Yngve Froyen: A fiú, aki utálta a decembert

2011. április 22., péntek

Hogy akadtam rá: A Pongrác kiadó molyos játékán bukkantam rá és nyertem meg. :D Ez életem első nyereménye!

Úgy általában az egészről: Benjamin utálja a decembert. Feltehetőleg ez a címből is kiderült. Szülei meghaltak, ezért rémálmok gyötrik, és nem igazán illeszkedik be iskolatársai közé. Nagybátyja és nagynénje mindent megtesznek, ami tőlük telik, hogy a fiú feldolgozza szülei elvesztését, még az orvos ismerősükhöz is elküldik. Eközben Shohreh az iráni lány, aki szintén nem illeszkedik be és a magányossággal küzd, felfigyel Benjaminra. De hogy ne csak az élet apró-cseprő problémáival legyen gond, gonosz erők szállták meg a várost, és egy biztos: jót nem akarnak. Benjamin pedig valamiért olyan embereket kezd el látni, akit senki más, ami még talán rendben is lenne, ha azok az illetők nem akarnának tőle valamit. Így Benjaminnak és Shohreh-nek halott emberek nyomaira kell támaszkodnia, hogy megmentsék a város lakóinak életét.

Amikor először a kezembe vettem a könyvet, nem is tudtam, mire számítsak. Azt hallottam róla, hogy bizarr és hogy horror. Lehet, hogy velem van a baj (sokak állítása szerint igen :D), de ez nálam nem megy a bizarr kategóriába. Egy viszont biztos: teljesen magával ragadott az egész, és a történet magába szippantott.

A történet tagolása furcsa, mivel több nézőpontos, és nagyon gyorsan vált az Froyen ezek között, így az elején is már figyelni kell, hogy ki kicsoda. De Froyen jól bánik vele, és ahogy halad előre a történet pont ettől lesz izgalmas. Látjuk a gonoszok nézőpontját is, Benjaminét, Shohrehét, majd sok ki szereplőét és még magáét a városét is. Mindenki tudja, hogy utálom a tőmondatokat, nem mondom, hogy itt is túlságosan darabos a fogalmazás, de viszonylag egyszerű és rövid mondatokkal állunk szemben, viszont Froyen ezzel is eléri a kívánt hatást, és mindent ugyanúgy magunk előtt látunk, átérzünk.

A karakterek közül nekem Benjamin először kicsit üresnek tűnt, és nem tudtam azonosulni vele, ritka, hogy egy férfi főszereplővel azonosulni tudok, csak a nagyon kedvenc íróim tudják elérni, de a végén azért megismerhettük az ő karakterét is, és belátom, jó volt, hogy odatette a lényeget Froyen, ahova. Mintha Benjamin is akkor fedezte volna fel a saját lelkében lappangó dolgokat. Másfelől Shrohreh egyből a szívemhez nőtt a kemény, szarkasztikus hozzáállásával, és azért bántam, hogy nincs sokkal többször az ő szemszögéből a könyv.

A történet alapjában véve egy horror kisvárosos sztori, az a tipikus vannak a gonosz erők, akik el akarják foglalni/le akarják rombolni a várost, de ettől ez még nem lesz sablonos vagy unalmas. Mindenre akkor jövünk rá, mikor a főhősök, köszönhetően Froyen fogalmazásának és trükkjeinek, amit igazán díjaztam. Rövid, kis történet, kellemesen borzongató ifjúsági horror sztori vámpírokkal, vérfarkasokkal, szellemekkel és boszorkányokkal.



Kedvenc karakter: Shohreh

Ami kifejezetten tetszett: A kisvárosos horror sztori jelleg, a lények

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból - Valahogy nekem az a fiú nem illik oda. :D A többi szép.

Kiadó: Pongrác

Kiadás dátuma: 2011. április 8.

Oldalszám: 298
oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.