Ugrás a fő tartalomra

Richelle Mead: Örök Kötelék

Hogy akadtam rá: Nézegettem a YA fantasy sorozatokat, gondoltam ezt is el kéne olvasni, mire eljutottam odáig, az Agave kiadta.

Úgy általában az egészről: Rose Hathaway végre elérkezett a várva várt érettségihez, ám mégis hogy okozhatna ez nehézséget, ha már annyi mindent túlélt a való világban? Hogy ne legyen egyszerű a helyzete, nem csak azon kell aggódnia, hogy vajon, ki mellett kap munkát, ha esetleg nem Lissa mellett, de ott van még régi élőholt vámpír, azaz striga szerelme is, Dmitrij, aki nem éppen szerelmével üldözi a lányt, hanem az életére akar törni.

Bár Rose már úgy tűnik tovább lépett Adriannel, mégis meg akarja próbálni, hogy megmentse volt szerelme és mentora lelkét, talán van egy mód, ahogy visszaváltoztathatnák a strigákat, de persze ehhez egy szigorúan őrzött börtönbe kéne betörnie. Senki nem állította, hogy Rose élete könnyű lenne.

Azt kell, hogy mondjam, hogy Mead ismét hozta a formáját és az érzelmesebb, kicsit nyugodtabb átvezető negyedik rész után ismét egy pörgős, cselekménydús kötetet kaptunk, aminek örültem. Az eleje, főleg az érettségi résszel, lehet, hogy lassúnak tűnhet, de utána akad három nagyobb cselekményszálunk is, amitől tényleg olvastatja magát a kötet.

Minden eddigi apró szál értelmet nyer, és azért belátjuk, hogy nem csak egy kötet/egy történetre dolgozott Mead. Bár ebben a kötetben inkább csak minden szál összefutott, hogy egy igazán izgalmas hatodik és egyben befejező részt nyújtson nekünk. Habár vannak itt vámpírölő jelenetek, és drámai halálok, mégis valahogy Mead megtartotta azt a hangulatot, ahol Rose (és hasonszőrű humorral megáldott karakterei) egy-egy beszólásával fel tud minket deríteni, mégis egy kicsit szívfacsaró ellentétben áll az első két kötettel (a második kötetnek csak a vidámabb részére gondolok.) Rájön Rose is, és mi is látjuk, hogy mennyit fejlődött a karaktere, és most először mondanám azt, hogy a változás még Lissán is látszott, most először éreztem, hogy tényleg felér Rose hűségéhez. (És most először nem idegesített a Dragomir hercegnő.)

A történetben leginkább most a barátságot vettem észre, ezt tudnám kiemelni, hogy Mead több szereplőpárossal is megmutatja, hogy mire vagyunk képesek olyanokért, akiket szeretünk és nem csak feltétlen a romantikus értelemben. Ha már romantika. Eddig teljesen Adrian párti voltam, de mivel úgy kezdődik a regény, hogy már X ideje járnak Rose-zal, engem nem tudott meggyőzni Mead. Sőt az egész romantikus szálat nem sikerült átéreznem, Rose tépelődése valamiért nem jött át, és nem tudom, hogy ez a saját beállítottságom miatt (eleve nem bírtam Dmitrijt), vagy valami tényleg sántítana a könyvben.

Mindenesetre az, hogy tudtam előre, mi fog történni, az, hogy a szerelmi szál nem kötött le cseppet sem vont le a könyv értékéből és ugyanúgy helytáll az Örök Kötelék, mint bármelyik másik Vámpírakadémia része. Persze voltak olyan dolgok, amik nem igazán nekem valók (pl. a hogyan változtatunk vissza strigát), de ez egyáltalán nem rontott az olvasási élményen, és csak úgy faltam a könyvet. Hiába ifjúsági fantasy vámpírokkal, valahogy mégis több, hiszen nem csak egyszerű romantikus történet, és talán csak most az ötödik részben tudatosult bennem, hogy mennyire összetett is a cselekmény. Várom már a hatodik részt, és biztos a kezembe kerül az új sorozata, ami ugyanebben az univerzumban játszódik.

Kedvenc karakter: Christian, Adrian

Ami kifejezetten tetszett: hogy végre összefutnak a szálak

Ami nem tetszett: a romantika része

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2011. március 24.

Oldalszám: 347 oldal















Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség