Ugrás a fő tartalomra

Yngve Froyen: A fiú, aki utálta a decembert

Hogy akadtam rá: A Pongrác kiadó molyos játékán bukkantam rá és nyertem meg. :D Ez életem első nyereménye!

Úgy általában az egészről: Benjamin utálja a decembert. Feltehetőleg ez a címből is kiderült. Szülei meghaltak, ezért rémálmok gyötrik, és nem igazán illeszkedik be iskolatársai közé. Nagybátyja és nagynénje mindent megtesznek, ami tőlük telik, hogy a fiú feldolgozza szülei elvesztését, még az orvos ismerősükhöz is elküldik. Eközben Shohreh az iráni lány, aki szintén nem illeszkedik be és a magányossággal küzd, felfigyel Benjaminra. De hogy ne csak az élet apró-cseprő problémáival legyen gond, gonosz erők szállták meg a várost, és egy biztos: jót nem akarnak. Benjamin pedig valamiért olyan embereket kezd el látni, akit senki más, ami még talán rendben is lenne, ha azok az illetők nem akarnának tőle valamit. Így Benjaminnak és Shohreh-nek halott emberek nyomaira kell támaszkodnia, hogy megmentsék a város lakóinak életét.

Amikor először a kezembe vettem a könyvet, nem is tudtam, mire számítsak. Azt hallottam róla, hogy bizarr és hogy horror. Lehet, hogy velem van a baj (sokak állítása szerint igen :D), de ez nálam nem megy a bizarr kategóriába. Egy viszont biztos: teljesen magával ragadott az egész, és a történet magába szippantott.

A történet tagolása furcsa, mivel több nézőpontos, és nagyon gyorsan vált az Froyen ezek között, így az elején is már figyelni kell, hogy ki kicsoda. De Froyen jól bánik vele, és ahogy halad előre a történet pont ettől lesz izgalmas. Látjuk a gonoszok nézőpontját is, Benjaminét, Shohrehét, majd sok ki szereplőét és még magáét a városét is. Mindenki tudja, hogy utálom a tőmondatokat, nem mondom, hogy itt is túlságosan darabos a fogalmazás, de viszonylag egyszerű és rövid mondatokkal állunk szemben, viszont Froyen ezzel is eléri a kívánt hatást, és mindent ugyanúgy magunk előtt látunk, átérzünk.

A karakterek közül nekem Benjamin először kicsit üresnek tűnt, és nem tudtam azonosulni vele, ritka, hogy egy férfi főszereplővel azonosulni tudok, csak a nagyon kedvenc íróim tudják elérni, de a végén azért megismerhettük az ő karakterét is, és belátom, jó volt, hogy odatette a lényeget Froyen, ahova. Mintha Benjamin is akkor fedezte volna fel a saját lelkében lappangó dolgokat. Másfelől Shrohreh egyből a szívemhez nőtt a kemény, szarkasztikus hozzáállásával, és azért bántam, hogy nincs sokkal többször az ő szemszögéből a könyv.

A történet alapjában véve egy horror kisvárosos sztori, az a tipikus vannak a gonosz erők, akik el akarják foglalni/le akarják rombolni a várost, de ettől ez még nem lesz sablonos vagy unalmas. Mindenre akkor jövünk rá, mikor a főhősök, köszönhetően Froyen fogalmazásának és trükkjeinek, amit igazán díjaztam. Rövid, kis történet, kellemesen borzongató ifjúsági horror sztori vámpírokkal, vérfarkasokkal, szellemekkel és boszorkányokkal.



Kedvenc karakter: Shohreh

Ami kifejezetten tetszett: A kisvárosos horror sztori jelleg, a lények

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból - Valahogy nekem az a fiú nem illik oda. :D A többi szép.

Kiadó: Pongrác

Kiadás dátuma: 2011. április 8.

Oldalszám: 298
oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige