Ugrás a fő tartalomra

Kelley Armstrong: The Gathering (A Gyülekezés)

Hogy akadtam rá: Már Kelley Armstrong fanatikus vagyok.

Úgy általában az egészről: Maya egy kis kutató városban él. Milyen kicsi? Hogy még a térképen sincs rajta. Még hetvennél is kevesebb gyerek jár az iskolába, és ez egészen az óvódásoktól a tizenkettedikesig mindenkit takar. Ezért a kis kellemetlenségért a gyógyszergyártó vállalat, a St. Cloudék, persze kárpótolják őket, kéthetente a legújabb laptopokat kapják, amit még az iskolába is vihetnek, az iskolában külön séf van, és a fedett medencétől kezdve a pofás edzőteremig mindent építettek. Persze nincsenek üzletközpontok, mozik, éttermek, de ott van a több hektárnyi vadas park, a gyönyörű tájaival és ez Maya természetszeretetének éppen elég.

Ám minden megváltozik, mikor Maya legjobb barátnője, Serena, az úszócsapat kapitánya megfullad… egy csendes napon a tóban, semmi nem utal arra, hogy görcsöt kapott volna a lába, vagy egyéb problémája lett volna, de mindenki felírja véletlen balesetnek. De Maya ott volt, ő tudja, hogy valami elragadta Serenát, a kérdés, hogy mi. Ez nem hagyja nyugodni se őt, se Serena fiúját, Maya legjobb barátját, Danielt. A fiúnak ezen felül még furcsa képessége is akad, mindenről és mindenkiről tudja, hogy jó vagy rossz. És akkor nem is említettük, hogy Mayát valamiért imádják az állatok, főleg a vadmacskák.

Ha ez nem lenne elég, a városba érkezett titokzatos új fiú, Rafael, akinek szintén megvan a maga sötét titka, érdeklődést mutat Maya iránt, és a lány hiába akarja lerázni, lehet, hogy a fiú túlságosan is csábítónak bizonyul.

Ez a könyv a Darkness Rising sorozat első, és a Darkest Powers negyedik része. Mit is jelent ez? Ez egy trilógia első része, amit a Darkest Powers sorozat után kell olvasni. Anélkül érthetetlen, élvezhetetlen lenne – legalábbis szerintem. Azért kapott új nevet a sorozat, mert új szereplők, új helyszínek, de ugyanaz a történetvonal, vagyis a St. Cloud társaság genetikai kísérletei.
Mivel tudnánk mire számítsunk: a St. Cloudék valamiféle kísérletet hajtottak végre a tinédzsereken, és ugye mind természetfeletti lény, amiről talán még maguk sem tudnak, azt gondolnánk, áh, ez nem lesz izgalmas. A fenét nem! Elárulom, hogy szinte csak három emberről fogjuk biztosan tudni a könyv végén, hogy micsodák, és csak azért, mert mindhárman egy fajta lények, a többiek rejtélye megmarad a későbbi részekre, bár vannak utalások.

A történet eleje lassú, és nem történik szinte semmi annyira izgalmas, a szereplőket mutatja be az írónő, és megszokjuk, hogy milyen természetesnek találják, hogy egy kutató városkában élnek, és néha gyógyszereket, vitaminokat kapnak, amik szerintük végső stádiumú, biztonságos készítmény, mi meg fogjuk a fejünket, hiszen a Darkest Powersből már vannak sejtéseink, miket is kapnak a főhősök.

Aztán a felénél, miután a karakterek kapcsolatát felvázolta Kelley Armstrong, az egész átcsap egy heves hullámvasút utazásba, ahol kénytelen az ember kapaszkodni, különben leesik a székéről. Lesz itt minden, félig megevett hullától kezdve, édes romantikus jeleneteken át, izgalmas kutakodásig minden.

És ez a szép Armstrongban: az egyik percben szurkolunk a két fiatalnak, hogy ugyan, jöjjenek már össze, a következőben, felkiáltunk, hogy jééé egy hulla, aztán meg akarják ölni a főhősöket, majd egy vágással már a könyv rejtélyében nyomozunk, aztán pedig a karakterek szomorú múltja mar a szívünkbe. Ezt mind, az összes fontos elemet olyan manőverezéssel váltogatja és építi fel, hogy csak tátani tudom a számat, és a kalapomat emelni előtte.

Itt a romantika része gyorsabban halad, mint a Darkest Powersban, és a főhősnő gondolatmenete is igazán tetszett: miért őt választaná ki a rejtélyes, új srác? Ez olyan, mint egy fantasy sztori. És igen, Armstrong néhol odavágott az átlag, sablon történeteknek, és ezért még jobban imádtam. Mindenre megvan a magyarázat, ki miért viselkedik ahogyan.

A karaktereket imádom. Mindenki olyan többrétegű, hogy öröm nézni, és olyan fejlődések vannak, még a főhősben is, hogy szinte csorogtak a könnyeim, hogy végre valaki mesterien bánik a karakter felépítéssel, még ha tizenöt, tizenhat évesekről is van szó. Ők is emberek és egészek, mindenkinek van hibája, és senki sem tökéletes. És annyira emberi az egész, elővezeti akár a szegénység, akár a drog, akár a nemi erőszak, akár a családon belüli erőszak témáját, nem, nem főlényeg, és nem, nem ezen múlik az egész sztori, de ettől lesz hiteles. Hogy igenis van, aki alkoholista, mert a gyerek nem az övé, van, aki elválik, stb. És nem a kirakatba kitett, odadobott jelképes valamikről ír, hanem igazán hitelesen mindenről.

Ott van ugye az, hogy a Darkest Powers után mi tudjuk ki az a Samuel Lyle, mit takar a Genezis Projekt (a mostani főhősök nem a Genezis Projekthez tartoznak), hogy ki is az a St. Cloud. És ettől lesz mesteri. A főhősök nyomoznak a barátnőjük halála után és keresik a saját identitásukat, és rá is jön egy-két karakter, hogy létezik természetfeletti, de nem kötik össze még a pontokat, amitől nem lesz egyáltalán unalmas, hanem szívszorító, főleg a vége. Függővég persze, de nem a karaktereknek, hanem az olvasónak. Lehet, ez így első hallásra furán hangzik, de így van! Kelley Armstrong ezt úgy tervezte, hogy az olvasó már tudja, hogy ahova mennek a főhősök, az nekik nem lesz jó, ők pedig békésen azt hiszik, minden boldogság és nyalóka most már. A végén üvöltöztem a lapokkal és csapkodtam a párnát magam mellett, hogy „ez nem lehet igaz.” Tűkön ülve várom a következő részt!





Kedvenc karakter: Rafe, Daniel, Annie

Ami kifejezetten tetszett: a karakterek kidolgozottsága, a karakterek mozgatása, a történetvezetés

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó:
HarperCollins

Kiadás dátuma: 2011. árpilis 12.

Oldalszám:
368 oldal

Megjegyzések

  1. úristen, baromira tetszik, ahogy fogalmazol :D és köszi, el fogom olvasni! pont most értem a Reckoning végére. :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Ezt és a folytatásait lehet kapni nálunk? Mert interneten sehol sem találom. Egyébként én tegnap végeztem a Reckoninggal és sajnáltam hogy vége lett de most hogy rátaláltam erre a könyvre és a többi részére itt a blogodban nagyon megörültem. Hihetetlenül jok voltak az előző könyvek.

    VálaszTörlés
  3. @Névtelen: Nem, a kiadó eddigi hírközlése alapján nem vette meg a jogokat. De egyszer talán kiadják...

    VálaszTörlés
  4. ohh de kár ... köszönöm hogy válaszoltál.

    VálaszTörlés
  5. Szia! Tudni már valamit a magyar megjelenéséről? Mert az interneten nem találtam semmit. Válaszodat előre köszönöm.

    VálaszTörlés
  6. @Geo: Bocsi a késői válaszért, valamiért nem jelezte a kommentedet. Azóta a kiadó azt hiszem, azt mondta, hogy szeretnék egyszer kiadni, és úgy ennyi hír van róla. Lehet jobban jársz, ha a Könyvmolyképzőt kérdezed meg, hátha van már rá tervük.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség