Ellen Hopkins: Identical (Azonosak)

Hogy akadtam rá: Megláttam egy trailert. Elolvastam a témáját. Beleszerettem.

Úgy általában az egészről: Kaeleigh és Reanne Gardella élete tökéletesnek tűnik. Édesapjuk bíró, édesanyjuk pedig épp most indul a kongresszusi választásokon, és nagyon is esélyes, hogy ő nyer. Kaeleigh-nek ott a hihetetlenül helyes és rendes srác, Ian, akit még az sem tántorít el, hogy az iskola szőke lánya, Madison nem épp szép dolgokat terjeszt a lányról. De miért nem fogadja el Kaeleigh Ian szerelmét? Mi az, ami a tökéletes fehérkerítéses ház falai mögött rejtőzik?

Nyolc évvel ezelőtt a Gardella család autóbalesetet szenvedett, és ennek következtében édesanyjuk frigid lett, munkába temetkezett, és édesapjukat arra kényszerítette, hogy a szeretet máshol keresse… Kaeleigh-nél. Míg Kaeleigh próbálja feldolgozni, hogy édesapja rendszeresen molesztálja, rá kell jönnie, hogy csak úgy tudja magát normálisnak érezni, ha vagdossa magát, ha túl sokat eszik, és ha itallal tompítja a fájdalmát.

Eközben Raenne féltékeny az ikertestvérére, hiszen ő még annyi szeretet sem kap, amennyit Kaeleigh, így különböző férfiak társaságába menekül, lehetőleg olyanokéba, akiknek vannak kapcsolatai és tudnak neki egy kis drogot szerezni. Emellett pedig, hogy bebizonyítsa mennyire is ura a saját testének, gyakorta hánytatja magát.

A könyv története elborzasztó, és nem is ajánlom a rózsaszín lelkűeknek. Ellen Hopkins ugyanúgy, mint eddig szabad (néha kép) versekben olyan szavakat válogat és úgy, hogy az ember mindent átérez, mindent megért. Szívfacsaró a két lány története, ahogy megpróbálnak ismét normális, egész személlyé válni, ahogy megpróbálnak kitörni édesapjuk vasmarkából. Ahogy eltöprengenek azon, hogy az édesanyjuk, miért nem veszi észre, miért nem segít nekik. Megkönnyezi az olvasó, hogy senki másra nem számíthat a két testvér, csak egymásra. Ráébreszt minket arra, hogy igenis bárkivel megtörténhet ilyesmi, akár a mi ismerőseinkkel is, és Hopkins ismét megmutatja, mi kell ahhoz, hogy valaki öngyilkos legyen, és mi kell ahhoz, hogy valaki ráébredjen, hogy mégse tegye, hogy mennyit számít egy-két ember segítsége, és hogy igenis álljunk ki a problémákkal küzdők mellett, mert talán mi lehetünk számukra az utolsó szalmaszál.

Nem történik sok minden a kötetben, a két testvér váltott nézőpontjain át követjük az életüket és vissza-visszaemlékszünk, hogyan is kezdődött ez az egész. Mégis teljesen sodor magával a könyv, magával ragad, és eléri a hatást, egy picit felébreszt minket, hogy ilyen szörnyűség is van a világban.

Bár ifjúsági irodalom, nem ajánlom azoknak, akik komolytalanok. Sokan használnak ilyen témát, mint Hopkins, pl. a nemi erőszakot, csakhogy eldramatizálják a buta tini sztorijukat, ez nem arra készült. Hopkins lánya egy segítő központban dolgozik, az írónő rengeteg olyan emberrel beszélt, akit az apja molesztált, és pszichológussal, aki ilyen tinédzserekkel dolgozott. Őszintén, teljesen hitelesen van felépítve a történet, és az adott problémát mutatja meg, és hogy abból is van kiút. Nem részletesen írja le a nemi erőszakot, de a gyengébb idegzetűeket zavarhatja, ráadásul apa-lány viszonyról van szó. Bár én szeretem a komor, valós sztorikat, mégis megülte a gyomromat néha, annyira borzasztó hangulatot tud kelteni. A feldolgozott téma főleg a családon belüli nemi erőszak, de ugyanakkor van itt mentális betegség, fokozott szexuális viselkedés, drog- és gyógyszerfüggőség, alkoholizmus, bulémia, anorexia. Nem könnyed esti olvasmány, így azoknak nem is ajánlom, akik nem bírják. Akik szeretik a komoly, megdöbbentő történeteket, vagy hasonlón mentek keresztül és szeretnék feldolgozni, azoknak tökéletes.

Csak azért, hogy a végéről is szó essen. Volt már reális Hopkins végünk, volt már nyitott Hopkins végünk, az írónőben itt sem csalódunk, a vége lehet másoknak megdöbbentő és sokkoló (én nem tudom, véletlen elolvastam a spoileres tartalmát), egy dolgot viszont biztosan állíthatok: szívbemarkoló és én őket is megsirattam, mint minden Hopkins hőst.

Egy kis ízelítő, gyenge saját fordításban:

Tükör, Tükör.
Amikor tükörbe nézek, az ő arcát látom.
Az ő jobb oldala, az én balom, ugyanolyan
anyajegy, arcgödör és minden más.
Az én jobb oldalam az ő balja, szeplőtlen.

Teljes ellentétek vagyunk, ellentétek
Kaeleigh és én.
Tükörkép egypetéjű
ikrek. Egy petesejt, egy sperma, egy zigóta, kettéválva, ugyanazon
a genetikai készleten osztozva.

Kívülről egyformák vagyunk. De nem
belül. Szerintem ő a petesejt, annyira hasonlít anyánkra, hogy attól rosszul vagyok.
Rideg.
Szabályozott.
Akkor én lennék a sperma,
azt hiszem. Minden apánktól örököltem.
Tiszta apu, ez vagyok én.
Társfüggő.
Gyáva.

Jó, rossz. Jobb, bal.
Kaeleigh és Raeanne.
Egy petesejt, egy sperma.
Egy lény, kettévágva.
De hány lélek?

Érdekes Kérdés

Nem gondoljátok?
Mármint, hogy ha a Mindenható
Lény egyetlen lelket illeszt be
a fogantatás pillanatában,
akkor az az esszencia
kettéválik? Az a két rész
küzd, hogy ismét
egy egész lehessen, mint egy tengericsillag
vagy egy földigiliszta?

Vagy a lélek klónozza magát,
létrehozza egy tökéletes mását,
valaminek, ami
még meghatározatlan? És ha igen,
ez a tükörkép megváltozhat?

Vagy az Alkotó
tényleg két
külön álló
lelket illeszt
egyetlen sejtbe, olyan csatát
előidézve, ami
ilyen lehetetlen szakadáshoz vezet?

Az ikrek a méhben jönnek létre?
Vagy egy jobb helyen?

Kedvenc karakter: Kaeleigh, Raenne, Ian

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a megvalósítás

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból - még mindig nem tetszik ez a túl egyszerű stílus