Denise Jaden: Never Enough - Soha nem elég

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Loann Rochester egy szürke kisegér, és mindig a háttérbe olvad a tökéletes testvére, Claire mellett. Próbál rájönni, hogy ő miben is jó, mit is kezdjen az életével, hiszen már 11-es, és hamarosan az egyetemen kell gondolkoznia. De mégis akadnak más problémái is, mint mindenkinek: a legjobb barátnőjével egy piti dolgon összeveszik, a lány pedig bosszú hadjáratot indít Loann ellen, akinek így csak egy csendes, iskolában bántalmazott fiú marad társául. Viszont Claire pasija, akibe Loann hatodik óta szerelmes, valamiért felfigyel a lányra, de Loann rá se hederít, mert szereti a nővérét és nem fog keresztbe tenni neki. Mégis fel kell tennie magában a kérdést: Mit láthat ő benne a suli élsportolója a tökéletes nővére mellett?

Féltem ettől a könyvtől, mert a fülszövegben Loannt úgy állítják be, hogy elárulja a nővérét és mindent megtesz a népszerűségért és Joshért, a nővére helyes pasijáért, de mert az étkezési zavarokat is megemlítette a fülszöveg, ezért úgy voltam vele, hogy csak-azért-is-elolvasom, mert kevés ilyen témájú ifjúsági regény van. És milyen jól jártam ezzel a könyvvel!

Aki írta a fülszöveget, nem nagyon olvashatta a könyvet, mert Loannt annyira ellenszenvesnek ábrázolja, pedig kifejezetten szerethető karakter és teljesen ellentétes a képpel, amit a tartalom sugall. Loann nem tudja, hol a helye a világban, és inkább az ő felnövéséről szól ez a történet, hogy megtalálja önmagát és rájön, mi az igaz szerelem, és mi a fontos az életben. Bár eleinte nagyon önbizalom hiányos, hiszen a szülei mindig mindenben a nővérük eredményét látják csak, és nincs olyan szép se, népszerű se, mint a testvére. Ehhez hozzájön az, hogy kiderül a barátairól, hogy mégsem igaz barátai, így Loann mindent megkérdőjelez önmagában és magányos lesz, viszont közben rájön, hogy ő maga mit gondol a világról, hogy talán a szülei is emberek és esendőek, és mindig megy a történet folyamán a feje után, egyre jobban. És pont ettől lesz szerethető, mert mindig tenni akar valamit az adódó érzelmi problémák ellen, nem néz félre, ha látja, hogy más szenved, bár a saját gondjaival ő is nehezebben küzd meg.

A könyv az első kétszáz oldalon az a tipikus realisztikus, romantikus regény, és bármennyire is nem a stílusom, annyira jól volt megírva a Loann és Marcus közötti kapcsolat, hogy engem is átjártak a rózsaszín érzések. Nem, nem nyálas egyáltalán, de kellemesen szívmelengető, ahogy szépen lassan megismerik egymást, de mindketten küzdenek a saját világukkal, és nehezen engedik be a másikat oda, mégis nélkülözhetetlen támpontok lesznek a másik életében. (Így kell romantikát írni!) Marcus karaktere különösen üdítő színfolt, mert a nagyon szexi, nagyon sportos pasi pontos ellentéte, egy kis vézna srác, elég sok problémával, aki nem kifejezetten szép, viszont Loann számára egyre vonzóbb, ahogy megismeri. Ez a része a könyvnek nagyon kellemes, és állandóan téptem a hajam, hogy „jajj, mikor jönnek már össze,” pedig ez rám nem jellemző.

Aztán ott van a komoly vonulata a könyvnek, és bár az első kétszáz oldalban a fülszövegnek hála, csak mi tudjuk, hogy Claire-nek gondjai vannak, akadnak előjelek, amik beárnyékolják a rózsaszín hatást, mégis ez tökéletesen így volt jó, hiszen az élet is ilyen. Loann tudatlanul sodródik az életében, és bár látja, hogy Claire kezd megváltozni, a nagyobb problémát később veszi észre. Jó volt végre külső szemlélőként látni az anorexiát/bulémiát, és ezt azért mondom, mert már olvastam olyan könyvet, ahol a főhős küszködik ezzel, és látjuk, hogy miket gondol magában egy beteg, hogyan viszonyul hozzá, és megérhetjük valamennyire ezt. Viszont ebben a könyvben a közeli hozzátartozók sokkja, hitetlenkedése, megrökönyödése, dühe és értetlenkedése van, és az ezzel járó érzelmi hullámvasutat térképezi fel, hogy mennyire dühösek magukra például, amikor rájönnek, hogy több éve rejteget valaki egy ekkora problémát, méghozzá olyan valaki, akit nap mint nap látnak, egy fedél alatt élnek, és szeretnek.

Noha Loann-nek és Claire-nek a családja nem tökéletes, és a cím is annyira ide is illik, hiszen az anyjuk, apjuk sem érzi magukat elégnek, mégsem annyira durvák a szülők, nem figyelmetlenek, csak a mai rohanó világban minden másra is koncentrálnak. Nem éreztem őket itt hibásnak, és jó volt végre ilyen könyvet is látni, ahol nem lehet családi okokra visszavezetni az egészet, és a kegyetlen szülőkre fogni mindent.

Van még egy-két komolyabb téma a könyvben, de mind életszerűen, és nem teszi olyan sötét hangulatúvá a regényt mégsem, hogy azt mondanám, hogy rózsaszín lelkűek ne olvassák. (Aztán majd lehet kövezni. :D) Az első kétszáz oldalban ennek nyoma sincsen, aztán hirtelen arcul csap minket egy kis negatív dolog, kb. mint ahogy az életben is lenni szokott. Ettől lesz még inkább hiteles. Onnantól pedig Loann feldolgozza a történteket (végre egy könyv, amely jól kezeli a komoly ezt a fajta témát), és egyre jobban küzd Claire betegségével. A regény vége pedig egyszerűen gyönyörű, szebben nem is lehetett volna megoldani, így teljes lett az érzelmi katarzis.

De persze erőteljes még a két testvér kapcsolata is, és ezt is nagyon jól írja le. Loann és Claire kapcsolata nem felhőtlen, de mégis egy család és ott vannak egymásnak. Ugyanakkor Loann küzd azzal, hogy fél, hogy Claire-t mindenki jobban kedveli, mert ő a tökéletesebb, majd rá kell jönnie, hogy a nővére is csak ember, és hogy mennyi mindennel küzd, később pedig bekerül a betegsége is a képbe. Annyira érzelmes és hihetetlenül jó a testvéri kapcsolat közöttük, imádtam, hogy ennyire az előtérben van ez is.

Persze akad még egy-két érdekes gondolat is a könyvben. Főleg arról, hogy Loann mennyire nem érzi magát fontosnak, de aztán mégis rájön, hogy van, amiben ő is jó, és hogy mi is neki a fontos, és elhatárolódik a régi barátaitól, akiknek a legfontosabb, hogy a menő csoport asztalánál üljenek minden áron.

A könyvben van egy színdarab, és ezzel is remek párhuzamokat fest fel Jaden. Az elején, ahogy felépítik a díszletet jóformán a semmiből, Loann-nek reménykednie kell, hogy sikerülni fog, és megtalálnia az eltökéltségét, ugyanez a való életére is vonatkozik. Míg a volt legjobb barátnője és a darabbeli szerepe, illetve annak „sikere” pedig az ő figyelemre éhes személyiségét emeli ki.

Denise Jaden remekül bánik a szavakkal és egy nagyszerű romantikus regényt ír egy csipetnyi realitással. Noha nem túl rózsaszín, nekem mégis ez a tökéletes romantika.

Kedvenc karakter: Loann, Marcus

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a romantika

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2012. július 10.

Oldalszám: 400 oldal