Ugrás a fő tartalomra

Rachel Caine: Élőhalottak bálja

Hogy akadtam rá: Régebben nézegettem amazon.com-on, és mire észbe kaptam, kiadták magyarul.

Úgy általában az egészről: A kötet ott kezdődik, ahol az első rész abbamaradt. Michael jelenleg épp holtan fekszik az Üvegház padlóján, és Shane vámpírvadász apja ég a vágytól, hogy kivégezze az összes vámpírt a városban, akik felelősek a családja nem éppen jó sorsáért. És ugyebár a kegyetlen vámpírok és a még kegyetlenebb vámpírvadászok nem éppen jó keverék.

Rachel Caine bemutatta, hogyan lehet jobb második részt írni, mint elsőt. A sorozatoknál mindig félek, hogy milyen lesz a második rész, ez általában nagy mérföldkő. Tartja-e a színvonalat? Nem? Az írónő megtartja-e a karakterek stílusát? A világ ugyanolyan elragadó lesz-e? Nos, nem tudom Caine hányadik megírt regénye volt ez, de aki emlékszik az Üvegház kritikámra, azt tudja, hogy pár dologba belekötöttem. A világban voltak apróbb bakik, van, amit eltúlzott az írónő és Claire, a főhősünk is folyton sírt.

Az utóbbi még mindig előfordul, nem is kicsit, és ezen mosolyogtam is, de ez cseppet sem von le a kötet értékéből. Caine túltett mindenféle várakozásomon, és sikerült elérnie, hogy nagyon megkedveljem a sorozatot és tényleg tűkön ülve várjam a következő részt. De miért is, mit is ad ez a második részt?

Hiába vámpíros könyv, és ifjúsági fantasy, nem akar romantikus lenni. Félreértés ne essék, van benne egy-két romantikus kapcsolat, de nem ez van az előtérben. Morganville elénk tárja az igazi vámpírokat, akik veszélyesek, örökké élnek, és hatalmi háborúkat vívnak. Rachel Caine megmutatja, hogy lehet a vámpírtémából még mást is kihozni, mint rózsaszín is romantikát, ezért senkit ne ijesszen el a könyv elején felvillanó „Ezt a Twilight rajongóknak feltétlen el kell olvasni” felirat. Leginkább arra tudok gondolni, hogy úgy értették, hogy a Twilight rajongók is találkozzanak a félelmetes vámpírokkal.

Lehet, hogy erre a részre az én befogadóképességem lett jobb, hiszen olvastam már más, egy városban vannak csak szörnyek, és az is pont Texasban játszódott. De lehet, hogy most Caine teljesített jobban. Mindenesetre teljesen átéreztem, amit el akart érni, Morganville az a tipikus kis horror kisváros, ahol ha nem vigyázol, bármikor meghalhatsz. Claire, a főhősünk élete cseppet sem könnyű, és hiába a fülszöveg kiemeli, hogy a csajok klikkje meg is ölhet, mégis ez a legkevesebb gondja a mi hősünknek. Valamiért úgy tűnik, hogy mindenki Claire és barátai után van, és ettől lesz az egész történet pörgős, izgalmas és letehetetlen. Morganville-ben minden sarkon veszély leselkedik, és Caine olyan briliáns ügyességgel szövi a történetet, hogy lehetetlen unatkozni közben. Nem egy nagy csavaros történet, persze, nem is akarja megváltani a világot, nem akar elénk tárni egy mindent legyőző romantikus képet. Egyszerűen egy célja van a kötetnek, hogy kikapcsoljon minket és elszórakoztasson és ezt bőven teljesíti is.

Caine a megszokott humorával fűszerezi a történetet, amiért eleve megkedveltem a sorozatot, és itt ez sem változik. A karakterek ugyanolyan kidolgozottak és most megismerkedhetünk Shane és Eve múltjával is. Ugyanakkor lehet, csak én vettem észre, mintha a könyv kicsit sötétebb hangulatot árasztana, mint az előző, lehet, ezért tetszett. Durva témák is említésre kerülnek: példának okáért nemi erőszak kísérlet, de nem eltúlzásnak teszi bele Caine, hanem rendesen bánik a témával. Mindenkinek van valami sötét titka, és Claire-nek is rá kell jönnie, hogy nem minden fekete és fehér, hanem létezik szürke is, és hogy bizony nehéz elkülöníteni ki hova is tartozik.

Rachel Caine teljesen jól teljesített a sorozatírásban, és várom a következő részt, és szemet tudok hunyni a tény felett, hogy lehet, végtelenített sorozat lesz. Egy biztos: kikapcsolódásra tökélete. Ha belépsz Morganville városába, biztosan magával ragad, már ha túléled vámpírokat. :D

A kötetet köszönöm az Agave kiadónak! :)

Kedvenc karakter: Eve, SAM

Ami kifejezetten tetszett: a pörgős cselekmény, a humor

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó:
Agave

Kiadás dátuma: 2011. árpilis 14.

Oldalszám:
272 oldal

Megjegyzések

  1. Én régebben az első kötetet nem akartam elolvasni a : "Twilight rajongóknak kötelező" felirat miatt. Már rettentően elegem volt a hasonmásokból. De mégis elolvastam és tetszett. Ha ez jobb, mint az első, akkor alig várom, hogy a kezembe tarthassam. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú