Hogy akadtam rá: Nézegettem a YA fantasy sorozatokat, gondoltam ezt is el kéne olvasni, mire eljutottam odáig, az Agave kiadta.Úgy általában az egészről: Rose Hathaway végre elérkezett a várva várt érettségihez, ám mégis hogy okozhatna ez nehézséget, ha már annyi mindent túlélt a való világban? Hogy ne legyen egyszerű a helyzete, nem csak azon kell aggódnia, hogy vajon, ki mellett kap munkát, ha esetleg nem Lissa mellett, de ott van még régi élőholt vámpír, azaz striga szerelme is, Dmitrij, aki nem éppen szerelmével üldözi a lányt, hanem az életére akar törni.
Bár Rose már úgy tűnik tovább lépett Adriannel, mégis meg akarja próbálni, hogy megmentse volt szerelme és mentora lelkét, talán van egy mód, ahogy visszaváltoztathatnák a strigákat, de persze ehhez egy szigorúan őrzött börtönbe kéne betörnie. Senki nem állította, hogy Rose élete könnyű lenne.
Azt kell, hogy mondjam, hogy Mead ismét hozta a formáját és az érzelmesebb, kicsit nyugodtabb átvezető negyedik rész után ismét egy pörgős, cselekménydús kötetet kaptunk, aminek örültem. Az eleje, főleg az érettségi résszel, lehet, hogy lassúnak tűnhet, de utána akad három nagyobb cselekményszálunk is, amitől tényleg olvastatja magát a kötet.
Minden eddigi apró szál értelmet nyer, és azért belátjuk, hogy nem csak egy kötet/egy történetre dolgozott Mead. Bár ebben a kötetben inkább csak minden szál összefutott, hogy egy igazán izgalmas hatodik és egyben befejező részt nyújtson nekünk. Habár vannak itt vámpírölő jelenetek, és drámai halálok, mégis valahogy Mead megtartotta azt a hangulatot, ahol Rose (és hasonszőrű humorral megáldott karakterei) egy-egy beszólásával fel tud minket deríteni, mégis egy kicsit szívfacsaró ellentétben áll az első két kötettel (a második kötetnek csak a vidámabb részére gondolok.) Rájön Rose is, és mi is látjuk, hogy mennyit fejlődött a karaktere, és most először mondanám azt, hogy a változás még Lissán is látszott, most először éreztem, hogy tényleg felér Rose hűségéhez. (És most először nem idegesített a Dragomir hercegnő.)
A történetben leginkább most a barátságot vettem észre, ezt tudnám kiemelni, hogy Mead több szereplőpárossal is megmutatja, hogy mire vagyunk képesek olyanokért, akiket szeretünk és nem csak feltétlen a romantikus értelemben. Ha már romantika. Eddig teljesen Adrian párti voltam, de mivel úgy kezdődik a regény, hogy már X ideje járnak Rose-zal, engem nem tudott meggyőzni Mead. Sőt az egész romantikus szálat nem sikerült átéreznem, Rose tépelődése valamiért nem jött át, és nem tudom, hogy ez a saját beállítottságom miatt (eleve nem bírtam Dmitrijt), vagy valami tényleg sántítana a könyvben.
Mindenesetre az, hogy tudtam előre, mi fog történni, az, hogy a szerelmi szál nem kötött le cseppet sem vont le a könyv értékéből és ugyanúgy helytáll az Örök Kötelék, mint bármelyik másik Vámpírakadémia része. Persze voltak olyan dolgok, amik nem igazán nekem valók (pl. a hogyan változtatunk vissza strigát), de ez egyáltalán nem rontott az olvasási élményen, és csak úgy faltam a könyvet. Hiába ifjúsági fantasy vámpírokkal, valahogy mégis több, hiszen nem csak egyszerű romantikus történet, és talán csak most az ötödik részben tudatosult bennem, hogy mennyire összetett is a cselekmény. Várom már a hatodik részt, és biztos a kezembe kerül az új sorozata, ami ugyanebben az univerzumban játszódik.
Kedvenc karakter: Christian, Adrian
Ami kifejezetten tetszett: hogy végre összefutnak a szálak
Ami nem tetszett: a romantika része
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Agave
Kiadás dátuma: 2011. március 24.
Oldalszám: 347 oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése