Hogy akadtam rá: Fogalmam sincs, egyszer csak ott volt a várólistámon és magam is meglepődtem. :DÚgy általában az egészről: Ha meghalsz, és valamilyen oknál fogva a szellemed ebben a világban marad, nem emlékszel semmire, csak a fájdalomra. Helen a Fények közé tartozik, avagy a Földön ragadt lélek, akit valamiért nem engedtek be a Mennybe. Hogy megszabaduljon a pokoli fájdalomtól Helennek muszáj gazdatestekhez ragaszkodnia, azaz emberekhez kötődik, szinte árnyékukként követi őket. Valamiért pedig Helen mindig olyanokat választ, akiknek köze van az irodalomhoz, költőket, irodalom tanárokat, írókat, és hogy jóvátegye bűneit, amikre nem emlékszik, múzsaként szolgál nekik, és segíti őket az írásban.
Ám halála után 130 évvel megtörténik az, amire Helen nem számított. Egy egyszeri fiú az akkori gazdateste irodalom óráján észreveszi őt. Mint kiderül ő is Fény, csak éppen beköltözött egy üres Gyors (vagyis ember) belsejébe. És ezzel elindul James és Helen története, akik csak ketten értik meg igazán egymást a világon, hiszen mindketten halottak. Viszont a test megszállásának mellékhatása, hogy James egyre több mindenre emlékszik az igazi életéből, amikor még Gyors volt.
Mit is lehetne erről a könyvről írni? Gondolkoztam sokat azon, mivel kezdjem. Először is, semmi csavar nincs benne, semmi epikus küzdelem démonokkal, noha vannak démonszerű lények is. Hiába fantasy, nem ez a lényeg benne, elhiteti velünk, hogy léteznek szellemek, démonok, Menny és Pokol, de nem erről szól.
Először is a karakterek imádnivalóak, James és Helen mind más korban halt meg, és mindketten igen furcsán tekintenek a mostani, modern világra, ahol az emberek egyre magányosabbak és elszigetelődnek egymástól. Emellett Whitcombnak sikerül korhű beszédet adnia a szereplői szájába, és vicces ahogyan küzdenek a modern szlenggel és a modern szokásokkal.
Ugyanakkor izgalmas is az egész olyan szinten, hogy egyre kíváncsibbak vagyunk, hogyan és miért halt meg James és Helen, és ezt igen szépen elhúzza Whitcomb, példának okáért James történetét az utolsó előtti fejezetben látjuk teljesen, Helenét pedig az utolsóban, de mindig ad apró látomás morzsákat, amiket örömmel szippantunk be.
Emellett van egy halom mögöttes téma is ebben a könyvben. A modern világ hatása az emberekre, hogy mennyire magányosnak érezzük magukat. Akkor szól a családról, hiszen két teljesen más mostani családformát látunk a két szellem által megszállt testben. James balszerencséjére egy drogost fog ki (hiszen a drog űzte ki a lelket a testből), Helen pedig egy túlságosan is vallásos és bigott családot, ahol már csak azért a kérdésért, hogy esetleg elmehetne-e randizni koplaltatás jár. Ugyanakkor bármilyen is egy család, legyen bármennyire nem tökéletes, ugyanúgy ott van a testvérek, a szülők közötti szeretet, és ettől lesz az egész annyira valós, annyira megfogható és átérezhető történet.
Szól a válásról, milyen is gyerekként átélni azt, milyen az, amikor a szülők túl sok mindent várnak el, és ez okoz különböző pszichés problémákat. Szívfacsaró látni, hogy az emberek ebben a történeten élhetnek lélek nélkül is, amikor valami túl rossz történik velünk, ami egy életre megsebez minket, van, amikor úgy gondoljuk, hogy összetörtünk. Ezt itt azzal ábrázolják, hogy a lélek elhagyja a testet és vagy egy Fény vagy pedig egy démon ilyenkor szabadon beköltözhet a testbe. Rettenetes volt látni, hogy egy egyszerű helyen, mint a bevásárlóközpont, hány ilyen megtört ember járkál, anélkül, hogy bárki észrevenné, és így van ez a mai világban is, elrejtjük a fájdalmunkat egy-egy hamis mosoly mögé. Ezek mögé nyújt bepillantást a könyv, hogy milyen is embernek lenni.
Bár a főszereplők száz év után megint emberek, és van egy-két elsütött poén erről, hogy milyen megint enni, ölelni, szeretkezni, stb. Mégsem lesz az egész olyan banális, mint amit Anne Rice csinált a Testtolvaj meséjében.
Mivel eleve halál után lévő lelkekről szól, akik nem mehettek a Mennybe, plusz egy túlságosan vallásos családról, ezért felmerül Isten kérdése, de nem rágja a szánkba, nem akar meggyőzni minket, hogy ez így van, ahogy ő mondja. Egyszerűen csak felmutatja, hogy a Bibliát sem lehet szó szerint értelmezni, és hogy Isten mindenkit szeret, mindent megbocsát, és azért van egy határa a bizarr vallási szokásoknak.
Ugyanakkor a történet megmutatja, hogy mindenki kaphat egy második esélyt, ahogyan James és Helen az új testekben, ahogyan Billy és Jenny is, legyen valaki exdrogos, vagy rossz anya, attól még meg lehet változni, és létezik a megbocsátás bármekkora hibákat is követünk el. És hogy főleg egy másik ember segíthet ki minket a saját mély vermünkből.
Engem kifejezetten megérintett, és nem csak mert van egy apró öngyilkossági téma is benne, hanem mert tényleg a valós életről szól, és nem olyan drasztikusan, hogy ne tudná bárki befogadni. Néhol aranyos, néhol vicces, néhol komoly és szívszorító. Azt kívánom, bárcsak lenne magyarul.
Kedvenc karakter: Helen, James
Ami kifejezetten tetszett: A világ felépítése, a történet mondanivalója, a véééége
Ami nem tetszett: -
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Kiadó: Graphia
Kiadás dátuma: 2005. szeptember 21.
Oldalszám: 282 oldal
Eddig még nem is hallottam erről, de nagyon jónak tűnik, felvettem a listámra:)
VálaszTörlés