Ugrás a fő tartalomra

Elizabeth Chandler: Két világ határán

Hogy akadtam rá: Odakint a kedvenc kiadóm adja ki.

Úgy általában az egészről: Egy év telt el azóta, hogy Ivy szerelme, Tristan meghalt, majd visszatért, mint angyal és megmentette őrült, mostohatestvérétől Gregorytól. Mivel Gregory is meghalt, meg Ella is (a macska, figyeljetek, mert ez ám fontos cselekményelem lesz*), a lányok úgy döntöttek, hogy a nyarat máshol töltik, mert ez jelöli majd a Nagyon Szomorú Évfordulót. Suzanne világkörüli útra ment, Ivy, Will (akivel jelenleg jár) és Beth pedig Cape Codba mentek egy rokonhoz dolgozni egy kis nyaralónál. Ott van persze Beth unokatestvére, meg még egy lány, és hát, mivel üssék el az időt, nem? Szellemtáblával! Pontosan! Mikor persze, hogy van médiumunk. Ám jujujj, mivel nem hallgatnak Bethre, hogy fehér gyertyát használjanak és vöröset gyújtanak meg, ezért egy gonosz entitás átjön a portálon, ami rémálmokat okoz Beth-nek, no meg Ivy (megint) autóbalesetezik (komolyan, ennek a lánynak slusszkulcsot sem adnék a kezébe) és testen kívüli élményében találkozik Tristannal, aki megmenti az életét. Juhú! Pedig milyen jó lett volna, ha most Ivy hal meg.

Az a baj ezzel a könyvvel, hogy semmi több mint marketingfogás. Újranyomták Chandler könyveit, mert most bejött ez a fantasy ifjúsági mizéria, habár vajmi köze volt ennek a fantasyhoz, és 16 év után, valami rögeszme folytán újból írni kezdett hozzá. KÖNYRÖGÖM! NE! 16 évvel ezelőtti tinik már felnőttek, esetleg a kedvenc ifi könyvüknek, aminek szentül hitték, hogy vége, most megint folytatása van. MIÉRT?!

Mert ugyebár még mindig nem tanult meg rendesen írni Chandler, bár már vannak tájleírásai, de szintén ugyanaz a probléma: kidolgozás, kidolgozás, kidolgozás. Az elején van két új lány szereplő, szinte semmi bemutatás nincs, csak egyből odaböki a nevét, azt se tudjuk, kik azok, és teljesen zavaró. Másfelől meg megint jön az az oltári nagy baki, amiért a kabala kaktusszal nem csak megcsapkodnám az írónőt, hanem közelebbi viszonyba is kerülhetnének. Mi az, hogy kiemeli, hogy 1994 van és van facebook, skype, iPod, laptop és e-mail, no meg mobiltelefon. NEM! NINCS! Nem érdekel, hogy a szőke cicáknak ez kell, történelmi regényt sem írunk mobiltelefonnal! Biztosíthatlak, mert éltem 1994-ben, hogy tökéletesen megéltem mindezek nélkül, sőt, lehet ilyen technikai elemek nélkül NORMÁLIS urban fantasyt írni. Ezt nem tudom elhinni, hogy szerkesztő átengedte, azt meg még úgy se, hogy pont ezt a sorozatot kellett behozni Magyarországra. Eleve kicsi piac vagyunk és egy ilyen bakis könyvet, ami ennyire nem minősíthető… Hát kár rá a papír.

Természetesen tele van az egész képzavarokkal: „A szerelem mindenegyes részébe belenyúlt.” „Imádta a kezeit.” (Kézfétis rulz!) „- Hogy néz ki? – Göndör, sötét haja van… sok.” (Tizennyolc évesen meglepő is lenne, ha nem lenne sok haja.)

Vannak írói erőltetések, sőt, csak az van a könyvben, ha már egy épkézláb cselekményalap nincs, ami még az első három részben halványan ott volt. A prológusban MÁR tudjuk, ki a főgonosz, de emellett minden, amit Chandler cselekménynek hív szinte úgy van belepréselve, hogy az olvasó is csak a haját tudja tépni közben. Először is, be kellett hozni a főgonoszt, tehát új lényeket (démonokat) kellett beiktatni, ehhez kellett a szeánsz jelenet (juhú, Vámpírnaplók utalás), amit könyörgöm Beth simán megállíthatott volna, hiszen tudta mi a tét. Beth-hez kötődik még, hogy Ivy szentül hiszi, hogy Tristan gyógyította meg, természetesen Beth médium, tud arról, hogy léteznek angyalok, de persze Beth nem hiszi el, hogy Tristan „élhet.” Mert… ööö az túl logikus lenne?

Beth amúgy mintapélda a „szúrjuk be magunkat a regénybe” cselekményelemnek, hiszen Elizabeth Chandler, értitek Elizabeth, mint Beth. Mindketten írók is… Hmm… Micsoda véletlen.

Erőltetés még, hogy van Guy, vagy Fickó, nem tudom, lefordították-e magyarban, aki egy amnéziás csávó, aki oda van a főhősért. Na már most ha az amnéziás, amíg amnéziás a kórházban maradna, nem lehetne romantikus szupcsi jeleneteket írni, ezét Chandler fogja, és megszökteti Ivy-val, mert az nyilván logikus és kivitelezhető.

Tristan megmenti Ivyt az Élet Csókjával, ami tiltott dolog… De miért lenne tiltott, ha bármelyik angyal képes rá? Mi az, hogy mindig tiltott? Mi értelme van ennek? Ez olyan, mintha adsz egy kést egy embernek, de azt mondod kenyeret se vághat vele… Sokkal hihetőbb lett volna, ha azt írja „valamilyen esetben tiltott használni.”

A romantikus jelenetekre betűt sem akarok pazarolni. Aki azt hitte úh, Tristan halott marad, hát nyilván nem, mert az mire lett volna jó. Szó szerint ugyanazok a jelenetek vannak a könyvben, mint az első részben, és nem viccelek, ennyire kreatív volt Chandler. (Vagy energiatakarékos, mint a mosógép.) Természetesen mivel az előző részben négy pasiból három meghalt, aki Ivyre nyálazott, most behoztak gyorsan három új karaktert, aki ugyanezt a célt szolgálja. Örvendjünk!

Összességében ez egy nagyon pocsék regény, aki az első három résztől nem volt elájulva az ettől még úgy se lesz, hiszen logikai baki, tényhiba hátán, ez a tipikus negatív példa, hogy hogyan nem kell írni.

*Mivel Ella meghalt, ezért kaptunk két új macskát, tuti ők fognak majd a továbbiakban meghalni. Értük kell izgulni.

Kedvenc karakter: Andy

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: -

A történet: 1/5 pontból

A karakterek: 2/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Dark Egmont

Kiadás dátuma: 2011. szeptember

Oldalszám:
238 oldal

Megjegyzések

  1. Guy itt is Guy (szerencsére).
    Tudod, mit nem értek? Hogy a pba lehet ennek 4 feletti átlaga? Még az első 3 rész hagyján, de ez is???

    VálaszTörlés
  2. Szerintem az a magyarázat rá, hogy kevesen olvasták, illetve csak a "lefizetett bloggerek." Ami veséző kritikát találtam róla (egyet), ott tényleg 1 pontot adtak rá. :D A többiek meg istenítik, csak nem tudom, mire fel.
    Jessica Verday trilógiája is ilyen, hogy 4 feletti átlaga van, pedig minőségben kb. ugyanilyen.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség