatása sincs. Megnézném Angelinit, ha naponta kiszárítanám, hogy érezné magát…

Ezen kívül a félistenek Atlantiszért küzdenek, (ha, küzdenek, erős túlzás, ülnek és nézik a felhőket meg repülnek összevissza), ami megadja nekik az isteni halhatatlanságot, de csak akkor kapják meg, ha egy család marad… VISZONT NEM BÉKÜLHETNEK KI! Mert akkor biztos háború lesz… ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! (Igen, megint itt tartok.)

*egy kis hajtépés után Gigi visszaült tovább folytatni a pötyögést*

Ami még kiemelendően rossz, az a főhősnőnk, aki maga a megtestesült tökély. Tényleg kijelentik, hogy ő a világon a legszebb, ő mégis szürke kisegérnek képzeli magát. Pedig minden pasi az életében őt akarta eddig is, és Mennyei Hamiltonnak hívják, mert annyira gyönyörű. DE EGY TINÉDZSER FIÚ SE MENT ODA HOZZÁ? SOHA? Persze, mert ez annyira hihető viselkedés. De a főhősre visszatérve, mikor rájön, hogy nem szexelhet az álmai fiújával, kijelenti, hogy majd lefekszik mással, hogy elvegye az a szüzességét, ő még ezt is megteszi a pasijáért…

Jó neked!

Nem akarok belegondolni, ez milyen üzenetet küldhet, mert nekem ez nem az örök szerelem, az is biztos. Utálom már, hogy ha a szexualitást előveszik ifjúsági fantasyban, akkor ennyire eljátsszák és rosszul kezelik, pedig semmi bajom nem lenne azzal, hogy Aphrodité erejét használják, de lehetne komolyan is és drámaian.

A főhősünk amúgy annyira életrevaló, mint a legtöbb ifjúsági regény libája, de ki is jelenti, hogy ő bizony nem fog senkit bántani, még önvédelemből se, és nem hajlandó verekedni tanulni, meg semmi, sőt a képességeit se akarja használni, köszöni szépen, ő majd elrepül. Oké.

Van még több milliónyi értelmes jelenet a könyvben, de még talán azt emelném ki nagyon-nagyon, hogy a félistenek kajája a méz. Semmi extra, a szimpla méz, ettől egyből felgyógyulnak, és mikor edzésen szétverték a főhőst, idézem „kinyalta az egész üveget.” Mivel nem volt részletezve, nekem vagy az jutott eszembe, hogy hosszú nyelve volt (ki tudja, félisten!) vagy az alábbi kép:



Ami még logikailag zavart (ha-ha, ha csak ennyi zavart volna), hogy míg a főhős visszaemlékszik arra, hogy mindig is szupererős volt, és erről tud az egész sziget, későbbiekben az apja ezen meglepődik, de aztán kijelenti, hogy mindig is tudott róla. Rendben. Amúgy meg nem hiszem el, ha ötven kilókat emelget csak úgy, azért sosem néznek rá furán, csak elkönyvelik, vagy ennyire hülyék az amerikaiak? Amúgy pedig még ide tartozik, hogy a főhős most jön rá, hogy tud repülni és villámot szórni, de elvileg hét éves korában is aktívan csinálta, a 300. oldal körül ezt is előhozzák, ADDIG MIÉRT NEM LEHETETT? FŐLEG, HOGY A FŐHŐS IS EMLÉKSZIK RÁ? Ezek mellett pedig van egy aranyos átok a főhősön, hogy nem használhatja az erejét… Ha-ha, mégis használja. Erre már nem mondok semmit.

Van itt ilyen, hogy a főhőst látja pisilni az egyik csaj és ezen barátkoznak össze, van olyan, hogy az egyik hősnek fizikai fájdalmat okoz a hazugság hallása, mégis ő is folyton hazudik, de az nem bántja, a testvére gyilkosának arcát (hiszen itt az arcok reinkarnálódnak) elnevezi szexinek valaki (mindkettő nő amúgy). Ha valaki ugyanúgy néz ki, mint adott személy, de idősebb, akkor nyilván az ikertestvére, ÉS VÉLETLEN SEM AZ ANYJA, és még sorolhatnám…

Aki nevetni akar, annak ez a könyv jó. Aki még esetleg kezdő olvasó, vagy szereti az Alkonyat által tömeggyártott könyveket (mert van ilyen, és ez sem baj), azoknak talán nyújthat valamit ez a regény, de amúgy ez se nem görög, se nem igazán romantikus.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a világ, a logikai bakik, a romantika, Alkonyat másolat

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Ciceró

Kiadás dátuma: 2012. augusztus

Oldalszám: 432 oldal

Megjegyzések

  1. Micimackó :D egyébként én úgy tudom, hogy a görög istenek ambróziát és nektárt esznek, illetve hogy a legtöbb háborúban két oldal van... De most ez a mű megvilágosított, hogyan is képzeltem, hogy intelligens vagyok.

    VálaszTörlés
  2. Ha jó görög mitológiás sorozatot szeretnél olvasni, javasolnám Sherrilyn Kenyon Sötét vágyak vadásza sorozatát (angolul Dark-Hunter). Mondjuk, ha igazán élvezni akarod, akkor inkább angolul olvasd, a magyar hivatalos fordítás valami köpedelem. A sztori felnőtt romantikus fantazi, leginkább J. R. Wardhoz és Kresley Cole-hoz hasonlítható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Névtelen: Már megkaptam ezt ajánlásnak, de a fülszöveg nem igazán győzött meg. Kétlem, hogy az én stílusom lenne.

      Törlés
  3. Könyörgöm Gigi olvass még ilyeneket!
    Könnyek potyogtak a tapipadomra nevettemben.

    Berenice

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Berenice: Kívánságod parancs, pont ilyet olvasok jelenleg. :D

      Törlés
  4. hát ezzel vitatkoznék de mindegy.én imádtam ezt a könyvet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. @Névtelen: Megkérdezhetem, mi tetszett benne?

      Törlés
  5. Uhh, hát igen, én is olvastam, alig bírtam túljutni az első 100 oldalon annyira nem volt lényege az egésznek,ami aztán a kövi 200 oldal után se nagyon jött meg, a végére aztán odacsapott mindent, amolyan "nesze semmi fogd meg jól" néven, bár még azt én se értettem hogy mit kavarászott ott a görögökkel, mert én élek-halok a görög mitológiáért, kívülről fújom a történeteiket, és még így is csak lestem (minek keverte bele az egészbe Atlantiszt??) mert alig volt benne valami görög. Szóval nem lepődtem meg mikor láttam hogy elsőkönyves írónő. Viszont ha valami tényleg színvonalasat akartok ami TÉNYLEG görög mitológiás, akkor mindenképpen: RICK RIORDAN:PERCY JACKSON ÉS AZ OLIMPOSZIAK! :)

    VálaszTörlés
  6. Jaj imádom ezeket a kritikákat mindig jó nevetek rajta. xD

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség