Ugrás a fő tartalomra

Ally Carter: Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek

Hogy akadtam rá: Először Timi, kedves előolvasóm próbált rábeszélni, de megláttam a borítót és becsuktam az oldalt. :D Aztán a molyon Vivienne meglepően jó kritikát írt, és muszáj voltam elolvasni.

Úgy általában az egészről: Ne a történettel kezdjük, hanem a fellépő téveszmékkel, amik első ránézésre köszöntenek minket. Először is molyon úgy láttam, hogy a kiadó elrontotta a borítót (helyesírásilag), de később javították (!), nem úgy mint egy másik kiadó, akit nem vagyok hajlandó megnevezni. Második probléma... MI EZ A BORÍTÓ? Ilyen tinipics*s izé, amit Amerikában el lehet adni, ráadásul ilyen rózsaszín betűvel, meg fura címmel. A harmadik a fülszöveg, elénk tárja, hogy kémsulis, tinis valami. Hát nem győzött meg. De mindez teljesen alaptalan dolog, tessék kérem félretenni.

A történet Cammie Morganről szól, aki a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiára jár, ami persze egy átlagos embernek normális, elit iskolának tűnhet, ahova csak sznobok járnak, de igazából a CIA volt ügynökei képeznek ki tinédzsereket. Liz, Cammie és Bex legjobb barátnők és szobatársak (Liz az agy, Cammie a kaméleon, azaz bármikor láthatatlanná tud válni - nem szupererő, mielőtt valaki félreérti és Bex a keménycsaj), ám sajnos az idilli képbe belecsöppen Macey, az új lány, aki tényleg gazdag és sznob.

Hadd kezdjem ott, hogy ez egy nagyon kényes téma, amit Ally Carter választott. Kémek. (A barátaim már fogják a fejüket, fantasy mellett a kémregényekkel lehet totálisan lekötni.) Az a baj, hogy tinédzser könyves kémregények általában arról szólnak, hogy jajj mindenféle fegyver nélkül megmenti a világot ilyen nevetséges gonoszok elől. (Lásd a rajzfilmsorozatot: Született Kémek - jól van na, még szoktam nézni. :D) De könyvben ez nem igazán működik, az ember nem tudja elképzelni, hogy nincs a kémek életében semmi veszély, csak szuperkütyük, amik rúzsra meg púderre hasonlítanak. ÉS ITT JÖN CARTER ZSENIALITÁSA! NEM EZ VAN A KÖNYVBEN! Halál komoly kiképzés van, nem, persze, hogy nem adnak 15 évesek kezébe fegyvert, de közelharcot tanítanak nekik, különféle dialektusokat, hogy bárhova be tudjanak illeszkedni, bombahatástalanítás, kihallgatási módszereknek való ellenállást, persze mindezt még alapfokon.

Jó, mondhatnátok, oké, tanulnak verekedni, de biztos felfedeznek valami drog kartellt egy night clubban (ALIAS UTALÁS) és leleplezik őket. NEM! TÉVES! Az egész kötet egy egyszerű sulis regény, ami tényleg visszahozza a régi ifjúsági könyvek hangulatát. Cammie nem kiválasztott, csak az igazgatónő lánya, mégsem kivételesen jó mindenben, nem kerül a bolygó veszélybe, amit csak ő tud megállítani. Egyszerűen a tinédzser lányok értetlenkedését mutatja be a fiúk iránt, miközben mi, olvasók Cammie bajlódásán nevetünk. Ugyanis lehet, hogy tizennégy nyelven tud beszélni, de fiúul nem.

Nem, a történet nem világmegváltó, de teljesen élvezhető, könnyed, kikapcsolódásra tökéletes. Cammie E/1-es közvetítésén szinte sírva nevettem, amint az ügynökök nyelvezetével próbálja leírni, hogy éppen mi is történik egy-egy randin. Nem kell aggódni, csak néha van egy-egy ilyen "munkanapló" közbeszúrva, de hát, ahogy Cammie mondaná, ebben nőtt fel, logikus, hogy így gondolkodik.

És az iskola! Teljesen átéli és élvezi az ember az órákat, hogy ebéd közben mindig más nyelven kell beszélniük, más akcentussal, hogy gyakoroljanak. Lehet, hogy a bentlakásos iskola Harry Potter hatását keltheti, de könyörgöm, előtt volt már bentlakásos iskola! És nem, nem olyan erőltetett az órarend kialakítás és az egész, mint az Éjszaka Házában, élvezhető, és alig vártam, hogy vajon, mi lehet a következő óra anyaga.

A kötet mondjuk egész zárt, hagynak egy szálat, ami talán megoldódik a következő részben, amit kíváncsian várok! Ide nekem a Gallagher lányokat!

Kedvenc karakter: Cammie

Ami kifejezetten tetszett: Szórakoztató, vicces, és KÉMEK!

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Megjegyzések

  1. jaj nagyon kíváncsi vagyok én is erre a könyvre :)

    VálaszTörlés
  2. Én is nagyon imádom ezt a könyvet, de a második részét sehol nem találom.Tud nekem valaki segíteni?

    VálaszTörlés
  3. Felteszem, még nem jelent meg. :D Én is arra várok. Nem tudok róla semmi infót.

    VálaszTörlés
  4. A második kötet már a nyomdában van...

    VálaszTörlés
  5. Én is kíváncsi vagyok rá,mert most rendeltem meg,és nemsokára beleolvashatok!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  6. ááh, a kritikádat olvasva mostmár tuti elolvasom. egy ideje már nézegetem.. igen a borító miatt mert olyan förtelmes, azt se tudtam miről szól, de folyton fel-fel bukkant amazon.com-os kereséseim alatt és nagyon taszított.

    de mosth tudom h KÉMES - az Alias a szívem csücske volt - muszáj lesz elolvasni :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige