Kami Garcia & Margaret Stohl: Beautiful Creatures - Lenyűgöző Teremtmények

Hogy akadtam rá: Már régóta szemeztem vele, imádtam a trailereit.

Várható magyar megjelenés: 2010. december ??? - Könyvmolyképző kiadó (Aztán lehet, hogy csúsztattak, de valahol dec. 10-et láttam.)

Úgy általában az egészről: Gatlin az átlagos amerikai kisváros. Minden változatlan, semmi nem történik, egy unalmas kis porfészek. Ethan Wate pedig alig várja, hogy eltűnhessen innen, ám a kisváros életét felkavarja az újonnan érkező titokzatos lány. Ha ez nem lenne elég Ethan pedig folyamatosan vele álmodott, hónapokkal azelőtt, hogy találkoztak volna. Mi a kettejük között lévő titokzatos kapcsolat? Mi az a titok, ami felbolygatja az egész város életét?

Őszintén, kezdjük az elején, nekem ez a könyv nem tetszett. Nem akarok senkit sem eltántorítani tőle, mert lehet, hogy csak én vártam túl sokat a trailerek alapján, de annyi mondok, hogy attól nagyon messze jár, mint amit beígértek.

Kezdjük a pozitívval, mert abból kevesebb van. Az alaptörténet ötletes, és ezért is érdekes olvasni esetleg, mert van ez az átok, amivel úgy reklámozzák ezt a könyvet. Felmerül a polgárháború ideje is, és azok a részek voltak egyedül olyanok, amikre rámondanám, hogy érdekesek.

A történet eleje vontatott, kb. az első 50 oldalon semmi nem történik, ami nem is lenne baj, hiszen el lehet húzni a történést, nem hiába vastag a könyv, de ilyenkor illene feldobni valamivel, ami sodorja az olvasót, esetleg szép mondatok, szép gondolatok, vagy humor. Egy darab poén van az egész könyvben, és aki azzal jön, hogy ez dark regény, nem, ez nem az. Átlag YA fantasy ez és hiányoltam belőle azt a valamit, ami tovább lendítene az olvasásban. (Féltem letenni, hogy akkor nem fogom felvenni ismét.) A fogalmazás darabos, annyira rövidek a mondatok, hogy még angolban is zavart, annyi a szóismétlés, hogy már csillagokat láttam, és néhol drámai mondatokat akar megfogalmazni a két író, ehelyett azt érik el, hogy kínomban felkacagjak. ("Érezte a kést a gyomrában. Az igazi kést az igazi gyomrában.") És mielőtt észbe kaptam, rájöttem, hogy az első 450 oldalon sem történik semmi, jelentéktelen jeleneteket nyújtanak el (az öreg nénik találtak vad mókusokat, és erről hat oldalon keresztül beszélnek).

Akkor ott van a romantika része, amire gondolnánk, ha hosszú a regény, szép lassan bontakozik ki, vagy legalább valamiért akarjuk, hogy egymással legyenek. Az első 50 oldalon már halálosan szerelmesek egymásba, és a legrosszabb, hogy ez a tipikus "nem is beszélgettünk, de meghalnék érted" fantasy szerelem, amihez hozzácsapódik, hogy semmi szikra nincs köztük, nulla chemistry (angol szóval élve), és egyszerűen nem is akartam őket együtt látni.

A történet jó oldaláról már szóltam, jöjjön a rossz. Két főpoén van talán, az egyik a félrevezető átok dolog, amivel reklámoznak, és garantálom, hogy semmi köze ahhoz, amire pl. én gondoltam, és ezért csalódtam. A másik csattanó klisé, de már láttam olyan könyvben, ahol jól használták. Itt a reakció rá annyira hihetetlen, és annyira gyengén megírt a jelenet, hogy csak fogtam a fejem. Mellesleg mérföldekről ki lehet szagolni az összes fordulatot, amit a két írónő cselességgel a regény végén vissza is von, mintha érezték volna, hogy nem elég, amit írtak, és bedobják azt: "Bocsi, kb. az egész regény mozgatórugója nem igaz, hazudtunk!"

Próbálnak több szálon futó eseményt írni, hogy abból kerekedjen egy sztori, de számomra azt az érzetet keltette, hogy ez első könyv, és a történet darabkái széthullottak a kezeim között.

Az összes karakter papírmasé figura, senkinek nincsen semmi személyisége, ezért senkit nem tudtam megkedvelni. Ethan, aki meglepően a narrátorunk, (mert ugye lányoknak írt regényben, ritkán a fiú a főhős) először igazán butus, és nem is mutat nagyon nagy karakterfejlődést. Ami rossz, hogy nem találták el a fiúk gondolatait rendesen, ezért kár volt E/1-ben fiúról írni. Jajj, meg akarja érinteni a kezét, a haját. Igen, először igen, de X hónap után, nem hiszem el, hogy egy fiú gondolatai nem terjednek ennél tovább. A két főhős ráadásul vígan smárolgatnak, meg mindig együtt vannak, mégis a 400. oldalon is azon agonizálnak, hogy járnak-e vagy sem. (Minden napot együtt töltenek...) És a könyvben van egy hirtelen nézőpont váltás is, amit semmi nem jelöl, se új szakasz, se új fejezet, csak úgy az utolsó előtti fejezetben, a "nagy csatánál" hirtelen átváltunk Lenára, kb. 10 oldal erejéig, aminek nem láttam értelmét, mert igazán ki lehetett volna hagyni.

Innen jön a második probléma. A végén merték használni Lenát, mint nézőpontot, akkor előtte miért nem? Egy halom helyzetben Ethan csak véletlen ott állt a háttérben, amikor Lena vitatkozott valakivel és azt nekünk az olvasónak hallanunk kellett, ezért odarakták kényelmesen a narrátorunkat. Most találják ki akkor milyen nézőpontot akarnak.

A szereplők pedig néha teljesen figyelmen kívül hagynak pár égető problémát. Van egy főgonosz, és a főszereplőnk hagyja, hogy a legjobb barátja azzal lógjon. Nem tesz semmi, mert azt gondolja, hogy ...? Pontosan nem is gondol semmit, mert Garcia és Stohl egyszerűen kivágják azt a szálat, és ugyanilyen suta megoldás van a végén is. Lena életveszélyben van, de azért elengedik partizni, mert hadd élvezze már az életet. Értem én, mivel indokolták, csak egyszerűen ez a túlerőltettet dolog, ami csak úgy bűzlik az írói akarattól.

Összességében a témának lenne nagy potenciálja, ezért gondolom, hogy valakinek tetszene, engem az Alkonyatos párbeszédekkel ("Jajj veszélyes vagyok hagyj békén." "De szeretlek, nem érdekel."), és főleg a stílustalan írásmódjával nagyon elkeserített. Nagy csalódás volt.

Update: És a cím, hogy mire utal, garantáltan előidézi a fej a falba effektust.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: A látomások

Ami nem tetszett: Az apró bakik, a karakterek, vontatott stílus, a tőmondatok

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 6/5 pontból